Piroe ingyen érkezhet nyáron

piroe_joel_psv_mezben.jpgA Serie A óriása a calciomercato beszámolója szerint tárgyalást folytat a PSV Eindhoven tartalékcsapatánál remeklő holland csatára, Joël Piroe kapcsán.

A holland klub egyik legnagyobb csillagaként említett, tizenkilenc éves futballista állítólag már Európa számos top klubjának a látómezőjébe került. Joël Piroe egyelőre a Jong PSV keretében dolgozik a fejlődésén, az ifi- és tartalékcsapatnál pedig 10 gólt szerzett 19 meccs alatt a holland másodosztályban.

Fabrizio Romano exkluzív beszámolója szerint a Juventus már a konkrétumok tisztázásánál tart a játékos kapcsán, akinek a nyáron lejár a szerződése.

Az elképzelés az, hogy a csatárt a bianconero csapat nyáron ingyen szerződteti, ötéves szerződést kínál neki, majd egy kölcsönszerződés keretében egy másik klubnál pallérozódhat és gyűjthet tapasztalatot a Juventushoz még túl fiatal játékos.

Mindazonáltal állítólag Joël Piroe kapcsán nagy a verseny, mivel érdeklődik a játékosért az Everton vezetősége, illetve az Internél is felmerült a játékos neve, viszont a pletykák szerint az Öreg Hölgy lehet a befutó, mivel a torinói együttes jutott el a konkrét tárgyalásokig.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7714676440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.03.08. 15:22:07

Ingyen jöhet,aztán eladjuk ha nincs rá szükség,veszteni valónk nagyon nincs.
(Coman)

NagyonJuve 2019.03.08. 16:37:12

Miért csináltak akkor második csapatot ha mindenkit kölcsönadnak. Kellene oda is egy jó csapat amivel feljuthatnánk a seria b be és ott fejlődhetnek a fiatal játékosok.

Juvetto 2019.03.08. 17:27:26

Grande Maestro!

Ja, nem Pirlo? :/

alexGicamo 2019.03.08. 19:19:58

@NagyonJuve: Nagyon jó kérdés ! Egyetértek !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása