Jelölt a kispadra: Mauricio Pochettino

pochettino_mauricio_megigazitja_a_nyakkendot.jpgMíg az előző részben Olaszország egyik legtehetségesebb fiatal edzőjével foglalkoztunk, most egy igazi nagyágyú kerül górcső alá. Az argentin edző csapata nem kisebb tettet hajtott végre, mint, hogy bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A következőkben Mauricio Roberto Pochettino Trosserót ismerhetjük meg kicsit jobban.

Első klubja, amelyet edzőként irányíthatott, az Espanyol volt. Ebben az együttesben töltötte utolsó éveit játékosként, trénerként pedig kilenc olyan futballistát edzhetett, akik egykoron csapattársai voltak. 2009-ben ült le a katalánok padjára, és egészen 2012-ig a klub edzője volt, amikor is nagyon rossz teljesítményt nyújtott a gárda, így a mestert menesztették. 160 mérkőzés alkalmával vezethette harcba együttesét, amelyből 53 összecsapást nyertek meg, 38 alkalommal csak a döntetlent sikerült elérni, míg 69-szer vereség lett a mérkőzés vége. A mérkőzésenkénti átlagos pontszám 1,23, ami nagyon alacsony szám, de figyelembe kell venni azt is, hogy az Espanyol egy olyan gárda volt akkoriban, amely leginkább a tabella közepén helyezkedett el.

Nem volt sokáig klub nélkül, a Southampton lecsapott rá, még 2013 januárjában. Másfél szezont töltött a Szenteknél, és elérte együttesével a nyolcadik helyet, ami kétségtelenül hatalmas siker volt. Gárdájával huszonháromszor zsebelte be a három pontot, tizennyolcszor csak egy pontot sikerült megszerezni, míg tizenkilencszer vereséget szenvedett a Southampton. Pont/meccs: 1,45

Felfigyelt rá a Tottenham, amely együttes le is csapott a szakvezetőre. Az olasz felmenőkkel rendelkező mester rendesen ráncba szedte a Spurst.

Első szezonjában sikeresen elérték az ötödik helyet a Premier League-ben, a Ligakupában döntőztek, míg az EL-ben már a legjobb harminckettő között kiejtette őket a Fiorentina.

A második szezonjában már harmadik lett a Tottenham, az EL-ben pedig a legjobb tizenhatig jutott el, ahol a Borussia Dortmud állta útját.

Harmadik szezonjában már felkúszott a londoni klub a második helyre, de a nemzetközi hadszíntéren továbbra sem tudott maradandót alkotni gárdájával. Indulhattak a BL-ben, de kiestek egy gyenge csoportból, míg az EL-ben még a Genket sem tudták legyőzni, így onnan is hamar kipottyantak.

A negyedik szezonjában a harmadik helyet érte el a Tottenham a PL-ben, és a BL-ben is végre komolyabb eredményeket ért el. Olyan csoportból jutott tovább elsőként, amelyben ott volt a Real Madrid, a Borussia Dortmund és az APOEL. A legjobb tizenhat között a Juventusszal kellett megütközni, nagy csatában maradt alul az angol együttes, nem sok kellett volna ahhoz, hogy sikerüljön a továbbjutás.

Az idei évadban a negyedik hely lett meg a Sarkantyúsoknak, míg a Bajnokok Ligájában megtörtént a hőn áhított menetelés. Egy kemény csoportból jutottak tovább, amelyben ott volt a Barcelona, a PSV és az Inter is. Alig jutottak tovább az angolok ebből a négyesből, mivel ugyanannyi pontjuk volt, mint az olaszoknak, és annak köszönhetik a továbbjutásukat, hogy volt idegenben lőtt találatuk. A nyolcaddöntőben a Dortmundot iskolázták le, a negyeddöntőben a több idegenben lőtt gólnak köszönhetően jutottak át a Manchester Cityn, ahogy az elődöntőben is a több idegenben szerzett találatnak köszönhetően tudták legyőzni az Ajaxot. Pochettino 275 mérkőzésen irányította eddig Spurst, 155 alkalommal sikerült nyerni, 54-szer csak döntetlenre futotta, míg 66-szor vereséget szenvedett az együttes. Nagyon jó a pont/meccs átlaga: 1,89.

totaja_1819_ucl.jpgPochettino mester taktikailag eléggé sokszínű. Kedvenc felállása a 4-2-3-1, de előszeretettel használja a 4-4-2-es hadrendet, a 4-3-1-2-őt, a 3-4-3-at és a 4-3-3-at is. Akár meccs közben is variálja a játékrendszereket, ami szintén nagy erény. A támadó futballt preferálja, általánosságban hetven gólt szerez a bajnokságban a Spurs, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy nem totális futballt játszat az argentin mester, de nem is bunkerfoci híve. A Tottenham alapjában véve egy labdatartó együttes, de bátran rendezkedik be kontrákra is, ha ez szükséges ahhoz, hogy az ellenfél fölé kerekedjen. Olyan esetben, mikor az ellenfél rendkívül ismert a labdatartásáról (például a City), olyankor nem ragaszkodik a labda tartásához, inkább  az ellenfélhez igazodik a csapat, magyarul pont ellenkezőjét teszi, mint amit az aktuális rivális. Az argentin tréner együttese erősen letámad, ezzel zavarja a labdakihozatalt, és amint sikerül elcsenni a játékszert, gyors kontrába kezd. Ahogy az angol csapatokat általában, a Tottenhamet is  a hatalmas tempó és a rengeteg futás jellemzi.

A védekezésben akadnak gondok, itt pedig nem feltétlen csak az egyéni hibákkal vannak problémák, hanem a védekezés megszervezésével is, mert nem mindig tudják megfelelően megakadályozni az ellenfél kidolgozott támadásait. Ami Pochettino mester egyik legnagyobb ismérve a védekezés terén, az a csatárok lesre állítása.

Taktikailag ugyan képzett és univerzális a dél-amerikai edző, de mégsem ebben igazán kiemelkedő, hanem motiválásban. Egy igazi motivátor, ami nem abban mutatkozik meg, hogy ordít az oldalvonal mellett, hanem a futballistákat emberként kezeli és sok játékosból egy csapatot tud kovácsolni. Kiváló pszichológus, fel tudja tüzelni a játékosait és elhiteti velük, hogy fontos részei a csapatnak. Nem véletlenül dicséri agyon a játékosait a sajtóban. Ilyen eset például, mikor azt nyilatkozta, hogy Hugo Lloris egyértelműen a világ legjobb kapusa, míg Eric Dier a világ legjobb szűrője. Ez egy szurkoló számára vicces lehet, mert ezeknek a kijelentéseknek nincs sok valóságalapja, de a játékosok számára fontos lehet. Pochettino és a futballistái között nagyon jó a kapcsolat, meg tudja értetni játékosaival, hogy egymásért küzdjenek, és érte is. Nagyon jó kapcsolatot ápol játékosaival, rendkívül tisztelik és szeretik.

A futballkedvelők számára is szimpatikus figura, mivel ő azon kevés emberek egyike, aki elvekkel rendelkezik, nem feltétlen a pénz vezérli, és fontos számára, hogy hű legyen kenyéradójához. Jó példa erre, hogy a Real Madrid el szerette volna csábítani, de ő akkoriban írt alá új szerződést az angolokkal, ezért úgy érezte, nem lenne tisztességes elhagyni őket. Sokat jelent számára az is, hogy rivális csapat padjára ne üljön le, elmondása szerint inkább dolgozna egy farmon, mint, hogy a Barcelona mestere legyen, amely klub az Espanyol ősi riválisa. Kevés hozzá hasonló ember van már a futball világában, egy régebbi vágású ember.

Ám ahogy általában lenni szokott, neki is van kevésbé  szimpatikus oldala, mint például, hogy szeret panaszkodni a sajtóban, ujjal mutogatni másokra. Ezt a Juventinók is megtapasztalhatták, de a közelmúltban is volt egy eset, amikor azzal volt elégedetlen, hogy az Ajax több nap pihenőt kap, mint az ő együttese.

A fiatalokat bátran veti be, sűrűn rotál. Különös figyelmet fordít a saját nevelésű játékosokra.

Az, hogy a PL-ben sikeres, kétségtelenül igaz, mivel egy picit kisebb költségvetésből versenyképes gárdát rakott össze. A sors fintora, hogy ha a tavalyi szezon végén kerülne szóba, hogy ő váltaná Allegrit, akkor minden bizonnyal azt rónánk fel neki, hogy Európában nem igazán bizonyított, mert ez igaz is volt az idei szezonig. Idén viszont csodák csodájára eljutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, igaz, hatalmas szerencse is kellett hozzá, de ez a BL megnyeréséhez sokszor szükséges.

Megnehezíti a dolgokat, hogy bizonyára magas fizetést tehetne zsebre, 12 millió euró éves bérezésről szólnak a hírek. Ez még a kisebbik probléma, mert a pletykák szerint ha a Juventus szeretné kivásárolni a szerződéséből a mestert, akkor 40 millió eurót kell letennie a Juventusnak a Tottenham Hotspur asztalára. Ha ez igaz, akkor ez nagyon nagy hátráltatója az üzletnek, mert normál esetben nem szabadna ennyit kiadni egy edzőért, plusz még a fizetése is elég komoly összegnek számít.

Összesítve, Pochettino egy taktikailag sokszínű edző, aki egy kiváló pszichológus, igazi csapatot tudna kovácsolni a Juventusból. Fizikailag nagyon jól fel tudná készíteni a csapatot, támadó futballt játszat, szeret rotálni, bátran beveti a fiatalokat is, Európában mára már bizonyított szakember. 

Ellene szól viszont, hogy életében egyetlen trófeát sem nyert még, a Spurs védelme pedig nem feltétlenül a stabilitásáról ismert, amiben az ő keze is benne lehet, de ezt csak egy kisebb problémaként jegyezném meg. A fizetése magas és a megszerzése sem lenne egyszerű. Irányítása alatt a Juve talán olyan lehetne, mint azt a szurkolók szeretnék.

Én mindenképp szeretném, ha ő lenne a Juventus következő edzője, mert valamilyen szinten megfelelne a Juve identitásának (ha még van ilyen, mert sajnos kihalófélben van), és nem igazán szokása követelőzni játékosokért, a taktikáját a csapathoz igazítja. Ha viszont muszáj lenne kipengetni érte azt a bizonyos 40 milliót, vagy ehhez közeli összeget, akkor nem ragaszkodnék hozzá, mert a többi jelölt sem rossz, de ezen nevek közül Pochettino megszerzése lenne a legjobb.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr314852822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra21 2019.05.24. 17:19:53

Inkább jöjjön az egyik olasz (Inzaghi/Sarri) és vegyünk meg egy Pogbát, mint hogy Pochettinora verjük el a pénzt. Jó edző, de egyáltalán nem garancia, nem érdemes ennyit invesztálni bele.

alexGicamo 2019.05.24. 17:20:22

Remek ismertető ! Csak így tovább ! Köszönöm !
Bárcsak ő jönne ! :-)

frenky441 2019.05.24. 17:23:34

@gomorra21: Tudsz jobbat? Inzaghi vagy Sarri garancia. Pocettinonál csak Zidane lenne jobb esetleg Guardiola. Én aláírom jöhet!!!

juve1982 2019.05.24. 17:25:51

"Egy igazi motivátor, ami nem abban mutatkozik meg, hogy ordít az oldalvonal mellett, hanem a futballistákat emberként kezeli és sok játékosból egy csapatot tud kovácsolni."
Ha ez igaz, már rendben is vagyunk... eddig ugyanis ezzel voltak a legnagyobb gondok.

Shyr Kahn 2019.05.24. 18:01:03

Rendkivul szimpatikus ez a csoka. Nem is igen van hatranya emlitve (ha a kritizalasait nezzuk, akkor jo ha eszunkbe jut: Allegri is kritizalt a Milannal, itt lenyugodott, szoval ez nem jo pelda szvsz), de ugyanakkor sztem egy problemaja van (bar ez a tobbi edzo jeloltre is igaznak tunik, kiveve Guardiola-t). Nevezetesen meg tenyleg nem nyert semmit. Meglatjuk mit hoz ossze Klopp ellen. Na az kemenyen feltolna az arat, ha BL-t nyerne.

2019.05.24. 18:06:06

Nekem ő a favoritom!

del pipi 2019.05.24. 20:13:24

@fire06: Remélem megkapjuk karira! Remélem júniusban lesz karácsony.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása