A calciomercato értesülései szerint a Juventus felvette a kapcsolatot az AS Roma mezében kiváló első szezont nyújtó Nicolò Zaniolo képviselőivel.
A fiatal olasz játékos a Radja Nainggolan-transzfer részeként került a farkasokhoz az Intertől, az elmúlt szezonban nyújtott megmozdulásaival pedig számos klub figyelmét felkeltette, és természetesen a Juventus is szívesen keretében tudná a fiatal olasz futballistát.
Állítólag a Juventus képviselői Milánóban találkoztak Claudio Vigorellivel, aki Nicolò Zaniolo érdekeit hivatott képviselni. A fiatal játékos jelenleg mindössze 150 ezer eurós szerződéssel rendelkezik az AS Roma csapatánál, hosszabbítás esetén pedig szeretné, ha ez az összeg legalább 2,5 millió euróra emelkedne.
Az óhajtott komoly bérnövekedés természetes folyományaként beindultak a pletykák is, és több napilap többször írt már a Juventus érdeklődéséről, ha a fővárosiak nem kívánják biztosítani a játékosnak a kívánt feltételeket.
A nyárra valószínűleg komoly átalakulást tervező klub a fiatal olasz futballista árából finanszírozhatná Mauro Icardi leigazolását, akivel az elmúlt héten többször hírbe hozták a farkasokat, miközben milánói hírek szerint Antonio Conte a keretben sem kívánja látni az argentint, így mindenképpen távoznia kell a játékosnak az Intertől.
A Juventus kész játékosokat bevonni a Zaniolo bizniszbe, így felmerültek olyan nevek, mint Gonzalo Higuaín, Juan Cuadrado és Mattia Perin, akik hasznosak lehetnek a farkasok számára, de a Juventusnál igencsak peremre szorultak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2019.06.08. 11:18:00
Ami Zaniolo-t illeti, nem tudom eldönteni, hogy mennyivel lennénk előrébb. Az tuti, hogy a megfelelő rendszerben komoly fejlődést mutathat, és ha Sarri jön, az ő ultra támadó focijába még illene is. De mindent nézve azért komoly lépés lenne ez neki. Itt azonnal kellene komoly teljesítményt lepakolnia, különben pad - jobb esetben. Nem mindenki bírja a mentális terhelést ilyen fiatalon.
Andras74 2019.06.08. 12:07:48
rockitbaby 2019.06.08. 12:14:35
A Roma jól járna - egy ideig -, mert a távozó Dzeko-t jól tudná pótolni. Az sInter meg talán jobban jár a bosnyákkal. Még csereüzlet is lehet belőle. Szóval annyira nem légbőlkapott dolog az Icardi-s rész.
Andras74 2019.06.08. 13:13:39
Annak meg kifejezetten örülnék, ha az izék sokat buknának rajta!
Legszebb öröm a káröröm! Szívből jön, és nincs benne irigység!