Maurizio Sarri a Juventus 2-2-es döntetlenje után elmondta, hogy mindenképpen dolgozni kell a rögzített helyzetek levédekezésén, és a csapatnak agresszívebbnek kell lennie.
A meccsen Juan Cuadrado és Blaise Matuidi révén 2-0-ra vezetett a házigazdák ellen, azonban rögzített helyzetekből két fejes révén mégis döntetlen lett az első csoportmeccs vége.
„A legutóbbi meccshez képest sokat javult a csapat, úgy éreztük, hogy a meccs a kezünkben van, ezért a döntetlen kicsit keserű szájízzel tölt el minket.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársa számára.
„A Juventus nem szerzett gólt ebben a stadionban számos meccs alatt, ma pedig két gólt lőttünk, plusz volt további három vagy négy próbálkozás a kapura. Csalódást keltő a végeredmény, mivel az Atléti góljai előrelátható szituációkból születtek, és nem álltunk készen ezekre.
A megszokott megoldás az átváltás lenne emberfogásra, de nem hiszem, hogy ennek lenne értelme. Agresszívebben kell védekeznünk a rögzített helyzeteknél. Az Atléti nagyon jó a levegőben, de a labda gyengén volt belőve, és mi nagyon passzívak voltunk, mivel kivághattuk volna a labdát.
Ha túl passzívak vagyunk, akkor emberfogásnál is passzívak lennénk. Számos VAR-incidenst látok, ahol az emberfogás tizenegyest eredményez, tehát ezt is figyelembe kell venni. Dolgozni fogunk a rögzített helyzetek levédekezésén.”
Federico Bernardeschi kezdésére számított mindenki, de Juan Cuadrado kapott végül lehetőséget.
„Tudtuk, hogy lesznek szabad területek, és Juan Cuadrado sebessége és élessége a kontráknál nagyon hasznos lehet a csapat számára.”
A Fiorentina elleni meccshez képest előrelépés volt látható, és nem titok, hogy a firenzei meccs igencsak elégedetlenné tette Maurizio Sarrit.
„Úgy gondolom, hogy a Fiorentina ellen volt néhány negatív szituáció, és hagytuk, hogy elterelődjön a figyelmünk, így már nem koncentráltunk a valós célra, ami a három pont megszerzése volt. Az ellenfél sokkal határozottabb volt, és a házigazdák érzékeltek a fizikai jellemzők tekintetében jelentkező különbséget, azonban végül a statisztikák szerint jobban futottunk és jobb volt a játékosok gyorsulása.
Következésképpen arra következtetek, hogy a különbség pszichológiai volt, ezért ők értek először a labdához, mivel ők voltak a határozottabbak. Ma este megfelelő szintű határozottságot mutatott a csapat, és megmutatott azokból a dolgokból néhányat, amit a mindennapokban edzésen gyakorolunk.
Most meg kell oldanunk a rögzített helyzetek okozta problémákat, mivel elkeserítő négy gólt kapni három meccsen rögzített helyzetekből.”
Ezt követően a mestert a folyamatos jegyzeteléséről kérdezték, amit mintha mostanában frenetikusabban végezne a mester.
„A padon és a lelátón a srácok folyamatosan arról beszélnek, hogy következő reggel gyorsítsunk az edzésmunkán. Az ellenfélnek 20 lefordulást engedélyeztünk, ez pedig sok energiát kivesz a csapatból. Ez nyilván azt jelenti, hogy a labdát szabad területeken tartottuk, az ellenfél pedig meglepett minket.
Juan Cuadrado két hónapig edzett hátvédnek, ma pedig támadóként játszott, ezért nyilván én hibáztam azzal, hogy adott szerepre edzettem őt, aztán másik szerepben vetettem be. Elfogadom, hogy ez megnehezítheti az ő helyzetét.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2019.09.19. 09:19:42
2. Nagyon jó döntés volt Cuad játszatása. Néha valóban "agyatlan", de korántsem olyan rossz ő mint egyesek gondolják. A 2. félidőben például szenzációs volt!
Még mindig megvan benne az a képesség hogy megállíthatatlan, gyors és váratlan.
Viszont vétek őt védekezni tanítani, ez most is látszott. Valami másféle megoldás kell a jobb szélen és emiatt vakarhatjuk a fejünket...
2019.09.19. 09:22:48
Pavel1988 2019.09.19. 09:55:52
Az nekem egyértelmű volt, hogy van minőségbeli különbség a Juventus és az Atletico játékosai között.
Ennek ellenére továbbra is állítom, hogy Higany maximum Roma szintű játékos, vele a 16 között elvérzünk. Minden BL győztes csapatnak védekezni is tudó, összjátékban kiemelkedő centere volt az utóbbi 4 évben. Higany ennek a szöges ellentéte, még a labdák kihozásánál sem zavarja az ellenfelet, konkrétan egy az egyben elcserélném Dzekora.
Nem tudom hogy halad Ramsey felépülése de sürgősen el kell felejteni Khedirát is.
Viszont Matuidi, Sandro, Bonucci és Cuadrado megmutatta a klasszisát, azért ez megnyugtató.
pedronegroo 2019.09.19. 10:08:27
Chiello és Costa nagyon hiányzik, nélkülük komolyabb csapat ellen nem fog menni, igen most az atleticot nem tartom olyan szintűnek mint amilyen pár évvel ezelőtt volt.
Sarri meg sürgős de gyorsan kezdjen el rotálni mostmár mert jön pár könnyebbnek ígérkező meccs és el kell kezdeni játszatni a padozókat különben sose fognak formába lendülni és nem tudnak így a csapat hasznára lenni.
2019.09.19. 10:26:58
Rocky80 2019.09.19. 10:40:09
JuventusFanatikus 2019.09.19. 10:41:33
pedronegroo 2019.09.19. 10:58:35
Leslie Matthias 2019.09.19. 11:17:34
Szerintem is...ha most nem akkor soha.
Most kell Rabiotot okádásig erőltetni Khedira helyén,kipróbálni Ramsey-t és izom betuszkolni Demiralt és Dybalát még egy ilyen sansz nem lesz,hogy összeálljon a csapat,mint az a 3 meccs.Esetleg Bernardeschit is kicsit gatyába rázni.Bár a tegnapi Cuad produktum után inkább őt erőltetném még nincs Costa.
Ádám.84 2019.09.19. 12:02:36
delpi0823 2019.09.19. 12:10:06
GGábr81 2019.09.19. 12:25:41
Leslie Matthias 2019.09.19. 12:49:36
Nem akarsz edző lenni?:D
GGábr81 2019.09.19. 13:17:37
De akarok. Pont csapat nélkül vagyok. De ez hogy jött ide?
JuventusFanatikus 2019.09.19. 13:31:30
Thuglife! 2019.09.19. 13:33:32
@pedronegroo: szögeletknél alap az agresszív emberfogás amit a mester is említ.
az oldalról bejövő szabik a fő probléma.a napoli első góljánál a fél csapat lesre állított a másik fele futott manolasz után.ha Can nem ragad be,aki persze a görög közelébe nem volt akkor mindjárt más.a 3. gólnál Roni szaladt be túl korán.
az atleti első góljánál középről jött a szabi.alap lett volna a lesre állítás.
a harmadik módszer:egyszerűen le kell videózni az ellenfélnél a target mant,és vele menni vkinek aki nálunk jól fejel.Azt vettem észre Bonucci sosincs ott a fejelő játékosok mellett,inkább leossza másnak.mintha szándékosan kerülné az ilyen párharcokat.Most hogy Chiello nincs talán a törökben lenne még annyi hogy tudna úgy rombolni. de Ligt meg mintha nem találná az ütemet.
Ádi93 2019.09.19. 14:38:05
Örülök, hogy Matuidi és Cuad is betalált, nem is akárhogy. Nagyon sok van bennük és végre most tökéletesen passzoltak a játék képébe. Önbizalmat is ad ez nekik most.
Azt gondolom, a pontrúgásokból kapott két szerencsétlen gólt nem szabad túlértékelni. Balszerencse. Lehet jobban embert fogni, de ahogy azt Sarri elmondta, veszélyes. Ami fontos, hogy végre a Juventus úgy játszott az Atleti otthonában, ahogy azt kizárólag az egy kézen megszámolható szűk elit képes.
CR, pedig, hogy megpróbálta azt a varázslást a végén, a 93-ik percben és nemtudom hány ember között cselezte át magát, az a United-es önmagát idézte, 15 évvel korábbrról. Szerintem sokan félreértelmezik azt, hogy miért nem próbálja meg többször. Egyszerűen azért, mert nagyon nagy a rizikó, könnyen labdát lehet veszíteni és már sokkal inkább a biztonság az elsődleges szempont nála, legyen az assist, kulcspassz, beadás, vagy a csapatjáték bármely biztosabb eleme.
A 16-oson belüli labdatámadása pedig még mindig egyedülálló, ezt, ha sikerül kiaknázni Sarrinak, ahogy Zidane tette a Realban vele, akkor lenne igazán csúcson a csapat, eredményesség szempontjából.
Dybalával nem tudom mi lesz, én nagyon örülnék, ha maradna és látom is benne azt a kellő alázatot hozzá, hogy padozzon és csere legyen, mert annak viszont nagyon hasznos. Egy friss Dybala a 70-ik percben óriási előnyt jelenthet. A Citynek és a korábbi Realnak is az egyik klucsa (volt) a sikerhez az, hogy a padon még egy topcsapatot kitevő játékosállomány ült. Ezt szinte lehetetlen huzamosabb ideig fenntartani sajnos.
Bízom benne, hogy a torinói Atleti meccsen nagyszerű gálát mutat a csapat, hasonló magabiztonsággal, mint a tegnapi második félidőben.
pedronegroo 2019.09.19. 14:43:06
2019.09.19. 15:00:52
Leslie Matthias 2019.09.19. 15:17:18
Allegrivel sokkal vakabb focit játszott az egész banda...idő kell,de itt senkinek nincs ideje...úgy látom.Mindenkinek azonnal kell változás eredmény.Aki követte az öreg cigist az tudja,hogy félév után áll össze úgy a csapata ,mint a kaka a gatyában.Előre fogadok januárban itt fogják nyálazni az öreg nyalókáját páran.
steven.h 2019.09.19. 15:37:04
Ádám.84 2019.09.19. 16:02:31
venember83 2019.09.19. 16:07:01
JuventusFanatikus 2019.09.19. 16:18:21
Ez tényleg nagyon feltűnő, sok dolgot nagyon jól csinált Maxi, de pont a hülyeségeket sikerül megemlíteni és párhuzamot vonni. Bezzeg, nála milyen jók voltak a szezonkezdetek, ugye? Most meg nyarvognak páran, hogy döntetlen a Fior ellen, meg nincs eredmény... Veretlenek vagyunk, emberek! Korai még nagyon komoly párhuzamot vonni, majd a szezon végén.
venember83 2019.09.19. 16:43:07
del pipi 2019.09.19. 16:47:53
JuventusFanatikus 2019.09.19. 16:49:30
venember83 2019.09.19. 16:55:31
Grinta 2019.09.19. 16:56:03
JuventusFanatikus 2019.09.19. 17:00:01
del pipi 2019.09.19. 17:10:43
sleepy8 2019.09.19. 17:13:16
Persze, lehet mondani hogy adjunk idot stb stb. Csak ugye amikor Allegri jött, el lehetett kuldeni a halal faszara lejatszott meccs(!!) nélkül is... Aztan csak BL döntőt jatszottunk abban az évben.
Nem értem a csikkest miért kell ennyire védeni, oriasi bukta lesz a csavo. Ez a keret nem alkalmas a "Sarriballra", aki ezt nem látja az vak. És ehhez nem kellenek hetek meg honapok...
De ne nekem legyen igazam, es huzzuk be iden vagy jovore a triplat Maurizioval.
del pipi 2019.09.19. 17:24:42
Ádám.84 2019.09.19. 17:28:04
Grinta 2019.09.19. 17:28:34
Hát a Milan-t elnézve,Conte kicsinálja őket tippem szerint.
@sleepy8: Ugyan magyarázd már el mitől is volt a tegnapi játékunk nézhetetlen?
Labdabirtoklásban,támadásszervezésben váltottunk-sokak szerint előreléptünk-teljesen jó mérkőzést játszottunk tegnap.Itt mindenki agybajos?Ezt most komolyan kérdezem.Imádom Allegrit,és remélem megszeretem Sarrit is,de a Juventust mindenek felett.Mindenki odatette a magáét az Atleti ellen.
del pipi 2019.09.19. 17:32:35
Grinta 2019.09.19. 17:46:59
Grinta 2019.09.19. 17:51:39
sleepy8 2019.09.19. 19:38:37
Grinta 2019.09.19. 19:51:26
Félix azt csinált amit akart?Rendben.Akkor gólt miért nem rúgott?Mert nem akart?Vitán felül áll hogy jó játékos,jól játszott,de ne tegyünk már úgy hogy semmi sem működött.Vagyis de!Fordítsuk meg!Ha ezek a hibák fenn álltak/állnak amiket itt felsorolsz..akkor hogy fordulhatott elő hogy simán! döntetlenre hoztuk a meccset,sőt az Atletico-nak kellett kapaszkodnia?!
Grinta 2019.09.19. 20:00:18
Négy! kaput eltaláló lövésünk volt.Összesen.Ennyit jelent.Semmit.
gomorra21 2019.09.19. 20:06:43
sleepy8 2019.09.19. 20:06:54
És igen, semmi baj a keves kapura lovessel, csak akkor nem beszéljünk támadó fociról, mert ez minden, csak nem az. Ahogy labdabirtoklasrol is felesleges beszélni 54%-al. Én mindigis a száraz számok embere voltam, mert ez a sport vegulis nem is szól masrol.
gomorra21 2019.09.19. 20:16:11
Grinta 2019.09.19. 20:34:16
Idegenbeli góllal,ponttal.
Szeretem Én is a statisztikát ; ) ezzel nem lehet megvádolni..de semmi sem fekete vagy fehér,csak a Juventus : )
Azzal is vitatkoznék hogy nem rajtunk múlt!Az Atletico volt olyan kényszerhelyzetben,mint legutóbb hazai pályán emlékeim szerint a Barcelona elleni bajnokin.Félévente egyszer.Ez azért a csapatunk erejét mutatja meg.Itt sem sok hiányzott a győzelemhez.Meg egyébként is..nem mindegy?Ha kiszopunk egy hármassal itt,és továbbmegyünk a csoportból-akkor abból egyenesen következne hogy ez most mire lenne elég tavasszal?5 hónap múlva!!!Dehogy.
Támadófociról pedig lehet beszélgetni,mert azt sem a statisztika nem mutatja meg,sem a kísérletek száma.Csupán az nem.
Nekem ne mondja senki hogy nem látszódnak az apróbb felfogásbéli különbségek a két edző között.Most ez még annyira nem látványos,de minden hónappal egyre könnyebb lesz.Maxi hívőként mondom ezt.
Futballnyelven szólva:kis játék jól "csinálása" alkalmazása.
Meccs egyes szakaszaiban jelentkezik csupán,de mégis olyan mentális felsőbbrendűséghez vezet,ami leképezhetetlen csupán számadatokkal.Amit te is írtál-Érzés!
Fino alla Fine
sleepy8 2019.09.19. 20:42:07
Grinta 2019.09.19. 20:49:11
Nagyjából minden rossz szerinted
Nagyjából minden jó szerintem
Milyen eredményekben csúcsosodik is ki?Támasztódik alá az igaz?
Grinta 2019.09.19. 20:55:45
Aranypillanatok ezek a történelemkönyvünkben.
Sztárok elégedetlenkednek a kevés játéklehetőség okán-de elmenni senki nem akar ebből a presztízs klubból.Világszinten előkelő helyen állunk,újra!
ZecH 2019.09.19. 21:23:22
2019.09.19. 21:30:55
Grinta 2019.09.19. 21:36:57
2éve is,8 hónapja is,meg 15 nappal ezelőtt,meg az a bizonyos Leverkusen elleni második csoportkör kétezervalahányban?Mindig?
És ezt most légyszíves ne támadásként éld meg,de nézz már magadba!
gomorra21 2019.09.19. 21:51:31
ZecH 2019.09.19. 21:54:16
ZecH 2019.09.19. 22:04:16
gomorra21 2019.09.19. 22:32:55
sleepy8 2019.09.19. 22:36:20
Ha már az elmúlt 8 évet emlegetjük, Én pont azt latom hogy most tetozik majd a kprszak valatas, ami Ronaldo leigazolasaval es Beppe elkuldesevel indult. És szerintem ez a szakasz, meg s kozeliti majd az elozot. Eredmenyekben semmikepp.
ZecH 2019.09.19. 22:49:28
alexGicamo 2019.09.20. 04:27:15
De ezt akár JuventusFanatikus kollégának is címezhettem volna ! :-)
venember83 2019.09.20. 05:18:02
Nem tudom, én valahogy nem éreztem azt, hogy be fogjuk húzni, főleg BL-ben nem. Legyen szó csoportmeccsekről, pl. amikor sikerült elbohóckodni a csoportelsőséget, de a kieséses szakaszban meg aztán főleg nem, BL-döntőről meg nem is beszélve. Ha viszont te csak a bajnokságra gondolsz, akkor ja, igaz. De a Juventusnak a scudetto már rég nem elég, ezért változtatni kellett, sokszor pedig a változtatás fájdalmas, nem egyszerű és nehéz. Olykor meg az eredményt sem hozza. De komoly változás nélkül nem lehet elvárni, hogy a csapat ne ugyanazt az utat járja be, kb. ugyanazokat a hibákat kövesse el, plusz akkor nem beszéltünk arról, hogy Maxi is elmondta, hogy muszáj volt váltani, mert érezte, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok.
del pipi 2019.09.20. 05:32:23
Ze Roberto 2019.09.20. 06:19:34
Ze Roberto 2019.09.20. 06:22:56
2019.09.20. 08:35:03
Azért szerintem Dybala elég sokat bizonyított már Juve-mezben,többet,mint Sarri egész eddigi karrierje során edzőként,csak ennyit mondok.
2019.09.20. 08:41:17
2019.09.20. 08:48:24
Leslie Matthias 2019.09.20. 09:42:48
Viszont hidd el meglesz az eredménye ,amint Rabiot és Ramsey(ha nem sérül meg) megszerzi a csapattal együtt azt a kondíciót ami kell,utána foci lesz.:)
gomorra21 2019.09.20. 13:14:41
del pipi 2019.09.20. 15:16:39
2019.09.20. 17:06:00
A 433,amit Sarri is erőltetni fog,maga a felállás egyszerűen nem ránk van szabva. Nincsenek gólerős szélsőink és nincs irányító a pályán. Pjanic nem újult meg,ugyanaz maradt,talán megfelelő ember a létező legrosszabb helyen.
Úgy gondolom,hogy amennyiben Dybalát berakja a mester Higuain helyére,azzal az utolsó szöget is beüti a koporsójába. Ha labdát akar kapni,akkor mehet ugyanaz,mint tavaly,hogy szerezzen magának a saját térfelén,egyébként úgyis csak a szélén építkezünk,mert ott van CR,aki köztudottan a világ legjobb irányítója,szélsője és befejezőcsatára is egyben,félidőben le is kell cumizni kb. Erre számítok,remélem megcáfolnak...