A Juve a Barcelona kapusával szemezik

ter_stegen_dybala_gol.jpgFriss információk szerint a Juventus a nyár folyamán szívesen Torinóba csábítaná a Barcelona kapusát, Marc-André ter Stegent.

A Catalunya Radio beszámolója alapján a német hálóőr elégedetlen a katalán klub öltözőjében tapasztalható változásokkal, és a következő átigazolási szezonban a távozás útjára léphet.

A rádiónál úgy tudják, az olasz rekordbajnoknál figyelemmel kísérik a 27 éves válogatott kapus helyzetét. Hozzátették, a zebramezesek örömmel lecsapnának ter Stegenre abban az esetben, ha elvágyódna a Camp Nouból és lehetővé válna a megszerzése.

A Juve jelenlegi első számú kapusa, Wojciech Szczęsny nemrégiben hosszabbította meg 2024-ig szerződését a torinóiakkal, Gianluigi Buffon pedig még nem határozott az esetleges nyár utáni folytatást illetően. Ugyanakkor ha a német válogatott labdarúgóhoz hasonló kvalitású hálóőr a transzferpiacra kerülne, az Öreg Hölgy állítólag nem habozna ajánlatot tenni érte.

A katalán rádió szerint a torinói vezetőség már puhatolózhatott is a gránátvörös-kékek elöljáróinál ter Stegen kapcsán, és a következő hetek döntőek lehetnek majd a kapus jövőjének alakulását illetően.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1815505190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo4 2020.03.05. 18:22:57

Egy ilyen igazolásnak a jelenlegi keretünkben lévő óriási lyukak miatt semmi értelmét nem látnám. Forza Juventus!

frenky441 2020.03.05. 18:25:48

Pont a lengyel akarjuk lecserélni aki a legmegbízhatóbb teljesítményt hozza mióta ő az első számú kapusunk. Ezt a pénzt inkább a középpálya megerősítésére kellene fordítani.

Mitya10 2020.03.05. 18:41:08

Sztem ő egymaga nem elèg. Hozzuk mèg Llorist + De Geàt is hogy legyen versenyhelyzet.

Sunny21 2020.03.05. 18:43:11

Nagyon jó kapus, és ideális esetben örülnék az érkezésének.
Csak hát.. a helyzet nem éppen ideális.

rockitbaby 2020.03.05. 18:49:46

A védelem közepét leszámítva az egyetlen olyan csapatrész, ami rendben van. Felesleges ide belenyúlni, kelleni fog az a pár 10 millió máshol a nyáron.

babo0410 2020.03.05. 19:06:11

Előbb a kp-t fiatalítsuk meg, és szélső védőkkel erősítsünk. Utána lehet a kapus poszton gondolkozni. Van egy lengyel kollégám, imádja Szczęsnyt, és miatta nézi a meccseinket. Nem szabad eladni, lecserélni, padra ültetni. És ne kapusra költsünk sok pénzt. Pláne, hogy az az egy hónap zárt kapu nagyon meg fogja éreztetni hatását a költségvetésünkben, pláne, ha meghosszabbítják ezt, vagy esetleg nem sikerül a fordítás a Lyon ellen. Akkor meg pláne felesleges lesz kapust igazolni.
De nekem az a meglátásom, hogy nem is ez a vezetőség prioritása, de figyelik a kínálkozó lehetőségeket. Szerintem Pogba most fontosabb a vezetőségnek (nekem nem ő lenne a favoritom, de ki tudja, lehet beválna itt újra).

Rocky80 2020.03.05. 19:38:44

Nem elég hogy meccsek nélkül vagyunk egy ideje; még ez is borzolja a kedélyeinket...

Lanzafame 2020.03.05. 20:08:29

@frenky441: most hosszabbítottunk Matuidivel, Khedira is marad még, Pjanic a világ egyik legjobbja. Miért kell mindig elégedetlenkedni?

Ludens71 2020.03.06. 10:07:46

Buffon még nem írt alá, szerintem filózik, hogy folytassa-e... Ha nem fogja folytatni, akkor igen is kell egy jó 2. számú kapus. Nem mintha ez a poszt lenne a legégetőbb problémánk, de nehogy rövidesen azzá váljon! Valószínű, hogy a vezetőség többet tud, mint amennyi kijön vagy legalább is olvas a metakommunikációs jelekből, ami csak testközelből érzékelhető.

JuventusFanatikus 2020.03.06. 10:16:57

@Ludens71: Ter Stegen azért kicsit drága második számú kapus lenne:P
Ezen nem kell izgulni egyébként, Perin csak kölcsön keretein belül igazolt el, úgyhogy ha beleegyezne, akkor lehetne második számú kapus.

Ludens71 2020.03.06. 14:24:26

@JuventusFanatikus: Lehet kapni olcsóbbat is, de a mi szintünkön a második is bármikor kell, hogy tudja hozni az első számú szintjét. Azt meg nem adják bagóért... Perin szimpi srác, de nem bizonyosodtam meg afelől, hogy fizikailag és mentálisan bírná-e azt a terhelést, ami egy Juve játékosnak kinéz egy szezonban. Magyarán ő még nincs kész, nálunk meg eredménykényszer van. Na, mindegy, majd meglátjuk...Valószínűleg a jövőben változtatni kell a vezetőségnek a játékospolitikán, ami alapvetően összefügg a játékosmegfigyelés rendszerével (és a pénzügyi lehetőségekkel). Időben és bátrabban kell a fiatalokhoz nyúlni, mind a megszerzésük, mind a beépítésük terén, 30+-os "ingyen" bizniszt csak nagyon indokolt esetben alkalmazni(nem pedig sportot űzni belőle), sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a klub iránti lojalitás kialakítására(ha felveszed ezt a mezt, akkor a beledet is ki kell rakni a pályára, nincs alibi, nincs hiszti és picsogás a sajtóban), és a klubnak is oda kell figyelni arra, hogy méltó módon váljon meg a kiszolgált játékosoktól (lásd Mandzu). Nyilván egy ilyen megaklub élete nem ilyen egyszerű, de ezek lehetnének sarokpontok, alapvetések, amelyek mentén a stabilitás, nyugalom, és tervezhetőség érzete alakulna ki a klubbal kapcsolatban, és még inkább vonzóvá válhatna az éppen pályájuk csúcsán lévő sztárok számára is. Én így látnám jónak, aztán lehet, hogy belelóg a kezem a bilibe, oszt fölébredek... ;-)

Drotkoszoru 2020.03.06. 15:55:49

@Ludens71: ter Stegenről érdemes tudni, hogy 2016-ban ultimátumot adott a Barcelona vezetőségének: vagy megkapja egyértelműen az 1-es mezt és az állandó kapus szerepét az összes bajnokin és BL meccsen, vagy távozik a katalán fővárosból. A Barca emiatt kénytelen volt eladni a 9 évvel idősebb Claudio Bravót. Tavaly szintén komoly hisztit vágott le és nyomást gyakorolt a válogatotton belül, mert nem volt képes elfogadni, hogy Löw Neuert jelöli a rangosabb találkozókra és nem őt. Sajtóhírek szerint Neuer miatta is fontolgatja, hogy a 2020-as Eb után visszavonul a Nationalelftől (elkerülve ezzel a későbbi konfliktusokat). Szerinted egy ekkora egó mennyire lenne képes elviselni a 2. számú kapus szerepét, az esetleges rotációt, illetve hogy meg kell küzdenie a helyéért a Juventusban? Abszolút életszerűtlen. A német maximum akkor érkezne, ha Szczęsny távozna, aminek viszont nem sok értelmét látom, mert kiválóan véd a lengyel.

senky 2020.03.06. 16:04:03

@Barolo4: Epp az elobb olvastam Icardiert 100 millat ajanlottak az internek ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása