Sarri: „Butaság előre számolgatni”

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_4.jpgMaurizio Sarri a Parma elleni meccset megelőzően arról beszélt, hogy talán ismét mindhárom csatárt pályára küldi vasárnap.

„Majd meglátjuk, hogy milyen állapotban vannak a srácok, aztán majd döntünk. Nem arról van szó, hogy a Serie A miatt nem vetem be a hármast, hiszen például a Premier League egyes meccsein sem használtam volna ezt a felállást. Minden a csapat kiegyensúlyozottságától és a játszani kívánt meccs típusától függ.

Kizárólag Gonzalo Higuaín szerepköre kötött, a másik két játékos ösztönös futballt nyújthat, és komoly minőséget biztosítanak bármelyik szerepkört is töltik be.

Paulo Dybala jól teljesített attól függetlenül, hogy ki mellett volt, de egyértelmű, hogy amennyiben Cristiano Ronaldo és Paulo Dybala együtt van a pályán, akkor óvintézkedésekre van szükség a pálya többi részén.

A Parma szilárd csapat, amelyik jó fizikai felépítésű és minőségi csatárokkal rendelkezik. A tabellán elfoglalt helyük csak bizonyos mértékben tekinthető meglepőnek. Az ellentámadásoknál rendkívül veszélyesek, és a legjobb eredményeiket idegenben érték el. A hozzáállásunk révén meg kell gátolnunk őket, hogy olyan helyzetekhez jussanak, amelyekben általában lubickolni szoktak.”

A Parmánál valószínűleg kezdő lesz Dejan Kuluševski, aki már a Juventus játékosa, ám most feladata a tanulás és a fejlődés a következő hat hónapban.

„Remélhetőleg holnap tartani tudjuk majd őt, és hat hónapot követően jól fog majd nálunk teljesíteni.”

A pletykagép továbbra is dobja ki a neveket, nemrégiben egy Barcelona-Juventus csereügylet merült fel, amelynek Federico Bernardeschi és Ivan Rakitić képezné a részét.

„Engem senki nem tájékoztatott semmiről, szóval ami engem illet, nincs miről beszélni.”

A Juventus lett a tél bajnoka, azonban az Inter látszólag erősíteni tud télen, hiszen megérkezett Ashley Young, és várhatóan Christian Eriksen és Olivier Giroud is felölti az Inter mezét. Ez nem félemlíti meg a mestert?

„A félelem komoly szó, ez pedig csak sport. Nem figyelem, hogy a vezetőink mit csinálnak az átigazolási időszakban, így el tudják képzelni, mennyire figyelem az Inter tevékenységét. Tisztában vagyunk azzal, hogy előttünk áll egy út, s csak ez számít.

A legbutább dolog a futballban a számolgatás, hogy vajon hol és mikor nyer vagy veszít pontokat a csapat. Csak a következő meccsel kell foglalkozni, mivel hat hét az felér egy élettartammal a futballban.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3415415200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2020.01.18. 20:49:15

Gyuszi Bácsi!Így kell ezt!Semmi igérgetés,csak mindenki tegye a dolgát. A végén meg majd látjuk a számokat.

ZecH 2020.01.18. 21:49:31

Tök hepi vagyok, hogy ilyen jol hozzuk iden eddig a meccseket, de ... nekem nehogy eloadjuk mar hogy senkinek nem randul millimeteresre a segglyuka attol amit a sinter csinal. Rohadtul idegesit ami ott megy. Ment itt a duma par honappal ez elott hogy hany eves lemaradasban vannak... Jelentem lassan pont sehany. Siman behoznak minket. Toketlenkedunk vasarlas teren, eladasban pedig kritikan aluli amit muvelunk. Tokjo hogy a 4:0 meg a jo jatek miatt most mindenki reszeg az altalanos optimizmustol, de ezek remiszto hirek. Vagy csak nekem tamad okadnekom attol hogy a hazatlanok minosegi jatekosok szempontjabol mar a spajzban vannak???? Nagyon jo hogy tehetseges fiatalokra hajtunk, de konyorgom nem a BL, meg a scudetto a cel? Jo a BL helyek egyike is a kovetkezo 3-4 evben? Mert ha ilyen utemben valtoznak a dolgok a ket csapat vonatkozasaban kiba hamar leszunk nagyon szomoruak...

Andras74 2020.01.19. 08:07:24

@ZecH: ennyire talán nincs nagy baj, és meglátjuk, mennyire válnak be az izék igazolásai, de kétségtelen, h nem dőlhetünk hátra.
Nyáron szükség lesz minőségi korrekcióra, viszont látni kell, h -5-ről 0-ra fejlődni nem ugyanaz, mint 5-ről 6-ra. A 6 pedig még mindig több, mint a 0.

Andras74 2020.01.19. 08:11:12

@ZecH: bízom benne, h a jelenlegi, minőségi különbség nem csökken annyira, h legyen esélyük.
Azt se felejtsd el, h nekik nagyon kijött a lépés, mi pedig hoztuk az elvár6ót.

Ma legyen meg a Parma, utána afrika.
Azt követően sokkal jobb a sorsolásunk. Megfelelő koncentrációval, a 30. forduló után a kanyarban sem lesznek!

del pipi 2020.01.19. 08:22:07

@ZecH: Na mit kajáltál Bro? :) Mi ez a negatív hozzáállás? Értem amit írtál de az inkább a következő szezonra lesz igaz, és most igazat adok @Andras74: kollégának, ezt nyáron kell korrigálni, és okosan vásárolni végre. Igen most kaptunk a nyakunkba egy Intert meg egy Lazio-t, de talán ez izgalmas inkább, folyamatos koncentrációra ösztökéli a csapatot, és feszültség alatt tartja. Talán jobb mint elkényelmesedni. Szerintem idén minimum duplázunk.

ZecH 2020.01.19. 08:30:41

@del pipi: Rendben, ha ti nyugodtak vagytok akkor beveszem a tabit en is... Amit irtal azzal mondjuk alapvetoen egyetertek, az biztos hogy jo hatas, hogy a szoros bajnoki versenyfutas a BL tekinteteben ebren tartja a jatekosokat. Ez hianyzott az elmult idoszakban es talan iden hozhat annyit (egy jo sorsolassal karoltve) hogy eltol minket a dontobe... Ott meg barmi lehet. Pl most lehetne valami mas mint szokott ;) FORZA!

del pipi 2020.01.19. 09:03:12

@ZecH: Tudod? Már írtam, ha Fortuna a hóna alá csapja a Juventust én nem sértődnék meg. Idáig a Lyon-nal nem panaszkodhatunk, de azért őket is meg kell verni...bárcsak elmondhatnánk hogy bent vagyunk a döntőben, de semmi se lehetetlen!

Spider81 2020.01.19. 09:18:48

Szerintem jot tesz a bajnoksagnak es nekunk is ez a versenyhelyzet es itt nem csak az Interrol hanem a Laziorol is beszelek.
Remeljuk a vegen mi vegzunk majd az elen es bizon benne,hogy ezafajta nyomas segithet nekunk a BL-ben is hogy koncentraltan es top formaban jatszunk!

Cannavaro 2020.01.19. 14:24:37

@ZecH: Én is utálom az Intert, de titkon örülök, hogy végre valaki ellenfélnek tekinthető! Nagyon régen gondoltam úgy utoljára, hogy tényleges esélye van annak, hogy el veszítsük a bajnokságot, és ez engem felpörget! SOKKAL izgalmasabb így a bajnokság, és így sokkal többet ér majd a scudetto is! Az internek volt hova fejlődni, ezért látványos, de mi már egy bizonyos szinten voltunk, és ott már nehezebb megtalálni azokat a játékosokat, akik előrelépést jelentenek! Nálunk, jelenleg az a legnehezebb, hogy Sarri össze tudja hozni a felfogását a keret kulcsjátékosaival, és nyáron egy-két lyukat kell csak betömni, amik majd az idei szezon összegzésénél derülnek ki rendesen! Szezon előtt nem pont a Rabiot, Pjanic, Benta trióra szavaztam volna mint megoldás, de jelenleg hosszú időre el tudom képzelni, hogy megfelelő kiegészítő emberekkel, ez a hármas, megoldja minden problémánkat!

Alex8610 2020.01.19. 14:42:53

Az hogy az inter mennyire tekintheto ellenfelnek nem iden dol el szerintem.Most abszolut kihivoink ez teny,elso szezon meg tart a Conte varazs.Hogy hosszabb tavon mi lesz azt nem tudhatjuk.Tudjuk milyen szemelyiseg Antonio.

Andras74 2020.01.19. 17:02:18

Persze, ne számolgassunk, de azért este csak növeljük 4 pontra az előnyt!

Zombijuve 2020.01.19. 17:02:41

A dögevők x-tek a Leccével. Este nyerni kell!!!! Forza Juve!

del pipi 2020.01.19. 17:10:10

@Andras74: @Zombijuve: @Alex8610: @Cannavaro: @ZecH: @dobor norbert: @Spider81: @Kmarcika: Eredményt nem mondok,de a mai meccs tükör sima lesz! Forza Juve!

ZecH 2020.01.19. 17:58:27

@del pipi: 4:0... tudjuk, nem kell mondd :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása