Nyáron csereüzlet készül a Barcával?

rakitic_ivan_kockas_barca_mez.jpgSpanyol sajtóinformációk alapján a Juventus továbbra sem tett le arról, hogy megszerezze a Barcelona középpályását, Ivan Rakitićet.

A 32 esztendős horvát világbajnoki ezüstérmes labdarúgó leigazolása már a téli transzferidőszakban is napirenden volt a torinóiaknál - legalábbis egyes médiumok szerint -, ám akkor végül nem jött létre az üzlet, amely érintette volna Federico Bernardeschi játékjogát is.

Most új szelet kapott az esetleges csere hírének vitorlája, ám immáron Douglas Costa bevonását emlegetik az ügylet kapcsán. A katalán TV3 szellőztette meg, hogy a nyáron tárgyalásokat folytathat majd a két klub vezetése a középpályás és a szélső ellentétes irányú átigazolása érdekében.

A tévécsatorna szerint a Barca már régóta figyelemmel kíséri a 29 éves brazil támadó pályafutásának alakulását, és annak ellenére szívesen látnák őt a csapatban, hogy gyakran küzd sérülésekkel.

Costa a jelenlegi szezonban is többször került a maródiak listájára, ezért a Juvénál már mérlegelik annak a lehetőségét, hogy a nyár folyamán megváljanak tőle.

A horvát játékos értékét a Transfermarkt 25, míg a brazil futballistáét 30 millió euróra becsüli. Előbbinek 2021-ben, utóbbinak egy évvel később jár le a szerződése jelenlegi csapatánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3215516550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2020.03.12. 12:59:25

Megint egy nyugdíjas? Pláne egy fiatalabb helyére? Remek!

Alex8610 2020.03.12. 13:10:11

@babo0410: Igazad van de Costa helyett johet.Csipem a brazilt de ezzel a sok serulessel nem tud hasznos lenni.Ha pedig a szezon igy folytatodik /vagy fejezodik be inkabb/ akkor nem kis bevetelkiesessel kell szamolni.Szoval varhato lesz egy "gazdasagosabb" mercato a nyaron.

Il Principino 2020.03.12. 13:33:16

A Barcelonának okvetlen szüksége van egy szélsőre,aki helyettesíti Dembelét :D

rockitbaby 2020.03.12. 15:01:58

@Il Principino: A pályán cagy az SZTK-ban? Viccet félretéve Costa helyzete mindenkép megoldást igényel, mert hiába a kivételes képességek, ha nem tudja a pályára lepakolni.

De ha ez létrejön, akkor vagy teljesen lemondunk Tonaliról, vagy a szokásos b tervet keressük. Megint.

senky 2020.03.12. 16:46:33

@rockitbaby: Kerdem hogy MIERT ? kene lemondani Tonalirol ,hisz ,,A horvát játékos értékét a Transfermarkt 25, míg a brazil futballistáét 30 millió euróra becsüli.'' Tehat + 5 milla ! Azonkivul a kozeppalyara KELL egy huzo ember ,costa meg allandoan serult ,NEM 90 perces jatekos .A kkozeprol elmehet .... ertuk + millok ,johet Tonali, hely IS penz IS lesz erte ...

senky 2020.03.12. 16:49:12

Costa helyet johetne egy olcsobb,a Sassuolo elefántcsontparti szélsője, Jeremie Boga megszerzése iránt a Tottenham, a Chelsea, a Napoli, a Borussia Dortmund és a Valencia együttese egyaránt érdeklődést mutat.
A 23 éves szélső a Chelsea akadémiáján nevelkedett, ám az első csapatban nem tudott lehetőséget követelni magának, így 2018-ban az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Sassuolo csapatához távozott, ahol a második szezonjában elképesztő formában teljesít. Boga ebben az idényben 24 bajnoki alatt nyolc találatot és négy előkészítést regisztrált, miközben Wilfried Zaha, Lionel Messi és Adama Traoré után a negyedik legtöbb sikeres cselt követte el az európai top5 bajnokságot tekintve.

JuventusFanatikus 2020.03.12. 17:37:45

Costát mindenképp jó lenne eladni, de Rakitićet múlt nyáron kellett volna leigazolni, nem idén.

Isti Kis 2020.03.12. 18:19:13

Pont Costát,aki tud focizni!!!!Balfasz vezetőség!!!! Akkor több Juve meccset sem nézek,mert a sok balfasz játékos semmit nem ér!!!!

gomorra21 2020.03.12. 19:28:48

@Isti Kis: na ja, tud focizni a köpködős. A bajnokságban 11 játékos szerzett gól, Costa nincsen közöttük. A 3 gólpassz nem rossz, de hasra nem esek tőle, kulcspasszban sem nyújt kiemelkedőt. Támadóként ennek a 3 adat valamelyikében brutál erősnek kellene lennie, hogy a vezetőség kritikát érdemeljen az eladás gondolata miatt. Ha nem lenne folyton sérült, vagy ebből kifolyólag formán kívül, Sarri rongyosra játszatta volna.
Ilyen játékos minek?

Dybali 2020.03.12. 19:30:25

@Isti Kis: Tud focizni, de sajnos nem lehet rá építeni, hogy vajon 5 meccset le tud-e játszani. Formába lendül és mindig lesérül. Sajnos, ahogy idősödik biztosan nem lesz jobb a helyzet.

Dybali 2020.03.12. 19:34:56

Nem lehetne inkább Ndombélé a Tottenhamből?

rockitbaby 2020.03.12. 20:33:09

@senky: Gondolkozz már egy kicsit. Az Inter meccs elhalasztása okozta teljes meccsbevètel kiesése 5 millió euró volt. A bajnokság sanszosan véget ér idő előtt, a BL is fel lesz függesztve, hiszen már a spanyolok és az olaszok teljes karanténnal operálnak, a bajnokság szünetel 2 hétig, míg a többi nagy bajnokság zártkapus ideig óráig.

Hihetetlen pénzkiesés lesz ez. Egy jól sikerült BL tavasz majd 100 milliót hozna nekünk. Egy hazai mérkőzés teljes bevètele 5 killió körüli összeg. Ennek annyi, sőt arányosan vissza is kell fizetni a bérleteket és az előre megvett jegyeket.

Szerinted mennyi bevételtől esik majd el a klub így? És ha ez nagyjából megvan, akkor talán az is kimatekozható, hogy ennek mekkora hatása lesz a mercatora..

Wizzurah 2020.03.13. 21:03:36

Ehh túl fiatal, várjunk még egy 2 évet vele szerintem.

senky 2020.03.14. 11:30:41

Na ,ehez a hirhez mit szoltok : ,,A 26 esztendős Harry Kane a Tottenham Hotspur legértékesebb játékosa. Az angol válogatott csapatkapitányának értékét a szakoldalak nagyjából 150 millió euróra becsülik Állítólag a keretfrissítésre készülő Juventus vezetősége függetlenül attól, hogy Maurizio Sarri marad vagy sem a gárda vezetőedzője, mindenképp a kívánságlista élére helyezte az angol csatárt.'' ?
Hat szerintem elfogadhato a kovetkezo HAZUG ! hirrel szembe: ,,Az erősítés rá is fér majd a karantén sújtotta Juventus-ra, lévén csak egyetlen klasszikus stílusú, gólerős befejező centerük van, Gonzalo Higuaín személyében.''...? ? ? Meg hogy goleros ? ? ?Inkabb GOLTALAN GYENGE ERTEKTEKLEN SEMMI .Akkor Levand.Mbappe,Icardi,Neymar ..... hozza kepest milyen megnevezesel illetne ? A 26 esztendős Harry Kane a Tottenham Hotspur legértékesebb játékosa. Az angol válogatott csapatkapitányának értékét a szakoldalak nagyjából 150 millió euróra becsülik Meghogy az a hig ,,goleros ''? ? ? Kesz rohej ! Nevetsegese tette magat a cikk iroja

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása