Amit sejteni lehetett, bekövetkezett. A horvát harcos, rengeteg szurkoló kedvence, a döntőspecialista, a levegő ura,  azaz Mr. No Good továbbáll, és Katarba folytatja pályafutását, Medhi Benatiával az oldalán, az Al-Duhail csapatánál. Mario már elbúcsúzott a szurkolóktól, úgyhogy itt az ideje, hogy mi is búcsút intsünk neki. 

2015 nyarán 20 millió euróért Torinóba érkezett az Atlético Madridtól, tarsolyában volt két német bajnoki cím, két német kupa, egy klubvilágbajnoki trófea, egy UEFA szuperkupa, egy német szuperkupa, három horvát bajnoki cím, két horvát kupa és egy olyan serleg, amiről a Juventus szurkolók már évtizedeken át álmodoznak, a Bajnokok Ligája trófea. A szurkolók számára nem számított sztárigazolásnak, de nagyjából mindenki elismerte a kvalitásait, és többnyire örültek az érkezésének, de ekkor tényleg senki nem gondolhatta, hogy Mario mit is visz véghez ebben a mezben. Az első nyilatkozatában már ecsetelte a Juventus iránti szeretetét, de még nem igazán tűntek őszinte szavaknak, márpedig ennyi év elteltével talán kijelenthetjük, Mandžukić tényleg többet érzett az Öreg Hölgy iránt, mint amire számíthattunk. 

Már első szezonjában remek teljesítményével segítette a Bianconerit, Fernando Llorentét volt hivatott helyettesíteni, és remekül sikerült is neki. Már az első tétmérkőzésén, a szuperkupa-döntőn is gólt szerzett, a bajnokságban pedig ebben a szezonban szerezte a legtöbb gólt, összesen tízet és négy gólpasszt is jegyzett. Nagy párost alkottak a szintén újonc Paulo Dybalával, nagyon érezték egymást a pályán. A csatár komoly nehézségekbe ütközött ebben az évadban, ugyanis hónapokig egy elfertőződött sebbel küzdött, és nyafogás helyett a lehetőségekhez mérten tette a dolgát. Szintén nagyon rosszul esett neki, hogy a sorsdöntő Bayern elleni visszavágón Allegri nem neki adott lehetőséget, hanem Moratának, és mikor a horvát becserélésre került, igazán megmutatkozott, hogy nem tetszett neki a Mister döntése. Ekkoriban a szurkolók még nem igazán beszéltek róla, mint a fáradhatatlan harcosról, sokkal inkább ez a viselkedés maradt meg az emlékezetekben.

A rákövetkező szezonban ismét megpróbáltatások elé helyezték a centert, nyakára hozták a liga sztárcsatárát, a fénykorát élő Gonzalo Higuaínt. Mario elgondolta, hogy szedi a sátorfáját, és továbbáll, ám Allegri sikeresen meggyőzte arról, hogy érdemes maradni. Mandžukić hallgatott a mesterre, és elhatározta, megküzd a helyéért. Elejében csak megosztották a játékperceket az argentinnal, majd a Lazio elleni mérkőzésen egy egészen elképesztő ötlet jutott a Mister eszébe, a csapat átváltott 4-2-3-1-re, és Mario Mandžukić bal szélsőként jutott szerephez. Ez az elképzelés több, mint zseniális volt, ugyanis a horvát ekkor nyerte el a szurkolók szívét, és olyan mezőnymunkát rakott le az asztalra, ami egyszerűen elképesztőnek tűnt. Az egyik pillanatban az ellenfél kapuja előtt ziccerbe került, a következő pillanatban pedig a saját térfelén tisztázott. A góltermése nem különösebben csappant meg, hét találatot és négy gólpasszt jegyezhetett fel a bajnokságban, de mégsem a Serie A-ban lőtte a legemlékezetesebb gólját, hanem a BL-döntőben, mikor a tizenhatos vonalától gólt ollózott. Ez egy olyan mozzanat volt, ami minden Juventino emlékezetébe beleégett, és talán ekkora vált szinte minden drukker szemében hőssé a horvát harcos.

A 2017-2018-as évadot már teljes mértékben a bal oldalon küzdötte végig az egykori Bayern-játékos, azonban már nem igazán volt képes úgy játszani, ahogy azt elvárták tőle, az előző szezonhoz képest valamelyest visszaesett a teljesítménye. Nem csak eredményesség terén (a bajnokságban 5 gól, 3 assziszt), hanem úgy általánosságban a támadójátékot nem igazán tudta úgy segíteni, ahogy az elvárható lett volna tőle, de az kétségtelenül igaz, hogy megállás nélkül képes volt robotolni. Ez a szezon sem számított kudarcnak, ugyanis ismét egy történelmi tettet vitt véghez, mikor azon a bizonyos madridi visszavágón kétszer is bevette a Királyi Gárda hálóját, és az Öreg Hölgy mindössze percekre volt attól, hogy kiharcolja a hosszabbítást.

A tavalyi nyáron szintén nem lehetett nyugodt Mario, ugyanis ismét kapott egy posztriválist, és nem is akárkit, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót. A távozás gondolata ismét megfordult a fejében, de ismét a maradást választotta, nagyon jól tette. Allegri visszarendelte középre, és ismét centerként segíthette csapatát. A portugál és a horvát ahelyett, hogy rivalizált volna, inkább segítették egymást és hatalmas párost alkottak. Mario ősszel olyan formába került, mint talán szinte soha, és nagyjából az összes nagy mérkőzésen betalált, emellett küzdött a mezőnyben, és az asszisztok kiosztásával sem fukarkodott. Kilenc találatot és hat gólpasszt jegyezhetett fel a Serie A-ban. Tavasszal már kevésbé lehetett érezni rajta, hogy képes olyan kimagasló teljesítményre, mint ezelőtt, de nem vallott kudarcot, talán a legsikeresebb szezonja volt a tavalyi, ráadásul hazáját VB ezüstéremhez is segítette.

Elérkeztünk az idei szezonhoz, 2019 nyarához. A Juventus kispadján edzőcsere történt, Mario nagy pártfogója, Massimiliano Allegri távozott, helyére pedig Maurizio Sarri érkezett. Megbízható értesülések szerint a livornói tréner sem számított volna már a szolgálataira, de a jelenlegi Mister megérkezésével szinte biztossá vált, hogy a horvátnak nem igazán lesz helye a csapatban, mert a játékstílusa nem összeegyeztethető a sokat emlegetett Sarriballal. Arra azonban nem igazán számíthattunk, hogy száműzött lesz a szurkolók egyik legnagyobb kedvence, és egyetlen tétmérkőzésen se jut lehetőséghez. Sarri elmondása szerint nem arról van szó, hogy ő nem számított volna egyáltalán a horvátra, hanem még a szezon kezdetekor a vezetőség és a játékos hozott egy döntést, és szeptember óta Mario nem látogatta az edzéseket. A nagy harcosból így lett száműzött, és így jutott el Katarba, hogy ismét játszhasson. 

Meglepő lépés volt ez tőle, mert nem olyannak ismerhettük meg, akit kizárólag a pénz érdekel, sokkal inkább a trófeák, és a játéklehetőség számára a fontos. Elképzelhetőnek tartom, hogy azért választott egy jóval gyengébb minőségű liga egyik együttesét, hogy újra fel tudja magát építeni, és még erősebben térjen vissza Európába, de az sem kizárt szerintem, hogy nem kapott olyan lehetőséget, ahol kezdőként juthat szerephez, és úgy gondolta, ha már kupákat nem nyerhet, akkor legalább a zsebe legyen tele. Nem ítélem el ezért a döntéséért, bármennyire is unszimpatikus lépésnek tűnik, tett annyit a zebracsíkos mezért, hogy egy ilyen választást elnézzünk neki. Jobb döntés lett volna tőle, ha a nyáron távozik, és nem kell sem nekünk, sem neki ezt a helyzetet átélni, de ezen már nem lehet változtatni. Nekünk mindörökké megmarad annak az embernek, aki a szurkolókat képviselte a pályán, akit a drukkerek imádtak, a Juventus történelmének talán legnagyobb horvát játékosát, aki nem a sajtószobában, vagy a közösségi oldalon bizonyított, hanem a pályán, aki senkitől nem félt a gyepen, és a mezért minden tőle telhetőt megtett. 

Pályafutása Juventus-mezben: 162 meccs, 44 gól, 4 Scudetto, 3 Coppa Italia, 1 Supercoppa Italiana

Köszönünk mindent, Mario!