Balotelli: „Az egészség fontosabb a focinál”

balotelli_mario_felemelt_mutatoujj_brescia.jpgMario Balotelli szerint Damiano Tommasinak igaza van, és a bajnokság felfüggesztése indokolt a koronavírus terjedése miatt.

A fertőzöttek száma egyre növekszik, különösen Lombardiában, ahol az 5000-nél is több eset jelentős hányada tapasztalható.

Mario Balotelli az AIC elnök Twitter-üzenetére reagált.

„100%-ban egyetértek veled. A pénz nem értékesebb az egészségünknél, fel kell ébrednünk.

Ne írogassatok nekem olyasmit, hogy védve lennénk, vagy hogy nem jelent semmi különbséget az, hogy játszunk-e vagy sem. Meg hogy semmi nem történhet velünk zárt kapuk mögött. Illetve hogy ne vegyük el a vörös zónában élő emberektől az egyetlen szórakozásuk!

ÉN JOBBAN SZERETEM A FUTBALLT, MINT TI… de a játék azt jelenti, hogy buszozunk, vonatozunk, repülőzünk, hotelekben alszunk, és a szokásos munkakörnyezeten kívüli emberekkel kerülünk kapcsolatba…

Így is az átkozott koronavírus miatt nem láthatom a gyermekeimet, mivel, mint tudjátok, ők nem Lombardiában élnek, szóval a helyzet így is dühítő és szomorú.

Továbbá semmiképpen sem akarom, hogy az édesanyám, akivel nap mint nap találkozok, bármit elkapjon tőlem. Természetesen ő nem egykorú velem, és bármennyire is szeretem a futball, aminek mindent köszönhetek, nem kockáztathatom meg az ő megfertőzését!

Miért is tenném? Hogy másokat szórakoztassak? Vagy hogy más ne veszítsen pénzt? Ne legyetek nevetségesek! NÉZZETEK TÚL SAJÁT MAGATOKON, ELÉG VOLT MOST MÁR. Srácok, az egészséggel nem viccelhetünk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5215510442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2020.03.08. 12:35:37

Felettébb értelmes gondolatok. Előéletét tekintve (nem a bőrszínét) nem vártam ilyent tőle.

Mitya10 2020.03.08. 12:41:02

@GGábr81: A baj ezzel a nyilatkozattal csak az hogy ő "aki jobban szereti a futballt mint mi" közölte jòpàr èvvel ezelött h azèrt nem örül a gòlkàinàl mert ő csak munkànak tekinti a labdarùgàst ès csak azèrt jàtszik mert ő ehhez èrt a leghobban. Szòval az rendben van amit mond csak komàzom ha valaki segget csinàl a szàjàbòl. Lefogadnàm h valamennyiünknek itt fontosabb a foci mint neki. Az meg h őt nem èrdekli a pènz az nyìlvànvalò neki van elèg :D Persze lehet èn vok most tùl ellensèges de tènyleg nem bìrom a csòkàt. Többszőr bizonyìtotta màr h mennyi IQ - val rendelkezik...

Zombijuve 2020.03.08. 12:49:01

Ezek után kíváncsi vagyok mi lesz a mai meccsel?!

JuventusFanatikus 2020.03.08. 12:50:07

BRÉKING: Az olasz sportminiszter azt kéri, hogy amíg a koronavírus kontrollálhatatlan, addig szüntessék be a bajnokságot! A Parma-SPAL meccsnek már tizennyolc perce mennie kellene, de a csapatok visszavonultak az öltözőbe, senki se tudja, hogy mi lesz.

Gyerekek, nem lesz itt este semmi Derby d'Italia:/ Olyan amatőr ez az egész banda, akik ezért felelősek, hogy hihetetlen...

2020.03.08. 12:50:43

@Zombijuve: Bajnokság miatt is aggódj, de valóban fontosabb az egészség.

delpi0823 2020.03.08. 13:02:42

@JuventusFanatikus: Ez mar szanalmas amit az olaszok muvelnek.Mindig az utolso pillanatban hoznak dontest amikor mar kb mindegyik csapat elutazott a helyszinre is..........Most mar zartkapus meccs is veszelyes,kezd egyre nevetsegesebbe valni ez a helyzet.Itt volt az egesz het akkor eddig miert nem tudtak felfuggeszteni a bajnoksagot miert megint az utolso pillanatban kell ezt a dontest meghozni.

venember83 2020.03.08. 13:12:31

@delpi0823: politikusok, mindig húzzák, míg hátha másra háríthatják a döntést meg a felelősséget.

2020.03.08. 13:17:08

Mai meccseket lejátsszák, hivatalos.

JuventusFanatikus 2020.03.08. 13:21:09

@hellan: 13:45-kor játsszák le a Parma-SPAL-t, addig még bármi megtörténhet: D Az olaszoktól kitelik.

2020.03.08. 13:29:34

@JuventusFanatikus: Kíváncsi leszek, ha egy profi játékos tényleges elkapja és az egész csapatot karanténba teszik, akk majd milyen megoldással rukkolnak elő.

JuventusFanatikus 2020.03.08. 13:48:50

@hellan: Akkor nem is lehet kérdéses, hogy a bajnokságot fel kell függeszteni. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a fordulót lejátszák, és erre sor is fog kerülni.

Zombijuve 2020.03.08. 14:24:39

Ment a lobbi,hogy játszák le. Mert ha nem akkor az utolsó teljes forduló alapján mi lennénk a bajnokok.

JuventusFanatikus 2020.03.08. 14:58:25

A helyzet úgy áll, hogy a Játékosok Szövetsége felfüggesztené a bajnokságot, a klubok, a FIGC és a Sky ezt nem szeretné. A kormány azt mondja, hogy akkor legyen bajnokság, de akkor az emberek ingyen nézzék meg a meccseket a TV-be, ezt pedig nem akarja a FIGC és a SKY. Ezért a kormány most a felfüggesztés mellett teszi le a voksát.

venember83 2020.03.08. 15:06:12

@JuventusFanatikus: kib@szott szánalmas. Szokás szerint.

venember83 2020.03.08. 15:08:57

Amúgy ha Balotelli TÉNYLEG az édesanyját akarja védeni, aki veszélyeztetett, az első dolog, hogy NE találkozzon vele. Meg amúgy senkivel sem az édesanyja. Kajarendelés, ajtónál letenni, s ugyanígy minden mással, ha VALÓBAN az ő védelme a lényeg. S ugyanígy az összes érintett régióban. De gyanítom, hogy más van itt a háttérben. Marióból inkább a játékkedv hiánya beszél, meg aztán nincs kedve a Serie B-be menni a Bresciával, inkább próbálkozna jövőre újból, tiszta lappal az első osztályban.

del pipi 2020.03.08. 15:13:31

@venember83: :))))) Amúgy a kaja amit kiszállítanak és Francesco beletüsszentett a konyhán, az mennyire veszélytelen? :)

JuventusFanatikus 2020.03.08. 15:46:41

Most úgy néz ki, hogy a játékosok sztrájkolásba kezdenek...

JuventusFanatikus 2020.03.08. 16:00:58

@Holloka: Úgy, hogy a Játékosok Szövetsége hivatalosan közölte, hogy a játékosok sztrájkolnak, az, hogy ez miben merül ki, arról nem tudok.

CsakÚjváros 2020.03.08. 16:05:03

Jó magyar pálinka!!! A koronavírusra és a hisztire is gyógyír :)

Sunny21 2020.03.08. 16:23:41

Egyelőre a hazai pályán játszókat bénítja a zártkapu. 0-1,0-1,0-2...

ZecH 2020.03.08. 18:00:20

Neki konnyu. Mi van ha felfuggesztik a bajnoksagot? nem lesz EB sem semmilyen esemeny. Bevasarol 100ezer euroert kajat aztan kifekszi otthon amig elul a hulyeseg. Az atlagember attol meg munkaba fog menni mert zabalni es szarni rohadtul nem opcio az eletben. A munkat is fel kellene fuggeszteni? Meg a gazdasagot? Hogy fogjak ezt megoldani?? Maradjunk annyiban hogy van egy esszeru vedekezes, megelozes, biztonsag.... meg van az agyament baromsag. De hangsulyozom a jatekosoknak ily modon nem sok vesziteni valojuk van. Hazamennek a luxuslakasaikba egy valag tartos luxuskajaval es nyomjak a palystationt amig az atlagember doglodik. Aztan majd kegyesen ujrakezdik szeptemberben euromilliokert... igy konnyen megy a duma... magas lorol...

alexGicamo 2020.03.09. 11:00:02

Nocsak ? Benőtt a feje lágya ?

Sunny21 2020.03.09. 19:31:53

@alexGicamo: Dehogy! Csak nincs kedve edzeni ;)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása