A Chelsea kész elengedni Sarrit

sarri_maurizio_el_donto_emeryvel.jpgTovábbra is izzik a Sarri-szál az olasz sajtóban, s a Sportitalia állítása szerint az utolsó akadály is elhárult az útból, mert a Chelsea kész elengedni a szakembert a Juventushoz.

A pletykáról a Sportitalia munkatársa,  Alfredo Pedullà számolt be, aki közelről követi a fejleményeket, s igen megbízható információkkal szolgált annak idején, mielőtt Sarri végül a Napolit elhagyva a Chelsea alkalmazásába lépett volna.

Fali Ramadani Londonban hosszú egyeztetéseket tartott a Chelsea igazgatóival, s úgy tűnik, a megbeszélés eredményesnek bizonyult, mert pozitív visszajelzésekkel távozhatott az angol klubtól.

A 60 esztendős szakember a héten nyerte pályafutása legelső trófeáját, amikor az általa irányított Chelsea fölényes, 4:1-es győzelemmel semmisítette meg az Arsenal együttesét az Európa Liga bakui fináléjában.

A hírek szerint a Chelsea most betartja ígéretét, amelyet azzal kapcsolatosan tett, hogy Sarri szabadon távozhat, amennyiben a finálé után is ez volna a szándéka.

Az európai sikeren túl, Sarri a Premier League harmadik, Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyén végzett csapatával első Londonban töltött szezonjában, valamint bejutott a Ligakupa döntőjébe, ahol a Manchester City-vel szemben marad alul.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8814872890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2019.06.01. 09:27:47

Azert skacok Sarri lepese a napolitol most fizetodik ki,itt azert lesz anyagi hatter,fixen nyerhet bajnoki cimeket,angoloknal eselye nincs,hogy a pool-city kemenyen kolthet,pedig alapbol jo a keret,Abranak mar nem erdeke oriasi osszegeket elszornia,bar Kepa elhozatala arnyalja nem.kicsit a tavaly nyari koltekezesuk

rockitbaby 2019.06.01. 09:43:01

@Rivendell: Én nem gondolnám, hogy egy alapvetően sikeres Chelsea szezon után a megkezdett munkát vastagon félbehagyná. Sőt, lényegében éppen csak elkezdte. A logikus az lenne, ha még minimum egy évet maradna, hogy tényleg az ő csapata legyen.

Rikoo 2019.06.01. 09:46:56

@rockitbaby: Mondjuk a Juventus részéről felajánlott dupla fizetés elég meggyőző lehet a váltásra.

JuventusFanatikus 2019.06.01. 09:48:54

@rockitbaby: Csak ugye igazolni nem bírnak, Abramovichban bármikor benne van az, hogy meneszti, a Juve padjától pedig jobbat nem igen talál. Logikus lépés lenne, ha Torinóba szeretne jönni, kupák+pénz.

rockitbaby 2019.06.01. 10:08:30

@Rikoo: A fizetés nem minden, bár felteszem Con Te is komolyan nyáladzott arra, amit a sInter ajánlott.

@JuventusFanatikus: Nem igazolhatnak, de ez akár jó lehetne arra is, hogy az amúgy kiváló akadémistákat beépítsék. Sarri pedig nem bánik rosszul a fiatalokkal. Rugani is nála mutatott még labdarugóra emlékeztető teljesítményt. Szerintem összességében jól fognak kijönni ebből, mert így előkerülhet akár az új Terry, vagy Lampard - még akkor is, ha ő nem saját nevelés volt. Persze a City-Pool komolyabban el fog húzni így, de kötve hiszem, hogy ettől még a dobogóra vagy a négybe ne férnének oda. Szerintem olyan sokban ez nem változtat a lényegen. Nem a legjobb és talán nem is a leggyakoribb példa, de a Tottenham nulla igazolással a tavalyi BL bukta után döntőzik.

alexGicamo 2019.06.01. 10:21:05

Szerintem, két lehetőség van :
1. Befejezi, amit elkezdett és jövőre megpróbálja megnyerni a Kékekkel a bajnokságot és a Ligakupát is .
2. Ha tényleg ajánlatot tettünk neki, akkor kellően csábító lesz számára és elfogadja .
Én az előbbire voksolok . Szerintem, kitölti a szerződését .

Rivendell 2019.06.01. 10:40:27

Megnyerni...mit? Fenyevekre vannak a poop-city parostol es akkor van meg 2-3 masik csapat veluk 1 szinten

Il Principino 2019.06.01. 11:35:59

Jobb lesz neki ha lelép,még mielőtt menesztik.
Hazard nélkül nem lesz ütős ez a Chelsea,parádés szezonja volt!
Willian-Pedro-Giroud is 30 felett már..

Leram7 2019.06.01. 12:22:16

A chelsea most valószínűleg egy átmeneti időszakot fog élni.

Nem igazolhatnak 1 évig
Megsérült Loftus-Cheek decemberig.
Valószínű Kovacic visszamegy a realba.
Elmegy Marcos Alonso az atleticoba.
Higuaint szerintem nem veszik meg.

Sarri csapata jövőre reaálisan top 6-ra esélyes, ha Hazard is távozik.

A chelsea-nek és Sarrinak is ideális, ha lelép. Egyrészt Lampard-al türelmesek leszenek, Sarri meg kap egy Bl-re és Bajnokságra is esélyes csapatot.

Andras74 2019.06.01. 12:29:07

Nincs semmi bajom Sarrival.
De egyszerűen nem értem, h miben lépnénk Vele előrébb, Maxihoz képest?
5 év, 5 bajnoki cím, 4 olasz kupa, 2 olasz szuperkupa.
A bl mindenkivel lutri.....

Mi az amit nyerhetünk? Mert bukni bőven van mit!

Ghun83 2019.06.01. 12:34:39

@Andras74: Elvileg sokak reményei szerint eredményes támadó focit.

krisszvector 2019.06.01. 12:53:40

Amíg ide nem ér, addig én még is csak a Roma kispadját ajánlanám, már ha valóban haza akarna térni.
Dzeko helye épp megüresedett, ezzel egy csapásra találtunk is csapatot Higanynak, ez is pipa.
Egyébként nagyon is jót tenne a ligának ha haza jönne(Juve, Atalanta, Roma, izé).

babo0410 2019.06.01. 12:54:05

Ennél rémesebb képet nem is találhattatok volna róla.

Apuleius 2019.06.01. 12:59:50

@babo0410: Azért lássuk be, nem könnyű előnyös képet találni Sarriról

Il Principino 2019.06.01. 16:47:30

Majd egy kis "bagóért" elengedik :D :D :D

del pipi 2019.06.01. 17:21:46

Ha Poch nem jön , és ha nem robban nagyobb bomba edzői szinten, akkor egyértelmű hogy ő a legjobb a Juve-nak! Én szeretettel várom a bagójával együtt!

Cannavaro 2019.06.01. 18:16:40

@babo0410: Gyűjts aláírást, hogy Brad Pitt legyen a mester... :DDDD Vagy George Clooney párti vagy?

babo0410 2019.06.01. 18:38:25

@Cannavaro: Ha már, akkor Hegyi Barbara meg Nyertes Zsuzsa voltak nekem a legszebb színésznők. Pasikon nem gondolkoztam még, nem izgatnak valahogy. De mint színész, mindkettőjüket jónak tartom. De szerintem maradjanak inkább a filmvásznon. :)
@Apuleius: Ez igaz, de ilyen rusnyának még nem láttam. Mondjuk nem baj, ha rusnya, csak a BL-t nyerjük meg, és minimum legyen meg egymás után a 10 bajnoki cím.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása