Donnarummát és SMS-t vinné a PSG

donnarumma_gianluigi_ac_milan_cimert_csokol.jpgAz egykori AC Milan sportigazgató, Leonardo hivatalosan is visszatért a PSG együtteséhez, és a hírek szerint a klub ajánlatot kíván tenni Gianluigi Donnarumma és Sergej Milinković-Savić ügyében.

A brazil szakember ezen a héten került vissza a francia fővárosban, miután a milánói csapatnál az idei félresikerült szezon után távozott a klubtól.

A La Stampa értesülései szerint Leonardo kihasználná jártasságát az olasz futballban, és a PSG ismét a Serie A-ból erősítene, például 60 millió euróért vinné Gianluigi Donnarummát.

A szakember természetesen tisztában van azzal, hogy a milánóiak pénzre szorulnak, Gigi Donnarumma pedig várhatóan távozni fog egy olyan csapathoz, ahol valamivel magasabb célokért küzdhet.

Mivel a kapus a milánói akadémián nevelkedett, a klub számára tiszta nyereség lenne a kapus játékjogának az értékesítése.

Az olasz hálóőrért a Manchester United is érdeklődést tanúsít, azonban Leonardo olasz kapcsolatai előnyt biztosíthatnak az anyagiakban nem szűkölködő klub számára.

Egy másik távozó a Serie A-ból Sergej Milinković-Savić lehet, akiért állítólag már tavaly is próbálkozott volna Leonardo az AC Milan képviseletében, azonban a tulajdonos, az Elliott Management megvétózta a transzfert.

A francia Canal+ szerint a Paris Saint-Germain 75 millió euróért vinné a Lazio középpályását, miközben a futballistának ötéves szerződést és évi 5 millió eurós fizetést ajánlana a klub.

A Lazio 120 millió eurós árat szabott ki a szerb középpályás kapcsán még a tavaly, azonban az elmúlt szezonban jóval gyengébben kezdett a valószínűsíthetően igencsak elvágyódó játékos, ami valószínűleg csökkentette valamivel a futballista valós piaci értékét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5414896016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2019.06.15. 21:15:30

Gyakorlatban nagyon kíváncsi lennék hogyan működik ez a P$g-nél?Milyen szakmai koncepció mentén?Ez két név nem rossz,félreértés ne essék!Engem a döntési folyamat érdekel ott-ahol edzők,sportigazgatók cserélődnek-állandóság nem olyan sok van.Most jött Leonardo,megkérdezik Tuchelékat?akik lehet holnap-jövőre-itt sem lesznek.Leo!Te meg tavaly nem voltál! : D
Hogy van x pénzünk,szerintetek hova igazoljunk,és kiket?Hogy választják ki?Csupán személyes szimpátia/kapcsolatok a Serie a felé Leonardo esetében(hozzáértés)alapján

delpi0823 2019.06.15. 22:47:17

Remeljuk ezt a tulertekelt savicot elhalasszak elolunk.

babo0410 2019.06.15. 22:57:46

@Grinta: Jogos felvetés, és ezek szerint ennyit ér az, hogy a katari sejk visszább akar venni a PSG-be fektetett pénzből, mert annyira nem jött be, mint remélte? Mert jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy megint pénzszórás jön.

Bagg10 2019.06.15. 23:29:44

@Grinta:
Az esetek 90%ában a személyes kapcsolaton alapszik minden. Rengeteg pénz mozog az asztal alatt.
A Hivatalos UEFA ügynöki jutalék 10%, ezt megállapodás kérdése ki fizeti. Van amikor maga a játékos. Ezen felül a játékos aláírás pénze megy rendszerint 4-5 felé. Ebből kap a sportigazgató, van hogy az edző, a menedzser, (rendszerint 2-3-4 menedzser, mert manapság nagyon ritka, hogy valaki egyedül megoldja, arra csak a nagyon nagyok képesek), a játékosnál marad szerintem ebből a legkisebb. De ez is változó lehet.
Aztán a mindenkori fizetésének általában a 10%-a megy a menedzserhez, aki attól függően hogy állapodott meg a háttérben a belső emberrel, (sportigazgató, edző, alelnök, az aki végigvitte belül az igazolást) van hogy feleznek.
De ez egy nagyon zárt és bonyolult világ, az hogy egy igazolás végigmenjen rengeteg dolgon bukhat el és sajnos a szakmai oldala az egésznek olyan 20%.

Bagg10 2019.06.15. 23:40:07

Most olvastam vissza, a PSG-re vonatkozott a felvetésed.
A katari szabad kezet adott Leonardonak. Tavaly a Tuchel kezében volt a jogar, az igazolások 80%át ő kérte és az ő szava döntött, ezért volt előnyben a német vonal. Az az iroda aki oda segítette a Tuchelt, természetesen azon keresztül mentek a játékosok a PSG-be, így a szétosztás is egyszerű volt.
Mivel a BL-ben megint bukó volt, ezért a klubon belül a szakmai stáb örült, hogy nem rúgták picsán őket, de láthatóan a befolyásuk nagyrészét elvesztették. Ez a befolyás és a döntés visszakerült a Leonardo kezébe, aki az olasz piacon mozog otthonosabban, nevezzük így.
Úgyhogy most a PSG-hez brazilok, vagy SerieA-s játékosok fognak érkezni, szigorúan anyagi alapon :)

rockitbaby 2019.06.16. 05:35:28

@Grinta: Szakmai oldalát nézve, Buffon távozása révén kell oda egy kapus. Valószínűleg az sem baj, ha olyan képességű, aki akár ki is szoríthatja a jelenlegit, Areola-t. Tuchel elmondta, nem fog most annyira rotálni a kapusok között.

A középpálya más kérdés. Évek óta igazolnak oda, valag pénzt elszórva, vagy a saját neveléssel próbálkozva - kevesebb sikerrel, lásd Rabiot. Verratti óta nem sikerült oda érdemben igazolniuk és ha azt is hozzávesszük, hogy Rabiot ingyen távozásával - a transfermarkt.de oldalra alapozva - csupán négy ténylegesen középpályásuk marad, nem csoda, ha akarnának oda is valakit, netán valakiket.

Szóval sportszakmai szempontból meg lehet indokolni, miért akarnak kapust és középpályást igazolni. Konkrét nevek tekintetében már nehezebb ilyen magyarázatokat találni.

Isti Kis 2019.06.16. 06:01:16

Felőlem is elvihetik SMS-t,már nem olyan mint volt. Viszont az idegesít,hogy ha "nagy" nevekről van szó,akkor mi meg akarjuk venni,más csapat pedig megis veszi.Eddig amit biztosra olvastam,az az hogy a Sassuoloból és az Empoliból erősítünk,Két nagyon kis csapat,főleg az Empoli aki kiis esett. Biztos hogy ez erősítés lenne?

Andras74 2019.06.16. 10:55:02

@delpi0823: ezzel pedig Rabiot jöhet, ingyen.

del pipi 2019.06.16. 11:22:13

@Andras74:Hát ha két kp jön ingyen egyet azért vehetnénk pénzért,nem?

del pipi 2019.06.16. 15:23:39

Lo Celso, Kovacic. Isco Zaniolo talán ezekből egyért lehetne fizetni ha már Ramsey ingyen, Rabbiot ingyen jönne. Azért ilyen középpályával hogy Pjanic Can Ramsey Rabbiot Bentancur ja meg esetleg a szerb srác vagy valamelyik az említettekből az erős lenne nem? ÉS Te kit hoznál?

delpi0823 2019.06.16. 19:38:06

@del pipi: Hat az a baj nem sok klasszis kozeppalyas elerheto.Akiket felsoroltal azok kozul egyertelmuen Iscot.Pogba meg jo megoldas lehetne, de 150milliot kifizetni egyertelmuen badarsag lenne.

del pipi 2019.06.17. 05:40:02

@delpi0823: Meglátjuk kik jönnek, már várom kíváncsian.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása