Bizonyítványosztás: Leonardo Bonucci

bonucci_leonardo_2018-2019_es_mezben.jpgMég nagyon sok bizonyítvány vár kiosztásra, köztük Leonardo Bonuccié is, aki most fogja megkapni.

Bonucci nagy meglepetésre nyáron tért vissza Torinóba, kevesek örömére, sokak bánatára. A szurkolók haragjával kellett szembenéznie, köszönheti ezt annak, hogy gondolkodás nélkül aláírt az AC Milanhoz, amely együttesnek csapatkapitánya is lett, a Juventus elleni góljánál önfeledten ünnepelt, arról nem is beszélve, hogy milyen nyilatkozatokat engedett meg magának. Eleinte fütyülték a juventinók, de aztán rájöttek, hogy nem érdemes, hiába érdemelte volna ki ezt az olasz védő.

Kisfia betegsége óta nem a régi, a teljesítményének romlása a 2016-2017-es szezonban kezdődött. Ugyan akkoriban még hébe-hóba hibázgatott, de a Rossonerinél már irtózatosan gyengén játszott, konkrétan viccet csinált magából, a világ egyik legjobb védőjéből egy bohóc lett. Az idei szezonban ugyan valamennyit javult a produktuma, de már messze nem olyan, mint fénykorában volt. Rengeteg gólt kapott miatta a Bianconeri, olyan hibákat vétett, hogy eladta a labdát, nem figyelt az emberére, nagyon elmérte  a labda ívét vagy könnyen átverték. Szerencsére komolyabb téttel bíró összecsapásokon koncentráltabb volt, de azért az Atlético Madrid ellen az első találatban nagyban kivette a részét, mikor színészkedett ahelyett, hogy a  védekezéssel törődött volna, de az Ajax elleni visszavágón de Ligt góljánál is megemlíthetjük, mikor eléggé rosszul számolta ki azt, hogy milyen íve lesz a labdának, és nem sikerült kifejelnie a játékszert.

Természetesen nem csak kárt okozott Leo, sokat segített a labdakihozatalokban azzal, hogy bátran ívelte előre a labdákat, és azért Benatiához képest kicsit előrelépés volt. Neki nem volt jobb és rosszabb formája, egyformán teljesített szinte az egész szezonban, azonban nem olyan magas szinten. Az tisztán látszott, hogy háromvédős rendszerben sokkal otthonosabban mozog, mint mikor csak egy belső védő társa van. Lássuk a számok nyelvén, hogy mit produkált Bonucci.

29 összecsapáson segíthette a Juventust a Serie A-ban, három találatot szerzett, gólpassza nincs.

A közbeavatkozások az erősségei közé tartoznak, ezt a számok is alátámasztják. 1.3 lefülelt labda meccsenként, 38 darab összesen, ami a legtöbb a Juventus-játékosok között, de blokkolásokban sem rossz, ugyanis 21 alkalommal védte testével a kaput, ezen téren pedig első a Bianconeri alkalmazásában lévő futballisták között. Szerelésekben már nem jeleskedik ennyire (0.3 összecsapásokként, összesen 18 darab), ahogy párharcokban sem. Mérkőzésenként három párbajt nyert meg, 55% sikerességgel. Ugyan ez nem tűnik magas számnak, de ha azt vesszük figyelembe, hogy ő a csapat utolsó mezőnyjátékosa, akkor mindjárt más megvilágításba kerül ez a számadat. A földön történő összecsapásokban kifejezetten jó, 69%-ban megnyeri őket (a harmadik legjobb a Serie A-ban, Darijo Srna és Francesco Acerbi mögött), de ugye darabszámra nem sok azon párbajok száma, amelyből győztesen jött ki (38 darab). Igazából amiben arcpirítóan gyenge, azok a légi párharcok. Mindösszesen a fejpárbajok 47%-át nyeri meg, ami egy középső védőtől nagyon kevés, ezen a téren az egyik legrosszabb a Serie A-ban. Darabszámra nem áll ezen téren olyan rosszul, ugyanis 49 alkalommal jött ki győztesként a légi párharcokból, míg az első Alex Sandro 56-szor.

Átadásokban kiváló, meccsenként 48.3 alkalommal passzol, 87% pontossággal. Amit érdemes megnézni, az az indítások száma, ugyanis 166 (56% pontos) hibátlan átívelése volt, ami Serie A viszonylatban is eléggé magas szám, negyedik ezen téren, első Joachim Andersen, őt követi Danilo és Bruno Alves. Érdekes módon olyan sok kulcspassz nem szerepel a neve mellett, mindösszesen nyolc, ennyi van Giorgio Chiellininek is.

Jól ismert arról, hogy sokat hibázik, ez pedig a statisztikákban is megmutatkozik. A Serie A-ban neki van a legtöbb hibája, amiből gól született, szám szerint kettő, de mint tudjuk, ettől jóval több hibája volt, ami később találatot eredményezett, én nagyjából nyolcat számoltam össze.

Értékelése 7.05

A Bajnokok Ligájában már más arcát mutatta, és ez az igazán értékmérő. Tíz összecsapáson segíthette a Juventust, ugyan gólt nem szerzett, de kiosztott két gólpasszt.

Közbeavatkozásokban még mindig kiemelkedő (1.2 meccsenként, összesen 12 darab, ami a Juventus játékosai között a legtöbb), ahogy blokkolásban is. Ezen téren a negyedik legjobb védő a nemzetközi kupaporondon (9 darab). Felfejlődött szerelésekben is (mérkőzésenként 0.5, 71,4% pontosság), azonban kevesebbet tisztáz (2.6 összecsapásonként), és párharcokban is gyengébb (2.5 meccsenként, 45% sikeresség). Ha ezt az adatot szétszedjük földön és levegőben történő összecsapások, akkor még tisztább képet kapunk. A földön történő párharcoknak csak 53% nyeri meg (10 darab), míg a légpárbajok 41 százalékából tudott győztesen kijönni (darabszámra 15).

Passzok terén sokat fejlődött, meccsenként 60.6 sikeres átadása van, 88% pontossággal. Neki van Toby Alderweireld után a legtöbb pontos indítása (66 darab, 57% pontosság). Kulcspasszok kiosztásában is jeleskedett, öt darab fűződik a nevéhez.

A Bajnokok Ligájában mutatott teljesítményéért a Sofascore-tól 7.18-as osztályzatot kapott.

Idei teljesítményét videó formájában is megtekinthetjük.

Megérte visszahozni? Mint ismert, áron alul, 42 millió euróért lett eladva, majd 35 millió euróért cserébe tért vissza, ami azt jelenti, hogy az amortizáció miatt elvileg majdnem pontosan ugyanannyiért igazolt vissza Torinóba, mint amennyiért elment. Ha azt vesszük figyelembe, hogy ennek az üzletnek a része volt az is, hogy Caldara mellett Higuaín is elment, akkor megint más a megítélése ennek  a transzfernek. Az olasz tehetség konkrétan használhatatlan lett a sok sérülése miatt, míg az argentin csak fél évet töltött ott, a torinóiak pedig kaptak egy jó védőt. Ebből a szempontból jól járt a Juventus, más kérdés, hogy a szurkolók a mai napig nem kedvelik Bonuccit. Jó üzlet volt? Erre nehéz mit mondani, de én semmiképp nem hoztam volna vissza az olaszt.

Jövője? Éppenséggel még megfelelő minőségű a játéka, nem egy ügyetlen játékos, de mindig benne van a hiba. Reményeim szerint érkezik de Ligt, és ő lesz Giorgio Chiellini párja, míg Bonucci kiegészítőként jut szerephez, persze, ha ezt elfogadja, mert nem igazán szokhatott ehhez hozzá, az egóját ismerve pedig nem biztos, hogy olyan kényelmes lesz neki a kispad. Biztos küzdeni fog a helyéért, de már azon sem lepődnék meg, ha el szeretne menni.

Értékelni sem könnyű, mivel rengeteg hibával játszik, olyan hatalmas szezonja pedig nem volt. Benatiától egy picit jobb, a védelem vele kicsit összeszedettebbnek tűnt és a hosszú passzaival segített a labdakihozatalt, de tőle magasabb szintet képviselő hátvédre lenne szüksége a Juventusnak. Én mindenképp a négyes és a hármas között vacillálok, de nehéz osztályozni, mert Cancelo jeles lett, De Sciglio pedig jó, ő pedig a kettő között kap helyet. Megszületett a végeredmény, egy gyenge négyesnek örülhet Bonny.

Ui. Közben felröppent egy pletyka, a SportMediaset és a La Gazzetta dello Sport szerint a PSG felvette a kapcsolatot Leonardo Bonucci képviselőivel egy esetleges nyári klubváltás ügyében.

Maurizio Sarri a múltban igencsak nagyban segítette Daniele Rugani fejlődését, így Matthijs de Ligt várható érkezésével és Giorgio Chiellini betonbiztos pozíciójával is számolva, talán nem lenne annyira meglepő, ha Leonardo Bonucci a biztos játéklehetőség és a jobb fizetés reményében egy párizsi kalandra adná a fejét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1214907604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2019.06.29. 13:05:58

Adná az Isten! Gyerünk PSG!

jeneiPALI 2019.06.29. 13:06:18

Na végre mehetne PSG én nembocsájtottam meg neki De ligt amugy is jobb és az érte kapott pénzt egy kp ba lehetne fektetni sok juventinó tapsolna mert utálják

The king of alibis 2019.06.29. 13:25:25

A soha viszont nem látásra

MaRcika 2019.06.29. 13:29:28

Mennyit adna érte a psg?

Rocky80 2019.06.29. 13:38:01

Meghallotta a 19 éves De Ligt nevét, megremegett és azonnal lekoccol...

A nyakamat rá, hogy Párizsban visszatér a Milánóban látott Bonucci.

Attila F 2019.06.29. 13:40:06

Nagyon sok hibája volt idén, messze volt a kőkemény Juve-védő ideáljától, ahogy Chiellini-n kívül mindenki. Én bízom benne, hogy jövőre összeszedi magát, de ha lenne még egy Chiellini szintű védőnk (de Ligt), akkor max. a padra ültetném le.
A passzai nekem sok pozitívumot nem jelentenek - ha lenne 2 betonbiztos védőnk, akkor a középpályások is jobban tudnának az előrejátékra koncentrálni és nem kötné le folyton a védekezés az energiájukat. Úgyhogy de Ligt érkezése szerintem a támadójátékra is igen jótékony hatással lenne.

Alex8610 2019.06.29. 13:54:45

Ha kapnánk érte egy korrekt összeget és így Cancelo maradhatna akkor menjen nyugodtan. Nem hozta azt amit vártam tőle, mikor visszajött úgy voltam vele hogy kussoljon adjon bele mindent aztán lépjen ha úgy érzi befejezi a karrierjét.De tavaly csak Chiellini volt az aki hozta a szintet. Ráadásul ha ő szorgalmazza a váltást akkor pláne tiplizzen de ha nem jön össze neki úgy felb*sznám a lelátóra egész évre hogy csakúgy zörög.

alexGicamo 2019.06.29. 14:11:01

Nálam jóindulatú hármas . Sajnos vagy nem sajnos, én szívből és érzésből osztályozok ! Közepesnél jobbat nem érdemel , szerintem . Nagyon léírta magát a szememben .

Attilio79 2019.06.29. 14:14:25

@Alex8610: Nem tudom mennyi a fizetése, de annyit nem ér, hogy a lelátóról ücsörögve nézze a csapatot.
Bonucci visszatérése örültség volt, gondolom a Milanon akart segíteni a vezetőség, úgyhogy jó lenne adieu-t mondani neki és pénzzé tenni a kis Judást!

m.martin91 2019.06.29. 14:15:24

Párizsban sem volna biztosabb helye, mint Torinóban. Maximum annyival, hogy gyakrabban játszanak három védővel. Egyébként el tudom képzelni, hogy De Ligt érkezése esetén lelép, mert ő ilyen ember. Ugyanakkor pótolni kellene, mert a Rugani, meg a fiatal Demiral, az nem Bonucci-pótlás. Nem hiszem, hogy De Ligt érkezése esetén a 35 éves, sérülékeny Chiellinivel kiegészülve, egy ilyen négyessel akarna nekivágni a következő szezonnak a Juventus.

Attilio79 2019.06.29. 14:19:06

@m.martin91: Itt rebezsgettek valami Marquinhost is még pár napja...

Marvin88 2019.06.29. 15:35:22

Maradjunk abban, hogy ha már bizonyítvány, akkor egy osztályismétlés beleférne neki bőven. A PSG-ben, vagy az Izében.

A Porto elleni meccsen a lelátón szomorú arccal, Allegrivel(!) összeugró Bonuccinak már nyoma sincs.

Sajnos.

frenky441 2019.06.29. 15:54:01

Ugye avval tisztában vagytok ha elmegy a PSG-be kell még igazolni De Ligt-en kívül még egy minőségi belső védőt ami a holland példáját nézve nem is olyan egyszerű, mert ott van Rugani ugyebár de szerintem nem Juve szint.

kovta23 2019.06.29. 18:15:49

@frenky441: Bonu se volt már Juve szint ezért is örülnénk sokan ha menne.

Juvegaspy 2019.06.29. 19:02:38

Sracok Sarri edzo Ha jon De Ligt Rugani lesz a 3.szamu ez tuti

Alex8610 2019.06.29. 19:44:14

@Attilio79: Jó persze tudom csak nagyot csalódtam benne. Nem kellett volna visszahozni vagy ha igen akkor csendben megbecsülhette volna nem még 1ev után ő akar lelepni. Meglatjuk mi lesz.
@alexGicamo: Hát erre nem tudok reagálni :)

GGábr81 2019.06.29. 19:51:01

Kegyelem kettes.
Ha nem kell ráfizetni, hogy elvigyék, akkor már jó biznisz. Ingyéé mehet, csak ne lássam.
2 éve még hatalmas császárnak tartottam. A játéka ótvar és nem azért mert közben elment. Azt még csak csak megbocsájtom neki.
Ha kifacsarunk a p$g-ből pár millát az mondjuk nem árt.

Il Principino 2019.06.29. 20:06:30

Kb. annyira tartom a tavalyi teljesítményét,mint Canceloét!Ha menni akar menjen,de ha marad azt sem bánom..
De akkor megint minőségi védő után kell néznünk,mondjuk ha PSG,akkor Marquinhos bizniszbe vonjuk be oszt csókolom.
Amúgy a tavalyi szezonban CR kivételével bárkit ki lehetne b@szni a csapatból,mivel MINDENKINEk voltak jobb és gyengébb periódusai akár melyik posztot vesszük figyelembe!
Leo legalább a használható emberek közé tartozott,de az egész csapat hullámzó volt amit a pályára letettek...Ha sok a gyenge teljesítmény,abból nehezen lehet jót kihozni.
Tavalyról a góljai és a bl-ben az a 2 ragyogó gólpassza maradt meg nekem hátulról(CR/MU,-Dybala/Y.Boys)

Attilio79 2019.06.29. 21:10:54

@Alex8610: Én is hatalmasat csalódtam benne! Emlékszem, hogy Horvátországban nyaraltam, amikor bejelentette a Milanhoz szerződik, nem akartam elhinni, egyből felmentem más oldalakra is. Akkor tört meg bennem a belé vetett bizalom, ami soha nem fog visszatérni! A Milanból nem kellett volna visszahozni, mert nem lett fiatalabb, jobb....
Rugani nem Juve szint? Még? Ő az első, akit fel tudnék sorolni, aki érdemes lehet juventinonak. Elmehetett volna, nem tette, remélem, hogy Sarri kihozza belőle, amit Allegri nem tudott? Remélem, hogy benne megvan az, amitől klasszis lesz, szerintem meg van, mert ha nem, tavaly elengedte volna a vezetőség, valamiért nem tették... Caldara viszont ment és láttuk mi lett vele sajnos.

JuventusFanatikus 2019.06.29. 21:13:42

Szívem szerint kivágnám, de olyan becsületesen, már akkor is, ha megfordul a fejében a váltás. Idén télen megtanulhattuk milyen mikor van két kezdő szintű védő, a többi pedig csak kiegészítőnek felel meg, hát voltak bajok. Ha a szakmai oldalát nézem, akkor meg kell tartani, de mégis elpasszolnám szívem szerint, inkább hozzunk helyette egy Benatia-szintű játékost, akinek nem töri a seggét a pad. Esetleg meg lehetne próbálni a "Chiellini és a fiatalok"projektet, de ez hordoz magában veszélyt. Most jön képbe a téli mercato, ami jól jöhet. Megpróbálnám a fiatalokkal, ha valamelyik beválik, akkor nem kell hozni télen egy ilyen játékost. Kockázatos húzás, de lehet bejönne, lehet az is opció, hogy Sarri át tudná nevelni Emre Cant. Igazából jelenleg nem kellene tartanunk ilyentől, ha minden úgy ment volna, ahogy ezt négy évvel ezelőtt gondoltuk, azaz Ruganiból jó védő lesz, neki most kellett volna teljesen beérnie, hogy méltó utódja legyen Barzaglinak. Erre a srác egy sokadik védő lett, nagy meccsen életveszély, egyedül Sarriban bízhatunk, hogy csodát tesz vele. Lényeg a lényeg, Bonucci mehet amerre lát.

babo0410 2019.06.29. 21:32:50

Nálam egy hármas alá, alá, alá volt a teljesítménye. De emerileg régen mérhetetlen nagy bunkó.

Grinta 2019.06.29. 22:07:59

Vissza kell hozni Benatiát helyette.Pénz is befolyik,plusz is lesz,darabra is megleszünk,minőségre is.Ennyi az egész.

JuventusFanatikus 2019.06.29. 22:17:49

@Grinta: Azt a Benatiát, aki nem volt hajlandó pályára lépni, a legnagyobb bajban otthagyta a csapatát, hogy apróért elmenjen pénzt keresni, majd a gyermekeire keni az egészet, hogy miattuk lépett? Köszönjük, nem kell ide, egyébként is ugyanúgy padot koptatna, ahogy Maxibá' alatt tette.

2019.06.29. 22:38:43

Tőlem mehetne újra,nálam ő mindig az a védő marad,aki csak és kizárólag a BBC-ben volt világklasszis és ott is volt két extra meg ő...Barzagli tanár volt,Chiello egy állat,Bonucci meg jól lát a pályán,ennyi,alapvetően védőnek sose volt jó.

del pipi 2019.06.30. 07:55:29

Nálam hármas jó indulatból mert bajnok lett, de az a Bonucci hol van már aki volt még mielőtt elment a Milánhoz leamortizálódni?

ZecH 2019.06.30. 08:37:32

@Il Principino: Korrekt vagy! Veled ertek egyet!

Joseph Toser 2019.06.30. 23:59:28

Jóindulattal..3as. Meg sem közelítette Chiello-t.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása