Sarri: „A passzív játékot agresszivitással lehet gyógyítani”

sarri_maurizio_borostas_torinoi_sajtotajekoztaton.jpgMaurizio Sarri szerint igencsak motiváló lehet a végsőkig kiélezett bajnoki harc, ezért a Brescia elleni meccset nem lehet félvállról venni, és egyúttal Jürgen Klopp nyilatkozatára is válaszolt.

„A kezdetektől egyértelmű volt, hogy ez eltérő szezon lesz. Szerintem motiváló, hogy a végsőkig kiélezett lesz a bajnoki cím, szóval úgy érzem, hogy ezt a helyzetet motivációs forrásként kell felhasználnunk.” - mondta a mester a szombati sajtótájékoztatón.

Az Inter és a Lazio vasárnap este egymással csap össze, talán meghatározó pillanata lesz ez a bajnokságnak?

„Nincs olyan egyetlen meccs, amelyik eldöntené a bajnokság sorsát. Csak saját feladatunkra kell koncentrálnunk, és minél több pontot kell szereznünk.”

Maurizio Sarri a Milan elleni kupameccs után arról beszélt, hogy csapata túl passzív volt, Cristiano Ronaldo pedig túlságosan elszigetelt volt a mérkőzésen, de szerinte nem taktikai okok indokolták ezt.

„A passzivitást sokkal nagyobb agresszivitással lehet megoldani. Nincs olyan védekezési rendszer, amelyik működne agresszív hozzáállás nélkül. Nem vagyunk folyamatosan passzívak, de vannak pillanatok egy meccs során, amikor az intenzitás csökken, ezt pedig meg kell oldanunk.

A Milan elleni meccset megtekintve azt mondhatom, hogy hátulról jól hoztuk fel a labdát a letámadás közepette, de aztán a csatárok elöl túlságosan elszigeteltek maradtak. Összehasonlítva a Verona elleni meccsel jelentős előrelépéseket láttam, amíg el nem jutottunk az utolsó harmadig, aztán hirtelen leállt a tudomány.

Paulo Dybala kicsit mélyebbre húzódott vissza, mint szokott, de visszanézve a meccset azt mondhatom, hogy jól teljesített a letámadástól való szabadulásban, bár nyilván ez azt is jelentette, hogy már nem tudta segíteni Cristiano Ronaldót.”

Aaron Ramsey a trequartista szerepkörből visszább jött a középpályára, Juan Cuadrado pedig a támadótriót erősítette, így lett 4-3-3 a csapat felállása.

„Theo Hernandez komoly gondot jelenthetett volna számunkra, ezért olyan szerepet választottunk Aaron Ramsey kapcsán, amely számára végső soron leginkább megfelel.”

Ma reggel megjelent egy nyilatkozat a The Guardian hasábjain Jürgen Klopptól, aki arról beszélt, hogy ő szezon előtt a Juventust egyértelmű BL-favoritnak tekintette, hiszen soha nem látott ilyen nagy keretet, számos minőségi futballistával, s nem is érti, hogyan nem vezeti 10 ponttal a bajnokságot az Öreg Hölgy.

„Jürgen azt is mondta, hogy nemigen néz olasz futballt, ez pedig magyarázattal szolgál a zavarodottságra. Jürgen a legokosabb és legviccesebb személyek egyike, akit valaha is ismertem, ezzel a nyilatkozattal pedig az esélyesség terhét próbálja lesöpörni játékosainak a válláról.

A Brescia sokkal jobb eredményeket ért el idegenben, mint otthon, nem jelent egyszerű ellenfelet, különösen, ha idegenben futballoznak. Egyetlen mérkőzés sem egyszerű a szezon ezen szakaszában, könnyű meccsek nincsenek, a szezon keményebb az év második részében, mivel több csapat kapja el a saját ritmusát.

Már a középcsapatok esetében is látható, hogy ellentétben a közelmúlttal, már nem állnak le a játékkal az utolsó hetekben.”

A Manchester City kizárása két évig a BL-ből tegnap este nagyot szólt, ezért várható Pep Guardiola és kulcsjátékosok távozása a klubtól?

„Az elmúlt évben a Chelsea-nél dolgoztam, és akkor nem játszottak a BL-ben. Örömmel dolgoztam ott. Azért arról se feledkezzünk meg, hogy a fellebbezéseket még érdemes megvárni, majd meglátjuk, hogy mi lesz a végső ítélet, de vannak helyzetek, amikor egy edző túl tud lépni ilyen korlátozásokon.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8615475790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2020.02.15. 18:15:43

Jól van Gyuszibá! Csak azt szeretném kérni hogy a legjobb tizenegy fusson ki a pályára, nem kell emberelőnyöket adni az ellenfeleknek! Grazie mille! Tisztelettel szeretettel Pipi

Grinta 2020.02.15. 18:55:48

Egyáltalán nem bántóan kevés az 54 pontunk-nyilván lehetne több,mint mindig.Azt gondolom továbbra sem számháború a Mi bajunk,hanem a játékosoknak a komfortzónája.Ha ezt jobbá tudjuk tenni,minden magától helyreáll.

Csak Csucsu 2020.02.15. 20:00:39

Jó lenne ebből látni valamit a pályán is mert eddig védtelek viszont vagy tudsz valamit és jön jövőre valaki más vagy teljesen nyugdíjaztad magad és már nem akarsz játékosokkal vagy vezetőkkel harcolni, hogy érvényesüljön a "Sarriball".
Jól beszélsz de hiányzik belőled hogy odacsapj néha ha szar helyzetben vagyunk. Nem pedig ha szerencsével ixelünk előadod hogy ez nem is olyan rossz. Csak a győzelem ami számít Forza Juve per sempre

Sztovicska 2020.02.15. 20:54:42

Ronaldo nincs a Brescia elleni keretben. Nem tudom van-e valami oka. Az még egy dolog hogy nem lesz meg a 11. Gól sorozatban de nem tudom megengedhetjük e maguknak a pihenést ilyen szoros küzdelemben

spaolo1981 2020.02.15. 22:52:35

Ha a játékosok zömét motiválná a szoros versenyfutás, akkor nem kaptunk volna ki zsinórban kétszer idegenben. Akkor meg lehetett volna lépni az üldözőktől, de nem, mi inkább a nyakunkra hoztuk őket.

Bodnar Daniel 2020.02.15. 23:10:13

@spaolo1981: Így tartjuk magunkat motiváltan. Hát nem érted? XD

ZecH 2020.02.16. 06:53:10

@Sztovicska: Ennek csak egy oka lehet. Nem hinnem hogy serult, el sem tudom kepzelni, hogy nem akarja megdonteni a ligarekordot.... influenzas a csavo, de minimum lazas. Kivancsi vagyok igazam lesz e.

venember83 2020.02.16. 07:48:15

@ZecH: vagy csak tudja, hogy nagyon komoly feladat vár rá a BL-ben a Juventusszal, ha komolyak a BL-győzelmi álmok. Nincs miért fárasztania magát a bajnokságban, főleg mivel hétközi meccs is volt, amin természetesen játszott.

Grinta 2020.02.16. 08:21:31

@Sztovicska: Neki is kell pihennie,nincs itt semmi gond.Egyébként folytathatja a megkezdett 11-es sorozatát..lévén ma pályára sem lép.Én legalábbis így gondolom.Ha a Spal-nak ver egy gólt..az neki sorozatban a 12. lesz.

ZecH 2020.02.16. 11:19:40

@venember83: Persze hogy komolyak a BL gyozelmi almok. Az mindig komoly. A realitasaban viszont mar kevesbbe vagyok biztos. Egy CR nem csinal nyarat. Inkabb nyerjuk meg a jo oreg scudit. A BL-rol almodozni... max azutan ha komoly fejek hullanak a kovetkezo korben. Egesz pontosan...Pool. Mert ha oket nem fogja meg valaki akkor eselyunk sincs. Olyan messze vagyunk toluk mint ide az Alpha Centauri. A tobbi egyebkent semmi extra. Verheto mindenki mas ugy gondolom. Legalabbis van olyan csillagallas egy alternativ univerzumban.
Visszaterve egy 45percet kibirna, csak hogy formaban maradjon. Kiveveeee... ha nekem van igazam es lazas ;)

Leram7 2020.02.16. 12:37:18

Igazolni kellett volna télen. Az inter kerete sokkal bővebb.

Nálunk nincsen nagyon kit beküldeni. 1-2-3 sérült mindig van és most is akik bejöttek a Milan ellen kb azok, akik mindig játszanak.

Én annyiban hibáztatom Sarrit, hogy nagyon egysíkú a csapat. Allegrinél sokkal jobban lehetett látni, ha változtatott valamin meccs közben. Érződött a hatása. Sarrinál ez nincsen meg, pl a milan és a genoa ellen is, amikor emberelőnyünk volt nem érződött a csapaton. Nem tudunk dominálni. Talán 3 meccsen tudtunk eddig a szezonban nyerni fölényesen. Itt kb mindenki szebb focira számított, de nincsen szép foci és az eredmények sem jönnek, pedig nagyon komoly keret van. Igaz kevés a játékos, még 3-4 poszta kéne ember.

Csak CR és talán Dybala tudnak gólt lőni.

A másik pedig az, hogy lazio megerősödött, de ők szerintem nem fogják hoszú távon bírni. Viszont az inter Conte, Marotta párosa akár le is győzhet minket.

Vajon ma Sarri változtat valamin? Vagy megint Ramsey lesz a támadó kp? Súlytalan helyzet nélküli passzolgatás lesz 70%-os labdabirtoklással?

del pipi 2020.02.16. 12:49:51

@Leram7: És az eredmények sem jönnek? Ne haragudj már meg rám légyszi! Mi abban nehéz, mármint a felfogásának, hogy van egy elsőéves edzőnk, ráadásul a csapat tulajdonságai nem feltétlen passzolnak az ő elképzeléseihez. Tehát hogy átadja azt a stílust amivel az a foci szép és eredményes is lehet néha félév-egy év is lehet. És nem csak neked mondanám hanem akik még itt tolják ezt a gengszterszart azoknak is, hogy a Serie a tulajdonságai is megváltoztak, az Inter sem a tavalyi pancser Inter, és Inzaghi munkája is beért, hány év alatt is?

Leram7 2020.02.16. 14:18:57

@del pipi: Allegri és Conte munkája is első évükben már ilyenkor bőven beértek. 7-8 hónapja Sarri az edző. Nekem ez, amit tőle látok kevés. Itt kapott egy kész csapatot Ronaldoval, Pjaniccal, Bonuccival és még elég nagy nevekkel. A vezetőségnek jobban kellett volna igazolnia és télen is kellett volna valaki ez tény.

Nem azt mondom, hogy nem bízok Sarriban, de nem tartom olyan jó edzőnek. Ahova ezt a csapatot vinnie kell eredményben és játékban, attól távol állunk. Nagyon szimpatikus emberként Sarri, lehet kell neki még 1 szezon és olyan igazolások, akiket ő akar, de most én azt érzem, hogy erre a keretre és csapatra nem ő a legalkalmasabb. Könnyen kiszámítható és olvasható rövidpasszok, kevés helyzet, kockázatos védekezés, meddő labdabirtoklás. - Én ezt látom: Van 1 CR, aki nélkül Sarri már lehet munka nélkül lenne.

del pipi 2020.02.16. 14:58:15

@Kmarcika: Köszi!@Leram7: Az idő mindent megszépít! Emlékszünk arra az évkezdésre amikor pl Dybala hozzánk igazolt? Akkor itt a blogon mekkora ajvékolás lehetett?! Érteném is ha már mindenhol esélytelenek lennénk. Amúgy mindjárt kiderül mert elvileg Roni nem játszik ma.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása