Torinói pletykák szerint a Juventus továbbra is érdeklődik az Ajax holland védője, Matthijs de Ligt iránt. A Hollandia és Németország közötti barátságos mérkőzés alkalmából a bianconero klub megfigyelőket küld a védőjátékos tanulmányozására.
A fiatal játékos ügynöke Mino Raiola, aki Moise Kean érdekeit is védi, és a pletykák szerint a fiatal olasz csatár szívesen csatlakozna kölcsönszerződés keretében az Ajax csapatához.
Matthijs De Ligt teljesítménye a klubcsapatában és a válogatottban számos képviselő figyelmét vonta magára, és mivel az érdeklődők sora igencsak hosszú, nyáron várhatóan licitháború alakulhat ki a Barcelona, a PSG és a Manchester City között, amiben akár a Juventus is szereplő lehet.
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus számára a holland védőjátékos jelenti az első számú opciót a védősor megerősítésére és megfiatalítására, azonban ha a játékos például a megszerzésére rendkívül esélyes Barcelonánál kötne ki, a vezetőség további opciókat is megjelölt nyári célpontként.
Ilyen opciót jelent a Benficában futballozó, mindössze 21 éves Rúben Dias, vagy éppen a már sokat bizonyított, és 28 éves korával inkább erősítést, mintsem fiatalítást jelentő Stefan Savić. A pletykák szerint a vezetőség már ezeket a játékosokat is kiértékelte, és ők élveznek prioritást, ha meghiúsulna Matthijs de Ligt megszerzése, amely kapcsán a felek könnyedén egyeztethetnek a két klub áprilisi BL-párharca alkalmából.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.