Rendkívül könnyű győzelmet aratott a Juventus a Coppa Italiában, ugyanis 4-0-ra múlta felül az Udinesét, a következő körben az AS Roma lesz az ellenfél. Annak ellenére, hogy jobbára a cserék játszottak, nem a megszokott 4-3-1-2 volt a hadrend, hanem a 4-3-3- as felállás, és pár játékos számára új pozícióban tűnt fel, mégis nagyon szervezett Juventust láthattunk, gyönyörű támadásokkal, fergeteges összjátékokkal, nagyszerű gólokkal, és remek egyéni teljesítményekkel.
Ezt a produkciót ismét nevezhetjük bátran Sarriballnak, mert tökéletesen úgy történt minden, ahogy azt a tréner elképzelte. A letámadások nagy jól mentek, az Udinese konkrétan képtelen volt úgy kihozni a játékszert, hogy egy Juventus-játékos ne akassza meg az offenzívát. Az ellenfélnek nem igazán volt esélye, leginkább azt láthattuk rajtuk, hogy az a céljuk, hogy minél kevesebb gólt kapjanak. A labda a pálya utolsó harmadában, a Juventus kapuja előtt mindössze 16%-ban volt, és mindössze egy kaput eltaláló lövésig jutottak az udineiek. A torinóiak labdatartása, és labdakihozatali meglehetősen könnyen mentek, ugyanis a vendégek komoly ellenállást nem tanúsítottak letámadás formájában, inkább a fegyelmezett védekezésre összpontosítottak. Annyira tanárian játszott a Juventus, hogy igazán olyan elképesztően új észrevételt nem is igazán lehet kiemelni, ez egy olyan mérkőzés volt, hogy kevésbé volt fontos szerepe a taktikának, sokkal inkább az volt látható, hogy a játékosok élvezik a futballt, és szinte majdnem minden torinói játékos nagyszerűen teljesített, ami nem egy mindennapos dolog, úgyhogy most inkább az egyéni teljesítményekre érdemes fókuszálni.
Egyéni teljesítmények:
- Buffon: Szinte semmi dolga nem volt, egyszer kellett védenie, tizenkétszer passzolt, ebből kettő hosszú átadás volt, és egyszer sem hibázott.
- Danilo: Az ilyen mérkőzéseken, mikor az ellenfél lényegesebb gyengébb minőséget képvisel, akkor rendre jól teljesít. Eddig úgy tűnik, hogy nagyobb összecsapásokon nem igazán képes olyan produkcióval előrukkolni, mint ami elvárható egy ilyen komoly összegért leigazolt játékostól, ebben pedig komoly szerepe van annak, hogy a helyezkedéssel nagyon hadilábon áll. A lényeg az, hogy most csak dicséretet érdemel, mert a védekezést jól megoldotta, míg a támadásokért inkább Alex Sandro volt a felelős. Egyszer tisztázott, egyszer blokkolt, kétszer közbeavatkozott, kétszer szerelt, megnyert öt párharcot, kiosztott egy kulcspasszt, kétszer cselezett sikeresen és lefutott 10.2 kilométert.
- de Ligt: Rá sem lehet panasz, a védekezés részét megoldotta, és még az ellenfél kapusát is megdolgoztatta. Feljegyezhet egy tisztázást, két közbeavatkozást, két megnyert párharcot, kilenc hosszú átadást, és lefutott 10.1 kilométert.
- Rugani: Megszokhattuk, hogy ő mindig komoly veszélyt jelent a kapukra, nem csak az ellenfélére, hanem a sajátjára is. Szerencsére most az Udinese hálóőre lepődhetett meg egy pillanatra, mikor Daniele fejese a kapufán csattant. A védekezést jól megoldotta, Danilo esetében írtam le, hogy az ilyen erősségű együttesek ellen érdemes játszatni, ez az olasz védőre hatványozottan igaz. Egyszer tisztázott, kétszer közbeavatkozott, egyszer szerelt, megnyert két párharcot, volt három hosszú átadása, és 10.6 kilométert lefutott.
- Alex Sandro: Míg eddig leginkább azt kapta meg kritikának, hogy motivátlanul játszik, az idei szezonban ez már nem igaz rá, még egy ilyen összecsapáson is robotol úgy, hogy nincs is cseréje. Érdekes, de szinte csak a támadással foglalkozott, ráadásul az ő oldalán folytak leginkább az offenzívák, ugyanis a támadások 43 százaléka a bal szélen történt. Egyszer tisztázott, megnyert nyolc párharcot (a kilencből), kiosztott két kulcspasszt, volt egy pontos beadása, mind a négy csele sikeres volt, a hosszú passzai hibátlanok voltak (5 darab), és lefutott 10.6 kilométert.
- Bernardeschi: Új szerepkörben fedezhettük fel, és nem okozott csalódást, sőt, inkább nevezném meglepetésnek a teljesítményét, mert nem úgy játszott, mint aki először szerepel mezzalaként. Meglepően magabiztosan mozgott új szerepkörében, a helyezkedése teljesen rendben volt, még Danilót is kisegítette, mikor a brazil elhagyta a pozícióját. Középpályásként tényleg tudja kamatoztatni technikai képzettségét, kevésbé volt görcsös. Előfordulhat, hogy a középpályára ő lehetne a megoldás, hogy a támadások hatékonyabbak lehessenek, de még többet kell bizonyítania, hogy lássak azt, hogy védekezésben és labdabiztosságban is remekelni tud. Egy biztos, kezdésnek remek volt, kiosztott egy kulcspasszt, volt egy pontos beadása, négy hosszú átadása, 91% pontossággal passzolt, kétszer próbálkozott lövéssel, megnyert három párharcot, egyszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott, kiharcolt egy büntetőt és lefutott 10.6 kilométert.
- Bentancur: Registaként is brillírozott, szinte mindenben kivette a részét, védekezésben, támadásban, labdakihozatalban, befejezésben, és még letámadásban is. Meglepő ötlet, hogy egy mélységi irányító presszingben vegyen részt, de ezt meg merte húzni Sarri mester, ugyanis így kihasználhatta Rodri gyorsaságát és labdaszerzési készségét. Mikor az ellenfél játékosa a labdával középen helyezkedett, akkor előre sprintelt, míg a két középpályás összezárt mögötte. Mikor ő játszott Pjanić helyett a védelem előtt, akkor a csapat játéka szinte rendre remek volt, és az ő teljesítményére sem lehetett panasz, ezért merül fel a kérdés, hogy jobb ötlet lenne őt játszatni registaként, mint a bosnyákot? Az látszódott, hogy teljesen más stílussal játszik, mint Mira, ugyanis a dél-amerikai többet vezeti a labdát, és ezt gyorsabban teszi, míg Pjanić egy érintésből odapasszolja a labdát úgy, hogy csak a szeme sarkából látja a csapattársát, és nem mellesleg sokkal jobban kiveszi a részét a támadásépítésből, többet passzol, több labdaérintése van. Példának okáért Bentancurnak "mindössze" 87 labdaérintése volt, míg Bernardeschinek csak öttel kevesebb, míg a védők lényegesen többször értek hozzá a játékszerhez. Azt is érdemes megemlíteni, hogy Rodrigo lényegesen többet hibázik a kapu előtt passzok terén, és eddig olyan meccseken jutott szerephez, mikor az ellenfél nem igazán alkalmazott komoly letámadást, és nem helyezték nyomás alá a Juve kapuját. A két futballista játékintelligenciáját szinte össze sem lehet hasonlítani, csak ezen a meccsen történt két olyan szituáció, mikor gólhelyzetbe hozhatta volna társát, aki teljesen üresen, a tizenhatos környékén helyezkedett, sehol körülötte egy védő, egy lapos indítással pedig simán helyzetbe hozhatta volna. Úgy gondolom, hogy hiába vannak kisebb problémák Pjanić játékával, Bentancur registaként még ezt a szintet sem képes véleményem szerint hozni, de ha úgy hozza a sors, hogy egy nagyobb összecsapáson is szerephez jut, akkor okosabbak leszünk. Az Udinese elleni teljesítménye fergeteges, egyszer eltalálta a kapufát, kiosztott két kulcspasszt, volt egy pontos beadása és egy hosszú passza is, megcsinált egy cselt, megnyert hét párharcot, egyszer tisztázott, egyszer blokkolt, ötször szerelt, és a csapatból ő futotta a legtöbbet (11.8 kilométer)
- Rabiot: Ő sem okozott csalódást, hozta azt a szintet, amit megszokhattunk tőle. Nevéhez fűződik egy hosszú átadás, két sikeres csel, öt megnyert párharc (a hatból), egy tisztázás, három közbeavatkozás, egy szerelés, és megtett 8.6 kilométert.
- Dybala: Nehéz szavakat találni arra a teljesítményre, amit nyújtott, egyszerűen fergeteges volt. Szerzett két gólt, kiosztott egy gólpasszt, háromszor próbálkozott lövéssel, megcsinált három cselt, kiosztott négy kulcspasszt, megnyert öt párharcot (a hatból), egyszer szerelt, volt két hosszú átadása is, és lefutott 9 kilométert. Hozzáteszem, hogy ezt a nagyszerű produkciót szélsőként nyújtotta, míg eddig az volt rá a jellemző, hogy a vonal mellett leginkább szenvedett, de ezen a mérkőzése lényegesen szabadabb szerepet kapott, rengeteget mozgott be középre, és tudta szervezni a játékot. Még mielőtt Sarri ideérkezett volna, akkor említettem meg, hogy lehet keresnivalója az argentinnak a szélen, ha olyan szerepet szán neki a Mister, mint Insignének. Ez a teljesítmény nagyon hasonlított az olasz stílusára, annyi különbséggel, hogy Dybala a másik szélen játszik. Még az is lehetséges, hogy vészhelyzet esetén nagyobb meccseken is helyet kaphatna 4-3-3-ban a dél-amerikai, azonban akkor védekezésben sokkal fegyelmezettebb játékra lenne szükség. Szeretném még kiemelni, hogy követendő példaként szolgálhat a viselkedése, ugyanis átadta a lehetőséget Douglas Costának, a legjobb barátjának, hogy elvégezze a büntetőt.
- Higuaín: Nagyszerűen futballozott, remekül össze tudott játszani a honfitársával. Szokás szerint nagyon hajtott a gólokért, és sikerült is betalálnia. Lőtt egy gólt, kiosztott egy gólpasszt, hétszer próbálkozott lövéssel, 95% pontossággal passzolt, feljegyezhet kulcspasszt, megnyert egy párharcot, és megtett 9.9 kilométert.
- Costa: Még azért meglátszott rajta, hogy szüksége van játékpercekre, hogy formába lendüljön, de nagyon jó úton halad, most is jól játszott. Lőtt egy gólt, megcsinált két cselt, kiosztott három kulcspasszt, megnyert két párharcot, és lefutott 7.7 kilométert.
- Cuadrado: Nem szállt be annyira rosszul, de nem is brillírozott. Volt egy hosszú átadása, egy sikeres csele, és egy megnyert párharca.
- Ramsey: Véleményem szerint ő volt az egyetlen, aki tényleg rosszul játszott, ami eléggé elszomorító, mert nem igazán láthatunk nála komoly fejlődést. Feljegyezhet egy hosszú átadást és két megnyert párharcot.
- Pjaca: Öröm volt ismét pályán látni, és ahhoz képest, hogy hosszú idő után tért vissza, szinte semmivel nem volt rosszabb, mint a walesi.
Meccs embere: Paulo Dybala
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2020.01.17. 19:41:31
Pjanic és Bonucci nem játszottak most...
Sunny21 2020.01.17. 19:55:22
Köszönjük az elemzést, az is klasszis teljesítmény ;)
Grinta 2020.01.17. 19:56:49
Pjacáról szólnék,akit öröm volt látni.Számomra meglepő volt hogy hozta a Tőle megszokott biciklicselt.Azt kételkedő lábbal,fejjel! meg sem próbálod.
Bernardeschi kapcsán pedig nem értem a hurrá optimizmust.Sokatoknál olvastam,Nekem sokáig a szemem is kereste a játékost.Ha nem mínuszról indulna a koma..senki észre sem venné.Már ott tartunk hogy egy normális labda továbbítást is megdicsérünk.Lehet Én vagyok igazságtalan,de jelenleg hagynunk kellene mi jön ki belőle.Ez egy tesztmeccs volt,nem több.Semmit nem lehetett leszűrni abból a posztból.Hogy mi kell hozzá,és miben kell fejlődnie Federiconak.
el.Flaco 2020.01.17. 20:01:37
pedronegroo 2020.01.17. 20:07:16
Grinta 2020.01.17. 20:21:43
Grinta 2020.01.17. 20:27:10
És ezek eleje még csak ellenféltől függetlenül sem..
del pipi 2020.01.17. 20:31:07
Grinta 2020.01.17. 20:31:44
Grinta 2020.01.17. 20:35:25
dobor norbert 2020.01.17. 20:40:28
Tudom,h sok időt szánsz rá,de megéri minden mondat ami leírtál! Tényleg profi. Nem akarok senkivel kukacoskodni egyik játékossal szemben sem,mert így volt kerek a történet,klassz meccsel.
del pipi 2020.01.17. 20:46:13
Juvegaspy 2020.01.17. 22:07:57
Ramseyrol tudjuk hogy egy jo focista.. formaba jön meg o is sztem
Juvegaspy 2020.01.17. 22:10:56
Sunny21 2020.01.17. 22:48:33
Akartam én is írni Bernáról, hogy annyira nem láttam ezt a nagyon jó teljesítményt, de inkább kitöröltem, hogy ne rontsam el a hurráoptimizmust vele kapcsolatban.
Grinta 2020.01.17. 22:59:36
del pipi 2020.01.18. 07:42:20
pedronegroo 2020.01.18. 09:35:12
JuventusFanatikus 2020.01.18. 11:49:21
@Grinta: Köszönöm:) DE, Kolléga:
"Bernardeschi kapcsán pedig nem értem a hurrá optimizmust."
Ez tiszta Babo, kérlek ne:D Komolyra fordítva, nekem végig szem előtt volt, nem kellett keresgélni, és igen, olyan tesztmeccs volt, azon pedig átment, ráadásul szerintem ez a teljesítmény szinte jobb volt, mint néhány eredeti középpályásunknak. Akik kedvelik a csávót, azok mind kapaszkodnak a legkisebb fűszálba is, mert tudjuk, hogy benne több van. Ez a fűszál pedig az, hogy középpályásként hogyan teljesít, mert ha itt megbukik, akkor tényleg nincs miben bíznunk. Ahhoz képest viszont teljesen rendben volt a játéka, taktikailag elképesztően fegyelmezett, folyamatosan úgy helyezkedett, ahogy azt kell, ez pedig nagy szó. A vélt hiányosságait azért említettem meg, mert ugyan ezek nem jöttek elő, de láthattuk már párszor Fedét játszani, és tudjuk, hogy miben jobb, miben kevésbé. Szerintem ez a kezdés teljesen rendben van, erre lehet építeni.
@del pipi: Köszönöm!:)
@dobor norbert: Köszönöm!:) Ez a kijelentés most egy picit kellett, mert a héten döntöttem el, hogy befejezem a Beharangozók írását, és inkább több teret adok a közkedveltebb elemzéseknek, és inkább foglalkozok ezen felül érdekes témákkal, játékos bemutatások, stb...
@Juvegaspy: Köszönöm!:)