A Juventust 20 millió euro választja el de Ligttől

de_ligt_matthijs_ajax.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventust már csak 20 millió euro választja el egyik legfőbb nyári célpontjától, Matthijs de Ligtől, mivel az Ajax klubrekordot jelentő 87 milliót szeretne elkönyvelni 19 esztendős tehetségéért.

Az elmúlt napok pletykái szerint a Juventus közel járt ahhoz, hogy 67 millió euro, valamint további 13 millió euro bónusz fejében sikerrel zárja az ügyet, azonban a Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a torinóiak nyitó ajánlata valójában 55 millió euróról és 10 millió különböző tételekből összeálló bónuszról szólt.

Most a Tuttosport számol be arról, hogy az Ajax emelte az árat, s Virgil van Dijk példája lebeg az amszterdami klub vezetőinek szeme előtt.

Van Dijk a világ legdrágább védőjátékosává vált, amikor 2018 januárjában a Liverpool 84.5 millió euróért szerződtette a Southampton csapatától, s a holland élvonal bajnokánál úgy vélik, hogy a 19 esztendős de Ligt esetében még ennél magasabb vételár volna indokolt.

A Goal.com arra számít, hogy a holland tehetség nyáron végül a Juventushoz igazol, azonban ehhez előbb a két klubnak közös nevezőre kell jutnia egymással. De Ligt már megegyezett az olasz rekordbajnokkal, azonban míg az ügye révbe ér, hétfőn az Ajax keretével kezdheti meg a felkészülést az új szezonra.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8014925744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.07.04. 13:32:03

Ez már nevetséges!!!Mindig más hírek jönnek :)

Spider81 2019.07.04. 13:34:00

@Il Principino: Van itt keveres rendesen...ha ez igaz az Ajax beintett nekunk es kinyithatjuk a penztarcat ha valoban akarjuk a holland sracot

Rivendell 2019.07.04. 13:36:12

87 m? akkor kossz nem,maradhat naluk....

venember83 2019.07.04. 13:38:28

Aprópénz 20 millió.

Rivendell 2019.07.04. 13:40:36

@venember83: onmagaban igen....de 65 es meg 20 mar nagyon nem

Rikoo 2019.07.04. 13:43:06

@Rivendell: Még mindig lazább összeg, mint a 165 millió euró amit Pogbáért kér az MU.:D

Ádám.84 2019.07.04. 13:47:55

Na ilyenkor dolgozzon meg Raiola a pénzéért!! Elégedjen meg az Ajax az előzőleg kért 75 millióval, azt meg fizessék ki nekik!

Rivendell 2019.07.04. 13:49:12

@Rikoo: mitol lenne lazabb...1ik egy vedo,masik egy btb. Egy vedo poszt hol er 87 millat,de Pogbanal se fizetnek max 100-t. Hozol egy vedot es megy a nyari keret fele + fizetes,ugynok lefizetese. Nem eri meg ennyit aldozni egy vedore,mikor atrohannak a kp-n. Szeleket es a kp-t kell rendezni. Romerot es Demiralt kell epitgetni a 2 oregnek,nem 100m-t kibaxni 1 vedore

Il Principino 2019.07.04. 13:56:46

@Spider81: ennyit arról,hogy már csak a védő aláírása hiányzik

Rikoo 2019.07.04. 13:59:11

@Rivendell: Pontosan láthatjuk az idei Liverpool példáját mennyit is ér egy világklasszis védő(Van Dijk) illetve egy világklasszis kapus(Alisson).

Csak Csucsu 2019.07.04. 14:03:36

Marotta szelleme visszatért! :D

Pavel1988 2019.07.04. 14:10:28

Dobjuk össze srácok. Inkább erre, mint a Notre dame-ra.

2019.07.04. 14:11:29

Mindig kell egy ilyen szappanopera. Aztán nehogy végül máshol kössön ki. Le kell tenni a lét az asztalra és elhozni!

Andras74 2019.07.04. 14:12:35

Igazából az összes klubnak le kellene állni ezekkel a mega igazolásokkal, mert összeomlás lesz a vége.
Ezt az összeget nem lehet kitermelni.
A jegyárakat sem lehet a végtelenségig emelni.
Rohadjon rá az ajaxra ennyiért!

Sztovicska 2019.07.04. 15:00:41

Na kezdődik... de attól függetlenül meg kell adni

Leram7 2019.07.04. 15:09:59

Az értéke a transfermarkt szerint 75. Mit akarunk 55+10-el? Miért adná el az ajax áron elul? Inkább vegyük meg gyorsan és örüljünk, hogy az egyik gigászi top klub sem keres védőt.

A leister city fogja eladni a 26 éves Harry Maguire-t 80-ért, ha a hír igaz.

Meg kell adni a kért pénzt. Ő a világ legjobb fiatal védője, aki előtt 15 éves pályafutás van top szinten. Nem éri meg finomkodni, kell és kész. Ráadásul ő is ide akar jönni.

2019.07.04. 15:17:49

Ez még olyan Marottás cigánykodásnak tűnik. :D

Hiribi27 2019.07.04. 15:20:00

Ebből Benatia és Bonucci szerződéshosszabbítás lesz. :)

Juventino86 2019.07.04. 15:34:59

Az egy dolog, hogy mennyire értékeli őt a Transfermarkt. Az is tudható, hogy sajnos manapság nagyon el vannak szabdulva az árak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a mi ajánlatunk egy 19 éves srácért nagyon is jó. Nem vagyok biztos benne, hogy ennyi pénzt ki kellene fizetni érte. Nagyon jó és érett játékot mutat már most, és még nagyon fiatal. Világos, hogy jó vétel lenne, de nagyon sok az, amit az Ajax kér.

Alex8610 2019.07.04. 15:40:17

Jönni fog ez biztos csak beprobalkozott Paratici.A játékossal és Raiolaval is megegyeztünk aki nem kevés lóvét fog kapni a transzfer után.Amugy a disznó kicsit besegithetne.Hatha...

pedronegroo 2019.07.04. 15:41:41

Engem is kb 20 millió euro választ el Salma Hayek-től....

Rivendell 2019.07.04. 16:21:48

@Rikoo: na varj...a pool a ket emlitett jatrkos nelkul is bl dontos volt es tedd hozza,hogy a pool-ba nem fel keretet kellett csereljni ergo megtehettek,hogy 2 jatekosba belerakjak a full nyari keretet,bar talan a hollandot telen vettek.

Rivendell 2019.07.04. 16:24:14

@Leram7: ot ne vedd figyelembe,neki az ara a szarmozasa miatt annyi,angliaban ugye a csapatoknak rendelkeznie kell angoloknak,nem tudom mekkora szamban es.minden top csapat a jobbakat akarja magaenak tudni,nem tolteleket. Elegge +van kotve a kezuk

Rocky80 2019.07.04. 16:26:32

@Leram7: +1

@Juventino86: őrületes összeg az igaz, viszont top fiatalt csak ilyen áron lehet venni sajnos...

@pedronegroo: nem valószínű hogy elég lenne a húszas, csak a Notre Dame leégésekor 100 millió eurót adott a férje...

Ez a menyecske kicsit több lekvárhoz van szokva... ;-)

Juve91 2019.07.04. 17:20:13

2019 van... mit gondoltok ? 30 millioert ide adjak? Ennyi az ára. Vagy kifizetjuk vagy megint csak xboxon nyer blt a Juve... egy top jatekos ara 2019 ben ennyi.....

James Zabiela 2019.07.04. 18:51:21

Le fogunk maradni a gyerekről, ha így folytatjuk! Szükség van rá mint egy falat kenyérre

Il Principino 2019.07.04. 19:05:27

Bezzeg az Atleti nem szarozott,kitette a brét az asztalra Felixért,pedig ő nem olyan érett játékos mint a holland védő tini..
Ha jövő héten nem zárjuk le akkor már nem is lesz megegyezés és rohadt csalódott leszek!

2019.07.04. 19:39:55

@Il Principino: Meglátásom szerint ezzel be is fürdik az Atleti. :)
Joao jelenleg egy 1 szezonos csodagyerek, akiből milliót láttunk eddig és volt kivásárlási ára, hatalmas baklövés lehet. Ezzel szemben MDL egy Ajax nevelés védő, aki CSK és igazi vezér a pályán és kívül is, tisztelik a nézők. Nem azt mondom h MDL-el nem lehet befürdeni, de örüljünk h az Ajax 100 misi alatt kér érte. :)
Joao-ért már 30 misinél is húznám a szám, míg MDL azért nagyon sokat tett az Ajax BL meneteléséért.

JuventusFanatikus 2019.07.04. 20:05:48

@hellan: Teljesen egyetértek, örülök, hogy elvitte az Atleti.

Rivendell 2019.07.04. 20:20:27

@Il Principino: nezd meg mennyi a beveteluk az idei eladasokbol es nalunk mennyi

Attilio79 2019.07.04. 20:36:22

Nem emlékszem pontosan, de nem Raiola az ügynöke, akit eltiltottak Aug.-ig minden nemű átigazolási segédlettől?
Ez egy hosszú szappanopera lesz, ha addig várni kell...

Grinta 2019.07.04. 20:38:13

@Attilio79: Le vagy maradva.Felülvizsgálták-már nincs eltiltása.
Kicsi huzavona,és itt lesz.Ráérünk végül is.

Attilio79 2019.07.04. 20:43:12

@Grinta: Köszi az infót, nem tudtam, hogy a zsírosra nem vonatkoznak a szabályok... :)
"Felülvizsgálták" pár millióval a jó helyre? :)

Grinta 2019.07.04. 20:55:03

@Attilio79: Érdekekről szól nyilván.Van annyi esze hogy nem sért meg olyan szabályokat,amivel tönkreteheti a dolgokat.Az senkinek sem lenne jó.Nem tenne jót az üzletnek.Értem ezalatt azokat is,akiket "kiszolgál"

JuventusFanatikus 2019.07.04. 21:13:36

@Grinta: @Attilio79: Még nem ártatlan! Csak felfüggesztették az ítéletet, mert fellebbezett, hogy az a három hónap pont akkor van, mikor neki a legtöbb munkája lenne. Ha jól tudom e hónapban lesz meg a végleges döntés.

Grinta 2019.07.04. 21:18:03

@JuventusFanatikus: És ebben mi a lényeg?Tető alá hozzon transfereket,ebben az idő intervallumban.Aztán kap 50.000 eurós büntetést,meg egy hónapos eltiltást.Addig meg minden lényeges ügyfelét kontraktushoz segíti.

Il Principino 2019.07.04. 21:30:32

@Rivendell: Tisztában vagyok vele,főleg Grizi,Rodri eladása,majd Godín,Juanfran fizuja felszabadult..Costának is kiáll a rúdja..Bátor húzás tőlük,még ha nagy bevételt is könyvelhetnek el!

@hellan: Egyetértek,sokkal érettebb a hollandus,ezért kellene határozottabbnak lennünk,persze nem ész nélkül valami orbitális ajánlattal.Remélem csak DL nyaralása miatt van elodázva a dolog,innen már nagy blama lenne,ha vki lecsapná a kezünkről!
Örülök,hogy nem robbantottunk bankot a portugálért,ilyen alapon az akkori Dybala ajándék volt 40ért :)

JuventusFanatikus 2019.07.04. 22:05:44

@Grinta: Gondolom figyelembe vették a játékosok érdekét, hogy tudjanak csapatot váltani, ha nagyon muszáj nekik. Aztán meg valószínűleg megkapja Raiola a kiérdemelt büntit.

Grinta 2019.07.04. 22:08:45

@JuventusFanatikus: Ne legyél már három éves.. : D
Ez u.a. amit Én írtam

JuventusFanatikus 2019.07.04. 22:46:21

@Grinta: Egyszerüsítek a kettő éveseknek, hogy értsék a mondandód...

babo0410 2019.07.05. 02:00:41

@JuventusFanatikus: Nem az lenne a lényeg, hogy akkor legyen eltiltva, mikor érdemben dolgoznia kéne? Mert ha ősszel tiltják el, annak nem lesz túl sok értelme. Szerintem, ha valóban büntetni akarják, akkor most tegyék. Máskülönben meg egyértelmű lesz, hogy nem kevesett dugott a megfelelő zsebekbe.

Rocky80 2019.07.05. 09:18:11

@Il Principino: az akkori Dybala, aki még egy rossz szezon után újra 40-et fog érni.... Csak pár évvel idősebben. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása