Az utóbbi meccsek összefoglalója

sarri_maurizio_szemuveggel_a_homlokan.jpgAz utóbbi három összecsapáson a bajnokságban kínkeservesen gyűjtötte be a pontokat a Juventus. Úgy tűnik, hogy jelenleg gödörben van Sarri együttese, de az eredmények többé-kevésbé jönnek. Jelenleg a Juve az egyetlen csapat a TOP 5 ligában, amely veretlen, nem mellesleg a Bajnokok Ligájában sem talált legyőzőre az olasz rekordbajnok. A következőkben az utóbbi három meccsről esik szó (Lecce, Genoa és Torino), de nem is igazán a mérkőzések elemzése lesz ezúttal a téma. Olyan különös dolgok sajnos nem történtek ezeken az összecsapásokon, sokkal inkább arra keressük a választ, hogy amely hibákat jelenleg felrónak az emberek Sarrinak, azok jelen voltak-e tavaly Allegri irányítása alatt, és mi is okozhatja azt, hogy a Zebrák a szokásostól gyengébben szerepelnek.

Nagyon hasonló volt a forgatókönyv az utóbbi három mérkőzésen, mindhárom alkalommal jóval gyengébb ellenféllel nézett szembe a Bianconeri, mégis nagyon megszenvedett a pontokért az Öreg Hölgy, ráadásul nem is arról van szó, hogy az aktuális rivális jobb lenne az adott meccsen, mint a Juve, sokkal inkább saját dolgát nehezíti meg a címvédő. Leginkább a helyzetkihasználással akadnak komoly gondok, a Genoa és a Lecce ellen is képes volt a Juve eljutni öt ziccerig, a Derby della Molén pedig csak két komoly helyzetig jutott el a Bianconeri, ráadásul mindkét próbálkozás de Ligt nevéhez fűződik. Az a probléma, hogy a támadók a befejezések terén nagyon alulteljesítenek. Ronaldo az ellenfél kapujára teljesen veszélytelen, Dybala eljut a ziccerig, de az egy-az-egyeket nem tudja befejezni, míg Bernardeschi nem is igazán kerül helyzetbe. Érdemes még megemlíteni Higuaínt is, rá leginkább az igaz, mint honfitársára, de az ő esetében korántsem olyan vészes a helyzet. Nagy valószínűséggel, mikor Sarri arról beszélt, hogy a futballistái el vannak fejben fáradva, akkor erre célozhatott, hogy leginkább a támadók nem eléggé koncentráltak kulcsszituációkban.

Sajnos sokatmondó, hogy a fentebb említett meccseken csak és kizárólag pontrúgásból sikerült gólt szerezni (két büntető, két szöglet). Az örvendetes, hogy a sarokrúgásokban jeleskedik a Juve, de az eléggé gáz, hogy csak ebben bízhatnak az utóbbi időkben a szurkolók, hogy valahogy majd csak beakad a labda a hálóba.

A játék képe is vészesen elkezdett romlani, a Toro elleni derbin mutatott "játék" már az Allegri-féle időkre emlékeztetett. Érdekes, pont mikor a 4-3-1-2-es hadrend került elő, akkor valamelyest javult a teljesítmény, ám a játékrendszer maradt, viszont mégsem úgy haladnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Az egyik ok, hogy a passzjátékban, labdatartásban erős Ramsey nem volt bevethető, helyére pedig az új szerepkört tanulgató Bernardeschi állt a tréner rendelkezésére, aki kevésbé tudja irányítani a csapatot, járatni a labdát, sokkal inkább a kulcspasszokra, az akció mihamarabbi befejezésére koncentrál. Nincs ezzel semmi baj, de egy felállt védelem ellen jobban jön a walesi, aki Miralemmel karöltve meghatározza a támadás módszerét, tempóját. Az olasz inkább akkor hasznos, mikor kontrákra kell berendezkedni, mikor szükség van a gyorsaságára és a harcosságára.

Azonban nem csupán a trequartista szerepkörben akadnak problémák, hanem a középpálya összetétele is fontos szerepet játszik a gyenge játékban. Nem okozok meglepetést, ha Matuidit és Khedirát emelem ki, mint két kerékkötőt. Ugyan a szezon elején ténylegesen jó formának örvendhettek, de ez már sajnos szinte a múlt. A védekezés részét még nagyjából megoldják, de a támadásokhoz az égvilágon semmit nem tudnak hozzátenni, márpedig a kisebb együttesek ellen ennek egy fontosabb szempontként kellene, hogy szerepeljen. Rodrigo Bentancur az, akinek helyet kell szorítani kezdőben, mert rengeteget fejlődött, és meg tudja oldani a támadást és a védekezést is, ezt bizonyította az utóbbi találkozókon. A másik személy pedig nyilván Adrien Rabiot, akit már be kellett volna építeni. Ezekben a dolgokban hibásnak érzem a szakvezetőt, mert ő is észreveszi ezeket a gondokat a középpályán, mert hamar le is cseréli a meccs közben a két veteránt, akkor az a kérdés, hogy miért kell kezdőként számítani rájuk?

A kapott gólok száma is kezd eléggé magas lenni, bár még így is a ligában a legkevesebb gólt kapta Sarri csapata, a Hellas Veronával egyetemben. A fentebb taglalt meccseken összességében kétszer vették be a Juventus kapuját, ami soknak tűnik, elvégre két kieséshez közeli együttes is gólt lőtt Bonucciéknak, azonban még mindig leginkább egyéni hibák miatt (Alex Sandro labdaeladása a Genoa elleni meccsen), és pontrúgásból (a Lecce elleni tizenegyes) lőnek gólt a Bianconerinek.

Kezdjünk akkor is bele az összehasonlítgatásba. Tavaly a Juventus 8 darab gólt kapott az első tizenegy fordulóban, ami egy találattal kevesebb, mint Sarri irányítása alatt. Olyan együttesek vették be az aktuális Juve-kapus hálóját, mint a Chievo Verona (kétszer), a Parma, a Sassuolo, a Napoli, Genoa, Cagliari és az Empoli. Az idei szezonban kilenc gólt kapott Sarri együttese, hármat a Napolitól, és egyet-egyet a Hellastól, a Bresciától, az Intertől, a Bolognától, a Leccétől és a Genoától. Ez azt jelenti, hogy az első tíz fordulóban eddig Allegri csapata kapott kevesebb gólt, de abban megegyezik a két időszak, hogy a csapat tavaly ilyenkor is veretlen volt, annyi különbséggel, hogy idén két ponttal kevesebbet gyűjtöttek össze a torinóiak. 

Sarrit azzal is megtalálják a kritikusai, hogy kisebb egyesületek is beveszik a Juve kapuját, Max idejében nem volt így. Nos, a livornói születésű tréner irányítása alatt hat kisebb egyesület szerzett gólt a Juventus ellen, ebben az évadban azonban "csak" öt kisebb gárda örülhetett annak, hogy gólt tudott lőni Szczęsnynek, vagy Buffonnak.

74361066_3190211987672675_1391005199820128256_n.jpgA következő kritika az, hogy a bagós mester együttesei nehezen tudják legyűrni a gyengébb minőséget képviselő együtteseket, bezzeg Allegri idejében ez nem így volt. Példának okáért, tavaly a Chievo ellen a 93. percben tudtak győzelmet aratni a Zebrák Bernardeschinek köszönhetően, de érdekes módon több ennyire nehézkes győzelme nem volt a Juventusnak, viszont volt egy Genoa elleni kisebb bukta, amikor nem sikerült megszerezni a három pontot. Ezzel szemben a Lecce elleni döntetlen áll, és a Grifoni elleni hosszabbításban megszerezett győzelem.

Összességében az edzők csatáját most Allegri nyerte, ugyanis az ő csapata kevesebb gólt kapott, és két ponttal többet szerzett, viszont a kisebb együttesek könnyebben bevették a Juve hálóját, és a Bianconeri akkoriban sem aratott könnyebb győzelmeket a kis gárdák felett. Az, hogy Sarri csapata ilyen eredményeket tud felmutatni, hogy a TOP 5 ligában egyetlen veretlen csapatként tartják számon együttesét, az nagyszerű teljesítmény, ráadásul nem sokkal  rosszabb eredményeket tud felmutatni, mint elődje, aki előtte már négy szezonon át vezette a csapatot, ő pedig idén vette át a stafétabotot. Ugyan kisebb gödörbe került a csapat, de biztos vagyok benne, hogy ki fognak belőle kecmeregni. Visszatér Douglas Costa és Ramsey, akik remélhetőleg formába is fognak lendülni, így nagyobb lesz Sarri merítési lehetősége is. A támadók is előbb-utóbb megtalálják a góllövő cipőjüket, különösen fontos ez Ronaldo esetében. De Ligt is remélhetőleg megtanulja, hogy a kezét ebben a sportban nem szerencsés használni, ha nem te vagy a kapus, és bízom benne, hogy Cuadrado, Pjanić, Dybala, Alex Sandro és Bentancur remek formája továbbra is kitart. A jelenlegi helyzetet nem kell felfújni, tavaly ilyenkor csak egy csöppnyivel volt csak jobb a torinói egylet, azonban sürgősen változtatást kell eszközölni, mert egy nagyon kemény hónap elé néznek Sarriék, és ez a játék nem lesz elég, de ezt ők is tudják. Nekünk nincs más dolgunk, mint bízni Sarriban, a játékosokban, az egész csapatban, és türelemmel lenni feléjük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9415285904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.11.03. 21:21:38

Hát a csucsforma meg nem most kell, allegri utóbbi két éve kín szenvedés, most két három mecs, de győzünk, akkor meg? Khedira Matyi nem való a kezdő be nagyon gyengék, lassan elkene felejteni őket végleg

ZecH 2019.11.03. 22:01:26

Le a kalappal az iras ismet kivalo!

A mellekelt abra is mutatja, hogy az ossz problema annyi, hogy nem villamtempoban varazsutesre valtozik at a csapat valami szuperszonikus gyilkos gepezette, hanem ott folytatjuk ahol kb tavaly abbahagytuk es piciket, de lepegetunk elore. En maradok orok optimista, ahogy szoktam is es koszonom a pozitiv vegkicsengest az ironak! Pontosan erre van most szukseg!! Csak elore, Avanti tutti!
Forza Juve!!!

ZecH 2019.11.03. 22:19:27

Tökéletesen látszik, hogy kb ott folytattuk ahol tavaly abbahagyuk, ami amugy egyebkent nem gond, mivel jobban nehez lenne kezdeni. Oke a jatek kepe meg alakul, sokkal kisebb lepesekben mint azt a legtobben vartak, de jobb lesz es vannak erre utalo jelek. Kifejezetten orulok a cikknek, kivalo munka es koszonet a pozitiv vegkicsengesert. Pontosan erre van most szukseg! Csak elore, Avanti tutti! Forza Juve!!!

ZecH 2019.11.03. 22:23:10

@ZecH: Na megirtam egy masikat erre megjelenik az eredeti is... pedig azt hittem azt nem kuldte el. Ez egyiket valaki nyugodtan torolheti :) A lenyeg ugyis a lenyeg ;)

rockitbaby 2019.11.04. 02:28:26

@ZecH: Azért annyit még èrdemes hozzátenni, hogy Sarri okosan nem egyből ajtóstól rontott be, hanem fokozatosan csepegteti a mutatványt. DE! Itt lenne az ideje az Allegri éra őskövületeit nyugdíjazni. Látszik, hogy Matuidi es Khedira nem való a Mister elképzeléseibe, ideje lenne ha valóban ők lennének a pihentetest segítő cserék. Nem lesznek fiatalabbak sem, nem bírják már úgy a sorozat terhelést sem. Ha minden kirakós a helyére kerül, lesz itt foci.

del pipi 2019.11.04. 05:20:03

Remek cikk! Tetszik! Kérem a dicséreteket kiosztani Juventusfanatikus Úrnak! Jó kis vitaindító! Remélem délutánig sokan hozzászólnak majd. Én is a lassú és folyamatos építkezést látom, mi lett volna ha úgy kezd hogy egyből berúgja az ajtót? Így is néhányan durva elvárásokat támasztanak Sarri irányába. Később visszatérek. @rockitbaby: @ZecH: +1000000!

Alex8610 2019.11.04. 06:18:28

@del pipi: Az utobbi hetek utan ez inkabb egy ilyen "nyugodjon le mindenki a p*csaba" iras akart szerintem lenni :)
En tovabbra is azt gondolom hogy itt tavaszra kell varni a valtozast addig maradjunk mindenhol versenyben, de az igazi Sarrri fele focit jovore.En addig turelmes vagyok.Nem robotok futkaroznak a palyan hogy egyik pillanatrol a masikra mindenki attaljon egy uj elkepzelesre mikor 4evig mas volt az elvaras.Mondjuk en tovabbra is tartom hogy itt Guardiola lesz az edzo 1-2 even beluk,elvileg volt errol mar megbeszeles,Sarri 2evet kapott ami konnyen lehet 1 ha nem ugy alakuk a szezon meg ez a 300 millios tokeemeles a kovetkezo evekre se biztos hogy Sarrinak szol.

ZecH 2019.11.04. 06:44:58

@rockitbaby: Nyilvan en is annak orulnek jobban ha Rabiot es Ramsey jatszana nem az altalad emlitett ketto. Teljesen vilagos, hogy mig a nemeten latszik hogy esze van a focihoz minden mas mar kezd elmenni. Gyorsasag, kondi, lovoero stb. A francia meg sose volt jo futballista. Vedekezni tud es hajtos, de sir nala a labda, a tamadasepitesben lassu es korulmenyes. Rendszeresen elakad, lelassul a tamadas rajta. Mindket ember fek a gyors ladajaratasos tamado focit illetoleg amit amugy jatszanank nagy valoszinuseggel.

Talan elkerulnek most mar minket a serulesek es akkor jobb lesz a helyzet. Higgyetek el az egyik legnagyobb baj ezzel van, hogy stabilan nem tudunk felallni egy alap kezdovel akik kezdenek osszeszokni a palyan. Sok csapat erossege abban van hogy csukott szemmel erzik hol megy a tars a palyan. Nekunk ebben a seruleshullamos rotacioban erre eselyunk sincs. A fent emlitett jatekosok miatti taktikai nehezseg pedig konstans. Ekkora ellenszelben kisebb csoda a jelenlegi helyzetunk a tabellan...

alexGicamo 2019.11.04. 08:53:55

Gratulálok a remek íráshoz ! Igazán szép munka ! Mellesleg egyet is értek vele !
Ahogyan osztom ZecH és rockitbaby Kollégák véleményét is !
Fontos a szeretett csapatunkba vetett hit és a türelem gyakorlása mind az edző bács, mind a csapat felé . És minden szép és jó lesz !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

pedronegroo 2019.11.04. 09:18:01

Gratula, ilyen a korrekt újságírás! :) Örülök hogy nem egyedül céerezek és más is látja persze könnyebb Sarrit ekézni. Én aki aztán köztudottan nem vagyok Allegri párti még nála se fogtam rá CR negatív hatását. Egyszerűen a serie a-ban nem fér bele hogy fél tucat helyzetből egyet se lő be ez nem a spanyol bajnokság és nem a Reál. Ezért Sarri-tól se lehet csodát várni ebben a tekintetben, az Ő felelőssége hogy minél hamarabb beépülésre kerüljenek játékosok a Matyi-Sami kettős helyére és minél hamarabb formába hozza Ramsey-t és Costa-t. A 4-3-3-at is remélem látunk még mert egyrészt kell a rugalmasság másrészt meg van hogy ez fekszik jobban adott meccsen. Továbbá azt se gondolom hogy Sarri hibája hogy "sok" gólt kapunk, De Ligt egy kényszer megoldás Chiello helyett, 20 éves, még évekig fog hibázgatni, rutint nem lehet megtanulni, azt meg kell tapasztalni. Szumma-szumma felesleges károgni ahogy eddig is az volt, hogy Sarri majd nem rotál, csak 4-3-3 lesz, nem lesz védekezés stb... Pár hónap alatt okosan nem verte szét Allegri csapatát hanem lassan, fokozatosan próbálja azt áthangolni. Persze még nagyon sok meccs van és sokszor pofára lehet esni de ne ennek szurkoljunk hanem az eredményes és szép fociért amihez Sarriban meg van a potenciál.

JuventusFanatikus 2019.11.04. 09:27:31

@ZecH: Ha már kétszer is dicséred a cikket, akkor nyilván nem fogom törölni:D Inkább én is kétszer köszönöm meg:) Köszönöm, köszönöm!
A Khedirás-Matuidis résszel nem igazán értek egyet, a francia igenis jó focista volt de rajta is elment már az idő. Véleményem szerint Matuidi jobb játékos volt, és jelenleg is az, a "sír nála a labda" rész után a szöveg tökéletesen ráillik Khedirára is.
@rockitbaby: Egyetértek, és úgy gondolom, hogy már eltelt pár hónap, lehetne a Sallergri hibridet picit átalakítani Sarriballra, mert szerintem el kellene, hogy kezdjék kapisgálni a játékosok is az új taktikát. Csak szépen, lassan, módjával.
@Alex8610: Jól látod, valami ilyesmi akart lenni, normál esetben még nem lenne értelme összehasonlításnak. Sokan indokolatlanul jóval borúsabbnak látják a dolgokat, mint ami valójában történik, és úgy hasonlítják össze Allegrivel, hogy az adott összehasonlítás egyáltalán nem - vagy csak alig állja meg a helyét.
@alexGicamo:@del pipi: Köszönöm:)

Sztovicska 2019.11.04. 09:34:36

Kitűnő írás gratula és köszönet. Továbbra is kitartok azon véleményem mellett hogy Sarri a mi emberünk és lehet látni a fejlődést. Szépen apránként de haladunk előre szerintem ennek is köszönhetőek az eredmények. Ha hirtelen teljes átalakulást eszközölne akkor lehet ugyanakkorra lendülnénk bele csak addig lenne pár vereség is. Eredmény meg igen is látszik. Pl sokkal fentebb védekezünk (Allegri ilyet akkor csinált ha elfelejtette hogy térfélcsere volt), Több a támadás, több a kapurarugás, és olyan játékosok kezdenek észheztérni az új felfogás hatására mint Dybala, Costa, Pjanic, Higuain, Bentancur, Cuadrado. Ők az utóbbi években kritikán aluliak voltak. Szóval szerintem jó irányba haladunk és hétről hétre egyre jobb lesz a kép csak türelmesnek kell lenni és a pozitivumokat észre venni nem csak kritizálni ;). Forza Juve

rockitbaby 2019.11.04. 09:35:40

@JuventusFanatikus: Ha pusztán a kinevezését nézzük, akkor majd fél évről beszélhetünk. Ennyi idő már általában elegendő szokott lenni. De ne feledjük, hogy a sokak által - teljesen jogosan és megérdemelten - az egekig Allegri első éves 4-3-1-2-je a BL egyenes kieséses szakaszára állt össze. Addig a Conte féle 3-5-2 volt, eredménnyel, brusztolással, nyögvenyelős meccsekkel. A párhuzam nem is lehetne tökéletesebb. Idő kell, de nincs mese, el kell kezdeni beépítgetni az új fiúkat. Meglátásom szerint a kezdő tizenegy középpályás sora még nem állhatott fel úgy, ahogy Sarri megálmodta. Ramsey sérült, Rabiot fél év kihagyás után éledezik, és Berna mezzala helyett új poszton kénytelen szerepelni. Ha minden adott lesz, akkor úgy érzem lesz itt ne mulass az ellenfélnek.

Pavel1988 2019.11.04. 10:10:19

Nekem nagyon bizakodónak tűnik ez a cikk.

1, Be kell építeni Bentancurt és Rabiot:
Bentancur érthetetlen miért nem kezd, mindenben jobb Khediránál de mégis inkább a padon kezd. Mondhatjuk, hogy egyszerűen tegyék a kezdőbe de nem történik meg.
Rabiot megmutatta ebben a kis időben is, hogy hihetetlenül jól tudja kihozni a labdát és képes előrejuttatni a labdát, méghozzá olyan megoldásokat amit Pogba eladása óta nem láttunk. Viszont a piros lapja is mutatja, totál szét van még esve és nem higgadt. Könnyen lehet, hogy egy egész éve rámegy, hogy megtanulja azt a higgadtságot ami ide kell.

Csatárok: Ronaldo kiöregedett, ezt jobb ha elfogadjuk. Túl sok megnyilvánulásán látszik, nem áll már a többiek felett és ezt Ő is érzi.
Dybalát öröm nézni de Híguainnal együtt nem képesek védekezni vagy labdát szerezni az ellenfél térfelén.
Igazi klasszis és teljesítőképessége csúcsán levő csatár nélkül nem lehet BL-t nyerni!

Nem mondom, hogy Sarri rossz döntés, én sem tudtam volna jobbat mondani. A keret összetétele az ami aggaszt, a BL-re most először nem látok esélyt és idén először érzem azt, hogy elvehetik tőlünk a bajnoki címet is.

Alex8610 2019.11.04. 10:20:10

@JuventusFanatikus: Bölcs döntès volt es jo idozites.Az meg pluszba becsulendo hogy vetted a faradtsagot pedig ahogy irtad ez raert volna meg boven.En is orultem volna ha itt mar oktobertol megy a "joga bonito" de azt meg kell erteni hogy ez nem igy mukodik.A valtozashoz ido kell es fokozatossag Allegrinek is kellett es vart bolcsen mire elengedte a Conte fele Juventust.Turelem.

spaolo1981 2019.11.04. 10:25:39

Remek írás, nagyon jól összefoglalta a lényeget. Ugyanaz a problémánk, mint tavaly: nincs ész a középpályán. Pjanic és a csatársor között vákuum tátong. Khediraval, Matuidivel, Bentancurral nem fogunk BL-t nyerni. Akik irányítani tudnának vagy sérülékenyek (Ramsey,Costa), vagy lassan egy éve formán kívül vannak(Berna). Rabiot villámgyorsan be kell építeni, Cuadrado menjen vissza a középpályára, Danilot máskülönben minek vettük? Ja és kell egy balbekk is. Amúgy Can-nal mi baja lehet Sarrinak, hogy esélyt sem ad neki? Matuidinél/Khediránál sztem jobb a török. Ha Berna folyamatosan megkapja a bizonyítási lehetőséget, a török miért nem?

danimester1 2019.11.04. 11:47:38

Tetszik az írás,lényegretörő és nem részre hajló,szép munka!Valóban a csapatunk kicsit alulteljesít a játékképét nézve,de amíg ez eredményességgel párosul,addig nincs gond.Szerintem alapvető probléma a keret minőségében és korában keresendő.(Matuidi,Khedira,Desciglio)Sajnos 30+-os játékosokkal nehéz kiviteleztetni a gyors és gyorspasszos játékot,és mint írtátok is ehhez idő kell és az új ember(ek) beépítése a neki(k) megfelelő posztra.Azonban ezt úgy kivitelezni,hogy a meghatározó játékosok sérültek elég kemény meló.(Chiello,Costa)Azonban az mellett sem tudok elmenni szó nélkül,hogy Mandzukic miért lett hirtelen ilyen számkivetett,de ugyanitt megemlítem Emre Cant és Demiralt is.Nem szokásom bírózni,de idén a sporik is nehezítik a dolgunkat mind nekünk mind az ellenfeleknek a botrányos hibát hibára halmozó döntéseikkel.(Pl. Lecce ellen ha 3 pont lett volna,a nápolyi kamu tizik,a sintéreknél szintén...ect.,de ez csak az én véleményem.)
A keretünk mély,de csak részben minőségi,itt konkrétan a védelemre szeretnék kitérni.DS nem Juveszintü védő és Sandronak nincs alternatívája.Nem értem Demiral miért nem kap lehetőséget,Rugani "bizonyított".De Ligtet a védelmembe veszem,mert fiatal első éve ,új bajnokság és egyből kezdő?Bonucci magára talált idén kopp-kopp,igaz ő is hibázik.A támadóink Cr7,Dybala,Higuain,Bernardeschi,Costa,Mandzukic.Tavaly is mint idén megint a portugál a főszereplő,de sajnos negatív értelemben.Szerintem neki is kijárna egy kis pihenő,azaz a padra kéne tenni és csereként beállva segítsen ha tud.Dybala,idén kezd megint mutatni magából valamit,de szerintem ez még kevés neki is fejlődni kell.Higuain pedig csúcsformát mutat,ő jelenleg a legjobb,de ez egyéni vélemény.Berna pedig nem treqartista ezzel tisztába kell lenni,jelenleg pocsék formában van.Costa nagyon jó formában kezdett a támadások motorja volt a sérüléséig,remélem jó formában tér vissza.Ezek után el lehet filozófálni,hogy ez vajon a középpályánk miatt ilyen nyögvenyelős vagy az új rendszerben nem találják a helyüket!?Nehéz kérdés mindenki döntse el maga,de egy biztos,a megoldást meg kell találni.Nem utolsósorban az egy az egy elleni szituációkat be kell tudni fejezni ezen a szinten,mert ez taktikától függetlenül ilyen szintű támadóknak alap kell legyen.A kp.-ra most nem akarok külön kitérni,mert szerintem egyöntetű,hogy a problémák ott vannak.
Allegri-Sarri "csata" pedig egy külön meccs,mert más-más felfogás szerint játszatják a csapatot,de egyelőre szerintem egál.Ez az összehasonlítás volt a Conte-Allegri csere után is...-) a többit tudjuk.Szerintem az időt a bizalmat meg kell adni neki(k) hamár a vezetőség megadta.Az igazi Sarriballt vagy legalábbis a jó focit én márciusra várom,de ha komolyabban belegondolok a következő szezon lesz a mérvadó,itt fontos megemlítenem,hogy olvastam példákat,hogy a City,a Pool,vagy éppen a Spurs(igaz nekik a tavalyi szezon inkább) milyen f@sz@ látványos sok gólos focit játszanak,lehet nekik szurkolni ha nem tetszik stb. .Azt viszont aki(k) "lelkesen" ezt írja-írogatják elfelejtik,hogy azok a keretek legalább 3-5 éve együtt játszanak és életkorban is fiatalabbak,valamint az a bajnokság nem olyan taktikus és védelemre kihegyezett.Természetesen senkit nem akarok,akartam ezzel megbántani,de nem kerülte el a figyelmem.Csapatunk egy nehéz időszakon megy át jelenleg,amit tetéz a sorsolásunk is, a moszkvai Bl meccs (utazás leginkább),aztán Milan (gyengék,de mint mindig ellenünk fel fogják szívni magukat),aztán a szintén nem könnyű ellenfél Atalanta,akik tavaly sok borsot törtek az orrunk alá.Igaz ott lesz válogatott szünet,amit sosem várhatunk jó előjelekkel(sérülések,fáradtság,remélem nem lesz!)Majd jön az Atleti ellen a Bl,Sassuolo,Lazio,Leverkusen.Kicsit elkanyarodtam a témától,de a téli szünetig(ben) sok minden el fog dőlni.Várom a vezetőségtől a keret megerősítését!Forza Juve!!!

sleepy8 2019.11.04. 12:16:51

Az hogy Allegri alatt is ugyanez volt, (szerintem mondjuk ez kicsit még szarabb is) miért menti fel Sarrit? Tavaly ezért a teljesítményért Allegri a halal faszara lett elkuldve, most meg jaaj adjunk idot...

Huzzon el a picsaba innen ez a bohoc, a nem letezo Sarriballjaval együtt.

Alex8610 2019.11.04. 12:47:01

@sleepy8: Es kit hoznal ide novemberben vagy januarban aki egy csapasra oromfocit es eredmenyeket is hozza?

pedronegroo 2019.11.04. 13:16:35

@Alex8610: Csakis Allegri lehet a befutó! :)) Komolyra fordítva a szót ha Sarri besül akkor megszívtuk mer jelenleg vagy mostanában nem lesz elérhető top edző.

steven.h 2019.11.04. 13:51:14

Nagyon jó írás, bár az összehasonlítási alapokkal nem értek egyet, mivel teljesen más a két edző alapfilozófiája, így abból, hogy mennyi gólt kaptunk, meg hány pontot szereztünk sok mindenre nem lehet következtetni, a többi következtetést pedig nem látom számokkal alátámasztva.
Alapból nem értem, hogy minek kell egy másik edzőhöz viszonyítani az évet, ez ilyen mosdatásszerűnek hat, hogy bezzeg vele se volt jobb, csak a kontextus azért más:
- Allegri 5. évét kezdte úgy hogy a 4. évben már mutatkoztak a kapcsolat megfáradására jelek, míg Sarri első éve volt ergó teljesen új impulzusoknak kell érnie a játékosokat (ez még a nagyon szar szezonjainkban is így volt, mivel Ferraraval, majd Del Nerivel is jól indult a szezon, aztán láttuk mi lett belőle, először csak Conte tudta az egész évre átvinni azt a lendületet, szóval óvatosan kezelném az első pár hónap mutatott játékát)

- A két edző stílusa merőben más, Allegri inkább taktikus, mindent előre megtervező az ellenfélhez igazított taktikával próbálja pályára küldeni a csapatot és azt variálni, míg Sarri az egyelőre a Juvénál nem létező Sarriballt nyomatná orrba-szájba

Ha már mindenképp hasonlítgatunk, azt kellene szerintem vizsgálni, hogy mi változott, például a passzok száma hogyan alakult tavaly ilyenkor, vagy egy hőtérkép, hogy az hogyan is alakult tavalyhoz képest, vagy épp hogy kulcspasszokban hogy álltunk tavaly stb. Nem tudom ezek mennyire szerezhetőek be hiteles forrásokból, de mindenképp tudna egy olyan alapot szolgáltatni, hogy lássuk, hogy változott-e bármi is minimálisan a fél év alatt, mióta itt van Mr. Bagós és nem azt kellene folyamatosan vizsgálni, hogy mi volt tavaly.

Azért azt sem kellene elfelejteni, hogy tavaly ki is lett mondva hogy a BL a cél, így az hogy a bajnokságban nyögvenyelős meccsek voltak nem mérce. Főleg hogy az első X forduló arra a hype-ra ment el, hogy végre Ronaldo betaláljon.

A BL-ben November elején 3 forduló után úgy álltunk Allegrivel, hogy egy nem rossz Valenciát 10 emberrel lesimáztunk, játék képe alapján lesimáztunk, egy akkor még nem teljesen kutyaütő United-et, mégha a végeredmény nem is mutatta, és lesimáztunk egy YB-t is. 3/3 6 lőtt-0 kapott gól. Jelenleg "összességében" hasonló szintű csoportban 7 lőtt-3 kapott gól, tehát ha a számokra vetítjük ki akkor jelenleg a Sarriball kimerül +1 gólban, cserébe kaptunk 3-at is. Nyilván új a védelem stb, pont ezért nem érzem helytállónak ezen statisztikák ecsetelgetését meg összehasonlítgatását.

El kellene felejteni, hogy tavaly mi volt, mert ha ahhoz mérjük, akkor Sarrit a jelenlegi mutatvány alapján még inkább lehetne folyamatosan a halálf*szára küldeni az elmúlt időszakért.

sleepy8 2019.11.04. 13:52:37

@Alex8610: Engem nem erdekel az oromfoci, nekem boven eleg volt a folyamatos duplazas, meg az 5 év alatt 3 BL döntő.

Rikoo 2019.11.04. 13:59:23

Szerintem ez még mindig Allegri csapata. Sarri csapataira sosem volt jellemző, hogy szenvedve folyamatosan behúzzák a győzelmeket.
Ez a tartás ami a csapatban van ez Allegrire jellemző, ami Sarri játékfelfogására emlékeztet abból nagyon-nagyon keveset látni. A letámadás még rosszabbul megy, mint az elmúlt 5 évben, védekezés láthatjuk milyen, támadásszervezés pedig semmivel nem jobb, mint korábban. Az utolsó 1 évet kivéve a kisebb csapatok ellen még jobban megnyomta a csapat Allegrivel, mint most. Labdatartásban egy kicsivel jobbak vagyunk, de nincs jelentősebb különbség.
Nem tudom meddig kell várni, hogy láthassunk olyan dolgokat ami Sarri jellemzői, de annak örülök, hogy az eredmények jönnek ugyanúgy, mint eddig, a játék sem különösebben zavar, az már inkább, hogy miért cseréltünk edzőt, ha nem látszódik semmi változás. Mert az nem változás, hogy van néha 10-20 másodpercnyi kombinatív játék, aztán megint minden a régi. Ennyi erővel Allegri is változtathatott volna, mint ahogy mindig meg is csinálta.
Sarriért nem érte meg lecserélni Allegrit, ha jött volna Klopp vagy Guardiola akik komoly hatással vannak a játékra akkor megértem, hogy leváltják a sikeredzőt, de emiatt qrvára felesleges volt.

gomorra21 2019.11.04. 14:15:49

@Pavel1988: "Bentancur érthetetlen miért nem kezd, mindenben jobb Khediránál de mégis inkább a padon kezd. Mondhatjuk, hogy egyszerűen tegyék a kezdőbe de nem történik meg."

Bentancur a legutóbbi 4 meccsen kezdett. Nem lehet, hogy Udinese meccseket néztél Juventus helyett?

gomorra21 2019.11.04. 14:32:42

@Rikoo: szerintem ez a "miért kellett Allegrit lecserélni Sarrira" kérdésfeltevés abszolút téves. Allegrinek mennie kellett az érkező edzőtől függetlenül. Az már egy másik kérdés, hogy kinek kellett pótolnia. A blog többségének (és ha az emlékezetem nem csal, neked is) a véleménye az volt, hogy Pochettino a megfelelő személy. Nekem Sarri jobb lehetőségnek tűnt. Ezen lehet lamentálni, hogy vajon előrébb járnánk-e a jelenleg hatalmas menetelést mutató Pochettinoval, vagy Simone Inzaghival, akik felmerültek, de Allegrinek az utolsó 2 évben az idegei szép fokozatosan, de teljesen felmondták a szolgálatot; elvesztette az öltözőt, és semmi jel nem volt a pozitív változásra. Úgy jött el az edzőváltás ideje, ahogy a nagy könyvben megvan írva.

JuventusFanatikus 2019.11.04. 14:54:51

@steven.h: Azt hittem világos, hogy milyen célból készült az összehasonlítás, még @Alex8610: Kollégával is váltottunk pár szót erről.

"a többi következtetést pedig nem látom számokkal alátámasztva."

Arra kíváncsi vagyok, hogy milyen statisztikai alátámasztást vársz még.

Az ilyen ziccerek száma, passzok száma éppenséggel elérhető, de azt csak egy meccsre tudod levetíteni, ez átlagszámolással kapunk egy számot, de a fene se tudja, hogy az jelent-e valamit.
Direkt azért ezek a könnyen megfogható dolgokat választottam, mert mindenhol ezeket emlegetik össze-vissza. Most lehet látni, hogy ezeknek a kijelentésének van-e valóságalapja.
Amiket pontokba foglaltál, azokkal nem igazán értek egyet, ilyenkor, ősszel a játék még rendben volt, azt hiszem Allegri idejében még ilyen jól nem kezdtünk, mint akkor. Az meg, hogy minden a BL-re volt feltéve, az még különösebben nem játszott, őszről beszélünk, mikor csak a kevésbé erős csoport meccsekre kellett figyelni, nem volt komolyabb kihatása a bajnokságra. Én tartom magam ahhoz, hogy egy új edzőnek nehezebb dolga van, hiába kapnak a játékosok egy mentális löketet, egy kisebb együttesnél egy edzőváltás nagyobbat tud lökni, de ez csak saját vélemény.
Nekem is felrobban az agyam, mikor azt olvasom mindenhol, hogy Allegrivel így, meg úgy volt. Majd év végén lehet érdemben hasonlítgatni.

Alex8610 2019.11.04. 14:54:56

@sleepy8: Allegrinel gondoltad volna mikor ide jott hogy ilyen sikereket er majd el? En sem.

JuventusFanatikus 2019.11.04. 14:57:49

@gomorra21: Azt hiszem tegnap jutott eszembe az egész mizéria, ami Allegri körül forgott az utolsó hónapokban, az állítólagos balhéktól kezdve, az edzőbuktató játékig. Így, hogy már több idő eltelt azóta, teljesen normálisnak tűnik, hogy erre a döntésre jutottak Agnelliék.

triplat 2019.11.04. 15:01:49

Szerintem kicsit mostohán bántok Maxival. Azért sokallt be mert mindig eladták a fél csapatot.Sosem kapott igazi támogatást kobrától. Neki nem szerváltak egy Ramsey Rabbiot párost. ő mit kapott matuidi-t meg egy indiánt De nem egy De Ligt et. ha eladták a középpályát vettek neki szélsőt. emlékszem, hogy mindenki siránkozott. (Kedirát mondjuk nyugodtan kiba.. volna a pi,,ába.) vagy sikerült a védelmet gyengíteni. (Elment Buffi is. Szerintem ez lehetett a vízválasztó.) És olyan 30+ os embereknek a szerződését hosszabbították meg akikkel csak egy félét lehetett játszatni. Lehet, hogyha feleannyi lehetősége lett volna mint sarrinak ő is szebb focit tolt volna.

gomorra21 2019.11.04. 15:03:27

@JuventusFanatikus: főleg, ha idevesszük azt a pletykát, hogy korábban már Allegri is dobbantani akart. Én ezt is el tudom hinni, mert neki sem lehetett könnyű az az utolsó 2 év.

JuventusFanatikus 2019.11.04. 15:04:01

@Alex8610: Gondoltam egyébként abba is, hogy Allegri első évével hasonlítom össze, de az lényegesen könnyebben támadható hasonlítás lenne, pedig akkor a tizenegyedik fordulóban szó sem volt már veretlenségről, nehézkes volt a csoportkörből való továbbjutás is, de az durva volt, hogy mennyire kemény volt a védelem, egy kezemen meg tudnám számolni hány gólt kaptunk.

JuventusFanatikus 2019.11.04. 15:05:38

@gomorra21: Ezt Allegri is megerősítette egy nyilatkozatban, ha jól emlékszem.

Alex8610 2019.11.04. 15:42:03

@JuventusFanatikus: Keves ido telt el ahhoz hogy itt barmibol is messzemeno kovetkezteteseket vonjunk le.Legkorabban ha lemegy az oszi szezon.De ahogy korabban irtam nem lennek meglepve ha mar mennenek/mentek a nyaron az egyeztetesek Guardiolaval.Agnelli nagy alma a kopasz,Sarri 2 evre irt ala, tokeemelesrol is pletykaltak,szoval lehet mar keszulnek Pepre, es fuggetlenul hogy milyen szezont zarunk, benne van hogy Sarri menni is fog mar a nyaron.

steven.h 2019.11.04. 15:50:23

@JuventusFanatikus: Bocs, újra elolvastam és keverhettem valami mással, mert megmondom őszintén nem azonnal írtam meg a kommentet olvasás után. Valahonnan nekem rémlett olyan összehasonlítás, hogy több a kapuralövés meg még hasonló számok nélkül.

My bad, sorry.

Szerintem a két pont helytálló, egyelőre semmi Sarriballt nem látok (szívesen kifejtem miért gondolom ezt, ha gondolod), Allegriről meg tudni lehet hogy minden meccsre külön készült és a csapatot is úgy állította össze.

Az új impulzus meg szintén áll szerintem, és ha ne adj isten ilyen kutyaütők leszünk (ne legyünk), mint az utolsó pár meccsen, akkor csak a kezdeti impulzus volt meg és ennyi.

Nyilván meccsről meccsre hatalmas munka lenne ezeket az adatokat összeszedni, de pl a hőtérkép sokkal jobban megmutatná, hogy mi változott pl csapatszinten, mint az hogy hány pontot, gólt szereztünk, vagy netalántán hányat kaptunk. Mert én abban hiszek, hogy nem összehasonlítani kell a két évet és konklúziót vonni, hogy melyik eredményesebb, hanem azt hogy amiért Sarrit idehozták az milyen fejlődésen megy át hónapról hónapra és hogyan alakul a játék.

JuventusFanatikus 2019.11.04. 17:40:49

@steven.h: Semmi baj, így már érthető:)

Sarriballt még nem igazán láthatsz, én sem látok, mert még egy egész meccsre nem igazán sikerült megvalósítani, és egyelőre nem is volt ez cél. Jelenleg Sallegriball van, legalábbis én így neveztem el ezt a hibridet. Kifejtheted ettől is komolyabban, ha szeretnéd, de szerintem ebben nincs véleményeltérés.

Már jó ideje tart ez az impulzus, nem gondolom, hogy csupán erről lenne szó, de erre a kérdésre később kapjuk meg a választ, mint sok mindenre még.

Az a probléma, hogy a hőtérképek is meccsre szólóak, legalábbis amiket én szoktam találni. Még amiért Sarrit idehozták, azt nem igazán láthatjuk, mert ha erőltetné a saját filozófiáját úgy, hogy kimossa a játékosok agyát előtte, akkor most tényleg szarul állnánk. Túlságosan távol áll egymástól a két filozófia ahhoz.

del pipi 2019.11.04. 18:04:14

Elolvastam az összes hozzászólást, és azt látom hogy szépen finoman sokan elmondták a gondolataimat, szóval kööösssssssz! @ZecH: @rockitbaby: @Alex8610: @Sztovicska: @danimester1: @gomorra21: @JuventusFanatikus: Ja az a Berna búra nagyon nagy! Amikor néztem a meccset akkor is röhögtem rajta, tiszta Sebaj Tóbiás feje volt. Szóval köszi mindenkinek hogy nem kellet nem keveset gépelnem. @sleepy8: Öregem a te hozzászólásaidat mindig nagy szeretettel olvasom. Parádé!

steven.h 2019.11.04. 18:33:50

@JuventusFanatikus: ha tök őszinte akarnék lenni, akkor pont azt vártam volna, hogy akkor mossa ki az agyukat, legyen minden új alapokra helyezve, engem nem zavart volna hogyha látom hogy ez a terv akkor és döcögős.

De én még mindig azt érzem, hogy ez a keret nem Sarriball kompatibilis, a hibrid modellt meg el kell felejteni szerintem mert nem összeegyeztethető a két edzői elképzelés.

Bruce57 2019.11.04. 22:02:01

Én is bízom Sarriban. Most látni a Napolin azt hogy már elfelejtették a Sarriballt :)

gomorra21 2019.11.04. 23:34:42

@steven.h: ilyen nincs, hogy egy edző kimossa a játékosok agyát; emberek játszák a focit, akik a Juventus esetében hozzászoktak, hogy egy bizonyos felfogással bajnokságot lehet nyerni, és ha jön egy teljesen más felfogás, amivel zsinórban 3 meccsen kikapnak, akkor egyből elbizonytalanodnak. Hit nélkül nincs győzelem. Ők is úgy vannak ezzel, mint mi: BL-t kéne már nyerni, nem csak Scudettót, de a semminél a Scudetto sokkal többet ér.

Amúgy én azt sem értem, hogy a hibrid modell, ahogyan fogalmazol, miért ne lenne működőképes. Elég lenne egy labdaügyesebb trequartista a kezdőbe, azaz Ramsey, meg a Khedira-Matuidi párosból legalább egyet kicserélni egy fiatalra, amit Sarri próbálgat is, illetve CR-nek túljutni a hullámvölgyön. Ezek nem elérhetetlen vágyálmok. Kb. ennyi hiányzik, hogy határozottabb legyen a támadójátékunk.

Zola82 2019.11.05. 05:24:28

Kevés gólt rúgunk de nem is gondol Mandzukicra! De Light állandó életveszély, de szinte folyamatosan játszik! Oké, hogy új de Hollandiában sem megy el egy tizi egy meccs alatt!! Nincs ütköző kp. Vagyis van de az nem szimpi ezért nem játszik. Kombinatív játék is elég kevés! Nem tud más felállást játszatni márpedig Allegribe pont ez volt a jó, hogy alkalmazkodott az ellenfélhez akár meccs közben is. Nekem nincsenek jó érzéseim a jövőre nézve! Forza Juve

steven.h 2019.11.05. 08:13:31

@gomorra21: Hát pedig Guardiola szerintem rögtön azzal kezdi, hogy amit ő ahhoz a csapathoz kitalál azt keresztülveri. Mondjuk az máskérdés, hogy ő megteheti a neve miatt.

Nekem az a bajom, hogy én eléggé úgy érzem, hogy maga ez a "Sarriball" ez egy nem létező jelenség és csak azért alakulhatott ki ez a fogalom mert a Insigne-Mertens-Callejón hármas közti kémia azzá tette ami és ha mondjuk ők nincsenek a Napolinál akkor az egészet nem venné körül ekkora hype (az más kérdés, hogy most Ancellotti az egészet szétverte úgy ahogy van, aztán majd kiderül, hogy jól döntött-e)

Én még mindig úgy gondolom hogy Sarri egy vészmegoldás volt, nem hiába nem tudta senki, hogy ki lesz az új edző. Marketingfogásnak gyenge volt ez a titkolózás (ha az volt), mert a részvények rögtön megérezték, hogy nem a sajtóban repkedő nevek közül érkeztek, azzal max az tudott jól járni aki a hype alatt eladta.

Itt Guardiola volt a terv, de nem jött össze, cserébe akkor idehozták Sarrit, hogy két év alatt ügyködjön valamit amivel mondjuk ki lehet váltani azt hogy majd a nagy álomterv esetén ne kelljen 3 csak maximum 2 év a BL-re, de cserébe az elvárások maradtak, így jöhet ez az egyelőre gyatra hibridmodell, mert a gólokat ugyanúgy kapjuk, mint ahogy a Sarri csapatok szokták, cserébe elől is ötlettelenek vagyunk, nagyot változtatni meg nem mer egyelőre és az egész taktikák két olyan játékosra van kihegyezve akik egyelőre sajnos inkább a betegágyban Fifázban, mint ténylegesen a pályán lennének. Costa-tól az elmúlt idények alapján nem vártam mást, Ramseyben én bíztam, hogy egy stabil 30 meccset le tud húzni, de egyelőre nem úgy néz ki.

gomorra21 2019.11.05. 11:46:29

@steven.h: igazad van, az isteni Guardiola lehet, hogy mindent borít, amikor megérkezik, de közben egy BL győztes Bayern Münchennek sikerült elvennie az identitását, és közben eredmények terén a minimumot sikerült teljesítenie. Aztán átment a Cityhez, ami korrekt húzás volt tőle, mert identitáshiányos klubhoz ment, aminek nem voltak tradíciói. Ők csak nyertek Guardiolával, igaz, a Bayernhez hasonlóan a BL-ben a Cityvel sem sikerült eredményt elérnie. Pep borítana mindent, mert Pep megteheti, de én nagyon nem vágyom erre.

steven.h 2019.11.05. 12:57:53

@gomorra21: Hát pedig tudjuk nagyon jól hogy Agnellinek ki az álomedző. Szerintem meg kell vele barátkozni, hogy Ő lesz a következő "Ronaldo" igazolás...

Quentin_KR 2019.11.05. 13:40:58

Ha szabad egy két észrevételt az írással kapcsolatban. Alapjaiban tisztelendő hogy megajándékozol minket egy ilyen hosszú írással/elemzéssel és ezt mindenki nevében meg is köszönöm. Csak szerintem egyrészről nagyon részrehajló lett ( az alap Allegri és a "bagós mester"), másrészről nagyon korai szerintem Sarri három hónapját összehasonlítani Allegri éveivel. Ráadásul Allegri egy Conte által felépített stabil csapatot vett át, míg Sarri Allegritől egy két éve szenvedő csapatot igyekszik megformálni úgy hogy az érkező középpályások is több hónapos kieséssel szenvednek. Szóval szép értékelés , de tsvasz végén időszerűbb lett volna.

JuventusFanatikus 2019.11.05. 14:21:02

@Quentin_KR: Épp ellenkezőleg, ez az írás Sarrit dicséri, semmiképp nem ellene szól. Én vagyok azon kevesek egyike, aki mindig védi, és nem negatívumként éli meg a jelenlegi időszakot. A "bagós mester" kifejezés az én szótáramban nem negatív jelző, a szóismétlés elkerülése végett használom szinonímaként, mint Allegri esetében a "Maxot", vagy a "livornói születésű trénert". Az utolsó mondatoddal egyetértek, ezt több kommentben is kifejtettem már ezen cikk alatt.

Quentin_KR 2019.11.06. 12:51:26

@JuventusFanatikus: akkor elnézést, félreértettem :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása