Zaniolón tartják a szemüket a torinói vezetők

zaniolo_nicolo_rovidujju_as_roma_mezben.jpgNicolò Zaniolo a Juventus bevásárlólistáján igencsak előkelő helyet foglalt el a 2020/21-es csapat építésének a vonatkozásában, azonban a Roma az elmúlt nyáron foggal-körömmel ragaszkodott a játékoshoz, és már egy ideje folyamatosan a játékos szerződésének megújításán dolgoznak a fővárosi klubvezetők.

A giallorosso együttes az egykori Internazionale játékost a projektjük sarokkövének tekintették mindaddig, míg csúnya sérülés miatt komoly kihagyásra nem kényszerült.

A Juventus vezetősége is komolyan tervezne a technikás olasz futballistával, és már 55 millió eurót meghaladó ajánlattal is akartak próbálkozni annak érdekében, hogy a jövő talán legnagyobb olasz reménységét keretükben tudhassák.

Fabio Paratici személyesen is követte Nicolò Zaniolo fejlődését az elmúlt években, de a Roma felkarolta a játékost, és nem is igen kívánják a farkasok a következő mercato során értékesíteni a futballista játékjogát. Nicolò Zaniolo számára jelenleg a legfontosabb a sérüléséből való felépülés, és hogy minél jobban felkészüljön a következő római szezonra, miután a pletykák szerint a Roma következő tulajdonosa, Dan Friedkin is mindenképpen a középpályás megtartásával számol.

A jövőt a felek nyugodt keretek között tervezik, és a Juventus vezetősége is természetesen megértette, hogy egy ilyen súlyos sérülés után óvatosság indokolt, így Nicolò Zaniolo ügyében a közeli jövőben lépések nem várhatók. A sérülés miatt az időpont nem megfelelő, pedig a torinóiak vezetősége a középpálya megfiatalítását tűzte ki célul.

Nicolò Zaniolo tehát a Juve (és minden bizonnyal számos egyéb klub) radarján marad, miközben a Roma nem engedi el a futballistát, és várja vissza a pályára, de jelenleg a legfontosabb a játékos megfelelő fizikai állapotának a visszanyerése, a játékossal kapcsolatos piaci események egyelőre másodlagosak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5015508014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simoni 2020.03.07. 13:09:06

Tartok tőle, hogy a sérülése miatt már nem nem fog tudni teljes mértékben kibontakozni a tehetsége. Sajnálom a csávót, mert amúgy nagyon jó képességei vannak. Ha nincs a sérülés, örömmel láttam volna a csapatunkban, így viszont nem szabad érte komolyabb pénzt kiadni.

babo0410 2020.03.07. 14:30:45

A sérülése okán félek a leigazolásától, hatalmas kockázat. Most azt mondom, ha olasz, inkább Tonali legyen az, meg Pellegrini.

MdewC 2020.03.07. 14:56:04

Egy sérült játékost nevetséges lenne idehozni.

Pjaca 2, csak drágábban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása