De Ligt: „Nincs miért tartanunk bárkitől”

de_ligt_matthijs_unnepel_magasba_emelt_kezzel_bl-ben.jpgAz Ajax kapitánya, Matthijs de Ligt szerint csapatának nincs miért tartania bárkitől, miután a holland együttes a címvédő elleni madridi sima győzelem után a nyáron a BL-re Cristiano Ronaldót leigazoló Juventust is legyőzte Torinóban.

„Ez hihetetlen. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ma elértük a célunkat, és nagyon büszke vagyok a csapatra.” - mondta a nyáron távozó védőjátékos a ViaSportFotball számára.

A Bajnokok Ligája idei kiírásában az Ajaxnak a Real Madrid és a Juventus mellett a Bayern Münchennel is meg kellett ütköznie, a csoportban pedig két döntetlent tudott elérni a holland csapat a bajorok ellen, de a németek sem tudták legyőzni a totális futball elkötelezett híveit.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy komoly technikai minőséget képviselünk, ezért nem félünk egyetlen ellenféltől sem. Tudjuk, hogy képesek vagyunk játszani, és amint az látható, nagyon jók vagyunk jelenleg. Nincs okunk a félelemre, ellenféltől függetlenül.

Nem gondolok az elődöntőre, egyszerűen kiélvezem ezt a pillanatot, mivel soha nem lehet tudni, hogy meddig fog tartani. A mai este hihetetlen volt, és most örülnünk kell az eredménynek.

Leírni sem tudom, mennyire büszke vagyok ezekre a játékosokra. Tudtuk, hogy képesek vagyunk rá, de a tény, hogy elértük a célunkat, az hihetetlen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7714770406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.04.17. 12:09:49

CR "kiejtett" minket, leigazoltuk.
De Ligt "kiejtett" minket....:D

Rikoo 2019.04.17. 12:18:58

@JuventusFanatikus: Ő már nem lesz leigazolva.:/

pedronegroo 2019.04.17. 12:28:22

@JuventusFanatikus: Cseréljük el CR-t De Ligt-re!!!

cd1 2019.04.17. 12:50:52

Ha nem rolunk lenne szo meg orulnek is a sikeruknek. Kis penz nagy foci.

Shyr Kahn 2019.04.17. 15:44:26

@JuventusFanatikus: Ide nem fog jonni... majd ha a Barca kiejti oket (ha egyaltalan eljutnak odaig), akkor ugyis arrol fog zengedezni, hogy oda akar igazolni. Nekunk mas opciok maradtak... barcsak az Umtiti fele pletyka igaz lenne :) Sokkal jobban orulnek neki, mint a holland gyereknek.

hieronimus 2019.04.17. 15:57:25

Hát ezt a meccset egyszerüen szörnyü volt nézni,megélni,és nem csak mert kiestetek...
Hol volt a Juve szív,hol volt a győzniakarás,hol volt,hogy elpusztulok a pályán??
És egyáltalán hol volt a Juventus?

A legdisszonánsabb dolog pedíg az volt számomra,hogy egyedül Ronaldon láttam-látom//ahogy mindíg//az akaratot,elszántságot,alázatot,pedíg nem régen csatlakozott hozzátok..
És most lehet mondani::ezért igazoltuk le?--a válasz persze igen,de ehhez kellenének játékosok,felnőtt emberek,akik nem sz........k be a nadrágba ha téttel bíró meccs van..
Ki lehet esni,de így?

Azt gondolom,hogy el kel jönnie hamar annak az időnek,mikor minden egyes játékos szembe néz önmagával,és dönt,hogy akar e focizni a Juveba,és ennek alárendel mindent,de mindent,vagy .........................
Olvasgatva több portált,megy a Ronaldozás....Hát én nagyon örülnék,ha visszatérne újra Madridba,mert tisztán látszik,hogy semmilyen szinten nem illik a Juventusba..

Nem neki kellene bizonyítania igazán,mert ő már bizonyított///wikipédia//,neki azt a plust kellett hoznia,amit hozott is,de sajnos nem volt vevő rá senki szinte,így aztán nagyon nehéz BL-t nyerni,amibőlneki van már pár darab..

Véleményem szerint ennek ellenére nem szabad bántani a játékosokat,edzőt,meg kell várni a bajnokság végét,és tiszta vizet önteni a pohárba,mindenki részéről..
Nyilván igazolni is kell,mert ez amostani keret eléggé sovány magasabb célok eléréséhez,és ez bizony pénzbe kerül,és nem is kevésbe///lásd city-pool--psg//és még akkor sem biztos a siker..
Nagyon sok szerencsét ehhez,kívánom,hogy céljaitokat mihamarabb érjétek el...
És ,hogy teljesen képzavaros legyen a dolog,Cé-t zavarjátok vissza Madridba,mert ígyebben a relációban nem üzemel rendesen,és én személy szerint várnámvissza,de nagyon..

És igen,amit leírtam az a bántás,rosszindulat legkisebb szándéka nélkül tettem...
Sporttársi üdv...

JuventusFanatikus 2019.04.17. 16:35:41

@Rikoo: @Shyr Kahn: Pedig pont egy ilyen, mentálisan erős játékos kell ebbe a mentálisan nagyon gyenge csapatba. Engem megvett, ugyan fizikai adottságai miatt kicsit korlátozott, de bitang jó védő. Hogy arrébb b@szta a társát CR góljánál:D

Alex8610 2019.04.17. 16:40:42

@hieronimus: Köszönjük, de azt ne felejtsük el hogy a "nagy" Real is megbotlott ebbe az Ajaxba nem is kicsit, pedig a csktok is biztosra vette a tovabbjutast már az odavago utána.Az hogy mi hogy játszottunk azzal tisztában vagyunk minden héten látjuk már 2eve.Ez a keret bőven elég lett volna a BL győzelemhez pláne hogy a bajnokság már lezarult.Itt nem a telefosott gatyakkal van a baj ezt megmutattak idén az Atleti ellen is ahogy tavaly a Bernabeuban.Itt más problémák vannak nálatok sem véletlenül lett visszakonyorogve Zizu.Nalunk is hasonló valtasra lenne talán szükség mert a keret nem erre a típusú futballra van kialakitva amit Allegri erőltet.Ronaldo pedig a mentalitását ismerve jó helyen van csak a szemléletben kéne változtatni amit lehet csak egy új edző hozhat el.Lennenek itt CRnek jatszotarsai attól még hogy valakin nem Real vagy Barca méz van lehet európao szinten is top játékos de mégegyszer nem ebben a rendszerben amit Allegri csinál.

Shyr Kahn 2019.04.17. 16:58:42

@hieronimus: CR nem az a tipus, aki feladja. Neki a kihivas tetszik (nem ugy, mint Messinek, akit ertekelek nagyon, de nem mozdul ki a komfortzonajabol, ami teny), igy szerintem zero esely van ra, hogy elhagyja a Juvet. Masreszt, ha Felix jon (akinek alma, hogy CR-tol tanuljon), akkor mindjart mas lehet a leanyzo fekvese. Egyebkent adom, amit irtal. CR-en lattam az akarast, de a tobbiek nem porogtek fel elegge, vagy tudom is en mi, de kozel sem voltak olyan elesek, mint az ATMA ellen.

hieronimus 2019.04.17. 17:53:27

Köszönöm válaszodat,és maximálisan egyet értek vele..
Üdv...

hieronimus 2019.04.17. 18:26:34

@Alex8610:
Köszi,hogy válaszoltál,és amit írtál azt gondolom nagyon sok igazságot takar..
Engedd meg hogy reflektáljak pár dologra a "" nagy"" Real Madrid bukására...
Én egy pillanatig sem hoztam fel azt hogy a Real megbukott ugy konrétan az Ajax által..
Akkor ott,és most is megírtam,hogy jobbak voltak a Hollandok,már a kinti meccsen is mint a Real.
És hogy miért omlott össze kártyavárként a Madrid,arról is van véleményem,de ez nem ide tartozik..Időnként írogatok a Madridom.hu-ra,esetleg ha felnézel oda megtalálod a véleményemet..

Barca mez---Real mez...Tudod ha elakarják fogadni,és ha nem akkor is,egyszerüen a tényeken alapulo igazság az,hogy az a két játékos ///Cristiano--Lionel//az egyetemes labdarugás totális brandjai,és ezt a két labdarugot akik letettek ezt-azt a világ labdarugás asztalára nem elismerni..nos olyanokkal vitatkozni nem igen szoktam..

Ez a két játékos 12-13 éve a toppon van //és nem pár bajnokin//,így az összehasonlítás olyan játékosokkal akik néha néha jól játszanak,és a nagyérdemű kikiáltja őket sztároknak,szóval eléggé hamis, és fals..

És végezetül amit írtam,hogy küldjétek vissza Ronaldot///de jo is lenne///,természetesen humor volt..
Én azt gondolom Cé nem fog nyugodni addíg,míg itt is fel nem ér a csúcsra ,mert őserői szinten bele van kódolva a győzni akarás,alázat,munka,hit..

Tudod van,volt egy sportoló aki eszméletlenül hasonlított a Portugálra,ugy mentmentalitás,munka,alázat,és pedig úgy hívták Ayrton Senna..
Mikor megjelent a Formula 1-ben azt mondták róla"""Na meg jött a Sao Pauloi taxisofőr..
Úgy gondolom megkapta a választ mindenki,de sajnos jött az az átkozott Imola,és a tamburello kanyar...
És végezetül összekapcsolva ennek a két sportolonak az ars poetikáját,ami a Senna Bradock fal feliratán látni lehetett..
""""ha másodikként érsz be a célba,te vagy az első aki veszített""
Úgy gondolom a keresztény is választ fog adni,mert nyughatatlan,és ez akkor sem számit ,hogy ez csapatsport..
Ehhez kívánok nektek sok szerencsét,hogy álmaitok beteljesüljenek,és jóban rosszban csak a Juventus////Real Madrid////
Tiszteletem..

delpi0823 2019.04.17. 19:53:56

@hieronimus: Nem kotekedeskeppen de hany eltoltott szezon utan nyert Ronaldo blt eloszor a reallal?

dobor norbert 2019.04.17. 20:04:15

@hieronimus: @delpi0823: Ez most nem ide illő beszúrás volt!Értem,h mire gondoltál,de a Reálos kolléga nem érdemelte ezt a kérdést. Reálos kolléga!Köszönöm az írásod és a szmpatikus hozzáállásod!Mély tiszteletem,tiszta szívemből!

hieronimus 2019.04.17. 20:06:45

@delpi0823:
Ha jól emléxem 4-5 után,de egyébként hogy jön ez ide?--és mi a konkluzioja?--nem értem..
Nem vettem kötekedésnek,de én nem teszem fel azt a kérdést neked,ami adja magát a te kérdésedből,mert nem lenne elegáns ebben a szituácioban.

hieronimus 2019.04.17. 20:12:42

@dobor norbert:
Kedves Norbert,semmilyen sértőt nem találtam delpi írásában //persze némi éle volt//,de jól esik valóban a támogatásod..
Amit írtam a Juveról jószívvel tettem,és isten lássa lelkem segitő szándékkal..
Nem kisebb tisztelettel,őszintén köszönöm..

delpi0823 2019.04.17. 20:26:39

@hieronimus: 5ev, mint ahogy a uniteddel is 5ev kellett neki,szoval mi lehet hogy megszivjuk mert 4evig fog maradni csak:)De viccet felreteve meg csak most jott a Juvehoz, sztem varhato volt hogy nem fogja elso eveben megnyerni a blt.Sztem a legjobb helyen van nalunk csak egy masik edzore van szuksegunk aki maskeppen gondolkozik a footbalrol mint ahogyan azt Allegri teszi.

hieronimus 2019.04.17. 20:37:14

Allegri??
Szakmailag top 5-ös edző,jobb per pillanat mit Zidane..
És akkor mi a külömbség?? Zizou egyet baromira tud,amit tanulni szinte nem lehet,és pedig azt,hogy képes belemászni a játékosai érzelmi,mentális perspektivájába úgy,hogy észre sem veszik...
Átmennek a tüzön miatta.Ami nekem feltünő volt a Juvenál,hogy konkrétan a játékosok többségével nincs kémiája,és ez a végzet,mert lehet valaki baromira képzett,ha ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkezik...
Allegri egy kifejezetten intelligens,szakmailag nagyon felkészült edző,de az a plusz hiányzik,és ezt gondolom ő is érzi...
Neki saját magának kell eldönteni,hogy tud -e ezen változtatni,mennyire fog tudni hatni játékosaira,ez a jövő titka lesz...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása