A Juve a nyáron megszerezné Tonalit

tonali_sandro_olasz_valogatott.jpgA Juventus a hírek szerint minden követ megmozgat majd azért, hogy a 2019/20-as szezon lezárultával magához kösse a Brescia fiatal középpályását, Sandro Tonalit. Az olasz válogatott játékos megszerzése azonban várhatóan nem lesz olcsó mulatság.

A Goal.com szerint a torinói klubnak az a terve, hogy amilyen gyorsan csak lehet, biztossá tegye a 19 éves labdarúgó leigazolását.

Romeo Agresti szakíró úgy tudja, az "Öreg Hölgy" már egy ideje nyomon követi az ifjú talján irányító sorsának alakulását, azonban a Brescia elnöke, Massimo Cellino igen magas árat szabhat meg azért, hogy elengedje csapata sztárját. Úgy hírlik, 50 millió euró körüli összeg lehet az, amely elegendőnek bizonyulhat a középpályás játékjogáért cserébe.

Ráadásul Cellino a minap a Gazzetta dello Sportnak azt nyilatkozta: "Ha Sandro úgy dönt, marad, hajlandó vagyok nagy gazdasági áldozatot hozni azért, hogy megújítsa a szerződését.

Rajta áll, hogyan dönt. Tudja, hogy nálunk továbbra is jól érezheti magát. Ha elmegy egy nagyobb klubba, ott nem biztos, hogy játéklehetőséget kap" - mondta Tonali klubjának elnöke.

Az olasz játékos értékét a Transfermarkt 30 millió euróra becsüli. Jelenlegi szerződése 2021-ig érvényes a Bresciánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2015336424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2019.12.03. 14:04:00

Pjanic cseréje lehet. Tanulhat sokat tőle

Mitya10 2019.12.03. 14:11:14

@DegerFaCan: Csere? Ez a sràc a mi kp-kat làtva? Ugye csak viccelsz :D

Contelegend 2019.12.03. 15:01:43

@DegerFaCan: Amennyiben Tonali eligazol valahova, az biztos, hogy nem azért lesz , hogy csere legyen. Nálatok Pjanic, nálunk Brozovic posztján bevethető. Egyelőre minden nagyobb olasz klubbal szóba hozták, ebből talán három aki meg is engedheti magának őt. A Milan lenne neki a legjobb választás , mert alapember lenne, de nem hiszem, hogy Tonali-nak vonzó célpont lenne az a csapat. Az Inter és a Juve nagyjából ugyanabban a helyzetben van. Megéri-e Pjanic-ot vagy Brozovic-ot beáldozni érte? Nos ezt a jövő eldönti, azonban az Inter mellett szól az, hogy olaszokkal játszhatna , bármilyen furcsa ezt kimondani. Az a kp tengely elég komoly lenne Sensi-vel, Tonali-val , Barella-val, a hajtott Chiesa-ról nem beszélve. Gyakorlatilag a jövő olasz válogatottjának magját adnák épp úgy, mint annak idején a védelmét adta a Juve a BBC-vel. Viszont a Juve mellett szól az, hogy nehezen tudná őket visszautasítani, mert ha a Juve igazán akarja őt, akkor megtudja szerezni, ez jócskán presztizs kérdés is lenne, mert végre lenne olasz igazolásotok. Viszont nálatok a BL győzelem miatt a Pogba félék a cél, ergo nem biztos, hogy ilyen áldozat árán Tonali-t sikerül meggyőzni. Azért egy 19 éves gyerek még nem biztos, hogy a legmagasabb szinten is konstans hozná a bámulatos meccseket.

rockitbaby 2019.12.03. 15:16:03

@Contelegend: Részben igazság, és jogos, amit írsz. Ellenben úgy vélem, hogy mindkét csapatban lenne helye. Ha jól emlékszem Corini kezdőjében nem a védelem előtt szerepelt, hanem amolyan Sensi szerepkörben játszott. Sensi sérült már lassan több, mint egy hónapja, Barella pedig a térdével küszködik, kérdéses milyen állapotban tér vissza. A térd sok középpályással kibabrált már, óvatosan kell kezelni.

Nálunk pedig egészen az elmúlt pár meccsig igaz is volt, hogy Pjanic nélkül nincs játék. Ez most ott tart, hogy vele sincs. Neki sincs alternatívája, 29 éves, és ráadásul csábítgatják is mind a PSG, mind a RM. Bentancur jobb, mint Khedira es jelen pillanatban talán Cannál is, de azt hittük, hogy ha a Sami barátunk kikerül, stabilabb lesz a középpálya. Eddig ez sem kifejezetten jött be. Egy ujabb tétel a listán. Pogba is elférne, de talán csak végre fel és be kellene építeni Rabiot. Benta az uru válogatottban játszott már irányítót, így nagyon bele sem kavarna Tonali a taktikába. Ha még azt is ideveszem, hogy Pjanic nem regista, így ha Tonali jön, a bosnyák mehet vissza az eredeti, legjobban fekvő, így legjobb teljesítménnyel is járó posztjára. Szóval talán a telített középpálya ellenére mégis nálunk lehetne hamarabb kezdő.

JuventusFanatikus 2019.12.03. 15:18:16

@Contelegend: Nem kellene beáldozni Pjanićot, mert akkor visszakerülne az eredeti posztjára. Az a kérdés, hogy Sarri megmerné-e húzni a Rabiot-Tonali-Pjanić tengelyt, mert eléggé offenzívnak tűnik. Rabiot helyett Bentancurral kiegyensúlyozottabb lenne a középpálya, de az uruguayi nem tud bal oldalon játszani.

Contelegend 2019.12.03. 15:24:18

@rockitbaby: Sensi 24 éves, azért ilyen fiatalon 2 hónap kihagyás nem a világvége :) ha tényleg olyan tehetséges amit mutatott, hamar vissza fog rázódni szerintem. Barella-nak porcleválása volt, az a térdproblémák közül a legelhanyagolhatóbb, vele sem lesz gond szerintem. Bár ezekben inkább reménykedem, mint biztosra mondom, de úgy gondolom, hogy nekik ebben a korban bírni kell a gyűrődést. Azért nem egy szalagszakadásról beszélünk 33 évesen.
Mindenesetre azt kell, hogy mondjam, bárki igazolja le ezt a srácot, baromi nagy fogás lesz.

JuventusFanatikus 2019.12.03. 15:45:19

@rockitbaby: Corini idejében is a védelem előtt játszott, de az egész Brescia játéka rajta múlik, ezért mindent szinte egymaga csinál, a kontrákban is részt vesz, a védekezésben is, mindenben. Nem egy szokványos regista, de amint egy nagyobb csapathoz kerül, ez szerintem változni fog.

JuventusFanatikus 2019.12.03. 15:48:13

@rockitbaby: Bocsánat, nincs olyan, hogy Corini idejében, mert már megint Ő a Brescia edzője, Grossót gyorsan-frissen kirúgták.

rockitbaby 2019.12.03. 16:04:46

@JuventusFanatikus: Én valahogy másképp emlékeztem, de persze tévedhetek is. Viszont a középpálya szerintem nem billenne fel általa. Sarri úgy tűnik ennél a gyémánt középpályánál marad, amiben Benta feltehető a csatárok mögé irányítónak, a válogatottban is ott szerepel, így nem érzem, hogy offenzív lenne.

@Contelegend: A kor semmit nem jelent ebből a szempontból. Emlékezz vissza a tökéletes korban lévő Quagliarella a Juventusnál töltött időszakára. Első féléve után komoly sérülésből gyakorlatilag alig tudott kikecmeregni. Azért egy porcleválás sem olyan finom dolog, akkor is, ha nem egy szalagszakadás kategória. Mindenképp óvatosan kell ezeket kezelni. ÉS nem erőltetni a dolgot. az impotens Vecino és a matuzsálem Valero mellett bőven elférne nálatok is, hidd el. És lehetőséget is kapna. Persze mint mondtam is, mindent egybevéve még nálunk kapná a több játékpercet így is.

Contelegend 2019.12.03. 16:10:09

@rockitbaby: Teljesen egyetértek veled , Valero nettó emberhátrány , óriási hibákkal, Vecino meg annak köszönheti a kerettagságát, hogy fontos helyzetekben tudott gólt szerezni.

JuventusFanatikus 2019.12.03. 16:19:55

@rockitbaby: Tonali ügyében teljesen biztos vagyok, utána is nézhetsz, hogy mennyire más a hőtérképe, mint a többi középpályásnak. Egyébként nagyon durva a heatmapja, tizenhatostól-tizenhatosig mindenhol megfordult.
Bentancur nem igazán brillírozik azon a poszton, akkor inkább Ramsey, Ő is jól védekezik. De leginkább egy új arcot látnék ott az Eriksen, Zaniolo, Rakitić trió bármelyikét.

Rikoo 2019.12.03. 16:26:21

Én nem hiszem, hogy megkapná 20 évesen Tonali azt a felelősséget, hogy registaként játszon a Juventusnál. Ott Pjanic a jelen és a közeljövő is.
Bentancur szerintem borzasztóan kevés kezdő Juventus játékosnak. Kiegészítőnek tökéletes, de semmi több nincs benne. Viszont kellenek az ilyen szintű játékosok, hogy erős Juventust láthassunk a pályán.

rockitbaby 2019.12.03. 16:35:49

@JuventusFanatikus: Mondjuk ezzel érdemes lesz megvárni a nyarat. Szerintem ha idén sincs BL - ez mindig szerencse kérdése akkor is, ha mi kimondva is ezt hajszoljuk -, ÉS netán még trónfosztás is lesz, akkor én komoly nyári átalakítást vizionálok. És ebből lehet az edző sem fog kimaradni.

Ettől függetlenül érdekes a triód. A horvát kivételével - akit csak a kora miatt nem szeretnék -, mindegyikük jó lenne. De talán Zaniolo mellett tenném le a voksom. A Juventus igenis építsen az olaszokra. Nincs túl sok klasszis, vagy klasszis alapanyag, de akik vannak, azt nem szabadna hagyni, hogy máshol bontakozzanak ki. Verratti, Sensi után ha "sikerülne" lemaradni a Zaniolo, Tonali duóból bármelyikről, az nem lenne jó dolog.

@Contelegend: Ismerve Conte habitusát, Vecino egyedüli oka, hogy még a kezdőben találja a nevét az, hogy nincs más. Még Gagliardini is hamarabb van a rangsorban, nem beszélve Barella-ről vagy Sensi-ről. Egyébként ha Tóninak lenne egy kis esze, akkor fellapozná a történelemkönyveket és tanulna belőle. Ugyanis Asamoah nem volt mindig wingback. Annó őt még középpályásnak igazoltuk le, de sok más okból kifolyólag bal wingback lett belőle. Nem hiszem, hogy Lazaro annyira suta lenne, hogy akár csak egy meccs erejéig nem lehetne Asamoaht eggyel beljebb tenni a középpályára.

JuventusFanatikus 2019.12.03. 17:09:57

@rockitbaby: Én nem igazán várnék nyárig, mert így, hogy egy normális trequartista nincs a csapatban, a végső győzelemre való esélyek jócskán megcsappantak. Az edzőt szerintem nem kell kirúgni, maximum , ha tényleg olyan szinten kilátástalan lesz a helyzet. Sokkal inkább a keretet kell összerakni értelmesen.
Én Zaniolo mellett tenném le a voksomat a három játékos közül, figyelembe véve, hogy mennyire univerzális, milyen idős, milyen nemzetiségű, nem mellesleg a klub iránti szeretete is erős, a teljesítményéről és a mentalitásáról nem is beszélve. Egyedül az ára ami riasztó számunkra, de ki kell fizetni, ha 70 millió, akkor annyi. Rakitić ellen csak a kora szól, míg Eriksen nem eléggé univerzális, ha át kell élni trequartista nélküli játékra, akkor neki lőttek. Érkezzen bármelyik, örülni fogok neki.

JuventusFanatikus 2019.12.03. 17:11:04

@rockitbaby: Lemaradt, hogy @Contelegend: addig örüljön, míg Asamoah a szélen van, mert középen nagyon hitvány.

alexGicamo 2019.12.03. 17:19:59

@Contelegend: Mellesleg nálunk tapasztalaton kívül kupákat is nyerhetne ! :-b

Contelegend 2019.12.03. 17:23:11

@JuventusFanatikus: Valószínűleg neked lesz igazad, mert jelen helyzetben Asa már rég játszott volna középen, ha jó lenne ott.

rockitbaby 2019.12.03. 17:46:30

@JuventusFanatikus: Én is feltételes módban beszéltem, amihez a BL kudarc ÉS trónfosztás kellene. És jelen pillanatban mindkettőre komoly esély mutatkozik. Az sem véletlen, hogy Sarri csak két éves szerződést kapott. Annyira azért mégsem bíztak benne. Persze azért dőreség lenne már most kijelenteni, hogy bukjuk a bajnokságot, de a korábbi évekkel ellentétben most nagyon is reális esély mutatkozik erre. Azért jövő nyáron,a kitűzött célok tükrében elért eredmények tudatában érdemes lesz majd számot vetni, valóban jó döntés volt-e Sarri.

Persze fontos lenne egy irányító már télen, de ha lenne is mozdítható, mi akkor sem januárban szoktunk nagyot dobni. Cáceres, Ríncon, Sturaro, Peluso és társaik nem éppen olyan névsor, ami arra engedne következtetni, hogy komoly érkező lesz a téli mercato során. Távozó annál inkább.

Valóban Zaniolo lenne a legoptimálisabb, a mai napig nem tudom elhinni, mekkorát bukott rajta az Inter. Én ellenben az ár miatt nem aggódnék. CR7 és de Ligt után szabadon nem hiszem, hogy gondot okozna egy 70 millió körüli összeg.

Il Principino 2019.12.03. 20:25:23

Talán nyáron végre elhajtjuk Khedirát,akkor jöhetne is!

babo0410 2019.12.04. 00:36:04

@rockitbaby: Ha se BL, se bajnokság, abban biztos lehetsz, hogy Sarri lesz az első, aki repül. De ezt senki nem szeretné. Inkább elnézem őt akár meztelenül is még 5 évig a kispadon, csak nyerjünk meg vele mindent. ;) :D
@JuventusFanatikus: Az a baj, hogy akármi is a sikertelenség oka, az edzőn mindig könnyebb elverni a port, mint a fél csapatot kivágni, és újakat hozni. Egyrészt ugye egy teljesen új keretet beépíteni, összehangolni sok idő, másrészt anyagilag is jobban megéri az edzőt kirúgni, ezért biztosak lehetünk benne, hogy a vizes lepedőd Sarrira fogják ráhúzni majd. És max hoznak egy olyan edzőt, akinek a stílusához jobban illik a keret. És akkor kevesebb játékost kell lecserélni.

Joseph Toser 2019.12.04. 02:43:03

@JuventusFanatikus: Bármelyik érkezik,télen vagy nyáron ( Zaniolo,Eriksen,Tonali,Rakitic) mind erősítés lenne a mostani kp-ra. Zaniolo-Tonali a jövő... Eriksen-Rakitic a hirtelen,azonnali megoldás,jelen....
@babo0410: kollégának igaza lehet... hogy az edzőn mindig könnyebb elverni a port,HA nem jönnek úgy az eredmények,ahogy azt elvárja a vezetőség, gondolok a Bajnoki cím elbukása és a BL győzelem elmaradása. A kupát meg sem említem...
Szóval.. játékból: egyik sem sikerül=Sarri megy a levesbe=új edző érkezése(Pochettino állás nélkül van). Új edző=új játékosok=új hadrend=új játék felfogás=újra hajszolni a BL-t,feltenni rá mindent? ez át fog fordulni és ismét jön 1-2-3 sikertelen év,minden téren( bajnokság,BL,Kupa)....
Az izé meg sikert sikerre visz.. sorozatos bajnoki címek.... belegondolni is rossz.A hátamon áll tőle a szőr!!!!! @Contelegend: meg röhög-röhögne a markába... ez már kiborít(ana) és elszomorít(tana).
Segítség!!!!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása