Chiesa: „Inkább Ronaldo a példaképem, nem Messi”

chiesa_federico_fior_mezben_labdaval.jpgA Fiorentina sztárja, Federico Chiesa a legutóbb arról beszélt, hogy olykor gondolkodott a futballkarrierjének a befejezésén, és hogy számára inkább jelent ihletet és motivációt Cristiano Ronaldo, mint Lionel Messi.

A még mindig csak 21 éves csatár, aki a híres Enrico Chiesa fia, már összeszedett száz tétmeccset a Fiorentina mezében, illetve tizenegy alkalommal a válogatottba is behívót kapott.

„Két vagy három évig nemigen jutottam játéklehetőséghez, mivel a fizikumom nem volt olyan jól fejlett, mint a kortársaimé.” - mondta Federico Chiesa az Undici magazin munkatársának.

„Amikor az ember 14 vagy 15 éves, ezt komoly csalódásként éli meg. Sokszor megfordult a fejemben, hogy feladom, de a családom mindig hitt bennem, és végső soron én is hittem magamban.

Amikor nem játszottam, akkor próbáltam arra gondolni, hogy majd a következő meccsen játéklehetőséget kapok. Az edzéseken való kemény munka igazán kifizetődött, mivel ez az erőbedobás juttatott el a Serie A-ba, most pedig mindent megteszek azért, hogy hétről hétre fejlődjek.

Ugyanaz a hozzáállás, mint Cristiano Ronaldónál. Ő nem rendelkezik Lionel Messi tehetségével, azonban ugyanannyi Aranylabdát nyert.

Ő példás profi, aki bizonyítja, hogy ha egy játékos a legmagasabb szintre akar jutni, és ott akar maradni, akkor alapvető fontosságú, hogy minden apró részletnek figyelmet szenteljen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9214674145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2019.03.07. 11:26:54

Nem tudom egyedül vagyok e ezzel de ez a duma hogy Ronaldoban nem volt meg az a tehetség ami Messiben sztem sehol nem fedi a valóságot. Az a Ronaldo akit a Sportingban majd a Man Utd ben láttunk számomra felfoghatatlan volt és pont nem azért mert sokat edzett v ilyesmi. Eszméletlen technikai adottságai voltak amik fingom nincs a Madridban hova tűntek :/

pedronegroo 2019.03.07. 11:52:42

@Mitya10: Jogos, CR igencsak penge volt MU-ban aztán nyirbáltak a sok öncélú cselezési szokásain de alapvetően született zseni Ő is ami a labdaérzéket illeti. Szerintem csak a Messi vs CR marketing felszopó gépezetben kellettek az ilyen különbségek pro és kontra. Biztos vagyok benne hogy se tehetség adottságában se az elvégzett edzésmunkában nincs kettőjük között nagy különbségek, más karakterek az oké de a többit csak a sajtó fújta fel, generálta stb.

del pipi 2019.03.07. 13:27:33

@pedronegroo: @Mitya10: Messi 100 évente születik a másik pedig van bőven csak az a kérdés hogy ki mennyi melót tesz bele, Ronaldo beletette . Ennyi a különbség.

gyogyimogyinokedli 2019.03.07. 16:11:56

@pedronegroo: Edzésmunka, hozzáállás tekintetében nincs igazad, abban C felette áll mindenkinek. A többi tényleg csak bullshit.

gyogyimogyinokedli 2019.03.07. 16:17:22

@del pipi: Az a helyzet, hogy míg egy Messi 100 (vagy inkább csupán 30-40) évenként születik, addig egy Ronaldo-féle gigamentalitású ember 1000 évente! Aki látta Pelét, Maradonát vagy Cruyffot élőben focizni, az tudja, hogyhova sorolja Messit! Most a média keltette figyelem 1000-szeresen felnagyít, kiemel mindent.

2019.03.07. 18:24:40

@gyogyimogyinokedli: @pedronegroo: Én majdnem azt mondanám, hogy '95-2005 között is minimum 5-6 játékost láttam, aki akár meg is üthette Messi szintjét. Csak így nehéz összehasonlítani, mert akkoriban "egy kicsit" nagyobb volt a verseny a jó játékosok között és bővebb volt a BL-élmezőny is. Pl. érdekes kérdés, hogy Messi egy akkori Fiorentinából is ennyire kiemelkedett volna-e, meg ennyi eredményt ért volna el? Nem hinném. Felfelé torzítja a megítélését, hogy egy olyan Barka volt/van Messi mögött, amilyen.

alexGicamo 2019.03.07. 20:03:31

@Dr. Grant: Én is úgy gondolom, hogy Messi megítélésében fontos szerepet játszik az, hogy milyen csapatban játszik . Ha minden létező csapatban ugyanazt a szintet tudná hozni, akkor kiderülne, hogy ő vagy Isten vagy egy hibátlanul programozott gép ... :-b

Il Principino 2019.03.07. 20:34:02

@alexGicamo: Azt sajnos sosem tudjuk meg,mivel nem hagyja el a Barcelonat.
CR-t ezért is tartom vmivel többre,mert ő több helyen bizonyította klasszisát,még a válogatottban is sikeresebb.

del pipi 2019.03.07. 21:14:43

@gyogyimogyinokedli: @Dr. Grant: @alexGicamo: @Il Principino: Ki így látja ki úgy! Nálam az egyik egy t-1000-s modell a másik 100% tehetség a magától értetődő természetességgel, csak már ne menjen vissza az Argentin válogatottba mert nélküle jobbak. Amúgy mind kettőt tisztelem, és mind kettővel van bajom is ...bírom amikor előkerülnek régi nagy nevek , de azok akiket írtál a mai fociban nem sok sót ennének meg...bírom amikor mondják hogy Puskás, ma csak egy lassított film, pedig az ő korában az egyik legjobb volt!

2019.03.07. 22:42:45

@alexGicamo: @Il Principino: Kár, hogy nem ment soha sehova, meg már nem is fog. Pedig kíváncsi lennék rá.

2019.03.07. 22:47:46

@del pipi: T-1000-es? Nem T-800? :-) Amikor úgy vigyorog, mint amikor John Connor mosolyogni tanította. :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása