A címben szereplő díjat Olaszországban szokták kiosztani olyan hírességeknek, akik a legnagyobb butaságokat követik el, vagy a teljesítményük csalódást keltő, esetleg valami hatalmas balhéba keveredtek, lényeg, hogy ez azon kevés díjak egyike, amelyet a sztárok nem szívesen vesznek át. Mondhatjuk, hogy akár Emre Can ki is érdemelné ezt a címet, elvégre 2018-ban ingyen távozott attól a Liverpooltól, amely BL-döntőt játszott, majd rákövetkező évben meg is nyerte a Bajnokok Ligáját, és ez a rossz döntés, még csak a kezdet.
Nehezen indult az első szezonja Torinóban, Allegri mester nem kapkodott azzal, hogy beépítse, majd mikor már ideje lett volna annak, hogy többet játsszon, akkor sérülések és egy betegség is közbeszólt. Tavasszal vált ő hasznos tagjává a Juventusnak, nem is középpályásként, hanem védőként, mindannyian emlékezhetünk az Atlético Madrid elleni mérkőzésre, ahol klasszis teljesítményre volt képes. Összességében nem mondhatjuk azt, hogy túlságosan jól teljesített, mert egy-két mérkőzésen tudott csak igazán remek teljesítményt nyújtani. A tavalyi szezonjáról bővebben itt lehet olvasni.
A nyáron szinte minden szurkolót meglepett a hír, miszerint Emre kimarad a BL-keretből, és nem igazán tudta senki sem mire vélni, hogy ez hogyan is történhetett egyáltalán meg, mikor a felkészülések alatt rendre szerephez jutott, és nem is játszott rosszul. Ekkor még nem tanúsíthattunk olyan nagy szerepet annak, hogy a Napoli ellen elképesztően rosszul szállt be a meccsbe, de az ezt követő hét mérkőzésen is meglátszott, hogy Sarri döntése teljes mértékben érthető volt. Konkrétan a leggyengébben teljesítő középpályás lett a Juventusban, aki nem a pályán mutatta meg harciasságát, hogy szeretné kiharcolni az edző bizalmát, sokkal inkább a sajtóban való panaszkodást választotta, ami nem nyerte el a szurkolók tetszését. Az idei teljesítményén nagyon meglátszódott, hogy nem sok keresnivalója van ilyen állapotban ebben a szisztémában, mert rendkívül fegyelmezetlenül futballozott. Folyamatosan a labdát kergette, fittyet hányva arra, hogy a középpályásoknak szigorúan egy sorban kell helyezkedniük. A zónavédekezés elsajátítása nehéz feladat, neki pedig nem sikerült, emellett szinte minden téren sokat romlott a teljesítménye, volt mikor a labdát nem tudta eltalálni, konkrétan nem volt hasznos a pályán.
A Juventus részéről ez a biznisz egy hatalmas bukta, mind sportszakmailag, mind pénzügyileg. Hiába volt szabadon leigazolható a német középpályás, 16 millió eurót kellett kicsengetni aláírási díjként, és erre jön még rá a fizetése, ami egy évre 9,26 millió euróban fájt a klubnak. Egy hónapban 771 ezer euróba került a Juventusnak Emre Can fizetése, és ha úgy számolunk, hogy másfél évet töltött Torinóban, és mellécsapjuk az aláírási összeget, akkor összesen 29,89 millió eurót költött a klub a játékosra, amit elvileg nem fedezne a Dortmund által kifizetésre kerülő 1 millió euró kölcsön, és a 25 millió eurós átigazolási díj. Persze, ha egyáltalán megvásárolná a BVB, mert az opció nem kötelező érvényű, hanem bizonyos teljesítmények szükségesek ehhez, lehet az pályára lépések száma, vagy a dortmundiak helyezése a bajnokságban, a lényeg, hogy nincs garancia arra, hogy marad Németországban. Az nem is igen lehet kérdéses, hogy ez nem egy igazán jó biznisz, mert ha így számoljuk, akkor veszteséges ez az üzlet (más kérdés, hogy Torinóban minden bizonnyal máshogy számolják ki az ehhez hasonló pénzügyi kérdéseket). A teljesítménye szintén nem indokolja, hogy jó igazolásként tartsuk számon, és már-már reális is lenne érte a 26 millió euró (a Transfermarkt szerint 30 milliót ér), de arra sincs garancia, hogy nem tér vissza Olaszországba, de abban biztosak lehetünk, hogy Juventus-mezben már nem igazán láthatjuk játszani. Ha jól teljesít a Borussiánál, és valami miatt nem veszik meg, akkor még jól is járhat a Juve, mert akkor aktiválódik az 50 millió eurós kivásárlási opció, és lehet magasabb összeget elkérni érte, de ha ott is leszerepel, esetleg súlyosan megsérül, akkor könnyen az Öreg Hölgy nyakán maradhat. Véleményem szerint a legjobb az lett volna, ha valahogy sikerült volna kicsikarni a németektől olyan 30 millió euró környéki összeget, és kötelező opciót.
Megvizsgálhatjuk ezt a döntést Emre szemszögéből, aki mondhatni jól választott, hogy a Ruhr-vidékre költözött, de ennek a Bayern München szurkolói kevésbé örülhetnek, ugyanis egy rivális együttest választott az egykoron Bayern-nevelésű játékos. Annyi biztos, hogy a vitrinje nem igazán fog bővülni trófeákkal, de újra felépítheti magát, felhívhatja Joachim Löw figyelmét, és ott lehet a nyáron megrendezésre kerülő EB-n, ráadásul még bízhat benne, hogy egy patinásabb klub is szemet vet majd rá, mert még mindig csak 26 éves. Vélhetőleg Dortmundban a védelemben jut majd szerephez, ugyanis Favre mester a 3-4-3-as felállást alkalmazza, a Juventusnál meg a háromvédős rendszerben bizonyított igazán, úgyhogy játéklehetőség is lesz majd számára.
Összességében sem a Juventus, sem pedig a török felmenőkkel rendelkező játékos nem járt jól azzal, hogy Olaszországban költözött, egy BL győztes együttest hagyott el, Torinóban sem eleget, sem pedig igazán jól nem játszott, közte és a klub között is voltak komoly nézeteltérések, ahogy Liverpoolban is, a szurkolók szemében is sokat esett a tekintélye. Ha esetleg serényebben dolgozott volna azon, hogy bizonyítson Sarrinál, akkor lehetett volna még maradása, kaphatott volna több lehetőséget, de más utat választott. Remélhetőleg felfelé fog ívelni a karrierje. ok sikert, Emre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Grinta 2020.02.04. 14:35:15
Grinta 2020.02.04. 14:35:54
Grinta 2020.02.04. 14:36:15
Knob 2020.02.04. 14:42:12
Bár nagyon pörögnek a gondolataim, de nem! Nem szabad leírnom a véleményem! :)
gomorra21 2020.02.04. 14:44:35
Most, hogy Emrének találtunk új csapatot, kezdhetünk keresgélni Ramseynek.
JuventusFanatikus 2020.02.04. 14:47:42
Grinta 2020.02.04. 14:49:05
Knob 2020.02.04. 14:49:26
Alex8610 2020.02.04. 14:50:33
JuventusFanatikus 2020.02.04. 14:50:52
JuventusFanatikus 2020.02.04. 14:54:53
Grinta 2020.02.04. 14:57:10
Grinta 2020.02.04. 15:00:48
Grinta 2020.02.04. 20:32:00
MDaniel98 2020.02.05. 11:24:11
JuventusFanatikus 2020.02.05. 11:35:36
Knob 2020.02.05. 14:01:51
Na most akkor kérdem én: kell egy ilyen ember ide? Egy önző, beképzelt messzemenően nem profi viselkedést tanúsító piperkőc? Remélem nem vetettem el a sulykot a jelzőkkel, igyekeztem a rá jellemző legszebb szavakat előkeresni a szókincsemből. :)