A Juventus továbbra sem számol Higuaínnal

higuain_gonzalo_azsiai_tura.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus továbbra sem számol Gonzalo Higuaín szolgálataival, dacára annak, hogy az argentin támadó a zebramezesek keretével elutazott az ázsiai túrára, s gólt is szerzett a Tottenham Hotsupr elleni, 3:2-es vereséggel végződő felkészülési mérkőzésen.

Higuaín a második félidőben váltotta Mario Mandžukićot, s nem sokkal később egy szép támadás végén megszerezte a Juventus egyenlítő találatát. A 31 esztendős támadó gólt szerzett, magára ölthette a csapatkapitányi karszalagot, s a teljesítményére összességében nem lehetett panasz a szurkolók részéről.

A La Gazzetta dello Sport szerint azonban ez a mérkőzés nem változtatott a klub vele kapcsolatos tervein, s az Öreg Hölgy továbbra sem szeretné Torinóban tartani a játékost.

A napilap szerint a Juventus igazgatói, Fabio Paratici és Pavel Nedvěd ismételten az argentin tudomására hozták a klub álláspontját, azonban kérdéses, hogy a megbeszélésre a vasárnapi mérkőzés után, vagy még azt megelőzően került sor.

Higuaín ügyében fontos kérő lehet az AS Roma, amely végül a héten 15 millió euróért és további bónuszokért engedheti át bosnyák támadóját, Edin Džekót az Internek, így megnyílhat az út a Juventusnál létszámfölöttivé vált játékos előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3614975052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2019.07.22. 15:12:21

Magától nem fog el menni, ez garantált! Nyakunkon maradt!

Andras74 2019.07.22. 15:23:17

Engem a védekezésünk jobban aggaszt. Ismét kaptunk 3 gólt. Ez még Olasz honban is karcsú lesz!

JuveWinC 2019.07.22. 16:01:08

Azért azzal ugye tisztában vagy, hogy 2 hete edz együtt a csapat egy új edzővel és Ruganival kezdtünk?

Ádám.84 2019.07.22. 16:24:25

@Andras74: ez engem is idegesít, az utolsó 30 méteren is meg kéne szereznie a játékot.

MdewC 2019.07.22. 16:41:29

Ezt Higu is tudja? :D

NagyonJuve 2019.07.22. 16:45:57

@Andras74: engem az nem idegesít annyira. Új edző új játékosok látszik hogy a csapat nem igazán tud mit kezdeni a labdával. Nagyon gyengék vagyunk passzjátékban bizonytalanok de majd fejlődik. Bonu is mondta hogy rengetek a labdás edzés ami idővel biztos jót tesz a csapatnak. Én már most is láttam biztató jeleket annak ellenére hogy vesztettünk és még csak most kezdtek el újra játszani egy új taktikával. Ja meg a 3.gól az nem mindennapi. Nem is számolom vereségnek mert az egy óriási mák, meg hiba volt a kapustól. Cancelo nem győzött meg hogy minden áron meg kéne tartani.

Grinta 2019.07.22. 16:46:38

Tökéletesen látszik hogy a játékostársak,kollégák mennyire respektálják azért,amit a Juventus-ért tesz.Ez minden páros kapcsolatnál,a gólnál is felfedezhető volt.Ezek a srácok nem kivágni akarják,elismerik-azért ezen a kedves menedzsment igazán elgondolkozhatna!Ebből a bizonyítani akaró emberből,olyan plusz töltés jöhetne ki a szezonban..

Rikoo 2019.07.22. 16:49:49

@Grinta: Szerintem, ha belemegy abba, hogy megfelezik a fizetését, akkor lehet maradni fog. Sarri állítolag nem nagyon támogatja Icardi leigazolását, mivel nem érti a kombinatív játékot és borzasztó gyenge passzokban.
Ellenben felmerült Gabriel Jesus leigazolása aki, viszont kb. elérhetetlen.

Rocky80 2019.07.22. 16:59:04

Lehet hogy már 31 de le kell fogyasztani, a fizuját lecsökkenteni, a kaput meg még mindig érzi, azt láttuk most is. Akarni meg akar, hajtani fog értünk.

Hol itt a probléma?

Rocky80 2019.07.22. 17:00:13

Ingyen van egy klasszis igazolásunk aki szeret itt játszani és tud is gólt lőni.

Matteo89 2019.07.22. 17:02:31

@Rocky80: Te is leirtad. Le kell fogyasztani es a fizujat meg kell felezni.

Csak ugye miert is menne bele ebbe barmely jatekos nalunk, mikor CR 30 milliot vag zsebbe, a 19 eves de Ligt pedig 12 milliot?

Grinta 2019.07.22. 17:07:42

Érvényes szerződése van,tenni is akar a Juventusért! már miért kellene lefelezni a bérét.Ezt mégis hogyan gondoljátok?
Kíváncsi lennék mennyire éreznétek igazságosnak ezt az egész szituációt,ha rólatok lenne szó!?

Rocky80 2019.07.22. 17:12:38

@Grinta: semennyire. De lehet ez az egyetlen járható út...

Il Principino 2019.07.22. 17:22:06

Nyilvánvaló,hogy hajt ezért a fizetésért,máshol nem kapná meg,maximum az araboknál vagy a Kínában..Viszont a legmagasabb szinten kíván focizni az emberkénk!
Sztem,ha nem Sarri lenne az edző már lépett volna,de az utolsó szalmaszálba még kapaszkodik.

Sztovicska 2019.07.22. 17:28:04

Szerintem nem lenne baj ha maradna. Jobb elöl mint mandzukic. Kean-nek meg még fejlődnie kell. A hulladék icardi meg remélem még csak kirándulás céljából sem érkezik torinoba

KINGovHELL 2019.07.22. 17:33:26

Persze, hogy hajt. Maradni akar kezdésig, aztán már nem tudjuk elsuvasztani. Utána nyugodtan elhízhat, durcázhat ..

m.martin91 2019.07.22. 17:44:14

Nem tudom elképzelni, hogy ha profi futballista lennék, és azt mondaná nekem a klubom, hogy nem tart rám igényt, akkor csak azért is maradnék. Persze, minden ember más. Láthattuk a Juventusnál is milyen emberek játszottak, akik lejáratták a szerződésüket, függetlenül attól, hogy nem játszottak semmit, és a lelátóra lettek száműzve (Amauri, Iaquinta, Grosso, Tiago...).

gomorra21 2019.07.22. 17:45:23

@Grinta: Higuainon látszik, hogy egy jófej pali, nem csodálkozom, hogy a játékosok szeretik. De a vezetőségnek egy ennyire drága játékossal kapcsolat nagyon észnél kell lenni. Az, hogy szeretik olyan játékosok, akiknek a fele 2-3 év múlva már nem is lesz itt, szerintem nem kéne, hogy irányadó legyen. CR marketing értéke az egekben, és a BL-ben is bizonyított. De Ligt később nagy valószínűség szerint eladható úgy, hogy ne bukjunk rajta. Ha meg lehúz itt 15 évet, akkor még inkább megérte. Higuain viszont súlyos ráfizetés volt. Nyilván, ha azt mondja, hogy könnyít ezeken a terheken, és belemegy, hogy csökkentsék a fizetését, az már megfontolandó.

del pipi 2019.07.22. 18:31:56

Én örültem amikor gólt rúgott.

Matteo89 2019.07.22. 20:12:29

@Grinta: Felallnek magamtol es elmennek oda ahol megadjak azt a penzt amit en akarok. Higuainnak melyik csapat sem adna meg ezt a fizetest. Es nekunk sem kellene, mert mar nem annyira jo sajnos. Ez itt a problema.

Matteo89 2019.07.22. 20:13:18

@Matteo89: Higuainnak melyik csapat adna meg ezt a fizetest?*

Grinta 2019.07.22. 20:39:51

Juventus megadta neki ezt a fizetést.Én is azt preferálnám,hogy menjen el a Romába,és legyenek értékes,jó szezonjai..viszont a másik oldalról,a sajátjából,és nyilván az a fontos Neki!-gyakorlatilag aláírná a halálos ítéletét,mert hogy ott kupát egy darabot sem nyer,az fix.Tetszik,nem tetszik,Ő Roma szinten egy sztárcsatár,de ahhoz kellene egy olyan project is a fővárosban.
Nézzük azt a részét hogy esetleg! kiüli a szerződését.Maradjunk annyiban hogy nem voltunk túl ferek vele tavaly sem..ennek ellenére egyszer sem engedett meg magának olyan nyilatkozatot amit Bale a Real Madridnál,miszerint elgolfozgat Ő ennyi pénzért a szerződése lejártáig. : / mit érdekli Őt a többi.Nyilván nem lesz ez se így,de mennyivel magasztosabb Gonzalo hozzáállása!
Én azt mondom le a kalappal előtte.Használjuk ki a vágyat ami benne van.
Másrészt jönnek itt sokan a fizetés megtakarításával,ami érthető is lenne.De nem abban az esetben ahol ügynököknek fizetünk tízmilliós sikerdíjat-jogosan,véleményem szerint-játékosoknak szintén ilyen összegű aláíráspénzt,hogy minket válasszanak-ezt is jogosan,akkor most tényleg ettől a sráctól sajnálunk mindent,aki két évig lőtte a gólokat Nekünk?És akinek kuncsorogtunk,hogy jöjjön ide?
Tényleg lassan mindenki jobban meg lesz itt becsülve,csak az nem aki tesz is a klubért.

Grinta 2019.07.22. 20:42:00

És egy jó/jobb év után könnyebben eligazolhat akár a távol keletre is-megfelelő transferdíjért.És mindenki boldog lenne a végén,nem lenne az a rossz szájíz,ami most megvan.

gomorra21 2019.07.22. 20:44:18

@Grinta: ha így nézzük, akkor nem is szabad eladni játékost. Kinek van joga ahhoz, hogy kritizálja Sturarót, vagy Padoint. Hiszen nagyon sokat tettek a csapatért. Kétség kívül.

Grinta 2019.07.22. 20:56:39

@gomorra21: Valóban!Mondjuk a magam részéről hamarabb adnék el innen "szurkolókat" mint Gonzalo Híguaint.

Grinta 2019.07.22. 20:57:27

Három forintért,csomagban.

gomorra21 2019.07.22. 21:48:13

@Grinta: a győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít. Szomorú, de vannak olyan, számodra három forintot érő szurkolói csoportok, ahol ebben hisznek.

Grinta 2019.07.22. 22:09:00

@gomorra21: Ebben az elvek feladása is benne foglaltatik?

gomorra21 2019.07.22. 22:10:38

@Grinta: nem tudom, kérdezd meg Bonipertit.
(Amúgy Higuain eladása milyen elvvel ütközik?)

ZecH 2019.07.22. 22:30:42

@Grinta: Teljesen egyetertek veled!

Grinta 2019.07.22. 22:40:39

@gomorra21: Az semmilyennel,mint ahogy az általad felhozott jelmondat sem Higuaínhoz.Ellehetetlenítése folyik,hál Istennek még azért normális? keretek között,csak a mezszámát vették el.
Vissza az elvekhez picikét.És icardihoz-mert végül is mindig innen fúj a szél,tehát a zsebkéses gyilkost is kilehetne hozni meccsre,csak azért hogy győzelemre vezesse a Juventust?
Hiszen csak a győzelem számít,ez a jelmondat-mai szájízzel átgondolván.
@ZecH: Ilyen sem sokszor volt : D azt hiszem

gomorra21 2019.07.22. 23:02:14

@Grinta: elég kemény jelmondat, de ez a jelmondatunk. Ez az elv, ha úgy vesszük, és nyilván nekem is van, hogy a szívem ellenkezik ezzel. Például kb. egy hete pont te állítottad szembe Khedirát Marchisioval, a gólokat összevetve. Szerintem Marchisio hasznosabb volt Khediránál, függetlenül a góloktól, de amúgy sem tudom egy lapon említeni a két játékost. Az egyik a mi srácunk, a másik meg "gyüttment". Na most, mivel te ezt nem így gondoltad, téged is el lehetett volna adni "másokkal csomagban" 3 forintért. De én a világért sem tenném, mert unalmasabb lenne nélküled a blog;)

Amúgy a jelmondat úgy kapcsolódik Higuainhoz, hogy ha egy játékos teher, akkor a siker érdekében jó esetben ő maga áll fel, nehezebb esetben valahogy az értésére kell adni. És ne feledjük, de vannak egyszerűbb esetek. Mert Cuadrado Juventusos mércével nem keresi hülyére magát, teljesen korrekt, megfizethető áron jött, ezért könnyebb azt mondani, hogy ha meg is kopott, de maradjon a csapat tagja.

Higuain baromi sokba került, és baromi sokat keres. Ha érzi, márpedig érzi, hogy teher tétel, mondja azt, hogy szeretne bizonyítani, és elég neki egy akkora fizu, mint Cuadrado fizetése. Máris máshogy nézne ki a helyzet. Vagy menjen át nagymenőnek, első számú csatárnak a Romába. Mind a kettő szimpatikus húzás lenne.
Itt maradni tehernek nem szimpatikus.

Grinta 2019.07.22. 23:27:45

@gomorra21: Megmondom őszintén az első bekezdésed elnyerte a tetszésemet,és komolyan elgondolkodtatott Magam felé.Ez nagy szó itt!
Annyi kiegészítéssel élnék,hogy nem valaki ellen(Marchisio) hanem valaki(Sami) érdemei mellett nem szerettem volna ha elsiklunk,pusztán ennyi.
Mint írásaimból kiderül,nagyon is átérzem a játékos helyzetét,de mindeközben azért próbálom a klub érdekeit is nézni-nyilván a saját gondolataimmal megfűszerezve,de érdekes dolog ez,mert valahol lavírozás mind az érzelmek,mind az ész érvek terén.Megmondom mire gondolok.Körülbelül egy hónappal ezelőtt,Én is azt mondtam,hogy "figyi Gonzalo,legyen roma ebből,kevesebb pénzért,és mutasd meg" és akkor az arc beletolt egy végigdolgozott nyarat a szezon elkezdése előtt,mondja/mutatja hogy mennyire szeretne bizonyítani a Juventus színeiben-és meggyőzött.Jómagam elég sok éve figyelem a labdarúgást,mint csapatsportot ha úgy tetszik-és van egy olyan csodálatos varázsa,hogy nem lehet bekategorizálni!Igazságokat tévedhetetlenül lefektetni,mert az élet megcáfolja.Hirtelenjében Beckham esete jut eszembe,egyik aktuális edzőjével-azt hiszem Capello,de majd kijavítanak-nem számoltak vele,peremen kívülinek számított-de olyan edzésmunkát,melót tett az egészbe,amit egy jó stratéga! nem hagyhat figyelmen kívül,akár szembemenvén a saját igazával is,ha kell-mert a közösségnek annyit tud ezáltal adni,ami kamatozik.Ellenben ha nem rakják be,akkor a játékostársak,kollégák mint említettem valamelyik nap-önkénytelenül is felteszik a kérdést magukban:Csak a teljesítmény számít?Hát ez a srác odarakja magát..
Ez innestől kezdve jóval túlgondolása annak,hogy egy játékos játszik-e vagy sem,túlmegy taktikán,és mindenen ami kívülről olyan könnyűnek látszik.
Mentális dolog,nevezhetjük pszichikainak is.
Fizetéséről már megemlékeztem:játékosügynöknek sikerdíjba,playernek aláíráspénzbe kifizetünk ennyiket-jóval többet,és xaros 7,5 millió eurós éves fizetésén szőrözünk a két évvel ezelőtti sztárcsatárunkkal?Hogy nem fér bele?!Ezt nem lehet komolyan venni a jelenlegi Juventus gazdasági erejét figyelembe véve,tehát nevetséges dolognak tartom a magam részéről.

MdewC 2019.07.23. 00:45:17

Nekem Higu motivációja picit bűzlik, de ne legyen igazam. ;)

del pipi 2019.07.23. 05:27:42

@Grinta: Én még szeretnék itt a Juve blogon bizonyítani , remélem adsz még rá esélyt és nem teszel abba a csomagba 3 ruppoért....légyszí.....egy jó gyros a Blahán? :)

Andras74 2019.07.23. 07:29:34

@JuveWinC: ki rakta Ruganit a kezdőbe?
A Tot sem készül régebb óta.
Nem mondtam, h nem lesz jó, de aggaszt.
A scudettót mindig a védelem nyeri.....

Andras74 2019.07.23. 07:32:44

@NagyonJuve: aki nyerni akar, annak a védekezéssel kell kezdeni!
Nehogy októberre visszasírjuk Maxit!
Kicsit hirtelen kapott útilaput, és más kalibert vártam a padra.
Ez van. Ettől még tudok azért szurkolni, h mindent megnyerjünk!

Camoranesi90 2019.07.23. 14:26:27

Legyünk őszinték, és mindenki csak a saját munkakörét képzelje el, ha van egy kötött, határozott idejű szerződésed, ahol gakorlatilag akármit csinálsz, a szerződés végéig megkapod a pénzed és most köteleznek/ellehetetlenítenek a váltás reményében, és tudod, hogy csak olyan helyre mehetsz, ahol tudod, hogy fele annyit kereshetsz, vagy ha mondjuk nem(csak) a pénz motivál, hanem jók a jelenlegi életkörülményeid, a munkád, meg mert mondjuk tudod, hogy jó helyen vagy, jó eredményt érhetsz el, akkor is, ha nem te húzod legjobban a szekeret. Miért mennél el?

Az, hogy elhoztuk x éve egy horribilis összegért, és egy kimagasló fizetésért, az nem az ő felelőssége/ a hibája meg semmiképp, hanem a vezetőségé (korábbi vezetőségé), akik akkor láttak benne ennyit/ilyen feltételek mellett tudták elhozni délről. Nem értem a közutálatot, ahogyan azt sem, hogy sokan (de legalábbis többen) Icardit "várják", aki azonos poszton nem tudna többet hozzátenni a rendszerhez, a mentalitása és a szokásos bomlasztó stílusa meg ismert.

Csak mellékesként, nézzetek amerikai Major sportokat, ahol a rossz szerződések tönkreteszik a csapat fizetési sapkáját, ellehetetlenítve a csapat játékospolitikáját akár évekre...Ehhez képest, ami itt van, az csak műmorgás. Itt nincs sapka, el sem tudjuk képzelni milyen profit jön a csapathoz, Higu fizuja max tüske lehet egy két ember szemében. És ahogy már itt előttem többen ecsetelték, mivel lesz egészségesebb a csapat kémiája egy esetleges Higuain fizu csökkentéssel? Ronaldo gázsija abszurd,leírhatatlan,de mondjuk a Bonucci, de Ligt fizetések is hasonló kategória. Ha csak pénzügyi szempontok dominálnának (ahogy szerencsére nem így van, Pjanic, aki évek óta a legjobb játékosunk, már rég el kellett volna, hogy igazoljon...Chiellini dettó)

Úgyhogy végül tegye már fel a kezét az, aki a saját munkahelyén belemenne abba, hogy mondjuk lefelezzék a fizuját, úgy, hogy igazából a főnök nem tudja a döntést megindokolni.

Na ugye...

Camoranesi90 2019.07.23. 14:29:07

A hozzáállása meg egyébként a teljesen lényegtelen kategória a szerződése kitöltése szempontjából, mert nem a hozzáállás a bérfizetés alapja. Az más kérdés, hogy nekem sokkal emberibb ez az alázatos hozzáállás, mint mondjuk Bale madridi bohóckodása meg golfos anekdotái...

Rikoo 2019.07.23. 15:02:09

@Camoranesi90: Pjanic nagyon erős túlzással sem évek óta a legjobb játékos.

Camoranesi90 2019.07.23. 15:11:11

@Rikoo: kíváncsi vagyok, hogy akkor ki, és nyilván én sem egy-egy meccsen nyújtott teljesítményre gondoltam, nyilván, nála árnyalja a képet, ha a két oldalán mondjuk Matuidi és Khedira balfa*zkodnak végig hónapokat.

Camoranesi90 2019.07.23. 15:14:14

@Rikoo: Mondjuk nem ehhez a témához tartozik, de nálam az számít a legjobbnak, akit a legnehezebben/sehogy nem tudsz azonnal pótolni. Nálam ez Miralem jelenleg, és mondjuk Giorgio sérülésmentes és picit fiatalabb korában így jön ki az "elmúlt évek".

del pipi 2019.07.23. 15:25:31

@Camoranesi90: Mondjuk a Pjanicos részben majdnem igazad van nálam is nagyon fent van jó futballista, de senki sem pótolhatatlan. Viszont az Icardival kapcsolatban, honnan tudod hogy a Juvéban hogy játszana? Láttad már a Juvéban? Mondom úgy hogy a Pipita-t is kedvelem.

Ádám.84 2019.07.23. 15:35:18

@Camoranesi90: szerintem az általad felállított példa nem teljesen helytálló, mégpedig azért, mert itt egy játékos pályafutásáról van szó, tehát ha ellehetetlenítenek és nem játszol egy percet sem (akár évekig), akkor utána a kutyának sem fogsz kelleni, és teljesen természetes, hogy minden játékos játszani szeretne és eredményeket elérni. Míg az adott pillanatban, ha kevesebbért is, de mégiscsak el tudsz menni máshova játszani, és így összességében akár több pénzt is megkereshetsz.
Ezek a helyzetek sajnos nagyon nem ilyen egyértelműek, a klubnak sem jó, mert nem kap érted pénzt, ugyanakkor a játékosnak sem, mivel a sportpályafutásának könnyen vége lehet, amennyiben marad, nem hiába szokták ezt a játékosok is belátni és odébb állni.
Hozzátenném, hogy egyáltalán nem utálom Higuaínt és valóban a vezetés hibája, hogy ennyi idősen ilyen feltételekkel (pl.: az öt éves szerződés komoly hiba volt) leigazolták. Én csupán ezt a csiki-csuki játékot próbálom másképpen megközelíteni, mint te.

del pipi 2019.07.23. 15:49:30

@Ádám.84: Igen! Csak az a baj hogy a klub a főnök és nem a játékos, tehát ha a klub azt mondja bocs de már másban gondolkodunk akkor neki se kellene erőszakoskodnia , így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Amúgy meg sajnálom ami vele történik,,de ha tudnék valamit neki ajánlani akkor kína, nem szar évi 50 millert zsebre tenni.

Camoranesi90 2019.07.23. 15:59:02

@Ádám.84: Nem állnak messze egymástól az elképzeléseink, én sem ragaszkodok hozzá, hogy itt maradjon, viszont, nem tetszik az a felvetés, hogy csökkentsük az eddigi fizut. Mert ilyen alapon, akkor tavaly Dybala sem váltotta meg a világot, harmadoljuk le most őt is, Szesznyi meg jól védett, őt meg tömjük ki lóvéval.
Ez, amíg többéves szerződések megkötésével lesznek foglalkoztatva a srácok, kockázat lesz. De ha már így jártunk, ahogy, akkor viseljük méltósággal. Azt meg nem értem, - bár nem voltam még klubvezető - hogy ha ilyen módon nem tudunk tőle megszabadulni, miért ne lehetne megpróbálni mégis. Aztán januárban kölcsön/szerződésbontás. Így viszont a felkészülési időszakot is dobhatjuk a kukába.

Ádám.84 2019.07.23. 16:08:41

@Camoranesi90: a fizetés tekintetében egyetértek veled, kockázatos volt 5 évre ilyen fizut adni neki, viselni kell a következményeit a klub részéről.

ZecH 2019.07.24. 09:47:08

@Grinta: Epp ellenkezoleg. Szerintem aranyaiban tobbszor ertek veled egyet mint sem. Ugy 70-30ra tippelnek :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása