Kemény mérkőzésen tudta otthon tartani a három pontot a Juventus, amit leginkább Paulo Dybalának köszönhetünk . A pályán végül sikerült győzelmet aratni, viszont a lelátókon csúnya vereségbe ütköztek a Juventinók, mert az a maroknyi orosz drukker hihetetlen atmoszférát varázsolt, amiből erőt bírtak meríteni a vendégek. Nehéz menet volt ez a hazaiak számára, a moszkvaiaknak úgy alakult a mérkőzés ahogy szerették volna, de nem bírták megtartani az előnyt a hármas sípszóig. Nem volt ez egy látványos meccs, és még finoman fogalmaztam, de ezúttal nem a komplikált módszerek számítottak megoldásnak, hanem a legegyszerűbb eszközök voltak a leghatásosabbak.
Arra mindenki felkészülhetett, hogy a Loko keményen fog védekezni, és kontrára fognak berendezkedni, nem meglepő módon, elvégre az oroszok találták ki ezt a játékstílust, rájuk jellemző leginkább a kontrázás. Teljes mértékben átadták a Juventusnak a kezdeményezést, ők csak a gyors ellentámadásokra készültek, amelyekben mindig megvolt a veszély. Papíron nagyon jól mutat az olaszok labdabirtoklása, viszont a valóságban ez eléggé meddő mezőnyfölény volt. Tisztán látszódott az is, hogy mire készült Sarri mester, távoli lövések és beívelések tömkelegét láthattuk. Egy ilyen ellenfél ellen ez a leginkább járható út, mert ugyan lehet próbálkozni kisebb akciókkal, rövid passzos összjátékkal, de mikor tíz ember együttesen, fegyelmezetten védekezik, akkor olyan sok dolgot nem tud tenni a támadó együttes, mint erővel megoldani a feladatot. Mint láthattuk, a távoli átlövések sikeresnek bizonyultak, csak türelem kell hozzá.
Ennek fényében, hogy tudjuk mi volt a terv, érdekesnek tűnt a kezdő összeállítása. Sokkal egyértelműbbnek tűnt volna trequartista szerepkörben bizalmat szavazni Bernardeschinek, Matuidi helyett pedig Rabiotnak. Mindkét fiatal játékos ismérve, hogy tudnak és mernek is távolról kapura tüzelni, ezért sokkal logikusabb lépés lett volna már kezdőként számolni velük. Erre a mester is rájött, ugyanis őket cserélte be, Higuaínnal karöltve. Nagy pozitívum, hogy Sarri jól tud a cserékkel belenyúlni a meccsbe, akik feljöttek, azok mind jól teljesítettek, míg a gyenge pontokat időben észrevette a tréner, és addig lecserélte őket, míg nem volt késő.
A támadásokban a már megszokott, és jól működő 4-3-1-2-es hadrendet alkalmazta a Mister, ami ezúttal sem vallott szégyent. Ugyan nem éppen ez a legmegfelelőbb felállás a betömörülő gárdák ellen, mivel a széleket csak a szélső védők tudják igazán bejátszani, így pedig azért sokkal sebezhetőbb a már így is komolyan feltolt védelem. A jobb oldalon nagyon komolyan próbálkozott a Juventus, köszönhetően a bombaformában játszó Cuadradónak, aki nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, míg középen Pjanić osztogatta a jobbnál jobb labdákat.
A védekezésről olyan sokat nem lehet beszélni, ugyanis a piros-zöldek nem igazán támadtak, de mikor éppenséggel offenzívára szánták el magukat, akkor sem felállt, rendezett védelemmel találták magukat szembe. Mikor Dybala és Higuaín egyszerre volt a pályán, akkor védekezésben 4-3-3-ra váltott át a torinói csapat, míg mikor a két argentinból az egyik hiányzott a gyepről, akkor 4-3-1-2-es felállásban védte a kapuját az olasz egyesület.
A kapott gól: A hibás Bonucci, aki nem tudta eltakarítani a játékszert, de Cuadrado sem volt teljesen ártatlan, mert rászaladt Miranchukra, miközben embere, João Mário teljesen üresen volt. Az oroszra Alex Sandro vélhetően odaért volna, a kolumbiai is rossz döntést hozott, de a hibás mindenképp az olasz.
Egyéni teljesítmények:
- Szczęsny: A legjobb tudása szerint játszott, azt a lövést lehetetlen volt védeni. Két alkalommal hárított, hibátlanul passzolt, összesen tizenötször, ebből négy hosszú átadás volt. Ez még annak tükrében is szép teljesítmény, hogy az oroszok nem eszközöltek komoly letámadást.
- Cuadrado: Miralem esetében emlegette Sarri, hogy számára a kitűzött cél a 150 labdaérintés. Ezt meglepetésre először nem a bosnyák teljesítette, hanem Cuadrado, aki ezen az összecsapáson 151 alkalommal ért hozzá a játékszerhez, amivel rekorder lett a Juventus-játékosok körében, ugyanis Bianconero futballista a BL-ben még nem ért ennyiszer labdához. Az egész jobb oldalt bejátszotta, kiosztott egy asszisztot is, rengeteg beíveléssel próbálkozott, amiből olyan sok nem talált embert, de kétségtelenül több próbálkozásban is benne volt a veszély. Annak ellenére, hogy a támadásban jeleskedett igazán, a védekezésben is nagyon komoly teljesítményt pakolt le az asztalra. Nevéhez fűződik két tisztázás, két közbeavatkozás, három szerelés, nyolc megnyert párharc (a tizenkettőből), két kulcspassz, két sikeres csel, százkettő pontos passz (88%), egy pontos beadás a hétből és hat pontos hosszú átadás.
- Bonucci: Volt egy nagyon komoly mentése, mikor megakadályozott egy kibontakozó kontrát, de mindhiába, ha közben többször is hibázott, ráadásul egyik miatt gólt is kapott együttese. Nem játszott jól, pedig eddig jó formának örvendhetett. Feljegyezhet három tisztázást, egy közbeavatkozást, egy szerelést, négy megnyert párharcot,
- de Ligt: Neki sem volt olyan sok teendője, egyszer tisztázott, egyszer szerelt, hat párharcot nyert meg.
- Alex Sandro: Jó szokásához híven csendben tette a dolgát. Az összes párharcát megnyerte (tíz darab), kiosztott két kulcspasszt, egyszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott, egyszer szerelt.
- Khedira: Nem sok pozitívumot tudok elmondani róla, de az nem semmi, hogy hibátlanul passzolt, összesen harmincnyolc alkalommal. Párharcból mindössze egyet tudott megnyerni, egyszer szerelt, egyszer pedig tisztázott.
- Pjanić: Jó formája továbbra is kitart, köszönhetően annak, hogy a védelmet egészen magasra fel lehetett tolni, és az egész csapat a Lokomotiv tizenhatosa körül volt, ezért nagyon közel helyezkedhetett a kapuhoz, és rengeteg kulcspasszt ki tudott osztani, szám szerint ötöt. Természetesen nem csak ebben merült ki a tudománya, kétszer szerelt, egyszer közbeavatkozott, megnyert öt párharcot és emellett még 89% pontossággal tudott passzolni.
- Matuidi: Olyan sok jót róla sem tudok írni, a szokásos "belerúgok a labdába egy nagyot, majd lesz valahogy" elvet alkalmazta, ennek köszönhető, hogy védekező statisztikái nem mondhatóak rossznak, de egyébként nem játszott jól, volt mikor addig bohóckodott a játékszerrel utolsó emberként, hogy elvették tőle a labdát. Kiosztott egy kulcspasszt, öt párharcot megnyert, háromszor közbeavatkozott, egyszer szerelt, egyszer tisztázott.
- Bentancur: Ismételten trequartista szerepkörben vetette be Sarri, ezúttal nem bukott meg ez az ötlet, de nem is lett siker. Ugyan jól tudott passzolgatni a támadókkal, de ez csak a meddő labdafölényhez volt elég, kulcspasszokkal nem tudta tömni társait, és távoli lövésekkel sem próbálkozott. Mikor visszakerült a helyére, akkor sokkal pofásabb játékra volt képes, és ekkor tényleg hasznos tudott lenni. Kétszer szerelt, egyszer tisztázott, megnyert hat párharcot.
- Dybala: Az ő duplája döntött, és a lényeget ezzel el is árultam. Végig benne volt a veszély a játékában, és emellett még két kulcspasszt is kiosztott. Hét megnyert párharc mellett még szerelni is tudott.
- Ronaldo: Ha nem az ötszörös aranylabdásról lenne szó, akkor azonnal le kellett volna kapni a pályáról. Az égvilágon semmi veszély nem volt a lövésiben, nyolc alkalommal próbálkozott, de mindhiába. Említésre méltó volt tőle a három csele, egy kulcspassza, öt megnyert párharca, egy közbeavatkozása.
- Higuaín: Jól szállt be, voltak jó megmozdulásai, próbálkozásai. Kiosztott egy kulcspasszt, és megnyert egy párharcot.
- Rabiot: Teljesen más, mint Khedira vagy Matuidi, nagyon hasznosan játszott. Három fontos átadást számlálhat össze, két csel és három megnyert párharc mellett.
- Bernardeschi: Szintén jó cserének bizonyult, egy kulcspasszt is ki tudott osztani
Meccs embere: Paulo Dybala
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2019.10.24. 13:46:24
majerjohny 2019.10.24. 14:36:54
Azt gondolom nagy dolgot nem mondok, de 28 lövésből minimum 6-7 gólt kellett volna elérnünk, a hatékonyságban mindenképpen javulni kell!
del pipi 2019.10.24. 16:34:14
del pipi 2019.10.24. 20:00:56
ZecH 2019.10.24. 20:01:42
Itt egy tok jo elemzes, latszik, hogy azert szepen volt bennunk tartas, a nehez meccs ellenere is csak behuztuk, villant Dybusz stb... Sok mindenbe lehet kapaszkodni, vannak pozitiumok... erre jossz azt ostorozod Khedirat meg Matuidit stabilan. Durva vagy.
ZecH 2019.10.24. 20:04:13
del pipi 2019.10.24. 20:05:18
del pipi 2019.10.24. 20:10:01
JuventusFanatikus 2019.10.24. 20:52:22
@majerjohny:@alexGicamo: Köszönöm!
@fire06: Erre nem tudom mit is reagáljak:) Az biztos, hogy teljesen másképp látjuk ezt a sportágat, hogy ki látja jól, azt mindenki döntse el maga. Hát, mit ne mondjak, nekem sem esik jól olvasni pár kommented, mikor bizonyos játékosokról formálsz véleményt, de megtisztellek annyival, hogy elolvasom, és ezek szerint Te sem teszel másképp. A két játékos ajnározása szerintem nem rám vonatkozik, mert így is azt kapom párszor, hogy "elfogult" vagyok ellenük. Ha nem tetszenek az elemzések, a fentebb említett rendkívül érdekes dolgok miatt, akkor nem kell elolvasni, ezt tanácsolom.
JuventusFanatikus 2019.10.24. 21:31:57
m.youtube.com/watch?v=d7caU4YXWiw
ZecH 2019.10.24. 22:11:07
gomorra21 2019.10.25. 00:20:56
del pipi 2019.10.25. 05:30:27
Rocky80 2019.10.25. 08:16:00
Nem magával az elemzéssel és a munkáddal van baja, hanem hogy mindegyikben olvasnia kell a két jómadárról és egyikben sincsenek úgy megítélve és elmarasztalva ahogy ő szeretné. ;-)
JuventusFanatikus 2019.10.25. 11:25:20
@fire06: Több ilyen kommentet szeretnék olvasni tőled, mint amilyen ez az utolsó kettő volt, mert tudsz Te normális ember módjára is viselkedni. Tegnap este gondoltam, hogy tartok egy hegyi beszédet, ha tényleg szeretnél állítani magadon, de szerintem, ha nem muszáj, akkor most nem okoskodom...annyit:D Azért egy tanácsot megosztanék veled, ha megengeded. Miután begépelted a kommented, ami heves indulatokat tartalmaz, mielőtt rákattintasz a "komment küldése" gombra, picit gondold át, hogy mit írtál, és hideg fejjel olvasd át. Nálam ez úgymond bevált, mert nekem is sűrűn eldurran az agyam, és egy visszafordíthatatlan eset után megtanultam, hogy jobb átgondolni, hogy mit is írtam, ez mit válthat ki a többi emberből. Így a saját megítélésedet rontod, és meg tudsz bántani embereket, amit később megbánhatsz.
Üdv: egy másik vidéki paraszt
Quentin_KR 2019.10.25. 12:27:00
JuventusFanatikus 2019.10.25. 12:48:17
del pipi 2019.10.25. 13:39:09
del pipi 2019.10.25. 13:47:23
del pipi 2019.10.25. 14:11:19
JuventusFanatikus 2019.10.25. 23:48:28
Na, de komolyan mondva, én szeretek így beszélni, bár máshogy nem is igazán lehet:D Egyszer használtam azt a szót, hogy komplex, azt hitték matematikus vagyok.:D Magyarországon nyomják az ilyen szavakat, hogy releváns, meg dilettáns, meg ilyen szumma szummarum, vagy mi a fene. Hát, ilyenkor azt se tudom, hogy kan vagyok, vagy nőstény:D A Mickey egér hangot kikérem magamnak, de az adoniszi test nyilván adott:P:D