Sarri: „Erre az összpontosításra van szükségünk”

sarri_maurizio_meccs_kozben_partvonal_mellett.jpegA Juventus a Leverkusen elleni 2-0 révén 16 ponttal megnyerte csoportját, ezzel pedig Maurizio Sarri beállította Marcello Lippi 1996-97-es idényben és Fabio Capello 2004-05-ös idényben elért BL-pontrekordját.

„Fontos, hogy az egyensúlyra törekedjünk. A Lazio ellen meccset veszítettünk, azonban hosszabb időszakokat tekintve a szezon egyik legjobb meccse volt számunkra a római.” - értékelt a Sky Sport Italia számára a Juventus mester.

„A mai este kemény volt egy olyan csapat ellen, amelyik igencsak jól teljesít a Bundesligában. Kitartottunk, és amint az ellenfél irama visszaesett, előléptünk, és megszereztük a pontokat.”

Mivel az első hely már biztos volt, illetve sérülések is hátráltatják az együttest, a Juventus korántsem a megszokott felállásban lépett pályára, így lehetőséget kapott Merih Demiral, Daniele Rugani, Danilo és Adrien Rabiot.

„Mind a négy védőjátékos jól teljesített. Merih Demiral a legagresszívebb, ezért az ő játéka volt a legfeltűnőbb. Adrien Rabiot a meccs során folyamatosan egyre jobb volt, és ezt öröm volt látni.”

Miralem Pjanić és Juan Cuadrado hiányozni fog a hétvégi bajnokiról, mivel mindkét játékos eltiltott.

„Reméljük, hogy Rodrigo Bentancur hamarosan visszatérhet, holnap majd kiértékeljük az állapotát. Ha rá sem számíthatunk, akkor valaki majd átveszi az ő szerepét. Nem az a kérdés, hogy ki játszik, hanem hogy fenntartsuk ezt a fajta kiegyensúlyozottságot és összpontosítást.”

A csapatot nagyban segítette Paulo Dybala beállása, hiszen La Joya adott gólpasszt Cristiano Ronaldónak és Gonzalo Higuaínnak.

„Arra vártunk, hogy a Bayer Leverkusen által diktált tempó lankadjon, kevésbé legyenek agresszívek, ezért amikor Federico Bernardeschi előtt óriási területek nyíltak, úgy gondoltuk, hogy jobb, ha mindhárom csatárunkat együtt vetjük be.

Vannak időszakok a bajnokságban, különösen BL-meccsek után, amikor a csapat szembetűnően eltérő határozottságot mutat, mint BL-meccseken. Ez pszichikai dolog, és mindenképpen dolgoznunk kell ennek az elkerülésén.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2615348982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamal Jamal 2019.12.12. 11:42:21

Tetszett a meccs, de a vége nagyon tetszett és nem a gólok miatt hanem mert érezni lehetett a s-pirítóst. Akkor most a bergamói az milánói vagy fordítva. Gratula a "kiscsapatnak"!

"Adrien Rabiot a meccs során folyamatosan egyre jobb volt, és ezt öröm volt látni."

Akkor én néztem be (lehet valami régi pé-es-zsé meccset néztem), de nekem úgy tűnt hogy nem volt játékban.

Bernardeschi-nek meg futóedzéseket kellene venni Usain Bolt-tól annyira nem tud gyorsulni szerencsétlen, a labdatartása "na az meg kajak" szar. www.youtube.com/watch?v=PaJoAlNebxQ

Quentin_KR 2019.12.12. 12:20:46

@Jamal Jamal: Rabiot teljesítménye nézőpont kérdése szerintem. Mármint, ha alapból nézzük, hát... elég felejthető volt. Most nézzük másképp. Milyen volt Matuidihez, Khedirához, Emre Canhoz képest... szerintem sokkal jobb ;)

Leram7 2019.12.12. 12:21:16

Ez egy tét nélküli meccs volt és azzal, hogy az Atletico 2-0 vezetett, szerintem a leverkusen sem törte magát.

Demiral jó volt, de nem szabad ebből a meccsből komoly következtetéseket levonni, összesen volt 6 kapuralövésünk.

Helyenként szép játék volt, de majd ha ez tartós lesz 4-5 meccsen keresztül és eredményekkel is párosul, akkor van miről beszélni. Eddig, ha egészében nézzük a játékunk unalmas, sablonos és erőtlen.

venember83 2019.12.12. 12:32:42

@Leram7: a 6 kapuralövés és 2 gól óriási fejlődés hatékonyság tekintetében. Eddig azzal is voltak bőven problémák. Nem lehet büntetlenül elpuskázni millió helyzetet.

AgliOli 2019.12.12. 13:33:38

Demiralnak egy hibája volt, a tisztázó fejessel indított egy Leverkusen ellentámadást, egyébként jobban tetszik, mint De Ligt.

Tény, hogy a kiesés tudatában a csoportelső tét nélküli fickándozását láttuk, de az is látszott, hogy pár magabiztos megoldás az egész csapatot felszabadította és a végén helyenként tényleg játék volt, nem labdarúgás. :D

Andras74 2019.12.12. 14:20:12

Teljesen korrekt nyilatkozat.
Most az jött át belőle, h lát néhány kritikus pontot. Remélem, h meg is tudja oldani!
Hajrá!

frenky441 2019.12.12. 14:47:17

@Leram7: @AgliOli: Én bevallom csak az első félidőt néztem (Mentem melózni)de nekem is tetszett a török játéka és én ki is jelentem hogy jobb mint Rugani.
Több lehetőséget kellene neki adni és nem el kotyavetyélni.

Bodnar Daniel 2019.12.12. 15:07:27

Undorító, hogy a B csapat szép játékával is nyertünk már megint a BL-ben, ami amúgy a fő fókusz... Útálom ezt a szemét Sarrit is. Hogy van pofája fejlődni? Dybala is csak azért volt jó, mert kurva jó, de amúgy ennél szarabb is lehetne sokkal, szóval mit sem ér, hogy a valóságban, hogy történnek dolgok. Én már rég nem hiszek a valóságban, mert akkor el kéne fogadnom a dolgokat úgy, ahogy vannak...

Jamal Jamal 2019.12.12. 15:15:41

@Bodnar Daniel: meg amúgy is, rohadjon meg mindegyik hogy volt képe felmenni a gyógyszergyáriak pályájára :))))

Jamal Jamal 2019.12.12. 16:24:50

@del pipi: jaja! Még annál is szarabb.. :))) Pfujj.

Ezért JUVE egyre jobban szeretlek, én azt szeretem ha minden szar. Minden IS!

Még jó hogy olyan messze vannak, mert akkor kellene menni tüntizni. :D

Bodnar Daniel 2019.12.12. 17:12:18

@del pipi: Oké vannak fos dolgok is a szarokon kívül. De azt már nem annyira izgi megosztani.

Nem kelt feltűnést... :D

del pipi 2019.12.12. 20:23:22

@Jamal Jamal: @Bodnar Daniel: :))))))) Alakul ez srácok! Jó lesz ez! Max Babo nem érzi még...

ZecH 2019.12.12. 21:11:45

@del pipi: Meg Ronaldo is elmehet a pébe! Mit gondol mar magarol? Osszejatszik a nagykepu Dybalaval. Az o passzat direkt melle kellett volna rugni. Gerincbol. Nem beverni azt egyutt orulni. Csupagaz. ;)

Bodnar Daniel 2019.12.12. 21:58:51

@ZecH: Az a rühös Penáldónak akkora arca volt, hogy még az őt simogató random beszaladgáló őrülteket még egy kávéra se hívta meg... 7862 évesen legalább egy "fogadjisten" beleférhetett volna... Szánalom ez a klub, hogy ilyen kiégett senkiket, mint ez a fasz játszat! Biztos vagyok benne, hogy az Allegriék által bizonyítottan befolyásolt egész Olaszországgal van a baja. Írígy kutya... Maradjon csak az alsógatya márkaépítésnél, azt legalább én is megengedhetem magamnak, hogy megvegyek belőle egyet, hogy jól belesza.....

GGábr81 2019.12.13. 00:05:00

@Bodnar Daniel: értsük ám má. No. De azért nincs még itt a kánaán.
Amúgy csak Sári veretlenségi rekordjáért csinálták. Volt képük...

triplat 2019.12.13. 13:07:07

Most végre jól reagált a mester a történésekre. Piros pont.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása