Sarri: "Egyetlen Inter-mérkőzést sem néztem meg"

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_2.jpgA SPAL elleni győzelem során a Juventus játéka időnként látványos megmozdulásokat hozott, s az eddigi mérkőzésekhez képest fontos előrelépés, hogy a csapat kapott gól nélkül zárta a kilencven percet.

"Az elején komoly gondunk akadt azzal, hogy  megtaláljuk a megfelelő iramot, különösképpen, hogy a SPAL milyen visszafogott volt. Más volt a játékosok és a labda tempója, túl lassan járattuk a labdát, s nem volt elég mozgás a labda nélkül." - értékelte a látottakat Maurizio Sarri a Sky Sport Italia-nak nyilatkozva.

"Ez javult a második félidőben, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, s nagyon keveset vezettek ellenünk.

Nagyon elégedett voltam Matuidi teljesítményével az új szerepkörben, a védelem bal oldalán, s örömömre szolgált a kispadról beszálló játékosok elszántsága is.

A keret forgatása fontos, ahogyan az is, hogy Emre Can ilyen hozzáállással és akarattal szállt be a nagy csalódása után. Ő egy nagyon hasznos játékos lehet számunkra ebben a szezonban."

Miralem Pjanić nem csupán egy csodálatos találattal járult hozzá a győzelemhez, de összesen 124 labdaérintés fűződött nevéhez, így közelít a Sarri mester által kitűzött 150-es számhoz.

"Elmondtam neki, hogy még 25 kell tőle, hogy teljesítse ígéretét! Pjanić sokat fejlődik a labdaérintések számában és az előre passzok tekintetében. 

Úgy gondolom, hogy a Verona ellen nem játszottunk jól, míg a Hellas jó játékot nyújtott. A Brescia ellen már mások voltunk, nagyobb tartást és minőséget mutattunk, többet passzoltunk és sokkal több helyzetünk volt.

Dybala minőséget jelent számunkra, s még több megoldást a támadásban. Cristiano Ronaldo eleven volt ma, és négy vagy öt gólhelyzetet is teremtett, míg Higuaín is jól teljesített ebben a szezonban. Jó dolog, hogy három olyan támadónk is van, akik esetében bármilyen kombinációt is választunk, az nem igazán sülhet el rosszul."

A Juventus jövő héten rendkívül fontos rangadót játszik az Antonio Conte vezetése alatt újjászületett Inter ellen.

"Igazából egyetlen Inter-mérkőzést sem néztem meg ebben a szezonban, mert főként azokkal a csapatokkal foglalkoztunk, amelyek a következő ellenfelek voltak. Ma este megnézünk jó pár Bayer Leverkusen-mérkőzést, azután vacsorázni megyünk.

Úgy hallom, hogy az Inter nagyon jól játszik, s tekintettel az edzőjük és a játékosaik minőségére, kétségem sem volt efelől. Mindig is azt mondtam, hogy ez egy sokkal kiegyenlítettebb szezon lesz."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr315180958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2019.09.28. 19:42:20

Remek hír, hogy a keret forgatását fontosnak tartja. Az ő játéka olyan, ha nem rotál megfelelően, akkor tavaszra a csapatnak annyi. Forza Sarri!

FeriGjuve 2019.09.28. 19:46:08

Ma jól teljesítettünk és egy kemény hét előtt állunk!
Mutassuk meg!!
Forza Juve!

ZecH 2019.09.28. 20:32:34

Vegre egyre jobban jatszik a csapat es csupa optimista hozzaszolas mindenfele... maris karacsony van?

Vegezzuk ki a sintereket!!!

del pipi 2019.09.28. 20:34:36

Akkor most már nézze meg az Intert is Mester! Gratula!

Sztovicska 2019.09.28. 20:52:10

Fordulóról fordulóra egyre jobb a csapat ahogy szokja az új rendszert. Emellett egy pozitívum hogy Dybala is kezd egyre jobb lenni és egyre jobban beilleszkedik a keretbe úgy hogy emellett Ronaldoval is jól nyomja. Igéretes ez

rockitbaby 2019.09.28. 21:49:44

@Sztovicska: Csak kérdés, Costa felépülése után a Mister mi mellett dönt. Costa és 4-3-3, vagy Dybala és 4-3-1-2. Bár szeritem Costa kepes lenne secunda puntat játszani.

MdewC 2019.09.28. 22:40:08

Pjanicnak jól állnak a gólok. :)

Kár, hogy lemaradtam. :)

Juve!

gomorra21 2019.09.28. 22:47:41

@rockitbaby: seconda puntát szerintem kevésbé, de a csatárok mögött simán, amúgy is szeret behúzódni szélről középre. Én nagyon örülnék, ha Dybala folyamatosan játékhoz jutna; a klasszis támadóink közül az egyedüli, akire hosszabb távon építhetünk, ha megkapja a bizalmat.

rockitbaby 2019.09.28. 23:49:14

@gomorra21: Nekem inkább vesszőparipám ilyen esetekben, hogy eredeti posztján játszon. Át lehet képezni játékosokat, de akkor is van, amit ha negszakad, se fog tudni elsajátítani. Pl Dybala es a szélső poszt÷szaladgálás.

Ha mindenki a helyére kerül 4-3-1-2-ben, Ramsey, mint irányító vazy Dybala második csatár, akkor ez így kifejezetten pofás és hisszabb távon is működőképes lehet.

Quentin_KR 2019.09.29. 08:03:59

@rockitbaby: Érdekes lesz ha Costa felépül mert 4:3:1:2-ben Costának nincs helye/posztja, 4:3:3-ban pedig Dybalának és nagyon Ramsey-nek sem.. Mondjuk az sosem árt ha két felállásban is jók lehetünk, csak az sem nagyon Sarrira vallana. Most szerintem kényszerből játsszuk ezt, pedig ígéretesebbnek tűnik egyenlőre.

del pipi 2019.09.29. 08:34:03

@Quentin_KR: De talán rá kell jönnie Sarrinak hogy ez jobban fekszik a csapatnak. Talán még az lehet egy durva felállás 4-3-1-2-ben ha a három kp egyike Costa aki még odaér Ramseyhez és a két csatárhoz, ezt persze úgy gondolom ha inkább két igazi szélső védő játszik.

Cannavaro 2019.09.29. 08:49:50

Tudom, hogy ez már Fifa kategória, de én megnézném a 4-2-3-1 es felállást Pjanic mellett, Matuidi/Rabiot/Can valamelyike, balon CR, jobbon DC, Dybala legelől, és mögötte Ramsey... :D Én nagyon adnám!!!!!

del pipi 2019.09.29. 09:18:47

@Cannavaro: Ez a másik ami nálam is menő, csak tudod szerintem Sarri sem mer mindent meglépni mert a biztonság is fontos hátul. De én is adnám!

rockitbaby 2019.09.29. 09:31:37

@del pipi: Meg kell nézni, hogy melyik illik jobban a csapathoz. CR7-ből Sarri gólgépet akart csinálni elmondása alapján, Berna mezzala, Cuad jobb bunkó átképzés alatt. Így a valag szélsőből maradt egyedül DC. Szóval úgy érzem, nem egy szélsőkkel operáló felállás kell ide. Mindegy, hogy 4-2-3-1 vagy 4-3-3. Második meccse volt gyémánt középpálya, és a Nappoli meccs ide, vagy oda, talán így tudunk a legjobban játszani.

del pipi 2019.09.29. 09:37:09

@rockitbaby: Szerintem is a 4-3-3 felejtő Ákos!

Matteo89 2019.09.29. 14:53:51

@fire06: Pjanicot képes lennél kihagyni?

JuventusFanatikus 2019.09.29. 22:48:54

@Matteo89: Persze! Úgyis registaként szerepelne, ami a világ legfeleslegesebb szerepköre, egyébként is csak Pirlo volt regista. Nem figyeltél?:P:D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása