Beharangozó: a Lecce elleni meccs

lecce_logo.pngA keddi kemény Bajnokok Ligája mérkőzés után most egy könnyebbnek ígérkező összecsapásra készülhet a Juventus. A cél továbbra is a veretlenség megtartása és a három pont elhozása Leccéből. A mérkőzést szombaton rendezik meg, és 15 órakor veszi kezdetét. A játékvezető Paolo Valeri lesz.

A frissen feljutó, kisebb olasz egyesületekre jellemző szokott lenni, hogy a védekezésre fókuszálnak, és kontrákkal próbálkoznak borsot törni a nagyobb gárdák orra alá. A Fabio Liverani vezette Lecce azonban nem ezen csapatok közé tartozik. Egy szép futballt játszó, támadó felfogású egylet a leccei, amely nagyon jó szurkolótáborral rendelkezik. Ezen idény során kétszer arattak győzelmet, a Torino és SPAL ellen sikerült elhozni a három pontot, míg a Milan ellen egy döntetlent tudtak elérni. A góllövés eléggé jól megy a Giallorossinak, eddig kilenc alkalommal vették be az ellenfél kapuját, ebből  Marco Mancuso egymaga négyet vállalt. Jelenleg több lőtt góljuk van, mint az AC Milannak, viszont a kapott gólokat figyelembe véve a második legtöbbet kapták a Serie A-ban, összesen tizenhetet. Egyedül a kiesőhelyen álló Genoa kapuját vették be többször, szám szerint húszat.

A tavalyi évadban másodikként jutott a Serie A-ba a Lupi, de azóta komoly átalakuláson ment át az együttes. Az egykori olasz válogatott középpályás, Fabio Liverani értelemszerűen maradt a kispadon, a kereten változtattak sokat a vezetők. Olyan játékosokat szereztek meg, mint a több helyen is megfordult Kouma Babacar, a rutinos Diego Farias, Andrea Rispoli és Luca Rossettini, az egykori római Panagiotis Tachtsidis, a tehetséges Simone Lo Faso és Cristian Dell'Orco, és az egykoron nagy tehetségeknek kikiáltott Giannelli Imbula és Gianluca Lapadula.

Sarri mester nem számíthat Perin, Chiellini, Ramsey, Douglas Costa és Pjaca szolgálataira.

A Leccénél Giannelli Imbula nem bevethető sérülés miatt.

  • 72763091_723967101348770_5472176827780825088_n.jpgA védelem: Véleményem szerint Buffon nyugodtan helyet kaphatna a kapuban, annak ellenére, hogy a Bologna ellen pályára lépett. Cuadrado kaphatna egy kis pihenőt, mert már nagyon megérdemli, a helyét pedig elfoglalhatja a frissen felépülő Danilo. De Ligtnek nem árt, ha folyamatosan játékban van, kezdhet nyugodtan, viszont én Rugani helyett inkább Demiralnak szavaznék bizalmat. Érdekes, hogy a La Gazzetta dello Sport szerint nincs is nagyon esély arra, hogy kezdőként kapjon helyet, valószínűleg a szalutálós eset miatt. Ha valakinek, akkor Alex Sandrónak már igazán dukálna az a kis pihenő, mert szinte egyedül nyomta eddig végig azt a posztot, ha De Sciglio bevethető állapotban van, akkor jó lenne játszatni. Ugyan a Lecce támadószekciója nem gyenge, de ha valamikor van lehetőség pihentetni, az most van. Valahogy csak megoldják a csereemberek is a feladatukat.
  • A középpálya: Teljesen rendben lenne ez a középpálya, talán a jó formának örvendő Pjanićnak szüksége lenne egy kis pihenőre, szerepét pedig Rabiot vagy Bentancur elvállalhatná. Az uruguayi úgy néz ki, hogy hasznos tagja tud lenni az együttesnek, míg a francia beépülése is kezd jó úton haladni. Bernardeschi szintén kezdi elkapni a fonalat, remélhetőleg ő is szerephez fog jutni. Még akár Emre Cant is el tudom képzelni kezdőként. 
  • Támadó sor: Ronaldónak mindenképp elkélne a kispad, mert alapvetően a teljesítménye mostanában nem üti meg a kívánt szintet, de ő sem lesz fiatalabb, ezért nem játszhat állandóan. Van egy remek Dybala a csapatban, akinek ezen a meccsen valahogy helyet kellene szorítani, ugyanis egyre jobb produktummal rukkol elő, most pedig meg lenne az esélye arra, hogy növelje a góljainak számát és az önbizalmát is.

Összességében nem számítok egy kemény meccsre, a Lecce-stílusú együttesek ellen menni szokott a Juventusnak, nem tömörülnek annyira be a kapujuk elé, mint egy Brescia, úgyhogy sokkal sebezhetőbb a védelmük, nem mellesleg a kapusuk sem képvisel olyan komoly minőséget. Most szeretném látni a Sarriballt, azt a rövid passzos, kombinatív játékot, sok helyzettel. Picit aggódom, hogy egy kontra alkalmával megvicceli a Bianconerit a hazai gárda, de most biztos vagyok a győzelemben, és a sok gólban. Tippem: 0-3.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3015262478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZecH 2019.10.25. 20:43:30

Tudom hogy en vagyok az OFFkiraly, deee mi a tokom a cimerben ez a fa alatt vagy elott? Lo vagy kutya?

ZecH 2019.10.25. 20:48:04

@ZecH: Lonak kicsi... kutyanak nagy. A mellso laba lo-szeru, a hatso meg kutyara hajaz... Segitsetek mar, lezuzza az agyam!

ZecH 2019.10.25. 20:55:50

@ZecH: Meggugliztam.
"A legelfogadottabb változat a farkas szóból származtatja a város nevét, erre utal a város címere is, amelyen farkas látható egy fa tövében."
Elbaszott egy farkas, maradjon koztunk!

JuventusFanatikus 2019.10.25. 23:27:42

@ZecH: Igen, eléggé fura farkas, de határozottan az, nem véletlenül hívják őket "Lupi"-nak, ahogy a cikkben is megemlítettem. Mondjuk én a Liverpool címerében szereplő repülő valamin gondolkodom el mindig, hogy az mi is akar lenni.

ZecH 2019.10.26. 07:10:12

@JuventusFanatikus: Egyebkent hogy ne csak offoljak... Ha nem rotaljuk szet magunkat, vagyis a szokasostol max 2-3 helyen elteroen akkor en most erzek egy nagyobb aranyu gyozelmet is... Egy Pipis 0-4et talan... Higany Dybusz parossal...

del pipi 2019.10.26. 08:59:42

@ZecH: Igen! Akartam volt mondani 0:4! Amúgy az egy vérfarkas és egy fa gyökerestül átszúrta.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása