Nicolò Zaniolo a Juventus bevásárlólistáján igencsak előkelő helyet foglalt el a 2020/21-es csapat építésének a vonatkozásában, azonban a Roma az elmúlt nyáron foggal-körömmel ragaszkodott a játékoshoz, és már egy ideje folyamatosan a játékos szerződésének megújításán dolgoznak a fővárosi klubvezetők.
A giallorosso együttes az egykori Internazionale játékost a projektjük sarokkövének tekintették mindaddig, míg csúnya sérülés miatt komoly kihagyásra nem kényszerült.
A Juventus vezetősége is komolyan tervezne a technikás olasz futballistával, és már 55 millió eurót meghaladó ajánlattal is akartak próbálkozni annak érdekében, hogy a jövő talán legnagyobb olasz reménységét keretükben tudhassák.
Fabio Paratici személyesen is követte Nicolò Zaniolo fejlődését az elmúlt években, de a Roma felkarolta a játékost, és nem is igen kívánják a farkasok a következő mercato során értékesíteni a futballista játékjogát. Nicolò Zaniolo számára jelenleg a legfontosabb a sérüléséből való felépülés, és hogy minél jobban felkészüljön a következő római szezonra, miután a pletykák szerint a Roma következő tulajdonosa, Dan Friedkin is mindenképpen a középpályás megtartásával számol.
A jövőt a felek nyugodt keretek között tervezik, és a Juventus vezetősége is természetesen megértette, hogy egy ilyen súlyos sérülés után óvatosság indokolt, így Nicolò Zaniolo ügyében a közeli jövőben lépések nem várhatók. A sérülés miatt az időpont nem megfelelő, pedig a torinóiak vezetősége a középpálya megfiatalítását tűzte ki célul.
Nicolò Zaniolo tehát a Juve (és minden bizonnyal számos egyéb klub) radarján marad, miközben a Roma nem engedi el a futballistát, és várja vissza a pályára, de jelenleg a legfontosabb a játékos megfelelő fizikai állapotának a visszanyerése, a játékossal kapcsolatos piaci események egyelőre másodlagosak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.