Douglas Costa: „Jól érzem magam Torinóban”

douglas_costa_feher-narancs_mezben.jpgA Juventus brazil támadója, Douglas Costa nagyon jól érzi magát Torinóban, és nem kíván a távozásra gondolni, inkább BL-győzelmet tűzte ki célként.

A játékos még 2017-ben csatlakozott az Öreg Hölgyhöz a Bayern Münchentől, először csak kölcsönben, de 12 hónap alatt meggyőzte a szakembereket, így a vezetőség kivásárolta a német szerződéséből.

„Nagyon jól érzem magam Olaszországban, ez az ország hasonlít Brazíliához sok tekintetben, és nagyon különbözik a német környezettől.” - mondta Douglas Costa a DAZN munkatársának.

„Jelenleg nem hagynám el a Juventust egy másik csapatért, mivel nagyon jól berendezkedtem itt, és úgy érzem, hogy a klubot családomnak tudhatom.”

Természetesen az interjúból nem maradhatott ki Cristiano Ronaldo sem.

„Sokat tanultam Cristiano Ronaldótól, aki a világ egyik legerősebb játékosa. Ha Cristiano és Dybala a legjobbját nyújtja, akkor maximumon tud pörögni a csapat. A célunk a BL-győzelem, ezért érkeztem a Juventushoz.”

Maurizio Sarri csapata jelenleg vezeti a bajnoki tabellát, három pont az előny az Interrel szemben, azonban a Lazio eddig eggyel kevesebb meccset játszott, mint a nerazzurro csapat, így nem zárható ki, hogy a fővárosiak megelőzik az idei évben bajnoki címért küzdő milánói alakulatot. Ami pedig a BL-t illeti, a Juventus a Lyonnal ütközik meg: február 26-án Franciaországban, március 17-én pedig Torinóban játszik az Öreg Hölgy a BL idei kiírásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7515449516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2020.02.01. 09:29:28

Nagy spìler csìpem csak azok a fránya sérülések...

dobor norbert 2020.02.01. 12:22:01

Szeretem ahogy játszik. De jó lenne ha kevesebbet lenne a gyenguszon. Meg kellene erősíteni az auráját,h ne érjék külső negatív hatások.

peti78 2020.02.01. 16:13:30

A tél legnagyobb iazolàsa lenne egy egészsèges costa

Grinta 2020.02.01. 17:49:48

Kíváncsi lennék arra,hogy rendszerszinten elgondolkozott e valaki a Juventusnál azon..hogy bizony át kellene alakítani a mozgását?!

rockitbaby 2020.02.01. 18:15:01

@Grinta: Hamarabb fognak elgondolkozni az eladásán, mint az általad javasolton.

rockitbaby 2020.02.02. 02:06:51

@Rikoo: @Grinta: De azt azért tegyük azonnal hozzá, hogy azt saját magának kellene érezni, hogy a teste bírja-e azt a stílust, amit ő képvisel. Unalmas CR7-tel példálózni, de ő speciel erre odafigyelt és szélsőből fokozatosan csatárrá képezte át magát, mert tudta, a szervezete nem bírja már úgy, mint fiatalabb korában.

Lehet Costanak is így kellene tennie. De ezt hamarabb látja egy edző, mert ő napi szinten van kapcsolatban a játékosaival.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása