Dybala: „Maradni szeretnék a Juventusnál”

dybala_paulo_young_boys_ellen.jpgPaulo Dybala a legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy nem kívánja elhagyni a klubot, azonban a döntést a klubnak kell meghoznia.

La Joya kapcsán felmerült számos érdeklődő a közelgő mercato kapcsán, így például az Inter, az Atlético Madrid és a Manchester United is szívesen vinné a futballistát, legalábbis a pletykák szerint, miközben a csatár ügynöke és testvére nemrégiben meglebegtette a távozás valós lehetőségét.

A mai napon a Juventus tízese egy szponzoreseményen vett részt, ahol a Sky Sport Italia számára adott interjút.

„A testvérem a saját nevében beszélt. Én egyeztettem már Fabio Paraticivel, ő tudja, hogy miképpen vélekedek, és hogy maradni szeretnék a Juventusnál.

Ez nem rajtam múlik, a klubnak meg kell hoznia bizonyos döntéseket az új edző ötleteit is figyelembe véve, azonban én folytatni szeretném a pályafutásomat itt.

Nem tudjuk még, hogy ki lesz új edzőnk, de reménykedünk, hogy kimagasló szakember érkezik, akivel aztán mindent megnyerhetünk. Megköszöntük Massimiliano Allegri munkáját, köszöntöttük őt, és nagyon hálásak vagyunk mindazért, amit tett értünk.

A legfontosabb dolog a győzelem, ezen kívül persze a szurkolók szeretnének szép futballt látni, és számos edző tudja, hogyan lehet ezt elérni. A döntést a klubnak kell meghoznia.”

Ezt követően kifejezetten az Interhez való igazolásról kérdezték az idei szezonban sajnos sokat padozó futballistát.

„Rendkívül tisztelem ezt a mezt és a Juventus szurkolóit, ezért nem fogok egyéb klubokról beszélni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7014857036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.05.24. 18:00:20

Remélem olyan edző jön,aki el tudja helyezni őt a taktikájában...továbbra is ő a kedvencem a csapatból,kell nekünk,két csatáros vagy klasszikus irányítós felállásban is alap a helye.

Sárossy András 2019.05.24. 18:09:55

Remélem marad a feleségem is aki nem nagy foci szakértő imádja a játékát még ha idén nem is villogott ,de reméljük újra eljön az Ő ideje és sok öröme lesz minden Juventinának és Juventínónak!!! Szép hétvégét Nektek!!!

Andras74 2019.05.24. 18:11:22

Egy évet még mindenképpen megérdemel.
Nem a csatárokkal kéne idén tökölődni.
Még akkor sem, ha Madzut eladjuk.
Legalább játszhat a kölyök.....

Juvegaspy 2019.05.24. 18:24:29

@Sárossy András: Minden tiszteletem dee biztos hogy a jatekat imadja az asszony? :D

Juvegaspy 2019.05.24. 18:25:47

Akkor Paulo beszelj a bratyoddal ne dumaljon hülyeségeket, adj bele mindent s hajra

Sárossy András 2019.05.24. 18:31:43

@Juvegaspy: Csak nem pedofil 65 éves már !!! Haha üdv!!! Mikor idejött minden goljánal behívtam a szobába na ezt nézd meg micsoda szép gól volt és így történt meg a nagy "szerelem".....én dijazom a humort különben is,fel volt adva a magas labda ! Ciaóóóó!!!

babo0410 2019.05.24. 18:44:05

@fire06: Nagyon osztom. Ugyanezt akartam írni. Nekem is nagy kedvencem. Remélem ez a maradni akarok nem csak amolyan Pogbás duma, hanem komolyan így is gondolja.

Cannavaro 2019.05.24. 19:59:35

Dybala nem felejtette el focizni, csak nem volt olyan a taktika, és az egész közeg ami az Ő fejlődését, és tartós jó formáját segítette volna! Szerintem nagyon jó lesz, ha lesz olyan edző, aki tudja játszatni! Ha nem Allegri 2.0 jön, akkor nagy kincsünk lehet a jövőben!

del pipi 2019.05.24. 19:59:57

@fire06: kööööösssszzzzz!!!!! Ha olyan Tréner jön aki engedi is a játékosait kreatívan futballozni akkor egyértelmű hagyni kell még őt bizonyítani.

Bianconero 2019.05.24. 20:39:25

@Cannavaro: hajlamos voltam-vagyok azt hinni, hogy kipukkadt a DybaLufi, de hajlandó vagyok megkövetni is magam, amennyiben megtáltosodik egy új górétól.

Ami tuti, hogy amíg nincs edző, addig nem nagyon lesz játékosmozgás. Addig naponta remegő kézzel kattintok a blogra, hogy vajon ki megy, ki jön. :-)

2019.05.24. 22:46:47

Én nem látok benne semmi extrát azon kívül, h szökőévente kb egyszer mutat vmit. Termetéhez képest sokkal gyorsabbnak, agilisebbnek kéne lennie. Nem lassítania kéne a játékot, hanem gyorsítani...
Persze, lehet másik edző mást hozna ki belőle. Ha marad, bebizonyíthatja, h Allegri volt a hibás...

Attilio79 2019.05.25. 08:50:21

Ha mindez igaz, korrekt nyilatkozat a 10estol!

Attilio79 2019.05.25. 09:20:18

Egyébként valószínű, hogy Allegri abba bukott bele, hogy a támadó szekcióban nem találta egyszerre Ronci, Dybala és Kean, Costa v. Mandzu helyét, ha így nézzük, akkor tényleg erős a keret támadó szekciója és van mélysége.
A középpálya és a védelem egyébként kevés, de ezzel nem foglalkozik senki, ráadásul ott van de sciglio, akit a mester nagyon akart...
Egy szó, mint száz, Allegri ideje lejárt, túltaktikázta a dolgokat és szerencséje sem volt az orvosi stábbal és a sérülésekkel.
Kívácsi vagyok, hogy az új edző mire lesz képes...

rightinthenuts91 2019.05.25. 10:07:03

Gyerünk Paolo, mutasd meg a kétkedőknek!!! ;)

Roland Máté 2019.05.25. 12:04:54

Üdv Mindenkinek!
Én személy szerint ismét védelmembe venném a fiút. Szerintem Ő lesz a következő Juventino. Chielli után már tényleg Ő a rangidős itt a klubnál. Többször is nyilatkozta, hogy szeretne itt maradni. 1 rossz év után /amikor elég sokat padozott és középpályázott/ nem kéne elkergetni.
Drukkolok, hogy nyerjen nálunk BL -t és aranylabdát! :)

alexGicamo 2019.05.25. 12:26:04

Úgy legyen ! Egy másik edzőnél lehet, hogy sokkal nagyobb sansza lesz .

2019.05.26. 09:17:52

Maradás gondolata még okés is, de ahhoz a viselt mezhez és Juventus szintnek megfelelő játékot kellene hozni. Emellé elvárná az ember h vezér legyen a pályán és az öltözőben is.
Dybala jelenleg távol áll mindegyiktől.

FeriGjuve 2019.05.26. 09:45:36

Maradj is velünk!Remélem nem teszik pénzzé a legnagyobb tehetségünket!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása