Sarri szombaton debütálhat a Juve kispadján

sarri_lehajtott_fejjel.jpgSzombat délután, a Fiorentina ellen végre tétmérkőzésen is sor kerülhet Maurizio Sarri vezetőedző bemutatkozására a Juventus kispadján. A tréner neve ugyanis szerepel a meccs előtti sajtótájékoztató szereplői között - számolt be róla a Football Italia.

Sarri kihagyta a torinóiak első két olasz bajnokiját, hogy nyugodtan felépülhessen a tüdőgyulladásból, így helyette első számú segítője, Giovanni Martusciello volt hivatalos a sajtótájékoztatókra és irányította övéit az első két fordulóban.

A minap azonban megerősítették, hogy a 60 éves mester vállalni tudja a hétvégi utazást Firenzébe, az Artemio Franchiban megrendezésre kerülő fellépésre.

A korábban a Napolit és a Chelsea-t is irányító edző az előszezonban már dirigálhatta a pálya mellől új csapatát, azonban az utolsó felkészülési meccs előtt lebetegedett, és azóta a másodedző, Martusciello helyettesítette őt a gárdánál - nem is rosszul, hiszen a Serie A-ban eddig két mérkőzésen két győzelem a mérlege.

Sarri részben már a múlt héten visszatért teendőihez az edzések levezénylése során.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1815069820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.09.13. 12:43:46

Hálla istennek gyözzön a csapatunk mester veueztésével lehetöleg sok góllal!

ZecH 2019.09.13. 17:26:46

Most nem azert..... utalok karogni.... es az igazsaghoz az is hozza tartozik hogy sose voltam meg tudogyulladasos, de baszki masfel honap kell felepulni belole? Es hat persze oke jol jottunk ki belole, de nagyon konnyen allhatnank akar 2 ponttal is a tabella also harmadaban, akkor bizonyara nagyobb lenne ezzel kapcs a zugolodas. Persze varom a mestert mennyire tud beleallni a meccsbe... es mennyit tesz hozza a jatek minosegehez a jelenlete...

Rikoo 2019.09.14. 09:56:09

Reszketek, annyira várom már.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása