Raiola: "Pogbának nem lenne ellenére a visszatérés a Juvéhoz"

pogba_paul_mu_tapsol.jpgTovábbra is kitartanak a pletykák, amelyek szerint a Juventus egyik legfőbb nyári célpontja a csapat korábbi játékosa, Paul Pogba lehet, s az ügyeit képviselő Mino Raiola nem cáfolta, hogy a torinói klub megfelelő opció lehet ügyfele számára.

Pogba rossz viszonyba került a Manchester United előző mesterével, José Mourinhóval, aki időközben már a Tottenham Hotspurnél dolgozik, azonban a jelenlegi szezon során sérülés hátráltatja, s úgy tűnik, hogy az angol klub és a francia válogatott középpályás sem közösen tervezi a jövőt.

"Egyeztetek róla Pavel Nedvěddel, ahogyan más játékosokról is. Az a munkánk, hogy képviseljünk, tájékoztassunk, lássunk, álmodjunk és felvessünk ötleteket. Pogbáról más csapatokkal is egyeztetek." - mondta a francia középpályás ügyében Raiola a Sport Mediaset munkatársának nyilatkozva.

"Ha lennének lehetetlen dolgok az átigazolási piacon, nem is létezne. A Juve, a PSG, a Real Madrid és a Barcelona mindig megmutatta, hogy semmi sem lehetetlen.

Ahogyan Zlatan Ibrahimović esetében is van, Olaszország egy második otthon Pogba számára is, így nincs ellenére a gondolat, hogy visszatérjen a Juvéhoz. Ugyanakkor még korai volna ilyen dolgokról beszélni. A szezonnak és az Európa-bajnokságnak még le kell zárulnia. Előbb várjuk meg, míg ezek a dolgok véget érnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9715474748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2020.02.14. 17:38:18

Pogba... mennyi értelme volt visszamenni és éveket elpazarolni... Jó, persze milliárdosból csilliárdosnak lenni nyilván nem rossz. Amúgy jöjjön, vagy bárki aki tud focizni és középpályás.

Alex8610 2020.02.14. 17:53:27

@Tony.: Hat tokon lotte a karrierjet ha az anyagi oldalat nem nezzuk, marpedig annyi idosen amennyi akkor volt meg ne az legyen az elso.Mondjuk mi se jartunk jol, miota o es Vidal is elment plusz Pirlo visszavonult nalunk is kaosz van a kpn.Pedig nem ma tortent.Hatalmas amator huzas volt ugy eladni oket hogy nem lettek potolva.Meg ma is ennek isszuk a levet.

JuventusFanatikus 2020.02.14. 17:59:24

Keressen új otthont, mondjuk Madridban.

Alex8610 2020.02.14. 18:30:46

@JuventusFanatikus: Ertheto az ellenszenv iranyaba nalunk lett sztar es nem eppen halas moson lepett le.De azert a sors megbuntette, koze nem volt az aranylabdahoz de meg a BLhez sem.PLben sem nyert bajnoki aranyat es ennyi idosen meg a penz nem minden.Ha nem Raiola lenne az ugynoke mar lehet eltunt volna a sullyesztoben barmekkora spiler.Mindenki hibazhat de a jelenlegi helyzetben en felretennem ami a multban tortent.A tudasa megkerdojelezhetetlen es nagy szukseg lenne ra.Hiszem hogy itt ujra magara talalna.Biztos nem kapna meleg fogadtatast ha jonne de lenne lehetosege bizonyitania.

senky 2020.02.14. 18:38:13

Hat ... INKABB egy Pirlo fele labdaosztogato jatekiranyitora volna szuksegunk .Kene meg egy VEDO kp-jas IS

simoni 2020.02.14. 18:39:12

@JuventusFanatikus: Így van, odavaló. Bonucci épp elég volt a gyomromnak.

Reklámérték van pont elég a csapatban, a stabil középpályához inkább egy Vidal/Allan-féle BTB kp-re lenne szükségünk, aki küzd, hajt, csúszik-mászik, ugyanakkor a labdával sem ügyetlen.

simoni 2020.02.14. 18:43:46

@senky: Igen, egy Tonali sem ártana.

Knob 2020.02.14. 19:38:51

@Alex8610: Sajnos szerintem az így okozott ellenszenvet nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Emellett nincs szükség egy lézengő, felfuvalkodott ripacsra. Az lehet, hogy tud focizni, csak magasról szarik rá! Nem tisztel Ő senkit és semmit. A Juventusnak köszönheti a karrierjét és miket mondott. Hogy viselkedik ott ahol saját elmondása szerint a legjobb számára. Ebbe nem szabad belemennie a klubbnak!

Marvin88 2020.02.14. 19:43:40

@senky: Kéne egy agy (Tonali), egy verőember rakétával a seggében (Kante, Fabinho-típus), meg a Polip. A kezdőbe. Bár, egy Torreira-féle pitbull sem ártana :-)

Attilio79 2020.02.14. 20:43:59

@simoni: így van, Tonali az első, akit meg kell szerezni bármi áron! Utána jöhet a többiek cseréje...

Alex8610 2020.02.14. 20:58:08

@Knob: Pedig nagyon ugy nez ki hogy belefog es ha igy lesz remelem nem lesz igazad.

JuventusFanatikus 2020.02.14. 21:03:02

@Alex8610: Jelenleg is mentális problémákkal küszködünk, nem kell még egy problémás játékos.

Il Principino 2020.02.14. 21:05:21

@JuventusFanatikus: Dehogynem,Icardinak hívják :D :D :D

Grinta 2020.02.14. 21:20:31

Amíg ez a faxkalap vissza nem vonul,állandóan téma lesz?!

Juventino86 2020.02.14. 21:31:37

Akármilyen rossz a mentalitása Manchesterben, korábban nálunk beállt a sorba. Ha Ronaldo a csapatnál van, akkor nem hiszem, hogy a kiskirályt akarná majd játszani. A középpályánk borzalmas állapotú, Pogba hatalmas erősítés lenne.

Watakuki 2020.02.14. 21:32:19

Úgy néz ki én lennék az egyetlen, aki örülne neki... :D

Juventino86 2020.02.14. 21:35:55

@Watakuki: Nem. :) Előtted írtam én is. :)

MdewC 2020.02.15. 02:50:53

@Watakuki: mindenképp itt a helye. ;)

Wizzurah 2020.02.15. 05:31:19

Szerintem ő már eljátszotta magát, elcseszte saját magának. Nem hiszem hogy másodjára is ugyanolyan tündöklést tudna hozni, mint elsőnek. Elmegy, amatőr módon kezeli, MU-ban amatőr módon viselkedik. Én hagynám főni a saját levében szépen, nem kell ő ide pláne annyiért sokkal alázatosabb tehetséget is lehetne venni kettőt is. Továbbra is gondolom, hogy pl. majdhogynem fele annyiért de akár 75%-ért is egy Tonali és a mostani szutykok a helyükre kerülhetnének, akkor sokkal jobban járnánk. Nem egy amúgy nagyon is jó futballista Emre Can-t kell eladni 25-ért meg Pjanic-ot mert kb. ő sem érhet többet, hanem kell megfelelő posztra igazolni okosan és ezeket meg ott játszatni, ahol szeretnek is, igy újra formába lendülhetnének, megjönne a kedvük is és az áruk is felmenne újra. Sokkal sokkal okosabbnak vélném ezt a fajta igazolási politikát és gondolkodásmódot. Szóval nagyon remélem, hogy nem jön Pogba.

del pipi 2020.02.15. 07:14:21

@MdewC: @Juventino86: @Grinta: @Watakuki: Ha azt nézzük hogy milyen a jelenlegi középpályánk, akkor igen kéne. De ha megvizsgáljuk a karaktert és az utóbbi idők teljesítményét plusz hogy mennyit akarnak majd lehúzni a Disznósajtfejű menedzserével a Juvéról....hát akkor nem biztos hogy kéne. Akkor én inkább a City felé fordulnék (nem biztos hogy nagy alku pozícióba kerültek most) és leakasztanék egy B.Silva vagy egy De Bruyne(nem biztos hogy jól írtam bocs) vagy ha megy mindkettőt, bár Tonali prioritást élvez mindenkivel szemben.

venember83 2020.02.15. 07:17:17

Maradjon otthon, ha már hazatért. S akár futballozhatna is azért a zsák pénzért, amit kiharcolt neki az ügynöke.

Alex8610 2020.02.15. 08:31:19

@JuventusFanatikus: Jelenleg igen de jovore sokminden valtozhat.Akar az edzo szemelye is.Amire szinten egyre nagyobb az esely, de ha Tonalli melle meg visszahivjuk Traoret megy a felesleg es jon egy tapasztaltabb jatekos akkor is orulni fogok.

horvathimi2 2020.02.15. 08:39:56

Szerintem kicsit sem jó ötlet visszahozni. A tudása és a képességei megkérdőjelezhetetlenek, de nulla alázat van benne. Csupa sztárallűr és hiszti jellemzi a viselkedését. Van már egy hiszti Cristianonk, de benne legalább van alázat. Ráadásul több dudás(Ronaldo) egy csárdában nem fér meg. Ronci és Dybala sem jönnek ki túl jól, de még úgy ahogy elvannak. Még erre rá jönne Pogesz, akkor szerintem teljesen megborulna az amúgy sem túl nagy csapategység.
A távozása körülményei sem éppen a legszebbek voltak. Amúgy azt, amit Manchesterben csinál, már nálunk kezdte el. Az utolsó évében pont ugyanolyan volt mint most a United-ban. Csak lézengett a pályán és a védekezésből sem vette ki a részét. Támadásban voltak villanásai, de összképet tekintve gyenge volt. Közel sem játszott úgy, mint Conte keze alatt az első két évben. Pedig az a Pogba jól jönne, de szerintem már sose fog úgy játszani.
Inkább Pjanicot rakják oda ahova való és hagyják ,hogy csinálja végre azt amit tud, azaz szervezze a játékot. Kell mellé két jó btb. középpályás, akik védekeznek és meg oldódna szinte minden.

Zombijuve 2020.02.15. 10:18:25

Ne mondja senki,hogy egy jó Pogba nem fér el a mostani kp.-n. Akármi is történt ,szerintem nálunk újra nagy lehetne. Csak hát az ára.....?!

Rikoo 2020.02.15. 10:29:37

Tudásban szintekkel van a jelenlegi középpályásokhoz képest, kb. annyira mint CR az egész kerethez képest.
Óriási erősítés lehet, ha szimplán a tudást nézzük és amennyiben egészséges, nem a gyengélkedőn fekszik Douglas Costával, Khedirával és a kedvenc cimborámmal De Sciglioval.
A szimpátia az már más kérdés.

pedronegroo 2020.02.15. 11:13:04

@Rikoo: Nem is a tudásával van baj, hanem a mentalitásával, sajnos abban már nem tud felnőni egy CR-hez.

Rikoo 2020.02.15. 11:21:08

@pedronegroo: Szerintem az nagyban edző függő is, hogy mennyire motiváltak a játékosok. Cristiano az teljesen más szintet képvisel mentalitás szempontjából, mint bármilyen más profi játékos a világ. Ebben a kategóriában verhetetlen.

pedronegroo 2020.02.15. 11:30:54

@Rikoo: Nekem CR mentalitása a normális és természetes, az alibiző és kedvtelen játék számomra a teljesen érthetetlen.

Grinta 2020.02.15. 11:57:33

@Rikoo: Az a pali nem normális gyakorlatilag.És mondom ezt áhítattal.

Knob 2020.02.15. 13:49:38

@Alex8610: Hát akkor én is remélem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása