Tommasi: „A bajnokságot fel kell függeszteni”

tommasi_damiano_mikrofon_elott_oltonyben.jpgA futballjátékosok olasz érdekvédő szövetségének, az AIC-nek az elnöke, Damiano Tommasi szerint a bajnokságot fel kell függeszteni.

A sportvezető azt követően mondta el véleményét, hogy megsokszorozódott a koronavírussal fertőzöttek száma, és számos észak-olaszországi régióban utazási korlátozások lépnek érvénybe a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

Az egykori játékos nem először szólal fel az ügyben, már említette az elmúlt hetekben, hogy az EB-rendezést is meg kellene fontolni jelen körülmények között, illetve elmondta, hogy aggódik, amiért a játékosok kevés védelemben részesülnek.

A Lombardiát és számos északi régiót és nagyvárost érintő korlátozások értelmében az itt élők kizárólag vészhelyzetben, illetve elkerülhetetlen professzionális kötelezettségek nyomán hagyhatnák el az adott régiókat, lényegében karanténba zárva Észak-Olaszország adott részeit.

A rendelkezés értelmében a futballisták természetesen szabadon utazhatnak professzionális kötelezettségeiknek eleget téve, ám ezt nem tartja jó ötletnek az egykori játékos.

„A bajnokságot fel kell függeszteni!! Mi másra lenne szükség? Futballstop!!” - tette közzé Twitter-fiókjában határozott véleményét az AIC magas rangú képviselője, miközben a #healthcomesfirst, vagyis egészség mindenekelőtt hashtaggel jelölte meg bejegyzését.

A jelenlegi helyzetben az aktuális elképzelés szerint az összes futballmeccset zárt kapuk mögött játsszák a csapatok április harmadikáig vagy tovább.

Olaszországban a koronavírussal fertőzöttek száma a minap 5061-re ugrott, 233 halálesetet eredményezve, és 567 beteget intenzív osztályon ápolnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6815510192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2020.03.08. 11:19:58

Hát sajnos mostmár tényleg reális esély van erre.

Kukszi 2020.03.08. 11:24:02

Remelem nem fogják!
Nem véletlen Olasz o. és Francia o.-ba vannak nagy gázok, annyi betelepült ember fű alatt, nincs korlátozva...
Most visszaüt nekik elég komolyan, csak a sajnos a sport is megsínyli :/

venember83 2020.03.08. 12:11:00

Szerintem az, hogy van-e bajnokság vagy nincs, ha szigorúan zártkapus a meccs, nemigen jelent különbséget. A betegség már úgyis elszabadult.

ZecH 2020.03.08. 12:23:24

@venember83: Egyetertek, zart kapuk mellett ez elenyeszo egeszsegugyi kockazat es emiatt rendben le is fog menni a bajnoksag. Hatalmas gazdasagi karokat okozna a felfuggesztes a kluboknak es a Serie A-t egy 2006os szintu valsagba tolna vissza. Ezert nem hiszem hogy ezt meglepnek...

delpi0823 2020.03.08. 12:54:15

@Rikoo: A parma meccs miert nem kezdodott el tudsz rola valamit?

2020.03.08. 12:55:56

@delpi0823: Felfüggesztik a bajnokságot várhatóan egy darabig.

Flachs 2020.03.08. 13:04:10

@venember83: @ZecH: Sajnos igazuk van a bajnokságot fel kell függeszteni . Be jön a játékosok közé is a vírus. Elég csak egynek az lenni akkor már az egész csapat karanténba kerül. Kivel áll fel az a csapat utánna ? Primavera? Nem beszélve a másik csapatról .fent áll a veszély ők is továbbadják. Vírus nem válogat. Nagy a kockázat.

Andras74 2020.03.08. 14:12:18

@Flachs: kb egy hete ugyanezt mondom......
Sajnos, a felfüggesztés az egyetlen, legkevésbé igazságtalan lehetőség.......

alexGicamo 2020.03.09. 10:56:59

@ZecH: Miért ? A zárt kapus meccsek nem okoznak hatalmas anyagi károkat a kluboknak ?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása