Mandžukić elbúcsúzott a Juventustól

mandzukic_mario_bucsu.jpgAz év talán utolsó jelentős történése volt a Juventus háza táján, hogy a csapat elnyűhetetlen horvát támadója, Mario Mandžukić végül elhagyta Torinót, hogy az Al-Duhail színeiben folytassa pályafutását. A népszerű játékos a közösségi médián keresztül köszönt el a Juventsutól, valamint a zebramezes csapat szurkolóitól.

"Lehetetlenség lenne egyetlen búcsúban összefoglalni négy és fél évet, de bízom benne, hogy minden a Juventus színeiben játszott mérkőzésen láthattátok a szenvedélyt, amit ezért a klubért és ezért a csapatért érzek. Hatalmas köszönet Allegrinek és Marottának, akik Torinóban akartak látni engem. 

Megtiszteltetés volt a Juventusnál játszani, s az elmúlt néhány hónap nem változtathatja meg a tiszteletet és szeretetet, amit a klubért érzek. Köszönet minden egyes csapattársnak, akivel ezekben a szezonokban játszottam. Igazán élveztem minden veletek közösen megvívott csatát, s ezeknek a csatáknak a jelentős részét megnyertük!

Nem felejtem mindezeket a győzelmeket és trófeákat, melyek a tudásunk, a kemény munka és a csapatszellem eredményei voltak. Nagy köszönet a stábnak is, amely a színfalak mögött dolgozik. Edzők, az orvosi stáb, fizikoterapeuták és mindenki más, aki biztosította, hogy a Juventus játékosai a legjobb formában legyenek. 

Végezetül a legnagyobb köszönet a csodálatos szurkolókat illeti, akik az igazi okát jelentik, miért van, hogy ez a klub ilyen hatalmas és sikeres. Igazán nagyra becsültem a támogatásotokat, amit az első naptól fogva mutattatok felém. Mindig próbáltam tudásom legjavát nyújtani a Juventusnak. A legjobbakat kívánom nektek! Ami engem illet, eljött az idő egy új fejezethez. Mindörökké veletek: Mario." - szól Mandžukić  búcsúja az Instagram-oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5915365908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2019.12.25. 20:09:22

Mario!
Köszönöm,h sokáig láthattalak a kedvenc Csapatom mezében és mezéért játszani Téged! Sérülésmentes sikeres folytatást kívánok Neked!

ToTTy-Juve 2019.12.25. 20:17:59

Vannak játékosok, akik idővel eltűnnek a Juve köztudatából és vannak olyanok, akik neve a legtöbb juventino szájára jön, ha azt kérik nevezzen meg néhány játékost szeretett klubjából. Véleményem szerint Ő is az utóbbiakhoz fog tartozni.
Sok sikert Super Mario, míg élek nem felejtem el a Margitnak ollózott gólodat.

GGábr81 2019.12.25. 20:45:19

Mario! Te beírtad magad a Juve történelmébe, még akkor is, ha nem sorollak a legszűkebb értelenben vett legendák közé, de szorosan ott vagy a nyomukban. Volt, hogy rajongtalak, volt hogy a pokolba kívántalak, de mostantól csak a szépre. Mr. NoGood!
Na azért szerettelek.

Rocky80 2019.12.25. 20:52:53

@dobor norbert: @ToTTy-Juve:

Nagyon szerettem és tisztelem amit értünk tett. A kevés azon játékosaink egyike aki a döntőinken sem szart be.
Amikor kirakták szélre, akkor is robotolt rendületlenül. Sokakkal ellentétben én most is látnám a helyét a cserepadunkon.

Sok sikert és köszönünk mindent Harcos!

Rocky80 2019.12.25. 20:55:43

Valahogy mindig várnék a részünkről is valami szép búcsúzkodást és köszönetet ilyenkor. Nem akárki volt itt éveken keresztül!...

2019.12.25. 21:05:02

Nagyon sajnálom, hogy ilyen méltatlanul bántunk vele az utóbbi hónapokban. Nagyon szeretem, mégha sokszor becsméreltem is. Az idő mindent megszépít. Sok sikert drága szomszéd, Mario!

Il Principino 2019.12.25. 21:44:11

Nálam kb. Lichtsteiner féle melós légiósok közé tartozik és ezeket mindig is nagy becsben tartottam,hisz rengeteget adtak a klubnak!A bl döntőben szerzett gólja örök emlék marad!!!
Köszönjük Tankzukic :)

niccolo 2019.12.25. 21:47:30

Remélem ez a vezetőség se húzza sokáig,Nedveddel,Agnellivel együtt!
Nekem a brend-nél fontosabb a megbecsülés.

MdewC 2019.12.25. 22:55:33

Le a kalappal Mandzu előtt!

A tank elköszönt.

Mandzu!

Juventino86 2019.12.25. 23:24:07

Szomorú dolog ez. :( Nagyon hiányozni fog Mandzu, igazi harcos volt, aki a lelkét kitette a csapatért. Nem bánt vele szépen a klub és Sarri se, ki vagyok akadva több dolog miatt a vezetőségre, ez az egyik.

Minden jót Neked harcos, te beírtad magad a csapat történelmébe! Grazie Mario!!!!

JuventusFanatikus 2019.12.25. 23:31:16

Gyönyörű és igaz szavak, Mario! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sorsod lett, nem ezt érdemelted, de ettől a vezetőségtől ennyi telik, gondolom nem véletlenül emelted ki Marottát és Allegrit és nem komplett vezetőségről tettél említést. Mielőtt Babo letámadna, nem, nem Sarri száműzte, ezt az olasz mester erősítette meg. Köszönünk mindent, Mario!

kovta23 2019.12.26. 06:43:56

Minden jót Mandzu! De kérdem én a sok kollégát aki ezt a vezetőséget szidja,hogy ezt megelőző korszakban máshogy volt ez? Mondjuk 10-15 éve minden itt 4-5.. évet lejátszó játékosnak volt búcsú meccse? Vagy hogy volt ez? Vagy mit várunk mi? Vagy csak tipikus magyarként a legjobb szidni valakit? Szerettem Mandzut de nem értem miért nem váltott nyáron?

Andras74 2019.12.26. 07:20:39

Köszönünk mindent!
Sok sikert Mario!

rockitbaby 2019.12.26. 08:01:51

@Rocky80: Marchisio se kapott még egy búcsúmeccset se nagyon, szóval ha a egy ilyen valóban fekete-fehér vérű ember sem kapott, masnak még ennyi sem jár.

letepem 2019.12.26. 08:05:08

Mindig is szerettem azt a tüzet, ahogy Mario pályára lépett.
Amikor hozzánk került nem szerettem, de ez meccsről-meccsre változott.
Imádtam azt, hogy elöl támad majd pár pillanat múlva a védelem mellett szerel, csúszik, mászik...
Imádtam azt, hogy mikor mutatta a kamera száját eltakarva éppen (feltehetőleg) kekeckedik valamelyik védővel... zseniális játékos, akivel nem méltó módon bánt a csapatunk!

Köszönjük Mario!

Grinta 2019.12.26. 11:37:41

Csodálatos elköszönés,egy végtelenül elkötelezett játékostól a klub felé.Igazi profi,és egy végtelen úriember,aki tisztában van azzal, #The Show Must Go On# mindenek felett!
Fino alla Fine!
Nem feledem amit a kedvenc csapatomért tettél Mario,imádtalak mindig.Fájdalmat nem érdemes említeni ezzel a most lezáruló fejezettel kapcsolatosan,Ő sem teszi,szolgálta becsülettel a klubot,és hozzáadott a hírnevéhez,ezáltal büszkévé téve az tifosokat!
Forza Juventus!!

del pipi 2019.12.26. 12:01:51

Az hogy mi miért történik a színfalak mögött azt nem tudhatjuk, de Mario én feléd tisztelettel und szeretettel!

Jack Bauer 24 2019.12.26. 12:48:24

Le a kalappal előtte. A mai köpködős, sarat dobálós világban így elköszönni kevesen tudnak!
A legjobbakat kívánjuk a továbbiakban is.

dobor norbert 2019.12.26. 14:01:59

@del pipi: Pipike! Törni a magyar,sok a pivó vagy mi a szösz?

alexGicamo 2019.12.26. 14:13:49

Ismét egy méltatlan búcsú a klubunk részéről egy olyan személytől, aki azért többet érdemelt volna ... Rendkívül sajnálatos ! Ha tehetném, én kérnék elnézést Mariótól a klub helyett !
Szerettem a harcosságát , a küzdőszellemét , voltak parádés, látványos találatai !
Köszönünk mindent , Madzu !
Sok sikert a továbbiakban !

kovta23 2019.12.26. 14:47:43

@alexGicamo: Már nem először írom le de válaszolni egyiketek sem tud vagy akar. Régen hogy búcsúztak egy 4-5 évet itt töltött focistától? Mit vártok? Mandzu mindent megtett a szép búcsúért? Miért divat sírni?

alexGicamo 2019.12.26. 14:53:52

@kovta23: Szar a memóriám sajna ! Nem emlékszem, régen ,hogy búcsúztak egy - egy játékosunktól , aki pár évet lehúzott nálunk . DE ! Te nem érzed, hogy azért ő többet érdemelt volna, mint azt , hogy fél évig kiszoruljon a keretből is, aztán kihajítsák, mint mavskát szarni ? Már bocs , ha durván fogalmaztam !

alexGicamo 2019.12.26. 14:55:36

@alexGicamo: Én egyébként pont nem tartozom a " sírók " közé , ha szoktad olvasni a hsz -met ....
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

alexGicamo 2019.12.26. 14:56:23

@alexGicamo: Persze ezt nem magamnak címeztem ... :-b

kovta23 2019.12.26. 15:01:33

@alexGicamo: Tudom igazad van. Nem is neked szántam,de már meguntam hogy senki nem válaszol csak panaszkodik hogy nem volt búcsú,de senki nem írja meg hogy búcsúzott anno egy Mandzu kaliberű játékos. Amúgy a fél év parkolópálya csak a klub hibája. Senki nem érzi úgy hogy Mario nem akart menni vagy egy "jobb" ajánlatra várt?

kovta23 2019.12.26. 15:04:44

@kovta23: Nem kijelentem hogy a klub hibája a fél év parkolópálya hanem kérdezem hogy tényleg a vezetőség a hibás érte.

Sunny21 2019.12.26. 15:11:43

@kovta23: Valószínű, hogy ezzel a fél év parkolópályával szép kis aláíráspénzt kasszírozott most. Gondolom nyáron csakis akkor mehetett volna ha fizetnek érte.
Egyébként számomra meglepő, hogy Katart választotta, róla nem gondoltam volna ezt. Benne volt még egy-két jó év.

JuventusFanatikus 2019.12.26. 15:21:10

@kovta23: Ha már annyira szeretnéd, akkor válaszolok, de érdemben nem igazán lehet erre a kérdésre. Marchisio Juventus Legendaként még búcsúmeccset se kapott, Marióra egy szaros mondatot nem szántak a közösségi oldalakon, annyit se, hogy "Grazie, Mario". Konkrétan mintha semmi sem történt volna. Nem is szeretné itt senki sem, hogy egy teljes búcsúmeccs legyen neki, de legalább a Sampdoria ellen bekerülhetett volna a keretbe, hogy az utolsó pár percre be lehessen cserélni, a szurkolók megtapsolhassák. Úgyhogy igen, régen a 4-5 évet itt töltő játékosok több megbecsülést kaptak.

kovta23 2019.12.26. 15:28:16

@JuventusFanatikus: De ki az aki többet kapott? Pufugtatni én is tudok. Kérlek említs neveket. Nem tudod mi van a háttérben csak keltitek a felesleges utálatot a vezetőség iránt. Mikor tudta meg Mandzu hogy menni kell? Nem tudod nem tudjuk. De lett volna méltó módon lehetősége távozni. Persze minden játékos szent mindig a klub a hibás. Az a baj mindenkire amikor elmegy úgy emlékezünk hogy csak a szépet látjuk. Annyira álszent egyik másik Juve drukker...

kovta23 2019.12.26. 15:37:39

@JuventusFanatikus: Ha már beszélgetünk. Marci mint Juve legenda? Ne vicceljünk már. Egy saját nevelésű erős közepes játékos Juve szinten aki néha játszott klasszis szinten. Legenda szerintem például : Rava,Boniperti,Sivori,Turini,Sciera,Del Piero,Baggio,Buffon és még sokan de Marci nem az,de egy búcsú meccs neki kijárt volns

JuventusFanatikus 2019.12.26. 15:39:45

@kovta23: Szinte mindenki, de ha neveket szeretnél, itt van, Simone Padoin:
www.google.hu/search?q=grazie+padoin&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=N46UXbkhiIaTdM%253A%252CKDGaRluL7hsG5M%252C_&vet=1&usg=AI4_-kS_BJkf4mASUg9KCjh-ih29hgC0-w&sa=X&ved=2ahUKEwj3xYC9w9PmAhVV86YKHdmzClsQ9QEwAnoECAkQDA#imgrc=8n7fmHCzAC9ceM:&vet=1

"Mikor tudta meg Mandzu hogy menni kell?"

Az ominózus találkozó közte és a vezetőség között szeptemberben volt, azóta nem is járt edzésre, úgyhogy mondhatjuk, hogy akkor tisztázódott le minden.

Nem akarunk Mi sokat, csak annyit, mint Lichtsteinernél, hogy az utolsó meccsén legalább beálljon játszani, hogy a szurkolók méltóképp el tudjanak tőle búcsúzni.

Én meg annak örülök, hogy végre előkerült Babo Kolléga kis barátja, legalább együtt tudjátok végre védeni a vezetőséget, hogy ha már mások minősítésénél tartunk.

Sunny21 2019.12.26. 15:47:03

@kovta23: Itt a blogon a teljes szitut senki sem tudja. Találgatunk. Mandzunak lett szólva nyáron, hogy nem számítunk rá, eladnánk. Ő nem akar menni "bárhova". Vezetőség megorrol, parkolópálya.(ez a találgatás rész)
Most ingyen megy, nincs semmi egy "Grazie" se...
Az a kérdés, hogy áruként kezeljük a játékosokat vagy emberként.
Marionak szerződése volt, maradni akart! Nem tett semmi rosszat.
Egy köszönjük Mario kijárt volna! Az illem ezt kívánja!

kovta23 2019.12.26. 15:48:52

@JuventusFanatikus: Nem hinném hogy védeni kell őket. Tettek ők eleget a klubbért.
Szeptemberig azért jó pár ajánlat befutott érte és már augusztusban sem volt keretben ha jól emlékszem. De mindegy. Kar ezen vitázni.

kovta23 2019.12.26. 15:56:31

@Sunny21: Igazad van. Sokkal jobb lett volna ha nincs ez a huzavona és mindenki elköszön szépen a másiktól.
De itt a mi oldalunk. Vissza kellene keresni hányan kívánták egy két játékos távozását akit most meg sztarolunk. Itt se kér senki bocsánatot... Csak kérem ne legyünk álszentek

alexGicamo 2019.12.26. 16:04:27

@kovta23: Szerintem, Mario egyáltalán nem szeretett volna távozni a klubunkból, ez teljesen világos !

Juventino86 2019.12.26. 16:15:08

Nem vagyok az az érzelgős típus, de ahogy azt már tegnap is leírtam, nagyon nehéz túltenni magamat azon, hogy Mario nincs már nálunk. Benne még volt egy kis spirito, a legtöbb meccsen a belét is kihajtotta a csapatért. Nagy egyéniséget veszítettünk vele, és a szelleisége is hiányozni fog. Nem szart be nagy meccseken.

rockitbaby 2019.12.26. 16:16:22

@kovta23: Azért egy taknyos kölyök kora óta Juventus játékoaról, aki mindig alázattal tette az éppen rá szabott feladatot es akit Conte, valamint Allegri igazi klasszissá tett így kijelenteni, hogy középszer és nem legenda, hát erős...

kovta23 2019.12.26. 16:23:31

@alexGicamo: Ez számomra is teljesen világos ahogy sok játékos nem akar innen elmenni,pont ezért ilyen gyenge eladó a vezetőség

kovta23 2019.12.26. 16:26:34

@rockitbaby: Pedig Juve szinten se nem legenda se nem klasszis játékos. Azért ne haragudj de hol van ő Platni,Zidane,Nedved vagy Pirlo szintjéhez képest. Dehogy lett ő klasszis Conte vagy Allegri alatt,csak jó társai voltak mint Vidalogba

kovta23 2019.12.26. 16:29:13

@kovta23: Vidal és Pogba....Ha nincs a kizárás és a Juve még tovább tör a világuralom felé Marci nem kerül a csapat közelébe

alexGicamo 2019.12.26. 16:36:58

@kovta23: Elvileg ők a szakemberek, tudniuk kéne, hogy merre hány méter ?!

rockitbaby 2019.12.26. 16:47:58

@kovta23: Szép lista, amit felsoroltál, de pl Zodane max klasszis, de nem legenda. A posztjához közeli pedig csak Pirlo a listáról. De mint regista, senki sem erhet fel Pirlo szintjéhez. Conte sajáf magát látta benne. Azt a mentalitást, tudást és alázatot.

Marchisio-nál nincs igazibb Bianconero. Még Buffon sem. ADP sem. Nem akarlak es sanszosan nem is foglak meggyőzni, de a kis herceg minden volt, csak középszer nem.

kovta23 2019.12.26. 17:10:25

@rockitbaby: Először is ki mondta azt hogy ő nem igazi Bianconero?? Sosem kételkedtem a Juventushoz való hozzáállásában. De azt azért elmondom hogy az hogy ki hol nevelkedett vagy ki mennyit játszott Juve mezben 10 vagy 20 évet nem az határozza meg hogy ki mekkora Juventino!!! Ahogy köztünk se az dönt ki volt több Juve meccsen. De azt még mindig tartom hogy Marci nem klasszis Juve szinten. És nem középszer úgy átlag szinten

Juvegaspy 2019.12.26. 19:18:14

@rockitbaby: ADP-t hiaba szadra ne vedd.
A tobbiben igazad van de azert Del Piero es Buffon legalabb akkora.
Oke ők nem itt nottek fel DE vilagbajnokkent elkisertek a csapatot a masodosztalyba holott kb mind2en barhova mehettek volna az akkori idok elcsapatai kozul.

rockitbaby 2019.12.26. 19:26:51

@Juvegaspy: Lényegtelen, kinek mennyire gázolok a lelkébe, én is imádtam ADP-t és Gigit most is, de attól nem lesznek nagyobb Juventinok egy saját nevelésnél.

Juvegaspy 2019.12.26. 20:19:46

@rockitbaby: nem gazolsz bele semmibe. De tovabbra is vitatom ezt a dolgot. Mind1 is Te igy latod en ugy

del pipi 2019.12.26. 20:23:26

@rockitbaby: Hát úristen! Azért na! Karácsony van, ne idegesíts már fel!@kovta23: És te se! Inkább írjatok egy verset, nem baj ha nem rímmel csak hülyeséget ne!

kovta23 2019.12.26. 20:38:42

@del pipi: +1
Isten veled Mario
Nélküled már nem lesz jó.
Vesztettünk egy hadvezért
De azért előre a győzelemért.
A vezetőség nem tisztelt
Mi iszunk Rád egy kriglivel!

piff10 2019.12.26. 22:00:56

Köszi és viszlát Márió! Én pont az ilyen játékosok, és természetesen ADP miatt szeretem bele az öreg hölgybe.. A Juveban mindig vegyesen voltak az extra klasszisok és a remek harcosok... Ezt kezdi elvesziteni a csapat szerintem. A juve soha 11 klasszisból állt, hanem csapatként volt baromi erős... Szerintem..

del pipi 2019.12.27. 07:32:18

@kovta23: Ugye ugye! Azért így már minden tanár! :)

del pipi 2019.12.27. 07:38:57

@piff10: Ez így van! Ne is mond, ezért rovázok már egy ideje hogy csapatként kéne erősödni. ki így, ki úgy látja, ha nem jön gyorsba vagy 1 de inkább 2 középpályás aki tényleg jó, úgy nem tudom mire lesz elég. És ez az én olvasatomban nem Sarri hibája, nem hiszem el hogy nem látják vezetők hogy már két éve a KP full gyenge, lehet hogy három....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása