Megvan a megegyezés Sarri kapcsán

sarri_maurizio_chelsea_3.jpgA Juventus vezetőségének sikerült megegyezésre jutni Maurizio Sarri londoni szerződésbontása kapcsán, azonban a piemonti klubnak kártérítést kell fizetnie a londoniak számára.

Az elmúlt hetekben számos hír látott napvilágot a Juventus következő mesterét illetően, olyan nevek merültek fel, mint Pep Guardiola és Mauricio Pochettino, mostanra azonban világossá vált, hogy a legvalószínűbb opció Maurizio Sarri lehet, úgy angliai, mint olasz források szerint.

A Sky Sport Italia értesülései szerint a kluboknak sikerült megállapodniuk Maurizio Sarri szerződésbontása ügyében, és hivatalos bejelentés várható akár a következő 24 órában.

A BBC jelentése hasonló információt osztott meg, azonban az angol forrás szerint a bianconero klub 5 millió angol font megfizetésére köteles, kártérítés gyanánt.

A Guardian, The Telegraph, SportItalia és számos egyéb hírforrás ugyanezekről számol be, az olasz edző pedig hároméves szerződést írhat alá a Juventus vezetőségével.

Az elhúzódó edzőkérdés megoldása már a láthatáron, és a a klubok akár már ma hivatalos bejelentést tehetnek, míg az edző bemutatása jövő hétre tolódhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1014893412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biancineri101 2019.06.14. 09:17:33

Én nagyon bírtam Allegrit, de ha ő megy akkor a legjobb opciónak Sarri tűnik, talán ő új lendületet adhat pár játékosnak(Rugani,J Cancelo,Pjanix,Dybala, DC, Higuain?!) persze közülük tuti lesz aki majd távozni fog.

rockitbaby 2019.06.14. 09:19:39

Ha azt nézzük, hogy a Napoli tavaly komolyan megszorongatott minket a végére, és az egymás elleni meccseken nekünk csak az eredmény jött, egyébként lefociztak minket. Továbbá EL győzelem is befigyelt neki, azt gondolom - a játék képét is figyelembe véve - még jól is kijöhetünk ebből a cseréből.

venember83 2019.06.14. 09:23:41

Cáfoljatok meg, ha tévedek, de sok sérülés nem hátráltatta a Napolit tavaly. Na jó, kivéve Miliket. De alapvetően nem nagyon estek ki meghatározó emberek, nem?

pedronegroo 2019.06.14. 09:27:17

Akkor valószínű nem volt olyan sima a kilépés, bár ez az 5 millió aprópénz és igazából jogos követelés az angolok részéről.

Én csak remélni tudom hogy ugyanolyan minőségi focit fog Sarri itt is összehozni mint korábbi csapatainál, mondjuk Allegrihez képest már három értelmes passz is előre lépés lesz... Szumma-szumma nagyon várom a szezont végre megint lesz értelme a meccseinket nézni!

rockitbaby 2019.06.14. 09:35:40

@venember83: Én se nagyon emlékszek ilyenre. Ellenben arra igen, hogy milyen zseniálisan oldotta me Milik pótlását.

jeneiPALI 2019.06.14. 09:37:31

Én örülök neki nem rosz edző ő, mint sokan gondolják, allegri tol meg jobban nem utaltak senkit se mikor ide jött, most sokan sírnak érte, adjunk neki időt ne mindjárt rahuzzuk a vizes lepedőt, allegrivel már nemment és a klubb fontos nem az edző forza juve

pedronegroo 2019.06.14. 09:46:36

@venember83: Nagyobb sérüléshullámokra én se emlékszem, de ha volt is kieső szerintem Sarri megoldotta, lásd pl. Mertens, Ő csak amolyan vészmegoldás volt aztán Ő lett a csapat gólfelelőse. Sarri-nál csapatjáték, szisztéma van ezt kell el megtanulni minden játékosnak, ha van rendszer és mindenki megtanulta akkor könnyebb a helyettesítés is mintha a csapat csak egy-két kulcsjátékosra támaszkodna(lásd Allegri focija), de természetesen az egyéni hozzáadott pluszokat kiesés esetén akkor is nehéz pótolni viszont szerintem könnyebb, ha van egy jól bejáratott működő játékrendszered.

Jack Bauer 24 2019.06.14. 09:50:32

Én nem örülök neki, de a puding próbája az evés! Egy esélyt megérdemel!

rockitbaby 2019.06.14. 09:53:00

@pedronegroo: De ehhez az kell, hogy akár a támadó, akár a három középpályás sor mind tudja a saját területén bármit játszani. Univerzális játékosok kellenek. Elöl pipa, de a középpályára sem véletlen Pogba es Rabiot neve.

pedronegroo 2019.06.14. 10:11:49

@rockitbaby: Ha jobb játékosok vannak adott posztokon az természetesen nem baj, de a szép focinak nem függvénye, az Atalanta egy noname középpályával alázott minket meg a mezőny nagy részét és játszottak jó focit.

rockitbaby 2019.06.14. 10:21:34

@pedronegroo: Nem minőséget mondtam, hanem univerzalitást. Pl a CR7-Kean-Dybala hármas a csatársor bármely posztján legyen bevethető, ne okozzon gondot. Ugyanez igaz a középpályára.

Minőség is fontos, de a rendszer - ahogy mondtad is -, a legfontosabb. De csak akkor fog müködni, ha pl kiesik Kean és ha Dybala-t pakolja a mister a helyére ne legyen visszaesés.

Jamal Jamal 2019.06.14. 10:23:09

@venember83: Ghoulam sérülése szerintem Sarri edzősködése alatt volt.

spaolo1981 2019.06.14. 12:11:31

Edző kipipálva. A lehetőségekhez képest nem rossz. Most akkor elkezdhetünk játékosokat is igazolni.

Il Principino 2019.06.14. 13:04:52

Sarri gondolom már ki is nézte magának,hogy ki az a 14 játékos,akit nonstop játszat majd,márciusban meg kifullad a keret lásd Napoli korábban..
Idén viszont sokszor azért bírálták mert nagyon rotált a dinamonál,reméljük ezúttal megtalálja az egyensúlyt a keret legmegfelelőbb kihasználása érdekében!!!
Csak már jelentsenek be már vkit,legyen vége ennek a szappanoperának :)

Tony. 2019.06.14. 13:08:26

Viszonylag egyszerű dolgunk lesz akkor a jövőben is, mert úgy látszik csak nem fognak ide soha külföldi edzőt kinevezni, így igencsak leszűkül a kör. Kár itt álmodozni.

Csak Csucsu 2019.06.14. 13:52:13

Még hányszor egyezünk meg sarrival? :D múltkor már csak a klubbal egyezkedtünk előtte abramoviccsal. Még lehozhatnák, hogy a Chelsea szertárosa szerint Sarri maradni fog...
Amúgy elérkeztünk az ominózus 14. Éhez :)

Hiribi27 2019.06.14. 15:00:33

1 évre jó lesz ő a bajnokságban. Allegri addig kipiheni magát és jöhet is vissza.

ZecH 2019.06.14. 15:30:35

@Il Principino: Az utolso bekezdesed magamra tetovaltatom.... Ruhellem az uborkaszezont!

babo0410 2019.06.14. 17:47:17

Elragadtatva nem vagyok, de ha már, akkor jöjjön, és cáfolja meg a kételyeimet. Mondjuk leginkább attól félek, hogy nincs tekintélye a játékosoknál, és túl könnyen fel is adja, nem csap az asztalra. Legalább is a Chelsea-nél volt egy-két eset, ami erre utalt. Remélem itt ezt is megcáfolja. Egyelőre nem bízom benne, de remélem meg tud cáfolni. Hajrá Sarri!

del pipi 2019.06.14. 20:28:59

Én viszont nagyon vagyok bulldog ! Mehet a foca! A Sarriball! Igaz Grintabá?

epaska 2019.06.14. 21:13:18

Sarri egy remek edző. Én kifejezetten örülnék az érkezésének.
A Napoliból és a Chelseaből is kihozta a maximumot.
Végre bátrabban lehet majd írni a Juvét hendikepbe. XD

Grinta 2019.06.15. 12:56:52

@del pipi: Ha már csak Mandzukicot kirakja-50%-ban vége van Nálam..a ne kérdezd mennyi százalékából! ; )

Grinta 2019.06.15. 19:34:00

És ha hozzáteszem azt hogy kilencesben majd ideengedi(szava nem lesz,ujjong hogy a Juventus lehajol hozzá) a bunkógyereket a kígyóktól..

JuventusFanatikus 2019.06.15. 21:09:09

@Grinta: Sarri nélkül is akartuk Icardit, ha ingyen lesz akkor meg alap dolognak kell lennie. Egy utolsó marha, de azért semmi pénzért egy 100 milliós játékost... Dani Alvest kibírtuk, ezzel is kibékülünk valahogy.

Grinta 2019.06.15. 21:20:18

@JuventusFanatikus: Lehet Allegri nem akarta,és ezért feneklett meg a további közös munka.Nyilván csak tipp,nem tudjuk.
Alvessel még csak véletlen sem hasonlítanám össze,már csak a teljesítménye,tudása okán sem.Lehet Danira mondani sok rosszat,de amit a bunkófiú megcsinált a kígyóknál sorozatban! azt a legnagyobbak sem merték sehol.Dani sehol nincs ahhoz képest úgy-hogy a a pályára amit letett,az csillagos 5.

del pipi 2019.06.15. 21:40:46

@Grinta: Pedig sajnos Mandzu lesz az első távozó, tudom nem mindenki örül Icardinak de én nem is speciel szimpátiából, de az egyik legjobb 9-es. Mint Rabbiot srác is nagyon elkélne nekünk. Sarri pedig egyszerűen tuti lesz, ő is megnyer mindent csak BL kérdések lesznek.

JuventusFanatikus 2019.06.15. 22:21:23

@Grinta: Más nem igazán van, mint hasonlítási alap, szerencsére.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása