A Milan elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA nyáron a Juventus élére kinevezett Maurizio Sarri csapata ugyan továbbra sem nyújt igazán meggyőző teljesítményt, az eredményekre egyelőre nem lehet panasz, s a vasárnap esti ellenfél egy olyan együttes lesz, amely évek óta patinás múltjához méltatlanul szerepel az olasz pontvadászatban.

Maurizio Sarri mester 23 fős keretéből továbbra is csak a sérülésből lábadozó Giorgio Chiellini és Mattia Perin, továbbá a bizonytalan jövő előtt álló Mario Mandžukić hiányzik majd.

A Torinóba látogató AC Milan, amely története során 18 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet, jelenleg a tabella tizennegyedik helyén áll, s négy győzelem mellett egy döntetlent, valamint hat vereséget könyvelhetett el. Mindössze 11 lejátszott forduló után a felek között 16 pont távolság alakult ki.

A Juventus nagyszerű statisztikákkal büszkélkedhet az AC Milan ellen, hiszen a zebramezes együttes az elmúlt évek során a milánóiak ellen megszerezhető 39 pontból 36-ot gyűjtött a Serie A-ban, s mindössze egyetlen vereséget szenvedett, az eset pedig 2016 októberében történt, mikor a fekete-pirosak Manuel Locatelli találatával érték el a sikert.

Az olasz rekordbajnok a legutóbbi 8 összecsapást egyaránt győzelemmel zárta az AC Milan ellen, s amióta új stadionjában játszik, mindig diadalt aratott, ez összesen 8 mérkőzést és 17 rúgott gólt jelent.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Emre Can, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2115299800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2019.11.10. 19:43:48

Szczęsny; Cuadrado, Bonucci, de Ligt, Alex Sandro; Bentancur, Pjanić, Matuidi; Higuaín, Bernardeschi, Ronaldo

GGábr81 2019.11.10. 20:06:14

Berna és CR is most csalódás, hogy benn van.

Leram7 2019.11.10. 20:13:35

Berna szerintem lehetne Matuidi helyén és támadók mögött lehetne Dybala.

Így ez megint ugyan az a felállás lesz. Változtatni kéne Sarrinak.

del pipi 2019.11.10. 20:18:56

Remélem Sarri jól döntött megint és nyerünk. Látom azt a szenvedős erőlködést a Ronaldonál, és látom azt a formán kívül lévő és görcsös Bernát, de én nagyon szurkolok nekik is egyenként. Úgyhogy mit is mondhatnék: Forza Juve!

pott70 2019.11.10. 20:26:10

Biztos ami biztos,leírom...Hajrá Juve!!!!!!

gomorra21 2019.11.10. 20:38:09

Pioli sosem nyert még a Juve ellen, Sarri sosem veszített a Milan ellen. A két edző csatájából Sarri jött ki általában jobban, igaz, az utolsó összecsapáson Pioli Fiorja 3-0ra verte a 10 emberes Napolit, ami Scudettot ért a Juventusnak. Igazi csemege ez a mai.

Juventino86 2019.11.10. 20:39:36

@GGábr81: Berna kezdetése valóban csalódás, én is így gondolom. CR-ben viszont mindig benne van a gól, még akkor is, ha nincs igazán formában.
Nyerni kell minden áron. Forza Juve!

Isti Kis 2019.11.10. 20:41:38

Se Dybala,se Costa!!!! Szerintem ezt a vaksit kikéne b....i a g....eeeee!!!!!! Nyomorék Sarri!!!!!!

Mitya10 2019.11.10. 20:45:34

@Isti Kis: Nàlatok meg az àramot kène kibaszni.

del pipi 2019.11.10. 20:49:32

Isti Kis aranyos! Nagyon cuki!

letepem 2019.11.10. 20:56:55

8 perc után szerintem higu és pumukli nem hibázott csupán :D

Viszont a bírót már most szeretem!
Engedi a focit és nem érdekli a színészet :)

Sztovicska 2019.11.10. 21:16:00

Matuidi hozza az elvárhatót :(

Watakuki 2019.11.10. 21:16:00

Nincsenek meg a támadásaink se... :|

2019.11.10. 21:19:51

Szörnyű ez a meccs...

giorgio007 2019.11.10. 21:23:54

A vér meghűlt bennem, amikor Kebabot majdnem elküldték melegíteni :D

2019.11.10. 21:25:08

Ronaldo.... :(((

KennethJames 2019.11.10. 21:25:13

Na most pauzáltam a streamet amíg nem jön Costa és Dybala

2019.11.10. 21:25:42

@Holloka: Nagyon formánkívüli ma is. Vagy már ez a formája?..

letepem 2019.11.10. 21:26:52

@giorgio007: emre cant hoznám, legalább osztaná a csomagokat

west30 2019.11.10. 21:27:46

Az a helyzet,hogy nem Sarri valtoztatta meg a Juve jatekat hanem a Juve Sarri jatekat.Olyan szinten fos a jatekunk,hogy ehhez kepest meg a tavalyi szenvedes is joga bonito volt.

danimester1 2019.11.10. 21:28:04

Hiámyzik Costa és Paulo.Berna gyenge ma és Pjanić is.Cr ma megint árnyéka önmagának...A félidőben változtatni kell.A spori jól nyomja,de azért mindent ne engedjen tovább.Forza csináljuk meg!!!

patrik1112 2019.11.10. 21:28:06

Megkockaztatom hogy ez meg az Allegris jatekot is alulmulja

letepem 2019.11.10. 21:29:56

@danimester1: látszik a srácokon, hogy kétszer is megfontolják hogy a rohamnégerünknek passzoljanak...

nortu30 2019.11.10. 21:30:06

Borzasztó gyengék vagyunk megint. Ilyen kerettel tényleg csak erre a semmire vagyunk képesek? Mindenki monnyon le!

Mitya10 2019.11.10. 21:32:46

Ez a Matuidi vilàgbajnok. Egèszen elkèpesztő manapsàg milyen jàtèkosok mondhatjàk el ezt magukròl...

Sztovicska 2019.11.10. 21:33:40

tudom nem szoktunk félidőben cserélni de matuidit könyörgöm......

Juventino86 2019.11.10. 21:34:10

Sajnos ez eddig nagyon gyenge. Bentancur továbbra is buta a focihoz. Bernardeschi nem annyira gáz, mint szokott, de ott van helyette Ramsey és Costa. Bármelyikük jobb lenne. Matuidinek komoly technikai hiányosságai vannak. Sajnos CR is árnyéka önmagának. Remélem, hogy a mester már a szünetben változtat, és jön Costa. Akkor talán lenne sebessége a támadásainknak. Forza Juve!

Dybala2379 2019.11.10. 21:34:40

Gyors, cselezni tudó szélsők nélkül szart se ér a játék..

MeGmOnDtaM 2019.11.10. 21:35:05

Matuidi mehet le, mert képtelen labdát tartani vagy szerzeni... Rabiot fényévekkel jobb. Nem értem miért akarunk egy középen tömörülő védelem ellenében pont középen cicázni... Másik dolog: senki nem tör be, csak Costa vagy Dybala, nélkülük viszont körbepasszolás van csak.

Rikoo 2019.11.10. 21:35:09

Nem értem miért kell erőltetni a formán kívüli játékosokat.
Végre elérte, hogy Dybala jó formában legyen, erre elkezdi padoztatni.

giorgio007 2019.11.10. 21:35:15

@letepem: Kár, h passzsávban ő nem elég pro. Meg kár, h Higanyon meg Pumuklin kívül mindenki alulmúlja magát. Kivéve Matuidi, mert ő mindig ilyen sz@r.

danimester1 2019.11.10. 21:35:26

@letepem: igazad van!Ő sem tudja milyen rendezvényen van.Körbe körbe forog,nincs egy normális labdakezelése.Egyértelműen csere.Dybala,Costa és Matu helyett Khedira vagy Can,de Rabiot behozatala sem lepne meg.

piff10 2019.11.10. 21:35:56

Azért valahol szomorú, hogy ez (ez az amúgy 0) a Milan ilyen szép tamadasokat tud vezetni, mi meg szenvedünk.. Én kívánom az egyik legjobban, hogy Berna jó legyen ezen a poszton, de konkrétan nem volt 1 jó passza sem 45 perc alatt.. 2. Félidőben el kell kezdeni focizni is a srácoknak!

nortu30 2019.11.10. 21:36:10

Nálam eddig Matuidi a meccs embere. Olyanok a megmozdulásai, mintha most látna életében először lasztit, és próbálná kideríteni, mit is kellene vele csinálni.

JeetTrader 2019.11.10. 21:38:10

Nekem most egy fokkal jobban tetszik a játék képe az eddigieknél. Csak azért nem vezetünk mert volt pár rossz passz...sajna viszont ez elég gyakori volt eddigis. Letámadás is mintha jobb lenne bár a Milan is rettentő rosszul játszik. Könnyen elbizonytalaníthatók. Éppen ezért kéne hozni ezt a meccset...

Leram7 2019.11.10. 21:38:19

Borzasztó!

Matuidi vagy 5-6x elcsúszott, elbotlott a labdába. Mi csinál???

Cuad és Berna, Higu nem rosszak, de nincs helyzet és nincs mozgás. Állófoci van rövidpasszokkal.

Mikor veszi észre Sarri, hogy nem kell 3 belső kp. Nem tud felrakni 3 értelmes kp-t.

Matuidi le és Costa vagy Dybala be.

piff10 2019.11.10. 21:38:23

@piff10: plussz nem értem azt sem, miért akarjuk ilyen idősen CR t agyon futtatni szélsőtamadokent. Realnal sem ott játszott már, tudtommal.

tomi1231232 2019.11.10. 21:45:33

Csak halkan kérdezem meg. Lehetséges, hogy Bernardeschit Ronaldo "rakatja" a kezdőbe?
Számomra nincs más magyarázat erre, mondjuk érthető, mert Costa és Dybala mellett amatőrnek tűnik. Bernaval meg egy szinten vannak, sajnos.

steven.h 2019.11.10. 21:47:55

@danimester1: értelmes megmozdulása csak Bernának volt, ha ő gyenge akkor a többieket nem is minősítem....

Il Principino 2019.11.10. 21:50:16

Meccsek óta képtelenek vagyunk Ronaldo alá dolgozni,nem csoda hogy milliószor visszalépked labdáért és probálja már már szervezni a játékot,el elindítani a támadásokat..Bentancurt mi szarért erőltetjük,Bernardeschi ugyanez a csatárok mögött 0!Pjanictól is több kell..Lengyel,Cuad,Higu,Sandro,Leo,Ligt akik értek vmit az első félidőben..

tomi1231232 2019.11.10. 21:50:49

@steven.h: Berna nem gyenge, hanem katasztrófa.
Jó korban van meg olasz meg minden, csak siralmas amit a pályán művel.

Leram7 2019.11.10. 21:55:27

@tomi1231232: Nem neki való pozícóban erőlteti Sarri. De sajnos az egész csapat gyenge.

CR egy többszörös aranylabdás, aki majdnem 1 gólos meccsenként átlaggal rendelkezett az utóbbi években. Hogy játszik? Az egész csapatnak nem fekszik, amit akar Sarri. Pjanic és Cuadrado az akinek fekszik, amit Sarri akar.

Ez kevés, formációt kell váltani.

steven.h 2019.11.10. 21:57:00

@tomi1231232: 3 lövésünk volt, abból, bár nem találta el a kaput, abban volt egyedül veszély. Ezen felül kiosztott Higunak egy kulcspasszt, amit rá kellett volna lőnie, ahelyett hogy beadja középre. Ennél többet melyik játékosunk tud felmutatni a kp-ról vagy a csatársorból? Védelmet nem mondom mert az most egész kompakt...

giorgio007 2019.11.10. 21:57:39

Olyan petíciót nem akarnak az ultrák benyújtani, h Matuidit örökre tiltsák el a futballtól?

west30 2019.11.10. 21:57:47

Egyebkent erdemes lenne a vezetoseget is elovenni ezert a katasztrofaert,rettentoen rosszul menedzseltek a dolgokat a nyaron.

danimester1 2019.11.10. 21:59:12

Ez az Papa csak tökösen!Időbe kell cserélni!Remélem Cr jön le!

JeetTrader 2019.11.10. 21:59:47

Azzzigggen....Ronit lehozni most? Wow...

steven.h 2019.11.10. 22:00:18

@Leram7: meg ő próbál kockáztatni, nem csak az alibi passzokat játsza és belehibázik, ennyi

danimester1 2019.11.10. 22:00:40

Cr helyére megy Dybi vagy Berna megy ki?Mi lesz a taktika!?

letepem 2019.11.10. 22:00:54

Dybcsi bejött jött is a party :)

Mitya10 2019.11.10. 22:01:13

Ezèrt sàrga???? Wtf xDdDD

Sztovicska 2019.11.10. 22:01:16

Hát ezt a cserét most kifejezetten buta döntésnek tartom

James Zabiela 2019.11.10. 22:01:19

CR kiesett a kosárból, szerintem sokáig már nem látjuk itt!

steven.h 2019.11.10. 22:01:31

Hát ebből baj lesz... Agnelli és Nedved is ülve maradt....

Rikoo 2019.11.10. 22:02:27

Totál katasztrófa az egész csapat...
Formán kívül majdnem mindenki és össze-vissza rohangálnak a pályán kreativitáa és labdabiztonság nélkül.

ZecH 2019.11.10. 22:02:43

@Sztovicska: Matuidi meg meg mindig a palyan van....

Il Principino 2019.11.10. 22:02:54

Tökös gyerek ez a Sarri,de ez akár rosszul is elsülhet később..
Vajon a sérülésének szól,vagy a formájának?!?!
Egy gól lehet segített volna Ronaldon,egyébként bárkit le lehetett volna kapni a pályáról.

Rikoo 2019.11.10. 22:03:45

Ui: Kiváncsi vagyok kihúzza-e ma is valaki a sz@rból Sarrit.

DegerFaCan 2019.11.10. 22:04:20

Halleluja lehozta!! Végre. Megmerte tenni. Na most már lehet bármi a meccs kicsit Ronaldot le kell tenni huvosre. Egy rakás fos jelenleg, de teljesen megértem a dühét menjen be tusoljon higgadjon le jó lesz ő is csak nagyon akarnok amivel magának is árt

Rikoo 2019.11.10. 22:04:47

@James Zabiela: Sarri előbb fog menni, abban biztos vagyok.

danimester1 2019.11.10. 22:05:17

Sarri jól csinálja!!

Alex8610 2019.11.10. 22:05:36

Sarri mar a telen menni akar :)

Tony. 2019.11.10. 22:05:58

Ahelyett hogy a fentiek mellé hozna még vagy 3 támadót... Komolyan nem mindegy ebben a bajnokságban?

Mitya10 2019.11.10. 22:06:13

Vègre itt az emberem. Bonthatom a söcit lesz 30 perc foci :))

Leram7 2019.11.10. 22:07:15

Most komolyan???? Cserél 2-őt Sarri és nem mer formációt váltani.

Ha lecseréli Matuidi-t és hagyja Bernat...

Cuad, Bonu, Ligt, Sandro - Pjanic, Betancour - Berna, Dybala, Costa - Higuain.

Nem értem minek kell 3 passzív kp.

tomi1231232 2019.11.10. 22:07:21

Így kellett volna kezdeni.

steven.h 2019.11.10. 22:08:19

@Rikoo: valaki ki fogja, aztán megint lehet veregetni a vállát, hogy küzdött a csapat, megérdemelt, meg milyen jól cserélt megint...

nortu30 2019.11.10. 22:08:53

Most jöttek be azok, akiknek korábban kellett volna, de inkább CR mellé.

tomi1231232 2019.11.10. 22:09:32

@Mitya10: Megyek bontok egyet én is, remélem most már nyerünk.

Il Principino 2019.11.10. 22:11:19

@Rikoo: már Moszkvaban sem Ronaldot hoztam volna le,ahogy most sem..legalábbis nem ilyen korán.
Ezt a gyenge kp-t egy csapat sem bírná el,lehet bárki elől!

Il Principino 2019.11.10. 22:12:41

@steven.h: majd Donnarumma kisegíti Sarrit :)

James Zabiela 2019.11.10. 22:13:30

Sarrival se vagyunk semmivel se jobbak mint Allegrivel! Itt a játékos állománnyal vannak nagy problémák, addig kár is bármit várni, mert felesleges!

danimester1 2019.11.10. 22:13:43

Na jön Rabiot is!Nyomjuk meg nyerjünk!FORZA JUVE!!!

Wizzurah 2019.11.10. 22:14:45

Jaj ne legyen komoly baja csak egy fél éves sérülés kérlek szépen.

Leram7 2019.11.10. 22:14:51

Nem értem azt sem, hogy Costa miért középre érkezett.

Allegriben azt szerettem, hogy volt több féle formációja, volt több féle taktikája, de Sarri esetében ezt nem látom.

El kell ismerni Allegri a végére kihűlt, de amit most látunk az nálam a nagyon tré kategória. Pedig nagyon komoly nevek vannak a csapatban.

Mitya10 2019.11.10. 22:17:23

Kezdek izgulni. Van mèg 20 perc ès a De Ligt kezezès mèg hàtravan. Remèlem addig vàgunk kettőt.

juve28adam 2019.11.10. 22:18:18

Kegyetlen sok a technikai hiba is.

Tony. 2019.11.10. 22:18:25

Persze mindenkit posztokra. Nehogy mondjuk Ramsey aki talán focizni is tud valamit.

Il Principino 2019.11.10. 22:18:29

@Leram7: egyetértek,Costa a szélre való,középen mit akarunk megbontani???Jöhet a török szabija,aztán a fordítás :)

FeriGjuve 2019.11.10. 22:18:31

Mindjárt elkapcsolom.Nézhetetlen okádék.

danimester1 2019.11.10. 22:18:50

Amatőr hibákat vétünk!Rengeteg eladott labda,labdakezelési problémák,lassúság és körülményesség.Ezt nem engedhetjük meg,azt meg főleg nem hogy meccsenként csak 10-15 perc focit játszunk!

piff10 2019.11.10. 22:18:54

@Il Principino: én is így gondolom. Soha nem szerettem igazán CRt, de vilagklasszis volt és most is az. Nem értem miért nem játszunk alá, legyen center, ne neki kelljen elkerni a labdát és fél is érjen.. Nem olyan fiatal már..

Rikoo 2019.11.10. 22:21:02

Borzasztóan alacsony minőségű a meccs.

FeriGjuve 2019.11.10. 22:21:15

Két jó passzra jut 3 rossz+két szabálytalanság.....ez az arány kb.Mindjárt elhányom magam.
Ronaldo most a térde miatt hisztizett,vagy amiért lecserèlte Sarri?

JeetTrader 2019.11.10. 22:21:29

Viva la Dybalaaaa!!!! :D

Rikoo 2019.11.10. 22:21:31

Tessék Dybala!!
Nem baj, padoztassuk...

Il Principino 2019.11.10. 22:21:37

Hihetetlen bassza meg...gól

danimester1 2019.11.10. 22:21:56

Őszintén mi a bánatos f@szért nem kezd a kisember!!!!???Szép volt!!!

Mitya10 2019.11.10. 22:22:05

Mondtam h kezdődik foci!!!! Mibmvaaaaaan xDDD Sarri a szar persze. Legjobbkor cserèli a legjobbakat. Muhahaha

Sztovicska 2019.11.10. 22:22:21

méghogy csak bal lábas...

nortu30 2019.11.10. 22:23:15

Megint meglesz az egygólos győzelem dupla nulla játékkal. Nincs itt gond, gyerekek! :P

west30 2019.11.10. 22:23:17

Elobb-utobb ezt a Juventust valaki nagyon megfogja verni,nem lesz mindig oriasi makunk,vagy teljesen fogalmatlan ellenfelunk.

tomi1231232 2019.11.10. 22:23:49

BRÁVÓÓÓÓÓ!!!!
Remélem Ronaldo. már a motyóját szedi össze :D

letepem 2019.11.10. 22:23:56

Az kell hogy mondjam, hogy kevés gólt lövünk, de amikor sikerül, akkor az gyönyörű!!

nortu30 2019.11.10. 22:24:05

A gól szép volt persze!

Il Principino 2019.11.10. 22:24:14

Egy nagy szerencsénk van,hogy rohadt erős a padunk is...Na vajon lesz e 2-1?

gomorra21 2019.11.10. 22:25:04

@west30: rohadt unalmas, lassú a meccs, az biztos, de mitől lenne mákunk?

Alex8610 2019.11.10. 22:25:27

@Holloka: Amugy attol a meccstol jobban tartok mint a maitol.Sot...

Leram7 2019.11.10. 22:25:37

Costa megindult a saját posztjáról és egyből lett egy veszélyes akció, aminek gól a vége.

Szép gól volt.

epaska 2019.11.10. 22:27:37

Mióta Ronaldo itt van, és mióta felmerült, hogy jön, azóta a Costa Ronaldo Dybala hármast várom a kezdőbe. Nem lecserélni kell, hanem azt játszatni vele, amit még tud. A 16-oson belül még mindig életveszélyes lenne. Szóval remélem, hogy Sarra hamarosan ezt a 3 csatárunkat és ebben a formában fogja játszatni.

piff10 2019.11.10. 22:29:08

@epaska: igen, pontosan ezt gondolom én is.

west30 2019.11.10. 22:30:41

@gomorra21: Mondtam en hogy az van?

Alex8610 2019.11.10. 22:31:04

@epaska: +1
Amugy kivancsi leszek mi lesz CR viselkedese miatt.Eleg tiszteletlen viselkedes volt a csapattarsakkal szemben.

Mitya10 2019.11.10. 22:31:31

De Ligt ès a Lengyel rohadt jòk ma.

nortu30 2019.11.10. 22:33:46

Megint egy villanással nyerünk, de egyébként kritikán aluli a játékunk ma (is).

Alex8610 2019.11.10. 22:37:47

Szczęsny olyan lett mint egy fal.Tokeletesen potolja Gigit.

Il Principino 2019.11.10. 22:41:42

Nálam Pjanic volt ma a leggyengébb láncszem,láthatatlan volt.
Győzelem meg lett,de vajon meddig tart Sarri máksorozata..
Jó éjszakát mindenkinek!

Il Principino 2019.11.10. 22:44:06

@Il Principino: azért sajnálom Ronaldót,hogy Costa mellett soha nem játszik,helyette Bernaval szenved elől..

epaska 2019.11.10. 22:44:38

@Alex8610: Én nem lepődtem meg a viselkedését látva. Nem kell őt ez miatt elítélni... Sok játékos van, aki nem tűri, ha lecserélik. Bírom Sarrit, de úgy látszik Ronaldoba neki is beletörik a foga.
Szvsz egyszerű a képlet. Ronaldo menjen center pozícióba, Costa és Dybala pedig meg fogják oldani a helyzetek kialakítását. Az a baj, hogy a kopaszodó pocakos bekavart itt rendesen a nyáron.... Mindegy... Én bízok a portugálban és remélem Sarri tesz egy próbát, hogy a 3 legjobb legyen a pályán és elfelejti a Bernardeschi-Higuaín párost egy darabig.

danimester1 2019.11.10. 22:45:02

Aztán megyünk bergamóba,Atleti...Nem lesz könnyű a szünet után sem.Kapjuk össze magunkat végre!A 3 pont meg van,de az összkép még nem jó.Forza!!!

rabsic02 2019.11.10. 22:46:09

Csesznyi a man of the match, ez nem is lehet kérdés.

Vergilius1897 2019.11.10. 22:48:32

@epaska: az a kopaszodó pocakos az egyik legjobbunk az elmúlt 3 hónapban...

The king of alibis 2019.11.10. 22:49:12

10 győzelem 2 döntetlen, a gólkülönbség +11

Alex8610 2019.11.10. 22:49:36

@epaska: Dehogy itelem el.Ertheto plane az o szintjen de ezt igy akkor sem kellett volna.Majd ezt lebeszelik akiknek kell.A megoldast pesig leirtad remelem Sarri is valtoztatni fog ezen

rabsic02 2019.11.10. 22:49:51

CR egy adag kaka... Ravanelli, Vialli, Trezegól, na ők igen! Ez egy hisztis picsa.

Leram7 2019.11.10. 22:49:57

Szczesny, Dybala nagyon jók voltak.

Cuad, Betancour, Higany elmentek.

Matuidi, Pjanic, CR nagyon gyengék voltak.

Ez a milan nagyon gyenge, olyan nevekből áll, akikről még az életben nem halottam...

Jó lenne szép játékkal focizni és a 50 perc körül 2-3 góllal vezetni, de ez egyenlőre álom. Nagyon szenvedős és unalmas a játék.

rabsic02 2019.11.10. 22:51:09

Khedirát ezerszer többre becsülöm, mint ezt a portugál majmot, húzzon vissza a margitba!!!

ZecH 2019.11.10. 22:52:48

@epaska: Mar regota ezt magyarazom en is. Nem kene ennyit futtatni. Egyerintobol gol, mint a realban. Ez lenne a dolga. A tobbi szolgalja ki. Nem is ertem miert nem ezt jatszuk...

Matuidi es Pjanic melyen a beka segge alatt jatszott, tobbiek annyira nem voltak rosszak, de sajnos az osszjatek, a koncepcio tovabbra sem felfedezheto. Ha nem villan a kicsi, akkor ez egy dogunalmas X... szerencsenk volt. De legyen is ha mar nezhetetlen a jatek...

The king of alibis 2019.11.10. 22:53:36

Rinyáldó, a soha viszont nem látásra

alessandrinho 2019.11.10. 22:56:02

Gúnár repülhet is hazafelé az első madeira-i járattal!

GGábr81 2019.11.10. 22:56:05

Allegri ismét elégedetten hajtja álomra buksiát. Ezek fogadtak.
Max: Fogadjunk ennél szarabb játékkal nem lehet nyerni!
Sári: Fogd meg a söröm, meg a cigim!

ZecH 2019.11.10. 22:56:21

@rabsic02: Csodalatos megnyilvanulas a valaha elt legnagyobb labdarugorol aki allitolag a kedvenc csapatodat erositi. Mekkora egy gyenge elmejuk kis nyomorult lehetsz... Csak sajnalni tudlak... haltolvaj

ZecH 2019.11.10. 22:59:33

@ZecH: Szol az osszes tobbinek is aki mindossze ennyit tud a meccshez hozzatenni. Valoszinuleg a tarsadalom szamara is pont ennyire hasznos emberek vagytok. Gyalazat!!!

GGábr81 2019.11.10. 22:59:33

@GGábr81:
Maxi: Khedira nélkül lehetetlen!
Cigis: De bizony!

alessandrinho 2019.11.10. 23:00:01

Sarri nem tudom hol született, de mehet ő is a búsba ezzel a hónapok óta nézhetetlen szarral! "Sarriball"... meg a nagy f*szom!

Juventino86 2019.11.10. 23:00:16

Nyert a csapat, ennek nagyon örülök, de nem vagyok elégedett. Ronaldo viselkedése is aggasztó, mondjuk nem lecserélni kellett volna, hanem eleve úgy felállni, hogy elöl van Ronaldo és Dybala, mögöttük meg Costa. Érthetetlen Bernardeschi kezdetése. Most lesz egy kis szünet, rendet kell tenni a fejekben. Szerencsére az eredmények jönnek szóval nagy baj nincs. De ennél továbbra is sokkal több kell. Forza Juve!

gomorra21 2019.11.10. 23:05:43

@Juventino86: na várjunk! Dybalának kezdenie kellett volna? Nem eladni kellett volna a kis luftballont? Kezdesz összezavarni..

rabsic02 2019.11.10. 23:11:07

@ZecH: Igen, a kedvenc csapatom több, mint 20 éve, de akkor is ez a véleményem, aztán húzhat Ronika is haza, ha csak ennyit képes kipréselni magából.
Miért kell mindig játszania?! Ez a véleményem, nem a csapat ellen szól, hanem az érdekében.

rabsic02 2019.11.10. 23:14:40

@ZecH: sajnáld magad, én nem szorulok rád.... de Roni nagyon gyenge volt.
Engem pont a csapat érdekel, nem a hiszti man.

Rikoo 2019.11.10. 23:15:49

Hát ez a mai teljesítmény teljesen kiábrándító volt. Nemcsak, hogy egyre gyengébb a teljesítmény, ez már a szétesés közeli állapot. Van tartása a csapatnak és mostmár tényleg kijelenthető, hogy emiatt jönnek az eredmények és nem Sarri zseniális cseréi miatt. Amennyi lehetőséget ad a csapat simán benne lenne a sok kapott gól és sok rossz eredmény, ehelyett tartják magukat a srácok és ezért elismerés illet mindenkit, viszont kilátástalan a helyzet és ki kell találni a kiutat ebből a gödörből.
Sok kritika illette Allegrit a múltban, de szerintem azt mindenki látja, hogy ezt a tartást ami a csapatnak megvan, azt neki köszönhetjük.

GGábr81 2019.11.10. 23:17:07

@Il Principino: azért nézd majd meg ezt újra. Védekezésben kimagasló volt, hibátlan meccset hozott, Csöcs után a második legjobb értékelést kapta. Ezen a poszton a hasznosság és nem a feltünőség a lényeg. És nem is alibizett, mert volt játékban sokat.

alessandrinho 2019.11.10. 23:18:41

@James Zabiela:
Semmi probléma nincs a játékos állománnyal, itt Sarrival vannak kőkemény problémák, meg újabban a gúnárral.
Ezzel az alibi focizgatással pedig sajnos lehet bajnokságot nyerni (ezt láttuk a korábbi években is) de a bl-t nem (ezt is láttuk).

Juventino86 2019.11.10. 23:21:52

@gomorra21: Igen, nyáron simán eladtam volna Dybalát, mert előtte másfél évig nagyon gyengén játszott. A mostani formája viszont már sokkal jobb, nálam simán kezdő lenne Ronaldo nélkül.

@Rikoo: Én is úgy érzem, hogy Allegri adott egy bizonyos tartást. A mutatott játékben nem vagyunk előrébb sajnos Sarrival, pedig már elég sok ideje volt a mesternek. Az eredmények jönnek, de sajnos a mutatott játék nagyon gyatra.

Ronaldo amúgy a meccs lefújása előtt elhagyta a stadiont. Ez még tőle is megengedhetetlen viselkedés. Szép kis balhé van készülőben... :(

Juventino86 2019.11.10. 23:22:45

@Juventino86: jav.: Ronaldo mellett, Higuainnal a padon.

piff10 2019.11.10. 23:29:23

@ZecH: egyetértek, ha nem is ennyire durván fogalmazva. Nem értem, hogy beszélgetnek egyesek így a csapat bármely tagjairól. CR meg letett egymást az asztalra..

ZecH 2019.11.10. 23:35:01

@rabsic02: Teljesen ertelmetlen is lenne beszelgetnunk egymassal ha ennyit latsz meg mindossze...

MdewC 2019.11.10. 23:42:17

Nagyon szép volt Dybcsi gólja! :)

Grat a csapatnak.

Remélem Roni jól van.

Juve!

gomorra21 2019.11.10. 23:54:26

A statisztika vicces dolgokat tud produkálni, mert Pjanic az alapján nagyon jó volt, de miközben az egyik kedvencem, szerintem meccsek óta az ő szürkesége okozza elsősorban a problémát. Voltak meccsek, amikor nagyon jól irányított, és nagy magabiztossággal játszott, de sajnos visszacsúszóban van az Allegri alatt mutatott játékához. A lengyel, a védő négyes, és Bentancur szerintem kifejezetten jók voltak, de az "agy" nagyon lassúcska. Én első sorban tőle várnám a javulást. Nyilván nem a számok a fontosak, a Sarri által meghatározott 150 passz költői kép, de közben meg valóban akkor jó a játékunk, amikor Pjankó sokkal többet vállal. Jelenleg Brozovic veri mind a passzok számában, mind hosszú indításban, ami beszédes. Ami még feltűnő, hogy amikor Sarrival jó meccseket játszottunk, mindig jellemzőek voltak olyan labda nélküli mozgások, amiket Allegri alatt nem láttam. Mostanság mintha ezzel leálltunk volna. A legutóbbi válogatott szünet óta nem nagyon megy, remélem a következő válogatott szünetből jól fogunk visszajönni.

Ádi93 2019.11.11. 01:20:47

Számomra elképesztő az a hálátlanság, elkényelmesedés, tiszteletlenség ami néhány Juve szurkolótól megjelenik itt (is). Nem is értem. Ha nem lennék Juve szurkoló, komolyan azt kívánnám, hogy ez legyen az utolsó bajnoki győzelmünk és aztán 10-15 évig semmi. Menjen el Ronaldo is, őt sem érdemlik ezek meg, pedig csak fel kellene fogni és megérteni, hogy mit is játszott vele a Real, hogyan is rúgta halomra a gólokat, milyen rendszerben...
Tényleg, tíz évig semmit se nyerjünk, de legyenek nézhetőbbek, több gólosak a meccseink. akkor biztos jobban lennének páran.

Meg akik nem is néznek olasz meccseket, de legyintenek, hogy egycsapatos bajnokság, meg elcsalt győzelem... Mintha olyan tükörsimák lennének és lettek volna a győzelmeink, mintha csak hátra kellett volna dőlni, mint a PSG-nek.

babo0410 2019.11.11. 04:39:44

Ronaldot minek védik egyesek? Egyre gyengébb. De ha Sarri pihentetés miatt lecseréli, hiszti van. Ezt tudja. De közben meg azt kamuzza, hogy ő csak a fontos meccseken játszana. Ja!
Ma főleg az első félidőben pokolian gyengék voltunk. Ez a sokszor csak passzoljunk valamerre taktika! Azt se tudtuk néha mi van. Ez a Milan kritikán aluli, azt se tudja mi van, de mi ellenük is csak szenvedtünk, sokszor mi is csak össze-vissza rugdostuk a lasztit.
Higu pokolian kevés. Ide Dybala kell. Ha ő nincs ma! Megint klasszis volt.
Allegri alatt is voltak gyenge meccsek, de ilyen kilátástalanul játszani egy ilyen gyenge ellenfél ellen, nem láttam soha a csapatot.
Ha ma nem a Milan az ellenfél, a padlót törölték volna fel velünk.
A gólátlagunk meg kemény 1.6.
De legalább még jönnek a makkos győzelmek.

babo0410 2019.11.11. 04:51:07

@Ádi93: Hálátlanság? Tavaly szinte egyetlenként védtem a csapatot mindig. Volt rengeteg vitám sokakkal. De ezen a játékon mit védjek? A Sarrit nagyon védők is egyre halkabbak. Ez gyenge, semmi ötlet, és ha nincs egy-egy klasszis megvillanás, akkor nekünk annyi. Legutóbb a BL-ben Costa, most Dybala villant meg. Ezekben bízhatunk. Semmi másban.
Közben meg Ronaldo is egyre hisztisebb. Az kell még, hogy ő elkezdjen balhézni. Annyi a csapatnak. Idén pengeélen táncolunk. Az inter meg Conte-val csak nem szakad le. Ők se játszanak jól, de legalább a fáradt ellenfelek ellen megy nekik. Remélem nem lesz botlásunk, mert ha igen, simán elénk ugrik az inter.

del pipi 2019.11.11. 05:23:16

Hát mit is mondhatnék...tényleg mintha Allegri vuduzná Sarrit, ez borzalom volt egy olyan Milan ellen akiben pont annyi erő van mint egy beteg légyben. Ennél kellemesebb ellenfél nem jön mostanában. Most talán az első igazi kritikát megfogalmazom Sarrival szemben: az még mindig tartom hogy jól nyúl bele a meccsbe, de mi lenne ha megfordítanánk és felküldene egy bomba erős kezdőt? Nálam ez a három csere egyértelmű volt a szünetben, de hála istennek nem várt most olyan sokáig mint szokott. Tehát a kritikám a következő: nem kell kezdőként erőltetni azt aki formán kívül van, bárhogy is hívják. Az én türelmem az februárig tart amikor elkezdődik az egyenes kieséses szakasz, ha addig nem áll össze a játék akkor....nem is tudom, ennyi időnek elégnek kell lennie. Ronaldot nem akarom szét kapni, inkább egy mondattal elmondom hogy mit is gondolok. Szóval pontosan ott kéne kérnie a labdát ahol Dybala megkapta a gól előtt, és nem a bal szélen veszélytelenkedni. Dybala profi volt, egy lehetőség egy gól, ezt így kell csinálni, örülök neki és a győzelemnek! Forza Juve!

del pipi 2019.11.11. 05:24:58

@GGábr81: Nagyon nagy párbeszédek! Zseniális! Besírtam! :))))))

Sztovicska 2019.11.11. 07:00:04

Kellett a mákostészta ehhez a győzelemhez de ha azt nézzük hogy továbbra is tanulási fázisban van a csapat akkor legalább egyfajta magyarázat van rá. De tény hogy ideje lenne belendülni. A legnagyobb gond szerintem nem cr-rel van. Mélyhullámban van de ez csak egy idöszak. Dybala is costa is meg mindenki volt ilyenben. A legnagyobb gond azzal van hogy nincs kp. Ha többet lenne helyzetbe hozva cr meg dybala lehet eredménye is lenne. De bentancur, pjanic csak tologat jobbról balra, matuidi meg...hagyjuk is. Berna konkrétan gondolni se gondol támadásépítésben ha meg is kapja a labdát rá is durrantja. Az öltözőből is ellövi ha kell ha nem. A csatáraink labdát max 20méterre a kaputól kapnak ott is olyan helyzetben amiből nem lehet befejezni az akciót. Cr-t kár ekézni konkrétan helyzetbe se volt hozva volt talán egy lövése. Érdekes amikor bejött costa a dybala gólnál tette azt amit pl bernának kellene tennie. Meginditotta a támadást és helyzetbe hozta a csatárt. Szóval a véleményem hogy igen gond van a csapattal független attól hogy még idő kell hogy összeálljunk. De a gond nem Sarrival van (aki a Napolival folyamatosan kihívó volt, a Chelsea-vel meg Európa ligát nyert) és nem is Ronaldoval (a sok ócsárolónak emliteném a rengeteg kupát, aranylabdát és hogy korunk egyik legnagyobbJa ha nem a legynagyobbika) hanem szerintem továbbra is hogy nincs középpályán minőség. Illetve hogy ami van azt se használjuk mert ktk-ra costa meg ramsey helyett is egy gyenge berna van betolva. Mindenképp erősiteni kellene a kp-t de addig sem kellene erőltetni a matuidi-khedira-berna triót mert látványosan kevés. Főleg igy hogy a padot melegiti costa, ramsey, rabiot. Béke mindenkinek na meg persze Forza Juve ;)

rabsic02 2019.11.11. 07:55:35

@ZecH: Mennyit?! Ahogy olvastam a kommenteket, senki nincs elájulva CR7 teljesítményétől. A csapat teljesítményét erősen befolyásolja az ő hozzáállása, ezért elvárható a világ egyik legjobb játékosától, hogy vezérként viselkedjen.

Kedves Zech kolléga, én szerintem nem személyeskedtem veled. Kérlek Te is így állj hozzám.

Juventino86 2019.11.11. 08:15:16

Nem Ronaldóval van a probléma. Formán kívül van, ez egyértelmű, de a gond máshol van. Továbbra is a középpálya a gyenge. Nem tudják a csatárainkat rendesen helyzetbe hozni. Az első félidőben Higu is csak akkor került helyzetbe, amikor Roncitól kapta a labdát. Pjanic szürkébb kicsit, és a csatárok mögött Bernardeschi képtelen egy kulcspasszt kiosztani. Azonnal kapura lő mindent, és ez már meccsek óta így van. Vitába is kerültem Berna kapcsán, többen megvédték őt, de szerintem már mindenki látja, hogy gyenge. Costa vagy Ramsey kell erre a posztra, és máris könnyebben helyzetbe lehet hozni Ronaldót. Costa beállásával tegnap is valamivel jobb lett a játék, és szerencsére Dybala is kezdi megtalálni a régi formáját. Kétcsatáros játék kellene Ronaldóval és Dybalával, viszont fontos, hogy mögöttük Costa kezdjen lehetőleg. És akkor sebessége is lesz a támadásainknak.

Sztovicska 2019.11.11. 08:20:32

@Juventino86: köszönöm. Teljesen egyetértek ugyanezt mondom én is.

Bianconero 2019.11.11. 08:31:13

@Juventino86: egyetértek! Javul még a kp! Roncinak elöl helye és akkor gólokat lő, nem hisztizik. Pipita vagy Dybala is simán befér mellé a 442-ben. Jó kis szenvedős rangadós villantós meccs volt tegnap, én nagyon örültem! :-)

Knob 2019.11.11. 08:33:21

@Sztovicska: Hééééé!!!! Most mi történt? Matuidit meg...hagyjuk??? Hát mi lett a nagyszerű világbajnok szuper focistával??? Ezt nem értem. Már nem isteníted? Akkor eddig miért? Pontosan ugyanezt csinálta mindig, mint tegnap.

Most CR7 lett tolva az eddigi eredményei miatt? Ezt nem értem. Ez egy munkahely, és azt hiszem egy munkahelyen a főnököt rohadtul nem érdekli, hogy 1 évvel ezelőtt milyen frankón megoldottál egy feladatot, ha most már hetek óta elbaszod az összeset. Ha ez így működne ahogyan Te és itt sokan gondolják, akkor elég lenne 20 évesen megcsinálni egy munkát jól és utána mindegy mennyire baszod el a dolgokat akkor is 70 éves korodig biztosítva van a munkahelyed? Na nem humorizáljunk!!!!

Sztovicska 2019.11.11. 08:50:45

@Knob: a matuidis vonallal egyetértek. Belátom tévedtem veled kapcsolatban talán többet láttam bele mint ami valójában van. Ronaldo-t nem védtem az utóbbi időben mutatott teljesítménye tényleg kritikán aluli. Az eredményeivel csak arra céloztam hogy bizonyított eleget ahhoz hogy tudjuk ez csak egy mélyhullám valójában ő sokkal többre képes. Az eredményei azt bizonyítják hogy a normál teljesítménye ennél sokkal jobb. Ugyanis sokan úgy állítják be mintha valami tehetségtelen kutyaütő lenne

steven.h 2019.11.11. 09:00:53

@Juventino86: semmivel se voltunk jobbak Ramsey-vel se. Még annyi tudatosság sincs a játékunkban, mint tavaly... az előtte lévő 6 évről meg inkább ne is beszéljünk, mert ég és föld. 7 hónap telt el és egyelőre a legtöbbet a szerencsének köszönhetjük. 7 honap munkássága alatt Sarrinak sikerült egy 1,67-es gólátlagot összehozni EGYELŐRE. Csak hogy kontextusba tegyük, Del Neri idejében volt utoljára ilyen átlag, még avtavaly csapat is jobbat tud felmutatni, pedig nem volt se Ramsey, se Rabiot, se jó Dybala, se Higuain...

Lehet jönni, hogy idő kell, de 7 hónap alatt azért az irányt már látni kellene, de csak összevissza rohangálás van a pályán, egysíkú, egyformációs, egytaktikás (már ha ez taktika) lettünk egy olyan edzővel ski csak a posztracserélést ismeri. Egyetlen egy dolog menti meg egyelőre a szerencse. Itt a blogon meg az, hogy nrm Allegrinak hívják, mert már tuti menne a takarodjon ugyanezen wredmények mellett.

Knob 2019.11.11. 09:04:07

@Sztovicska: Természetesen nem tehetségtelen, de megöregedett. Ennyi. Motiválatlan, kedvetlen. Ennyi! Ahogyan már egyszer kifejtettem, pont leszarom, hogy mennyit edz, ez nem fitnesz klub. Ugyanazt nyomja most, mint a Reálban az utolsó két évében, csak annyi különbséggel, hogy itt már tavasszal is ez lesz nagy részt. Nem tud változtatni és nem is hajlandó. Pedig Ő sem lesz fiatalabb, és már nem az a CR7 aki volt, ez tény. Azt hiszem el kell fogadni a CR7 drukkereknek, hogy most már nála nem hullámvölgyek, hanem ritka "hullámhegyek" lesznek, szóval 10 meccsből kb. 1-2 meccsen lesz jó és kész. De ez rendben is van, csak nem kell belelátni olyant, ami már nincs.

Knob 2019.11.11. 09:08:39

@Juventino86: Jó amit írtál, de szerintem a tegnap este és már nagyon sok meccs is megmutatta, hogy Dybala mellé Higuain kell. CR7 csak hisztizik és duzzog (amit érdekes módon elnéz itt mindenki neki, pedig elég gyerekes dolognak tűnik, miközben a lehetőséget megkapja csak nem él vele). Már 2 évvel ezelőtt is nagyon tetszett a két argentin játéka, egymás mellett és ez most is menne, sőt, megy is, csak tényleg egy Costa kell mögéjük és lesz látványos foci. Semmi szükség CR7 össze-vissza rúgom a labdát töketlenkedéseire. Erre vannak bőven jelentkezők a keretben, sokkal kevesebb pénzért.

Rikoo 2019.11.11. 10:02:01

@Knob: Ez nem egy gyár vagy egy tipikus főnök-beosztotti viszony.

Juventino86 2019.11.11. 10:20:08

@steven.h: Nagyon sok igazság van abban, amit írsz. Egy dologban más a véleményem csak: szerintem Ramsey-vel lényegesen jobbak voltunk. De a többivel maximálisan egyet tudok érteni. Már sokkal jobban látszódnia kellene Sarri felfogásának a csapat játékán. Sajnos sokszor tényleg nagy a fejetlenség, elég szervezetlennek tűnik a játék. Főleg a középpálya játéka. Tehát ezért tényleg felesleges volt Allegrit elküldeni. Szerencse, hogy jönnek az eredmények, de a válogatott szünet után változtatni kell. És valóban, Allegrivel szemben nagyon szigorú volt mindenki, pedig a játék ugyanilyen volt a végén.

@Knob:

Ez is igaz, Higu és Dybala valóban jók együtt. Ennek ellenére és CR-t nem hagynám ki a csapatból, mert nagy meccseken tőle várhatóak a gólok. De CR előtt is jók voltunk, és ha majd valamikor távozik, utána is jók leszünk. :)

JuventusFanatikus 2019.11.11. 10:41:07

@Juventino86: Igen, Ramsey-vel jobbak voltunk a szezon eleje felé, mikor nem alibizett. Láthattuk szerdán, hogy ha Khedirába vágja magát, akkor semmivel sem vagyunk előrébb vele, mint Bernardeschivel. Costán meg jelenleg nagyon látszik, hogy nem ez a szerepkör, azt hittem jobb lesz. Én télen elhoznám Eriksent, ezt a szerepkört csak úgy megtanulni nem könnyű.

Juventino86 2019.11.11. 10:42:51

@JuventusFanatikus: Világos, Costa inkább szélső. Idegen neki a csatárok mögött játszani, ki is húzódik rendszeresen a szélre, és onnan indul. Viszont még így is ő a legjobb választás erre a posztra. Ez persze a középpálya kritikája is. Ramsey szerdán valóban nem játszott jól. :(

steven.h 2019.11.11. 11:16:49

@JuventusFanatikus: köszi, én is pont a szerdai teljesítményt akartamfelhozni, pedig én nagyon bíztam mind Ramseyben, mind Rabiotban...

Knob 2019.11.11. 11:40:12

@Rikoo: Még akár érthetném is mire gondolsz, ha Te is értenéd én mire gondoltam, de nem így van. :)

Na most leegyszerűsítve (mert nem vagyok munkajogász) egy focistának van munkaszerződése, ami határozott idejű és a munka elvégzésének rendjéről szól. Ebben szerepelnek a játékos jogai és kötelezettségei is és a fizetése. A fizetés minden esetben a munka elvégzése után jár, nem a 10 évvel ezelőtti munka elvégzése után, hiszen azért már megkapta az ember, hanem az ezt megelőző fizetés és a jelenlegi közötti munka elvégzése után. A szerződésben feltételezem szerepel a munka viszony jellegének megnevezése is. Ez ugye kötelező a világon szinte mindenhol. Gondolom nem az van az övében, hogy Te vagy Juventus "azt csinálok amit akarok embere", de ha még is, akkor nagyon csalódott lennék. Szóval ha hiszed, ha nem biztos vagyok benne, hogy abban a beosztási ablakban szerepel a CR7 helye a rangsorban és igen, neki is van főnöke, mi több, vagy közvetlen felettese (pl.: edző) és van munkáltatója is (Juventus FC.).

Egy szó, mint száz igenis ez is egy teljesen tipikus, átlagos munkahely, fizetéssel, szerződéssel, beosztással, kötelezettségekkel és jogokkal.

Knob 2019.11.11. 11:44:35

@Juventino86: Sajnos azt érzem, hogy ezzel a dumával ugyanoda lyukadtok majd ki, mint a Hihetetlen Mandzukic-csal. Emlékszem a horvát fanok az Ő esetében is ezt tolták addig, amíg nem látták a saját szemükkel, hogy nem... már a nagy meccseken sem csinál semmit az ég világon. Azt hiszem, bár nem olyan rohamosan, de CR7 ideje is lejáróban van. Ettől függetlenül a padról sokat tudna még segíteni, de a jelenlegi formáját és mentalitását látva nem merném betenni a kezdőbe egy komoly meccsen, mert akkor jó eséllyel elpazarolnánk 60-70 percet, amíg nem lenne lecserélve.

Ádi93 2019.11.11. 12:01:35

@babo0410: Persze, értem és látom a problémát, ami a gyenge játékot illeti, én nem is azt mondom, hogy ne fogalmazzon meg az ember kritikát. Csupán azt nehezményezem (bár tudom, ez az én bajom), hogy olyan csapatról (Juve) és olyan játékosról (CR) beszélnek, már-már fröcsögnek itt egyesek, ami és aki abszolut tiszteletet, de legalább a legalapvetöbb tiszteletet megérdemelnék, azok után amilyen teljesítmény és eredmények állnak mögöttük.
Fogalmazzunk meg kritikát, de nem mindegy hogyan.
A játék valóban nézhetetlen és nyomokban sem felfedezhetö, bármiféle elképzelés, CR játéka is szinte nulla, de látni kellene, hogy ezért ki az elsö számú felelös és azon "leverni". Ez Sarri. Semmit nem látunk, hogy miért volt érdemes idehozni. Láttunk meccseket ahol nem játszott CR és semmire nem mentünk 90 percen át Dybalával sem.
CR abban a rendszerben müködött tökéletesen, ami a Realban volt, ahol meccsenkén kb 10-szer hozták ziccerbe a 16-oson belül és ö kézzel lábbal, fejjel kiszámíthatatlan volt. Ez még úgy-ahogy visszaköszön a válogatottban is.
Ìgy nem sokra megyünk vele. Az is csoda volt, ahogy tavaly az Atleti ellen visszahozott minket a pokol kapujából.

Ezt a "megöregedett, motiválatlan" jelzös kommenteket meg már 30 éves kora óta írják minden hullámvölgyében. Akik ezeket írják, jól látszik, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ha így lenne, akkor már évek óta hanyattdölne Amerikában vagy Kínában. Motiválatlanul minek edzene ennyit, mikor bárhol megkapna annyit mint itt, emellett meg csak a Nike-kal kötött szerzödése éves szinten 25 milliót hoz, csak az Instagram 45 milliót. Euróban. Ez három bevétele a rengetegböl. Ennek ellenére még mindig itt küzd. Motiválatlanság... persze.

alessandrinho 2019.11.11. 12:25:04

@Ádi93:
"tiszteletlenség ami néhány Juve szurkolótól megjelenik itt"
Értem. Azt minek neveznéd, hogy Ronaldo a meccs alatt kivonul a stadionból? Mégis milyen hatással lehet egy ilyen cselekedet a többi játékosra és a szurkolókra?

Juventino86 2019.11.11. 12:37:01

@Knob: Az igaz, hogy CR teljesítménye már elmarad a pár évvel ezelőttitől. Ennek ellenére én mindenképpen kezdőként számolnék vele. Ő nem viseli el a padot, ráadásul a marketing értéke is hatalmas, így kezdetni kell. Igaz, eltűnik sokszor, de mindig benne van, hogy megrázza magát, és gólt szerez. Több védőt is leköt, szóval szerintem rá mindenképpen szükség van. A kisebb csapatok ellen mostanság motivációs gondok vannak nála szerintem. :( Jobban ki kellene szolgálni. Bár tény, hogy tegnap azért nagyon pofás volt a két argentin elöl. Onnantól volt játékunk, mondjuk ehhez Costa is kellett.

Knob 2019.11.11. 13:16:32

@Ádi93: Azt hiszem, hogy Te nem vagy hajlandó észrevenni a nyilvánvalót. A Reálban is az utolsó 2 évében motiválatlan volt, és gyakorlatilag Ő mondta ki, hogy csak a BL és válogatott meccsek érdeklik. Na menjünk már a picsába. Azért ettől komolyabb hozzáállás kellene egy olyantól aki saját maga szerint a világ legjobbja. Úgy nem lehetsz a legjobb, ha csak a munkád egy kis része érdekel. Úgy nem. Amúgy az meg, hogy öregszik, teljesen természetes, és már bocsi, de aki azt hiszi, hogy sem mentálisan, sem pedig fizikálisan nem csökken a teljesítő képesség a kor előrehaladtával, az nem nagyon figyelt biológia órán.

És még egy dolog. Ennyit sehol máshol nem keresne, mint nálunk, ezért is jött el Madridból, mert Perez megmondta, hogy ennyit nem ad neki.Még talán a PSG sem adna neki ennyit. A marketing értéke magas, de stagnál és egyre lentebb lesz, hiszen ha folyamatosan rosszul teljesít, értelem szerűen annál kevesebben lesznek rá kíváncsiak.

Ádi93 2019.11.11. 13:40:26

@Knob: De, figyeltem biológia órán, nem vagyok teljesen hülye, de nyilván kellenek ezek az elemek a kommentedbe, csak nem tudom minek... de talán ne nem vagy hajlandó észrevenni azt a nyilvánvalót, hogy 34-35 évesen hol voltak és milyen fizikai állpotban a korábbi nagy sztárok, legendák CR-hez képest. Vagy, ha észreveszed akkor értened kellene az edzettség, játszani akarás és a motiváltság közti összefüggést.
Nem tudom mennyire értesz, mennyire figyeltél biológia órán, vagy mennyire voltál 35 évesen élsportoló, de ha egy kis fogalmad lenne arról, hogy milyen életmód és munka szükséges ahhoz a formához, amiben ö van, fizikai állapotát tekintve, akkor elég furcsa lenne az elgondolás, miszerint demotiváltság miatt fordítja minden idejét még ma is erre.

Èrtem amit mondsasz, azzal kapcsolatban, hogy ne csak a nagy meccseken akarjon játszani. Te viszont azt nem érted szerintem, amit Zidane játszott vele. Hogy igyekezett úgy játszatni, ahogy neki jó volt és olyan rendszerben. Ennek meglett a gyümölcse. Egyértelmü, hogyha ez nincs meg, annak meg az lesz a gyümölcse, amit most látunk. Ebben mindenkinek igaza van, csak akkor azt nem értem, minek igazoltuk le?

Perez megmondta, hogy annyit nem ad neki... Ès arra emlékszel, hogy elötte viszont megígérte neki azt a fizut? Ha megynerik a BL-t? MEgynerték, gólkirály lett, az ígéretböl nem lett semmi. Persze itt is CR a hibás, hogy elvárta volna az ígéret tartását, miután a történelem legjobb klubjának legeredményesebb játékosa lett. A háttérben meg Neymar igazolásán fáradozott ugyanez a Perez, nyilván megadva a PSG-s 40+ milliós fizetését, úgy, hogy a világon semmit nem tett a klubért, söt a Barcelonát választott, mikor tizenévesen már majdnem nyélbe ment az üzlet vele.
Túl sok oldala van a dolognak, hogy azokról így felületesen mérleget vonjunk és hát mint mindig, mindenhol, CR-t állítsuk be a hibásnak.
Arra is akartam kilyukadni, hogy a klubtól kapott fizetése nagyjából az ötöde-hetede lehet az éves fizetésének és lettett már ezt-azt az asztalra. Ha nem motiváció, akkor szerinted mi miatt áldozza a mindennapjait még ennyi idösen is erre?

Knob 2019.11.11. 14:04:02

@Ádi93: Hogy mi miatt áldozza a mindennapjait erre? Gondolom arra, hogy jól nézzen ki a fényképeken az instán, mert nem arra, hogy minden egyes meccsen odategye magát. Ha pedig a nálunk nyújtott alakítása annyi amennyi benne van, akkor nagyon mellélőtt vele a klub sportszakmailag. Szerintem is sokkal több van benne vagyis volt és nagyon tehetséges, de tisztán látszik, hogy a meccsek 90%-ba beleszarik. És ezzel még Zidane sem tudott mit tenni, mert ott is pont így szart bele a bajnoki meccsekbe, a kupáról meg ne is beszéljünk. A gond pedig az, hogy ezt a klubot nem CR7 FC-nek hívják, hanem Juventus FC-nek pedig szerintem még Őt is alárendeli a klub érdekeinek.

Ádi93 2019.11.11. 14:15:01

ÜZletember, futball legenda, mittudomén hánygyerekes apa, senkinek fogalma sincs hány fele állhat a feje és milyen meló lehet a mindennapjaiba, mennyi energiájába és streszzébe kerülhet minden egyes nap és szerinted azért csinálja mindezt, hogy az instán jól nézzen ki. Nem vagy semmi. Pláne, hogy ezeket a gondolataidat simán fel is vállalod, felnött ember létedre (gondolom).
Èpp azt próbálom kommentek óta írni, hogy NEM ennyi lenne benne, csak éppen NEM használják megfelelö módon és rendszerben. Ezen a "felhasználási módban" ennyi van benne igen. Meccsenként 4-5 kivédett lövés.
Igazából teljesen egyetértünk a JuventusFC résszel, de szerintem te vagy nem akarod megérteni amit írok, vagy alapból mindig is volt valami ellenszenved CR-rel, ezért meg sem próbálod.

Mindegy. Végülis nekem majdnem mindegy ki rúgja a góljainkat, csak nyerjünk. A szezononkénti 3 sima meccsünkböl még nem löttünk el egyet sem, remélem ezt a BL egyenes kieséses részére tartogatjuk. Hajrá Juve!

Rikoo 2019.11.11. 14:15:34

@Knob: Ronaldo nem csak azért jött, hogy a pályán nyújtson teljesítményt. Ő új távlatokat nyitott meg a klubnak fejlődési szempontból.
Ezért sem érdemes őt ilyen főnök-beosztotti viszonyhoz hasonlítani.

del pipi 2019.11.11. 15:11:36

@Knob: Nem értek veled abban egyet hogy motiválatlan meg hogy szarik bele, ez nem igaz! Az van hogy jelenleg úgy futballozik mint a f...om karácsonykor! Mondom nem tud egy az egyben kicselezni egy játékost, ez tiszta gáz!@Ádi93: Ez már annyira kínos amilyen mélységekbe szállsz alá Ronaldo védelmében, hihetetlen. A szart nem kell megmagyarázni. Bízzunk benne hogy még visszatér valami a régi Ronaldoból.@Rikoo: Na jól van de nem is szanatórium a futball klub, nem igaz?

Ádi93 2019.11.11. 15:55:48

@del pipi: Jól megmondod itt mindenkinek az igazságokat. A magad stílusában. Gondolom van mögötted már pár óriási emberi, szakmai, sportolói eredmény, teljesítmény, legalábbis az egóból kiindulva. Majd igyekszem ehhez tartani magam és megfelelni neked :)

Rikoo 2019.11.11. 16:25:44

@del pipi: Azért tavaly csak lőtt 28 gólt és a legfontosabb meccseken talált be.

del pipi 2019.11.11. 16:50:28

@Rikoo: Én nem vagyok annyira feledékeny mint néhányan itt, de most a most a téma. Egyébként bár csak jó lenne még....

del pipi 2019.11.11. 17:00:07

@Ádi93: Aha jól megmondom itt mindenkinek, igyekszik az ember a maga stílusában. Hát hogy mi van mögöttem? Talán több is lehetett volna, csak a csillagok állása és a fater pénztárcája nem siettek a segítségemre. Azért 7-éves koromtól 42-ig játszottam, ennyi elég lesz előlegbe? Más az egó a beképzeltség és más a vagányság, nem összekeverendő. Arról meg nem tehetek hogy rosszul esik a bálványodról rosszakat olvasni.

Ádi93 2019.11.11. 18:21:35

@del pipi: Igen, ennyi pont elég ahhoz, hogy értsem, a szintkülönbség miatt nem látod és érted azt, milyen lehet és mennyi melóval járhat 20 éven át azon a szinten futballozni, ahol CR teszi. Az alázat-egó kapcsán is értelek így már, köszi.
Bálványom nincs és rosszul sem esik ha hülyeségeket írsz, csak gondoltam leírom a tényeket is, hátha valaki idetéved akit azok is érdekelnek.

del pipi 2019.11.11. 18:52:00

@Ádi93: Én értek sok mindent, de legjobban amit értek az az arcod! A múltkor mondtam a Rockynak hogy Ronaldo ügyben olyan mint egy középcsoportos fóka akinek ha odavetek egy heringet behugyozik örömében, na te a kiscsoportos fóka vagy aki nem csak behugyozik hanem be is fosik örömében ha a Ronaldonak az Instájára téved. Ma volt az a nap hogy ha csöndben maradtál volna akár okos is maradhattál volna, de ez most nem sikerült sajnos. Vegyél példát a többi Roni fantól ők ma nem hallatták a hangjukat, max elvétve, de nem spilázták túl a szerepüket mint te.

Ádi93 2019.11.11. 19:13:48

@del pipi: Ez valami kegyetlen gyenge "humorizálás" volt, ha így is futballoztál, akkor nem kell aggódnod a csillagok állása meg a papa pénztárcája miatt, amúgy sem vitted volna többre.

Nem tudom kik a Ronifanok, mindenesetre örültem volna, ha legalább egy mondatvégi írásjelbe belekötsz a kommentemböl, ha már érdemben semmibe nem sikerült. Maradt a "vicces" személyeskedés. 50 évesen ez kommentjaniskodás-oltogatás azért vérciki, normál esetben ebböl 25 évesen már kifelé jön az ember.

del pipi 2019.11.12. 04:58:09

@Ádi93: Azért nem kötök bele egy írásjeledbe se mert, minden kommented arról szól hogy Ronaldo és nem arról hogy a csapat. Na meg a tisztelet... aki csak kommentjaniskodik de nem küzdött életébe, az nem is tudja hogy mit jelent, csak felül egy magaslóra és onnan prüntyög másoknak. A humoromon biztos sokan nevetnek és egyértelműen nem az akit elér, a focihoz való viszonyom pedig hosszútávú, és büszke is vagyok rá. Öreg is vagyok de még nem 50, mindig mondom miért nem hozunk össze egy Juve blog találkozót,ahol tudunk egymással játszani egy vagy néhány meccset, ott be lehet vállalni az arcot. Ha lesz én ott leszek a sajátos stílusommal meg a nyomorult testemmel és játszani fogok, hiszen ez az életem, vajon te ott lennél?

Ádi93 2019.11.12. 13:51:03

Teljesen mindegy miről szól a kommentem, ha úgysem abba kötsz bele. Ironizálhatsz ahogy akarsz, de tudod nem hülyeség az, hogy a stílus maga az ember. Egy bizonyos érettség, szellemi színvonal felett az ember nem gúnyolódik, gyalázkodik, pláne nem olyannal aki nem tud rá reagálni, pláne nem olyannal, aki veled ellentétben a futballban mindent elért amit lehet, a küzdésével.
Ezen nincs mit szépíteni. Ha közel 50 évesen ezt neked, egy általad lenézett kis cr-fannak kell magyarázni, mondjuk anno a szüleid helyett, az igen nagy baj. De persze ezt látod a köreidben és attól az 1-2 hasonszőrű NSO-fórumozó kommentjanitól, nyilván ez visszaigazolás neked, hogy ezt így is kell.
Olvasgasd vissza a kommenteket, én voltam-e aki bárkibe is belekötött, vagy te és a pedró félék?
A sajátos stílust ne úgy értsd, mint valami nagy személyiségjegyet, hanem mint egy tömegszellemiség jegyét. Semmi sajátos nincs abban amit itt művelsz, úton-útfélen botlik ilyenekbe az ember online és milliószám futkosnak az utcán is.

Annyira nem ismerek itt senkit, nem is jópofáskodni jöttem ide, nincs igényem rá, hogy online veregessék a vállam, meg egyetértsenek.
De ha annyira szeretnéd, hozzatok össze egy blogfocit és ha valahol Sopron fele lesz, akár el is mehetek. Igazából nem értem minek, ha két szót nem lehet veled értelmesen itt sem váltani, de ha attól jobban érzed magad, miért ne.

del pipi 2019.11.12. 14:54:52

@Ádi93: Bárhol is lesz, nem én szervezném, de bárhova elfogok menni jópofáskodni, és persze én személy szerint szívesen látlak, és ha nem is online de élőben megveregetem a vállad ha az életben is ennyire nagyban vagy.

Ádi93 2019.11.12. 15:34:47

Nagyban? Hogy érted? juvefan-hoz hasonlóan te is teljesen értelmetlen irányba tereled a diskurzust, de ha nem zavar senkit, hogy chatablakként használjuk a fórumot, akkor legyen.
Szóval mi az ,hogy nagyban? A szitu az, hogy nem volt érved ellenem, erre elkezdtél belémállni. Nem csápolok a hülyeségedre és most itt tobzódtok a 2-3 online harcossal és biztatjátok egymást, hogy én vagyok a hülye, meg "gyere ki a hóra" de érdemben továbbra sem áll szándékotokban reagálni.
Tényeket, számokat írtam és, hogy miért téves értelmezés az, ahogy ti a CR-csapat kapcsolatot gondoljátok. Nem arról van szó, hogy ő a főnök, hanem arról, hogy az üzleti befektetés mellett majdhogynem másodlagos a játéka, a jövőre nézve. Normális ember felfogja, megérti. Nektek nem tudom mi bajotok van, de ehelyett itt engem meg CR-t ugatjátok. Biztos én megyek szembe a pályán, de az biztos, hogy inkább megyek így, mint veletek egyirányba.

del pipi 2019.11.12. 16:14:16

@Ádi93: Tisztelj meg először is hogy megcímzel , kezdjük itt! Más irányba? Hát ilyenek ezek a Fake juve szurkolók! A nagyban? Azt arra használjuk mi NSO-s buta primitív parasztok hogyha valakinek nagy az arca de nagyon, vagy magas lóról beszél. Ha te vagy a Best Of Juventino akkor baromira másként látjuk a klubot. Ugyanis nekem nem másodlagos a játéka, mert a csapat tagja. Nem jött le senkinek hogy nem speciel Ronaldoval van a bajom-bajunk, hanem azzal hogy itt néhányan mindenek felett kezelik. Ha szarul futballozik akkor ne magyarázzuk hogy de...akkor szar és kész. Az üzleti része meg nem feltétlen érdekel, csak anno örültem hogy úristen ide jön a Ronaldo! Nekem óriási csalódás a teljesítménye, a tavalyi is! 20 Éve vagy juve szurkoló, de akkor azt tudnod kell hogy itt az első a csapat és csak utána az egyének, ez mindig így volt. Amúgy meg nem zavarna az új brand sem amit Agnelliék építenek, csak nem szabadna feladni a csapat elvét, azért hogy galaktikusok legyünk! Szóval már rájöhettél hogy nem vagyok értelmes ember mert azt nem fogom fel hogy veszünk egy nevet 100-ért és további 30-at csengetünk neki és másodlagos hogy játszik a jövőben. Ha csak recskázni akarnak emberek arra hogy Ronaldo Juve mezben van akkor az más történet, hiszen sok divat szurkolót hozott. A sztrádán azért ne utazd magad szembe, az szar...nagyon szar...:)

Ádi93 2019.11.12. 16:53:22

@del pipi: Néha elfelejtem a megcímzést, de bíztam benne, hogy nem okoz gondot, amint látom eddig nem. De ezennel elnézésedet kérem.
Sokadszorra említitek a magas lovat. Akkor tisztázzuk ezt a félreértést is. A magas ló maximum azért érezhető, mert kialakult egy olyan "vita" ahol ti, csapatba verődve cinizáltok, szidtok engem és CR-t, teljesen értelmetlenül, mert valamiért sértem az önérzeteteket. Én voltam aki adatokat, tényeket írt, normál hangnemben, azzal a szándékkal, hogy a számotokra valószínűleg kevéssé ismert, a képernyőn látható foci mogött meghúzódó pénzügyi érdekekről írjak néhány mondatot, CR-csapat vonatkozásban, mert úgy láttam érdekelhet titeket. Most ki milyen magas lovon van akkor?
Te alakítod ezt a saját kommunikációddal, nem én.

Sehol nem írtam, hogy másodlagos lenne a játéka a szurkolók szempontjából. Az üzleti részről beszéltem. Arról, hogy a pénzügyi és minőségbeli jelentőssége a jövőre nézve sokkal nagyobb hatással lehet és sokkal fontosabb a klub, vagy akár a liga szempontjából, mint hogy az az 1-2 év alatt, amíg itt van hány gólt szerez. Nyilván a szurkolók nem így gondolkodnak, ez természetes.

A kezdetektól azt írtam, hogy a jogos kritikának helye van és én is megfogalmazom olykor. Aminek nincs helye a "kritika" fogalmában, az a leugatás, becsmérlés, a "ratyitapasz" -féle óvodás megnyilvánulásai egy 50 éves embernek (neked) és pláne nem az ezek utáni álszentkedés, meg objektivitásról beszélés.
Eddig egyébként tegnap óta 4 fórumtársadba futottam bele, akik szintén nem érezték helyénvalónak azt a stílust és morált, ahogy írtatok CR-ről és NEM a jogos kritikáról van szó. Motiválatlanság meg leszarás. ilyeneket is felhoztatok CR-rel kapcsolatban, ami egyenesen vicc. Leírtam, hogy mi szól a motivációja mellett, hogy mi minden van mögötte és mi minden ellenére hogy él és edz ma is, erre két trollkodás között annyi volt a válaszod, hogy azért csinálja csak, hogy az instán jól nézzen ki.
Ha te ezt tartod értelmes, felnőtt kommunikációnak és gondolkodásnak, akkor ez az oka annak, hogy elbeszélünk egymás mellett.
Tavaly, mikor egy vicc kategóriájú pirossal leküldték a BL-ben és sírt, mert annyira akart volna gólt szerezni, győzni, sok elmebeteg FELNŐTT EMBER mutogatott és vihogott, hogy háháhá bőg a kislány. Majd ugyanezek beszélnek motiváció hiányról.
Aztán jön az álszentkedés. Mindig ugyanazok az elemek. Tök kiismerhetőek és ugranak habzó szájjal, ha valaki nem velük együtt fröcsög, hanem védelmébe veszi a gyalázott embert.
A csipkelődésnek is lehet határa, de sokan nem ismerik. Ha őket csipkednék úgy, ahogy azt ők teszik másokkal, az már kevésbé lenne vicces... gondolom.. pláne, ha nem tudnának rá reagálni se.

Értelek, hogy a csapat az első és nem szabadna a csapat elvét, identitását feladni a galaktikusok(kapitalizmus) oltárán, de ez egy idealista elképzelés és a világ pont az ellenkező irányba halad, ez alól sajnos vagy nem, de nem kivétel a Juve sem. Viszont attól legalább talán nem kell tartanunk, hogy eladják ezt is valami arab/orosz milliárdosnak. Na azzal zárulna le, azt hsizem a Juventus, mint "vallás".

Az élet számos területén szeretek a sztrádán szembe menni, (vagy jobb esetben egy elkerülő úton) szóval hozzászoktam már, de köszi a tanácsot ;)

Én tudom, hogy első a csapat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása