Sarri három lehetséges formációja

juve_formation_1.jpgA Juventus megkezdte a felkészülést a következő szezonra Maurizio Sarrival, az új edzővel és a csapat természetesen nagyobb sikereket szeretne elérni, mint az elmúlt évben, elsősorban a Bajnokok Ligájában. Ennek kapcsán a Corriere dello Sport felvázolt három lehetséges formációt, amit Sarri alkalmazhat új állomáshelyén.

Érdekes, hogy a lap mindegyik felállás esetében kezdőként számol de Ligttel, holott a fiatal holland védőt még le sem igazolta az Öreg Hölgy - talán majd "holnap", ahogy az hetek óta szinte minden nap elhangzik.

Mindenesetre a Chiellini - de Ligt kettős valóban Európa talán legszilárdabb védőpárosa lenne és nagymértékben csökkentené a középpályásokra háruló védekezési feladatokat, akik így jobban be tudnának kapcsolódni a támadások szervezésébe, amelyek így látványosabbak s főleg hatékonyabbak lennének. 

A másik szembetűnő érdekesség Cancelo jelenléte; a Corriere dello Sport ezek szerint nem számol az eladásával, annak ellenére, hogy távozásával kapcsolatban több erőteljes pletyka is szárnyra kapott. Én mindenesetre örülnék, ha valóban maradna a Juvénál, bár vele kapcsolatban elmondható, hogy az "erős kezdést erős visszaesés" követte, de mi inkább a szépre emlékezzünk és egy szezon után ne írjuk le a portugált (JuventusFanatikustól is egy erős négyest kapott az év végi bizonyítványába, amivel olvasóink többsége is egyetértett).

És ami szintén szembeötlő: Higuaín egyik variációban sem szerepel, bár azt hiszem, senkit nem lepne meg az argentin csatár távozása. Újabban a West Ham érdeklődéséről hallani, bár vannak kétségeim afelől, hogy az angol középcsapat mennyire jelent vonzó opciót Higuaínnak.

A három formáció mindegyike négy védőt vonultat fel, a Sandro - Chiellini - de Ligt - Cancelo sort és ez igencsak erősnek tűnik. Bár a keret  - amennyiben valóban érkezik de Ligt - a három belső védőt alkalmazó szisztémára is alkalmas lenne,  de ahogy fent említettük, Chiellini és de Ligt kellő stabilitást adna a hátsó alakzatnak, így Bonuccira mint harmadik védőre már nem lenne szükség, bár ő a legjobb teljesítményét kétségtelenül két másik belső védővel az oldalán nyújtotta.

Az első formáció egy klasszikus karácsonyfa (4-3-2-1), itt a támadások befejezése Ronaldóra van kihegyezve, őt Ramsey és Dybala "tömhetné" labdával. Támadásban a széljátékot valószínűleg az előrehúzódó Sandro és Cancelo oldaná meg, míg ez esetben Rabiot és Can biztosítana mögöttük. 

A második felállás gyémánt alakzatában sincsenek klasszikus szélsők, így valószínűleg itt is sokat látnánk Sandrót és Cancelót a támadóharmadban. Hasonló formációt láttunk már Allegri alatt is, például a Barcelona elleni BL-döntőben, ahol szintén négy középső középpályással álltunk ki (a csatárok mögött kapott helyet Vidal, míg egy sorral hátrébb játszott Pogba, Pirlo és Marchisio).

Habár azt a meccset elvesztettük, a mostani keret erősebbnek tűnik, elsősorban a szélső védő poszton, illetve a kispad is hosszabb, ami több variációs lehetőséget és frissebb játékosat jelent Sarrinak - igaz, ő nem éppen a masszív rotálásról híres.

A harmadik formáció 4-3-3-ja lényegében ugyanaz, amit idén is láttunk számtalanszor, de Ronaldo hatékonyabb center lenne, mint Mandžukić volt idén, míg de Ligttel a védekezés válna stabilabbá. Abban is bízom, hogy Costa jóval kevesebbet lesz sérült és vissza tud térni az első évében mutatott robbanékony játékához. Így összességében ez a 4-3-3 valószínűleg több sikert érne el, mint a tavalyi.  

Corriere dello Sport felsorolásában ugyan nem szerepel, de én egy 4-2-3-1-es formációt sem tartok kizártnak. Allegri elsősorban a védekezés erősítése miatt pakolt fel három középpályást a pályára. Ez a probléma de Ligt érkezésével megoldódik és így lehetőség nyílna az egyik középpályást támadóra cserélni. Egy Costa - Dybala - Bernardeschi - Ronaldo négyes meglehetősen erősnek tűnik és végre Dybala is egy számára testhezálló szerepkörben játszhatna, ahol talán kiteljesedhetne a benne rejlő potenciál.

Ezek a formációk elég rugalmasak ahhoz is, hogy akár meccs közben is lehessen váltani közöttük, amennyiben a helyzet ezt megkívánja. 1-2 cserével könnyedén át lehet állni egy új hadrendre és ezt a kispad hossza, illetve a cserejátékosok minősége is lehetővé teszi. Persze erre a kérdésre érdemes lesz majd az átigazolási időszak végén visszatérni, hiszen addig sok víz lefolyik még a Pón és ki tudja, milyen játékosok fognak még érkezni és távozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5814940022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2019.07.12. 12:26:27

Hát ez elég nagy találgatásnak tűnik, Cancelo távozhat miközben még lehetnek érkezők De Ligten kívül is.

Sztovicska 2019.07.12. 12:28:17

Nekem az első tűnne a legjobbnak. Mondjuk mandzu helyett inkább higut tenném be bár sokan nem értenek egyet ezzel gondolom. Amúgy jó lenne azt látni hogy Dybala Sarri keze alatt újra a 21-es korszakot hozza vissza amikor pörgött. Remélem végre nem védeleznie kell hanem kreatívabb szerepkört kaphat

The king of alibis 2019.07.12. 13:06:49

4-3-1-2 Mandzukic helyén Dybalával

Lanzafame 2019.07.12. 14:23:41

A: Ronaldo mellé vagy két vadállat szélső kell, akik tömik őt labdákkal (mint egy jó formában lévő Costa vagy Berna). Megoldás: De Ligt után szélsőre költeni a legtöbbet, Chiesára pl.

vagy

B: egy klasszikus, erős center, aki leveszi róla a terhet, és ketten lehetnek elöl (mint Mandzukic vagy Benzema anno). Megoldás: Icardi vagy Lukaku. Kean még sovány ehhez.

Joseph Toser 2019.07.12. 15:29:12

Sziasztok!

Szép formációk...bármelykkel is küldi pályára a Csapatot, Sarri, az durván ütni fog( kell, hogy üssön), mint anno a Barca....
Gondolom a pillanatnyi forma, az ellenfél meg ki tudja, hogy mi alapján fogja felküldeni a csapatot a pályára???
Szerintem a lényeg, hogy mindenki a megfeleő pozícióban és a nekilegjobb tudását kihozó pozició és feladatkör legyen kitalálva, felrajzolva,stb.. hogy a legjobb legyen az eredményeség és a szép játékhoz!
Remélem uralni fogja a Csapat a mérkőzéseket és nem csak 1 periódusa lesz a Csapat játékának, hanem legalább 1 teljees félidőnyi időt fogunk élvezni. Nyilván nem tudnak minden mérkőzésen full erőből, max tempóval játszani,lehetettlen... DE ha összeségében ( 90percből) 45 percnyi( nem 1 félidő,hanem az egész mérkőzésből) látványos és pörgős játékot látunk,akkor ÉN,személy szerint magam alá pisilek az élvezettől :-)))))))) és a csomag szotyit nem a tv-re dobálom a fos játék miatt,hanem megtöröm és elfogyasztom! :-))))))
Na... szóval... én nagyon várom már!!!!!

Szerintem: Icardi+ még valaki a Kp-ra,vagy tipikus belső vagy tipikus szélső vagy valami hibrid kp kell-kellene,akit a kp-n szinte bárhol be lehetne vetni!
HA , Cancelo marad,Én remélem, akkor meg lesz nevelve és tényleg D. Alves válhat belőle!!!!

Wizzurah 2019.07.12. 15:54:19

@Sztovicska: Én maximálian egyetértek veled, előbb játszatnám én is Higut mint Mandzukic-ot, sőt Higut alapból játszatnám és adnék neki egy esélyt.

Grinta 2019.07.12. 15:59:14

Egyenlőre csak átfutottam fél szemmel,de csodálkozok azon hogy a három belső védős szisztéma nincs felrakva,mikor van egy Chiellini,Bonucci,lesz egy De Ligt,Rugani,Romero-óriási taktikai fegyver,minőségben is.Két támadó széle adott lenne több verzióban is.

Rikoo 2019.07.12. 16:14:25

@Grinta: Romero helyett Demiral. Egyébként még nem 100%, hogy 5 belső védő lesz.

Grinta 2019.07.12. 16:21:21

@Rikoo: Köszi,időközben rájöttem.
Viszont egy érdekesség.Demiral-nagyon sokáig nem voltam tisztában vele,és azt hittem hogy Brazil játékos.Nem tudom miért.Hangzása miatt esetleg?

Rikoo 2019.07.12. 16:22:50

@Grinta: Török-brazil hasonló bőrszínűek.

Ádám.84 2019.07.12. 16:37:37

@Rikoo: hogy érted, lehet hogy csak 4 középhátvéd lesz a keretben?

Grinta 2019.07.12. 16:58:17

@Ádám.84: Mondjuk az ötből eladnak egyet? : D
Na kicsit komolyabban!Ha csupán két belső védővel játszik Sarri-akkor nem kell 3 ember a padra.Ha baj van darabszámban,beugorhat C
Szerintem ez a opció állhat fent.

alexGicamo 2019.07.12. 17:04:45

Nekem a karácsonyfa formáció a legtetszetősebb . De bármelyiket is választja a mester, a lényeg, hogy hatékony legyen és sok sikert hozzon !

Patricco 2019.07.12. 21:36:26

Beszarok ha Ramsey és Costa nem lesznek a kezdőben....

Grinta 2019.07.12. 22:36:03

@Patricco: Őszintén?Itt már a középpályát-támadószekció tekintve nem nagyon beszélhetünk csak kezdőcsapatról,akkora minőség/mennyiség áll rendelkezésre-variálhatóságot is figyelembe véve.

Ludens71 2019.07.13. 07:47:58

Matuidi a kezdőben? Isten őrizzen tőle. Az a lagymatag, gyenge gyerekkaki idétlen rohangálás, amit leművelt az idén, valami agyrobbantó volt. Nekem sohasem tetszett a játéka, szerintem távolról sem Juve szint, de valamiért erőltetik a szerepeltetését. Nekem ő az a kategória, hogy minimum nyitok egy sört, ha eladják. De lehet, hogy pezsgőt.
Mondjuk Sandro sem nyűgözött le idén, Dybala "játékáról" meg ne is beszéljünk. Na, mindegy, remélem mindenki meg akarja mutatni majd az új mesternek, hogy nem véletlen viseli a Juventus mezét!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása