Matuidi: "Készen kell állnunk arra, hogy nyerjünk"

matuidi_blaise_csikosban.jpgBlaise Matuidi úgy véli, hogy bár nem lesz könnyű, de a Juventusnak győznie kell a soron következő, vasárnap esti, Roma elleni idegenbeli mérkőzésen.

A francia világbajnok középpályás a meccs kapcsán a Sky Sport Italiának elmondta: "Nagyon nehéz találkozó lesz, mivel a Roma egy nagyszerű csapat, amely rendkívül támadó felfogásban játszik - egy kicsit hozzánk hasonlóan.

Otthon szerepelnek, és a szurkolóik támogatása segíti majd őket. Készen kell állnunk arra, hogy erős produkcióval rukkoljunk elő és nyerjünk. Amikor ugyanis a Juventus játszik, csakis a győzelemért teszi."

Rodrigo Bentancur továbbra is eltiltott az Olasz Szuperkupa döntőjében kapott piros lapja miatt, így Matuidi várhatóan (Pjanić mellett) ismét Rabiot-val szerepelhet majd együtt a középpályán.

Ezzel kapcsolatban a VB-győztes futballista közölte: "Még mindig azon vagyunk, hogy megismerjük egymást, de jó úton járunk, és sokkal többre leszünk majd képesek a jövőben."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6115402124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2020.01.10. 12:57:53

Igen, te sokkal többre kell hogy képes legyél! :D

venember83 2020.01.10. 13:26:33

Nagyon nehéz találkozó lesz, igen. Ma már nincs könnyű ellenfél, a labda pedig gömbölyű, ezért bármi előfordulhat a meccsen, ami 90, de inkább 95 percig tart. Legalább. Valamilyen közhely kimaradt?

Knob 2020.01.10. 14:00:51

Hát koma....nagyon remélem, hogy a Te jövődnek és a Juventus többi középpályásának a jövője nem találkozik majd. Már ennek a 2 és fél évnek sem szabadott volna megtörténnie!

Lanzafame 2020.01.10. 14:10:33

Matuidi ideális esetben egy hosszútávfutó lenne 5000 m-en. A legnagyobb harcát nem az ellenféllel, hanem a labdával vívja, és a küzdelem elég hiábavaló, sajnos vesztésre áll Blaise :(

Knob 2020.01.10. 14:47:49

@Lanzafame: Ez az ember egy tragédia....mondjuk ha jó a kedvem akkor tragikomédia, mert volt már, hogy jókat nevettem rajta, de inkább kibasznám a TV-t mikor meglátom szerencsétlenkedni. Nem magamat ajnározom, de amennyire utálom(tam) nézni ezt a balfácánt és a másikat (a horvát), és mégis minden meccset megnéztem...hát nem kicsit imádhatom a Juventust. :)

del pipi 2020.01.10. 16:44:33

@Knob: És mégis elbírja a csapat, vicces nem? Képzeld ha majd nem kell elbírni, mert mondjuk három képzett játszik majd. Viszont a védelmében el kell valamit mondanom: a helyén van a szíve!

dobor norbert 2020.01.10. 19:22:42

Tudom,h sokan nem itt képzelik el,de ő legalább minden meccen bizonyítja,h nen zsoldos. Ha kell meghal ezért a mezért. Szerintem ez is fontos és szükség van az ilyen játékosokra,még ha technikailag nem egy labdazsonglőr.

Knob 2020.01.10. 20:21:59

@dobor norbert: Pontosan! Már úgy megy ki a pályár, mint aki haldoklik és fogalma sincs hol van és mit csinál. Lehet, hogy nagy a szíve, személyesen nem ismerem, de amint látjuk, inkább aggat, mintsem legalább észrevétlen lenne.

GGábr81 2020.01.10. 22:08:00

Szerintem Pjanics minden vágya az volt, hogy két ilyen szupersztár világbajnok! (Matyi, Kebab) legyen a társa a középpályán.

dobor norbert 2020.01.10. 22:19:48

@Knob: Jó,jó!Azt tudjuk,h Neked nagy kedvenced;)
De én azért becsülöm,mert megizzad azért a pénzért amit kap.Világbéka!

Rocky80 2020.01.10. 22:32:53

Oly korban éltem én e földön amikor Matuidi világbajnok és vagy 80-szoros válogatott lehetett...
Ő egyébként régen is ilyen volt, vagy csak most romlott le ennyire?

JuventusFanatikus 2020.01.10. 22:39:58

@Rocky80: Régebben klasszisokkal jobb volt, mikor még Ő volt a suta-Kanté...:D

Grinta 2020.01.11. 07:00:17

@Knob: Biztosan imádod..igen,ki nem hagynál egy pillanatot sem hogy belerúgj abba a játékosba,akit nem szeretsz.Csak akkor jelensz meg,csak akkor mutatkozol a fényen.Egyébként nem.

Grinta 2020.01.11. 07:03:42

Ez a szezon nem az Övé,ezt kár tagadni.Látom Én is,hogy nem illeszkedik annyira,mint eddig.Sokan az eddiget is megkérdőjelezik,úgyhogy értelme nincs erről eszmecserét folytatni.Remélem belejön,gyerünk Blaise!

Knob 2020.01.11. 11:59:14

@Grinta: Valóban semmi értelme erről diskurálni és igazad van, felesleges felhoznom állandóan. Viszont abban nincs igazad, hogy szidni járok fel a blogra, hiszen ha kell és van realitása meg is védek játékosokat. Az egy dolog, hogy Őt sajnos nem tudom védeni, mert botrányosan játszik mióta nálunk van. Eddig sem volt semmivel különb, mint mondjuk Khedira, de a német legalább volt annyira "önkritikus" (ha nem is szándékosan), hogy nem aggatott állandóan.

Annyit még nem értek, a franciával kapcsolatban, hogy azoknak a képességeknek a teljes hiányában amik egy focistát focistává tesznek, hogy lehet Őt védeni. Sem fizikálisan, sem technikailag nem képzettebb egy 10 éves gyereknél, aki az udvarban rugdossa a labdát. Futni a haverom 4 éves kislánya különben tud, mint Ő. Pont mindegy szerintem, hogy nagy a szíve, ha ezen kívül az ég világon semmit nem tud letenni az asztalra. A hozzáállás akkor fontos, ha van mögötte teljesítmény. Ez pont olyan, hogy én nagyon szeretnék beteg embereken segíteni orvosként, de mivel nincs meg a szükséges tehetségem és tudásom, így nem javasolt gyógyítanom. Ennyi. Legyünk már reálisak, lássunk is, ne csak nézzünk. Szerintem.

Lanzafame 2020.01.11. 11:59:30

@Knob: egyébként balhátvédnek nem lenne rossz. Amikor egyszer ősszel a védelem szélére rakta Sarri, meglepően jó volt.

del pipi 2020.01.11. 15:45:59

@Knob: Basszus esküszöm egyetértek az írásaid 80%-val de kérlek ne spilázd túl, igen vannak tényleg hiányosságai és pont ezért szeretném ha már a jövő őszt nem nálunk kezdené és jönne egy minőségi helyette, de viszont amilyen mélységekbe lököd szegényt annyira viszont nem haszontalan. És igen, én mondtam hogy van szíve. Amíg edzősködtem gyerekekkel majd minden edzésen, a fiamnak mindennap elmondtam, sportolni szív nélkül nem lehet. Úgyhogy ez nálam óriási plusz tőle. @Lanzafame: Ezt már le akartam én is írni, ez jó meglátás. Valószínű a KP hiányában nem feltétlen aktuális az átképzése. Viszont a későbbiekben nem lehetetlen, és akkor még akár maradhatna is.

Grinta 2020.01.12. 08:28:02

@Knob: Fordítsuk meg.Amit Te nem értesz,azt érti/látja Laurent Blanc,Didier Deschamps,Carlo Ancelotti,újra Laurent Blanc,Unai Emery,Massimiliano Allegri,Maurizio Sarri.Utóbbi azért impozánsabb névsor,ezt még Te is bevallhatod : )
Óriási csapatjátékos,ami elengedhetetlen egy kohézióhoz.
Valahol tudom hogy ez sem,semmi sem! elég ahhoz hogy csak megbillenjen amit elgondolsz,és mégis leírom.
Lehet nem fut szépen,mint ahogy Benedek Tibi sem úszott elég energiatakarékosan-lehet nem egy technikai zseni..de mégis komoly edzők adtak bizalmat Blaise Matuidinek.Mindig képes konstans teljesítményre,megbízható apró láncszem.

Knob 2020.01.12. 17:19:06

@Grinta: Természetesen nem állítom, hogy nekem van igazam. Én így látom, és ennyi. Mindenki a saját igazát harsogja. Viszont attól, hogy sokan gondolkodnak ugyanúgy valamiről még nem biztos, hogy az úgy van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása