A rivalizálás nyomában: Fiorentina

baggio_roberto_fiorentina_ellen.jpgA két együttes szombaton csap össze, a mérkőzés 18 órakor veszi kezdetét. A Juventusnak lehetősége nyílik arra, hogy matematikailag is bebiztosíthassa bajnoki címét. Pikáns lenne, ha ez pont hazai pályán, egy rangadó alkalmával történne. Rangadónak nevezhetjük ezt az összecsapást, pedig a firenzei együttes korántsem képvisel olyan minőséget, mint a torinói egylet, de ez a múltban is többnyire hasonlóképp volt. Akkor miért is van a két szurkolótábor között ilyen rossz kapcsolat?

Sokan arra gondolnánk, hogy Roberto Baggio átigazolása lehetett a kiváltó ok, pedig ez már csak olaj volt a tűzre.

Nem csak a két klub, hanem a két város is (Torino és Firenze) rossz kapcsolatban áll egymással. Ennek az is az oka, hogy az új olasz államnak Torino lett a fővárosa, amit nem néztek jó szemmel a firenzeiek.

Az első konfliktus a két klub között az volt, mikor 1928-ban a Juve 11-0-ra szándékosan megalázta amatőr ellenfelét.

A következő eset már 1953-ban történt, mikor a torinóiak 8-0-ra győztek, a Fior pedig csak kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.

1957-ben már komolyabb konfliktus alakult ki, amikor a Violák játékosa, Guiseppe Virgili olyan módon ünnepelte találatát (amely végül győztes gólnak számított), amely a Juventus szurkolói számára sértő volt, és tömegverekedés alakult ki, ami miatt leszakadt a lelátó egy része, és több százan is sérülést szenvedtek.

A rivalizálás igazi kezdete sokak szerint 1982-ben történt amikor a két együttes a Scudettóért harcolt. Az utolsó fordulóban a Bianconeri a Catanzaróval csapott össze, amely együttest egy igazán kétes büntetővel győzött le a Juve, míg a Violák a Cagliari együttesével játszottak, és nem kaptak meg egy jogosnak tartott tizenegyest. A bajnokságot a Juventus nyerte meg úgy, hogy egy ponttal gyűjtött többet, mint a Fiorentina. Hatalmas port kavartak az utolsó fordulóban történt események, már ekkoriban is kezdték csalással vádolni a Zebrákat. A híres filmrendező, Franco Zeffirelli konkrétan maffiózónak nevezte a Juve elnökét, Giampiero Bonipertit.

1990-ben ismét egy olyan esemény történt, amely megrázta a Fiorentina-szurkolókat. A kedvencük, Roberto Baggio a Juventushoz igazolt annak ellenére, hogy tagadta még azon a télen, hogy létrejöhet ez a transzfer. Akkoriban világrekordot jelentő, 15 millió dollárért öltözött Baggio zebracsíkosba, aminek természetesen a lilák szurkolói nem örültek, sőt Firenzében lázadás tört ki, az Azzurri VB-re való felkészülését is meg akarták akadályozni az elvetemült drukkerek.

Baggio életében egy fontos meccs következett, kezdőként léphetett pályára a Fiorentina ellen. A Juve javára megítéltek egy büntetőt, ám az olasz sztár nem vállalta el, és inkább átengedte a lehetőséget csapattársának, Luigi De Agostininek, aki kihagyta a tizenegyest. Robyt le kellett cserélnie edzőjének, annyira vállalhatatlanul teljesített, füttykoncerttel vonult le a pályáról, több dolgot is hozzádobtak, még egy Fiorentina-sálat is. Ezt felvette Baggio, és elkezdett integetni vele, ez pedig annyira tetszett a Fiorentina-drukkereknek, hogy elkezdték éltetni és megtapsolni egykori kedvencüket. Egykori együttese szimpatizánsai megbocsájtottak neki, ám ezzel a gesztussal a Juventinókat haragította fel, akiknek kiengesztelése nem volt egyszerű dolog…

A két együttes közötti viszony elkezdett normalizálódni az évek során, ám a magukat Fiorentina-szurkolóknak valló emberek néha felháborító dolgokkal rukkoltak elő, ilyenek voltak például a Gaetano Scireát és a Heysel-tragédia áldozatait meggyalázó feliratok.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7114774130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delgol 2019.04.19. 16:49:26

Ma van péntek.A meccs szombaton lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása