A Juve a Roma és a Fior fiatal tehetségeire hajt

paratici_fabio_portre_1.jpgA Serie A gigásza állítólag rendkívül elkötelezett Federico Chiesa és Nicolò Zaniolo megszerzése mellett: Fabio Paratici őrült érdeklődést mutat a fiatalok iránt, legalábbis a calciomercato exkluzív értesülései szerint.

A farkasok 19 éves középpályása nagyszerű szezont fut Rómában, az amúgy csalódást keltő szezonban ő lehet az egyik vigasza a giallorosso szurkolóknak. Eddig a középpályás öt gólt szerzett, illetve két gólpassz fűződik a nevéhez. Federico Chiesa ennél azért támadóként valamivel jobb mutatókkal büszkélkedhet, a 21 éves csatár 11 gólt szerzett, illetve három gólpasszt osztott ki.

A calciomercato újságírója, Fabrizio Romano szerint Fabio Paratici őrült módjára mindent elkövet a játékosok megszerzéséért, és ebben a vezetőség többi része is támogatja, a Juventus pedig nyári ajánlatokat dolgoz ki a játékosokért.

A Juve és a Fiorentina kapcsolata nem volt éppen rózsás Federico Bernadeschi klubváltását követően, a firenzei vezetőség pedig nemigen kíván nyilatkozni Federico Chiesa esetleges értékesítése kapcsán.

Ami a római középpályást illeti, Fabio Paratici már az elmúlt években is felfigyelt a futballista tehetségére, és az igazgató szerint ő lehet az a játékos, aki magasabb szintre emelheti a Juventus középpályáját.

A Roma sem rest, és próbál új szerződést kínálni az idén igencsak ígéretes dolgokat mutató játékosnak, ennek ellenére azonban a Juventus nem mond le a középpályás nyári megszerzésének a gondolatáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5714680090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2019.03.10. 17:52:23

Ha BL kiesés lesz a vége, szerintem nyugodtan el lehet kezdeni a teljes keretátalakítást egy új generációra.
Chiesát nehéz megítélni, mert nem tűnik a legagilisabbnek, viszont fejlődőképes és főleg a mentalitása az amire azt lehetne mondani, hogy Juventus szint és kompatibilis.
Zaniolo pedig piszkosul tehetséges, viszont eddig csak pár kiemelkedő hónapja volt és nem lenne jó elkapkodni a döntést.
Mondjuk ami tény, hogy a jelenlegi olasz tehetségek közül ők azok akik Juventus játékosok lehetnének a jövőben vagy akár most nyáron.

ForzaJuve12 2019.03.10. 18:29:45

Amennyiben Chiesa érkezik, akkor szerintem a támadósorból Cuadrado, vagy Costa mindenképpen távozik. Előbbi már tavaly is sokat volt sérült, idén pedig alig 16 meccsen játszott. A sérülései és az eltiltása miatt pedig idén Costa sem zavart sok vizet, szóval valamelyikük helyére lehet megérné elhozni a fiatal olaszt.

Zaniolot megítélni nehezebb dió, lehet egy évre még a Roma-ban kéne hagyni kölcsönben, de a Roma nem afféle kis csapat, hogy belemenjen egy ilyen dealbe. Ha jön, akkor érdemei elismerése mellett meg lehet köszönni Khedira eddigi szolgálatait és el kell engedni, vagy meg kell próbálni pénzzé tenni őt.

babo0410 2019.03.10. 18:31:10

Mindkettejük minden áron!

b.tom 2019.03.11. 10:08:59

Szerintem a bl-ben egyikük sem jelent előrelépést. Tök jó h olaszok ,de 50-80 millioert tuti nem oket hoznám. Az a baj, h a kozeppalyara pogba lenne a legidealisabb, de o murinho kirugasa ota bukó...

2019.03.11. 12:56:07

Chiesa szerintem nem is volna annyira fontos,jó szélsőink vannak,Bernardeschi és Costa jó játékosok,nagyon nehéz őket egy ilyen támadó szellemmel rendelkező csapatban megítélni,ahogyan Dybalát vagy Ronaldot is,nem erre vannak ők kitalálva.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása