Paratici: "Mandžukić nagyon fontos játékos volt számunkra"

paratici_fabio_nedveddel.jpgA Fiorentina elleni keretből kimaradt a Juventus horvát támadója, Mario Mandžukić, s a klub sportigazgatója, Fabio Paratici megerősítette a pletykákat, melyek szerint a játékos elhagyja Torinót.

"A játékospiac kínál lehetőségeket. Mario nagyon fontos játékos volt számunkra az elmúlt évek során, aki minden szinten bizonyított. Adódott egy lehetőség, s egyetértésben vele, az edzővel és az ügynökével, úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha már nem tart velünk." - mondta Mandžukić ügyében Paratici a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

De vajon melyik pletykák bizonyulnak igaznak, amelyek szerint az Egyesült Államokból érkezett ajánlat, vagy azok, amelyek egy katari ajánlatról beszélnek?

"Katarról van szó." - válaszolta meg az újságírók kérdését Paratici, s a szóban forgó klub a Medhi Benatiát is foglalkoztató Al-Duhail lehet.

A Juventus kispadján tétmeccsen is bemutatkozhatott a csapat új mestere, Maurizio Sarri.

"Sarri teljesen nyugodt, s természetesen minden edző számára kihívást jelent megőrizni a nyugalmát, amikor nem állhat az oldalvonal mellett, kapcsolatot tartva a csapatával a mérkőzés közben. Nehéz helyzet volt."

Paraticit arról is megkérdezték, vajon úgy érzi-e, hogy a csapat tovább erősödött a nyári átigazolási szezon során.

"Mindig az a célunk, hogy egy újabb lépést tegyünk előrefelé, s mindig erősödjünk egy kicsit, mi pedig úgy érezzük, hogy ebben a szezonban is így tettünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr715092438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2019.09.14. 17:06:50

Senkit nem vagy képes eladni, minden szarrágó bohóc itt van nálunk. Mandzukicnak még hasznát is vettük időnként, a küzdeni tudása - az argentin semmirekellővel ellentétben - felbecsülhetetlen.

pedronegroo 2019.09.14. 17:15:49

Már nyáron is az arabokról beszéltek, sajnálom Mario-t hogy a bajoroknak se kellett meg nekünk se... nagyon szeretett volna még magasabb szinten focizni de nem jött össze..

Kapunk érte pénzt? Jó ez csak beugratós kérdés :))

2019.09.14. 18:01:13

@pedronegroo: Sztem már annak is örülnek, ha az így is kegyetlenül magas fizetési büdzséből csökken vmennyi. Nagyobb gond h Khedira és Matuidi még mindig itt vannak.

Tony. 2019.09.14. 18:28:27

Az a baj, hogy pont Mandzukic az aki még megtestesít valamit abból ami Juventus, meg az úgynevezett "grinta". Ő nem egy szaros primadonna, meg egy zsoldos bohóc, hanem egy valódi harcos, aki felszántja a pályát és nem adja föl egy percre sem. Szerencsétlen még a válogatottságot is lemondta, hogy a klubjára koncentrálhasson, gondolom tényleg akart még a legmagasabb szinten focizni. Nála elhiszem, hogy nem a kva jó szerződése miatt akart maradni. Lehet, hogy folyamatosan már nem, de sok szituációban segítségére lehetett volna a csapatnak. Nem ő volt itt a legnagyobb ballaszt, hanem az ilyen Khedira, Matuidi féle lődörgők, meg a picsogó, beleszarok Dybala. Sajnálom h pont őt kellett elüldözni.

Ádám.84 2019.09.14. 19:29:13

@hellan: @Tony.: Matuidi és Khedira a gond? Ne vicceljetek már, mind a három meccsen kezdők voltak, először inkább ezen kéne változtatni!!

rockitbaby 2019.09.14. 19:49:51

@pedronegroo: Tévedés. Ő nem akart oda menni. Visszautasított mindent.
@m.martin91: Gondolj bele. Sem BL keretben nincs benne, sem pl a mai meccskeretben. Te nem akarnál menni a helyében? A klub meg felszabadít 6 milliót egy általuk sokadik helyre sorolt játékostól való megszabadulással. A vezetők ezt win-win szituációként kezelik, nyakamat teszem rá.

Szabi85 2019.09.14. 19:55:47

@m.martin91: @Tony.: Minden szavatokkal egyetértek. Folyamatosan csalódok a gyermek korom óta kedvenc csapatomban, amiért az ilyen JUVENTINO játékosokat így kilökik.

simoni 2019.09.14. 19:58:05

@Tony.: Maximálisan egyetértek! Ha Mandzsunak az utóbbi években nem a bal oldalon kellett volna szenvednie, akkor jóval eredményesebb is lehetett volna. A nagy meccseken mindig odarakta magát, és képes is volt villanni, amikor éles volt a helyzet, ellentétben jópár semmirekellővel, aki a nyakunkon maradt és valami érthetetlen oknál fogva a kezdő és/vagy a BL-keret tagja.

Ő is egy újabb tagja annak az egyre népesebb tábornak, akik rászolgáltak a tiszteletre, a klub mégis méltatlanul bánik velük.

delpi0823 2019.09.14. 20:08:31

Nem birunk jatekosokat eladni vicc....Dybalaert is majd kapunk vagy 30-40misit a telen amennyi jatekperce lesz...........

letepem 2019.09.14. 20:22:36

@Tony.: egyetértek maximálisan!
Bírom Mandzut, elől támad, hátul szerel küzd hajt, igázik, stb.
Továbbá azt is bírom, hogy beszól eltakart szájjal, kekeckedik... zseniális!

del pipi 2019.09.14. 20:29:45

Mariot sajnálom de az ideje lejárt, a helyzet így áll sajnos.

Bianconero 2019.09.14. 21:15:14

Lassan Pavel meg Para ideje is lejár, ha így folytatják. Hol a koncepció? Hol a válódi erősítés? Hol vannak az olaszok? Hol vannak a szerethető példakép sportemberek?

Szegény Mario...

babo0410 2019.09.14. 21:41:06

@Bianconero: Teljesen egyetértek. Illetve koncepció van, csak nem jó. Nincs pénzünk egy szezon alatt 3-4 klasszisra, ezért inkább ingyen igazolunk, de olaszok meg nem kellenek, és olyan játékosok jönnek, akik nem minden esetben a legszimpatikusabbak, és egyértelműen a magas pénz miatt jönnek. Nem jó az irány. Pláne, h idén még Conte le is nyom minket a trónról, és emellett a BL-ben sem biztos semmi sem.
@Tony.: Ezt osztom. Kivéve Dybalával kapcsolatban. Rossz passzban van, Allegri folyton máshol játszatta, de attól még mikor játszott, akkor nagyon is odatette magát. De ő is le lett tavaly butítva CR7 kiszolgálójává.

Rocky80 2019.09.14. 22:23:57

@Tony.: mintha magam mondtam volna.

Rikoo 2019.09.14. 23:18:48

@babo0410: Ez erős túlzás. Egy nagy büdös lóf@sz Dybala teljesítménye már nagyon régóta. Folyamatosan arrogáns, nem véletlenül nem kell a válogatottnak és Sarrinak sem.
10-es mez, karszalag, fizuemelés. Ehhez képest a teljesítménye egy óriási szégyen.

del pipi 2019.09.15. 08:22:14

@Rikoo: Bocs most is játszott a válogatottban.Idén még a Juvéban nem sokat ,igaz? Ha majd végre játszik egy teljes meccset akkor véleményezzük. Amit Allegrinál az utolsó évben csinált az bocs nekem sajnos nem mérvadó.

DelPiero2 2019.09.15. 10:33:37

Mandzu:
Ő is egy újabb tagja annak az egyre népesebb tábornak, akik rászolgáltak a tiszteletre, a klub mégis méltatlanul bánik velük.
Tökéletes meglátás. Tavaly az utolsó forduló(k)ban, vagy az utolsóban az Atalanta ellen nem is tudom ki lőtte az egyenlítő gólt, hogy szégyenbe ne maradjunk és Allegri vereséggel búcsúzzon. Nagy Ronaldo sem tudott betalálni. De sok egyéb meccsen is kellettek és jöttek a góljai. Keannek is Ő készített elő. Amit tavaly műveltünk és művelünk Kean is simán játszhatott volna. Nyilván ott aháttérben más is volt, Raiola aki követelőzött. Ha a régebbi "ikonokkal teli Juventus" szellem érvényesülne, Raiolával rég nem szabadna üzletelni. Persze már rég nem az az irány, tehát Raiola-k kellenek. Igazából nem is értem, Nedved (Raiola volt az ügynöke) hogy tudott itt maradni.
Szóval egyszerű zsoldoshadsereget épít mostmár a Juve. Néha valóban bejön, de hosszútávon nem.

horvathimi2 2019.09.15. 13:13:33

@Rikoo:
Tényleg nem csinált semmit se Dybala az elmúlt évben, csak öt gólt rúgott a Bl csoportkör alatt, amivel tovább jutott a csapat. Ez így tényleg semmi, mert amúgy is kiestünk az Ajax ellen. Szóval így akár ki is eshettünk volna egyből a csoportkörben.
Idén meg még csak azt a 15 percet kapta a Nápoly ellen, ahol az egész csapat szét volt esve. Ebből következtetést nem lehet levonni vele kapcsolatban. Majd ha kap hárm meccset egymás után, amit végigjátszik, akkor talán ítéljezhetünk felette, addig erős túlzás ilyeneket kijelenteni.
Az meg tény, hogy szegény Mandzukical is nagyon méltatlanul bánik a klub. Nem vele kéne ezt csinálni. Sajnálom szegényt.

Nathas 2019.09.15. 21:17:15

Hiába szeretjük sokan a harcosságát (ami tavaly már megkopni látszott), Mandzukic a kezdőbe Sarrinál nem tud bekerülni, cserének pedig sosem volt jó.

alexGicamo 2019.09.17. 18:51:44

Micsoda hír ! Sajnálom, mert egyetértek az előttem szóló kollégákkal, akik szerint nem őt kellett volna legsürgősebben eladni !
Khedirát pl. sokkal inkább .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása