Milinković-Savić diszkontáron elérhető

milinkovic-savic_sergej_golorom.jpgA Juventus és az AC Milan érdeklődve figyeli Sergej Milinković-Savić, aki ismét felmerült a Laziót esetlegesen elhagyó futballisták listáján, a rossonero klub sportigazgatója, Leonardo pedig szívesen leigazolná a középpályást.

A Spanyolországban született, ám a szerb válogatottban futballozó játékos idei éve igencsak kiábrándítóan sikerült eddig, főleg figyelembe véve a nyári átigazolási pletykákban és követelésekben szereplő rendkívül magas átigazolási összegeket.

A huszonnégy éves középpályás idén 21 bajnokin lépett pályára a Lazio mezében, illetve 4 Európa Liga-meccsen, azonban mindössze három gól és egy gólpassz fűződik idén a nevéhez, a teljesítménye nyomán pedig a Lazio kénytelen más árkategóriába sorolni a futballistát.

A nyáron százhúsz millió eurót kért érte a fővárosi klub, azonban a Corriere Della Sera értesülései szerint a futballista ára a komoly teljesítményesés nyomán jelentősen csökkent, már 60 millió euróért is elvihető a fővárosi klubtól.

A gyengébb forma ellenére a Sergej Milinković-Savićért állítólag továbbra is érdeklődnek jelentős klubok, még ha nemzetközi klubok már nem is tartanak igényt az idei évben látott futballistára.

Olasz szinten pedig leginkább az AC Milan és a Juventus érdeklődéséről lehet olvasni, azonban mindkét klub kapcsán komoly kérdőjelek merülnek fel, mivel a rossonero együttesnél a pénzügyi fair play jelentheti az átigazolás gátját, míg a Juventusnál a nyáron nem zárhatók ki a komoly változások, akár edzői poszton is, így egyelőre nehéz előrelátni, hogy mit hoz a nyár Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1314662971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2019.03.02. 10:10:19

Ne vicceljünk már. Lotito rekordösszegekért nem adta el, most biztos eladja majd 60 millióért...

Alex8610 2019.03.02. 10:14:43

Megis érdemlik nyáron ment a kiralykodas hogy 120millio alatt sehova meg irány a Real Madrid...Mar a VBn se mutatott semmit.Idén pedig teljesen eltűnt.

JuventusFanatikus 2019.03.02. 11:04:34

Tuti kamu, hogy 60-ért vihető. Én maximum 80 milliót adnék érte. Megvannak a képességei, nem felejtett el focizni.

juve28adam 2019.03.02. 11:13:34

@MarekCsont: Van benne valami, idén semmi különöset nem mutatott.

Il Principino 2019.03.02. 11:36:57

Nem tudom mit látnak ebben a gyerekben,a vb-n 0 volt,idén szintén,sztem egy átlagos kp.,poliphoz meg kár is hasonlítani,messze elmarad tőle!Horvát,bosnyák duó mellé nem hoznék egy szerbet ;)
Torreira-t kellett volna megkaparintani anno.

JuventusFanatikus 2019.03.02. 11:48:30

@Il Principino: "Horvát,bosnyák duó mellé nem hoznék egy szerbet ;)"

Erre mi a magyarázat?:) Nem szeretnél sok balkánit a csapatba?

NagyonJuve 2019.03.02. 11:59:33

@Il Principino: Emelj már ki valakit idén a lázioból!! Immobile is rossz magához képest. Idén az egész lazio valahogy nem úgy működik. Nem tudták megfelelően pótolni a távozó kulcsjátékosokat. A vb n meg felemás volt a teljesítménye. Az első meccsen amit meg is nyertek kimondottan jól játszott, másodikon nem volt a legjobb de nem is a legrosszabb. Amúgy szerintem is kicsit túlhipelt de azért simán jó játékos.

NagyonJuve 2019.03.02. 12:02:11

@Rikoo: szerintem is kamu. Pláne annak tudatában hogy tavaj hosszabított szerződest.

Rikoo 2019.03.02. 12:05:10

@JuventusFanatikus: Szerintem úgy gondolta, igen. Képesek nagyon küzdeni egymásért, de nagyon balhésak is. Rapszódikus az egész.
Ezt Te Szerbiában élve biztosan tudhatod.
Tényleg a Vojvodina, mint utánpótlás nevelő klub működik még?
Piszok jók voltak régen, ha jól tudom Sergej is onnan jött ki, talán még játszottunk is egymás ellen, hasonló korosztály vagyunk.
Csak ő kicsit többre vitte a játékkal.:DD

jeneiPALI 2019.03.02. 12:05:40

@Rikoo: Romlott a teljesitménye azzal arányosan az ára is jó nagy barom volt akkor nem adta el már nemis fogja anyiért mint Belottit.:D 100m kértek érte azóta is ott rohad.:D

jeneiPALI 2019.03.02. 12:06:49

Zizunak kelle majd ha igen jön ha nem akkor mások jönnek majd akit ö akar

Il Principino 2019.03.02. 13:00:19

@NagyonJuve: pont ez az,senkit nem emelnék ki onnan,ezért se kellene onnan senki,csak tölteléket tudnánk tőlük hozni az meg van nálunk is bőven!
A sasoknál jelenleg nem látok olyat aki minőségi előrelépés lenne egy Juventusnak!

Il Principino 2019.03.02. 13:07:15

@JuventusFanatikus: valahogy úgy!Forró fejűek,balhésak..
Bosnyák,horvát,szerb 3-as nem tudom jó ötlet e egy csapaton belül ;)
Nyilván te jobban képben vagy mostanság hogy viszonyulnak egymáshoz..Az oké,hogy profik,de vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban..

2019.03.02. 14:09:13

Ha nem kamu a 60M, akkor meg kellene próbálkozni vele. Ebbe a "langymeleg" hozzáállásba hátha hozna egy kis lelkesedést, meg küzdőszellemet.

2019.03.02. 14:11:16

@Il Principino: Ez nem lehet szempont. Mandzukic 32 éves. Pjanicra meg valahogy nem vennék mérget, hogy még 2 év múlva itt lesz.

alexGicamo 2019.03.02. 15:25:20

Kérdés : mitől gyengült a teljesítménye ?

Sztovicska 2019.03.02. 15:47:29

Még mindig egy túlhypeolt fos. Ruppót nem ér. Mehet az interbe

JuventusFanatikus 2019.03.02. 20:54:27

@Il Principino: @Rikoo: A Vojvodina még mindig nagyon jó csapat, most azért elég gyengén muzsikálnak, csak kilencedikek. De általában EL helyeken szoktak végezni, de mikor még Marko Nikolić volt a Vojvodina edzője, akkor az EL-ben elég sokáig jutott, simán ütötték a Sampot, meg valami török csapatot is, talán a Fenerbahcet. Kedveltem azt a csapatot, ha jól emlékszem a Honvédot is simán kiütötték. Marko után már nem ívelt annyira felfelé a Vojvodina, az az edző egy zseni, legalábbis ezen a szinten. A Partizannal kétszer is jó szezont csinált, most a Vidivel. Igazából nagyon csodálkoztam, hogy magyar csapatot választott, mert visszalépés volt neki, gondolom jó pénzt kap. Ideje szintet lépnie, mert sokra viheti még Európa szinten, a Serie A-ban simán eltudnám képzelni. Egyébként tegnap pont Újvidéken voltam, és láttam kívülről a Prvi Kralj Petar Stadiont. Ugyan benne még nem voltam, de egyszer nem ártana oda eljutni.

Most egy kicsit hosszabb rész következik a balkáni játékosokról, emberekről, olyan cikk szerűen, remélem sokan elolvassátok, és lesz érdeklődés e téma felé, mert sok tévhittel találkozom.

Általában a balkáni játékosok számára a játéklehetőség ami igazán fontos számukra, a megbecsülésük. Nagyon büszke népek, ha egyszer megsérted őket, akkor jót ne várj tőlük. Normál esetben nem balhésok, csak, ha nem kapnak elég bizalmat. Akkor bizony kezdik a razziát, és a lehető leghamarabb távoznak. Ha megfelelően bánnak velük, akkor hosszú időre számíthatnak velük, hűségesnek nevezném őket. Fizetésért olyan nagyon nem szoktak hisztizni, nagyon profi mentalitásúak, harcosak. De ami nagyon jellemző rájuk, az pont ugyanaz, mint az olaszokra. Elbízzák magukat, majd lötyögnek, és ilyenkor mindig kikapnak. A szerb válogatottnak ez az egyik nagy baja, de a jugoszlávokra is nagyon jellemző volt. Nagyon összetartóak, ez nagyon jó, és rossz is tud lenni egyben. A pályán kiváló dolog, harcolnak egymásért, de ha egy elégedetlenkedik, akkor a többi is vele tart, nagyon testvériesek, ami szerintem egy nagyon jó dolog. Forrófejűek, annyi bizonyos, nem szokták simogatni az ellenfelet, de én szerintem jól van ez így, ha tudják kezelni.

A szerb-horvát-bosnyák trió megférne-e egymás mellett? Biztosra mondom, hogy igen. Sőt, ez a hármas egy komoly bandát alkotnának, pláne, hogy külföldön vannak. Ha ez egy szerb csapatban jönne össze (ami lehetetlennek számít, horvát játékosra nem emlékszem a Jelen Super Ligában, ahogy szerbre sem a horvátban) előfordulhat, hogy kimarnák egymást. Általában előfordul, hogy minden balkáni legalább utál egy másikat.

A horvátot utálja nagyon a szerb, mert szinte pont ugyanolyan a kettő, de horvátok sokkal durvábbak minden téren. Kevés utálatosabb nép van, mint a horvát, annyi bizonyos. Nagyon beképzeltek, nagyon nacionalisták, lenézőek, folyton a bajt keresik. Mindig Ők kezdenek belekötni általában a szerbekre, és amióta az ember az eszét tudja, ez a két nép utálja egymást. Kivételt képez Tito alatti időszak, mikor e két nép békében élt egymással. Az usztasák a második világháború alatt óriási mészárlásokat csináltak Horvátországban, az ott élő szerbeket a lehető legdurvább módszerrel ölték, meg az élve megcsonkítástól kezdve, addig amit az ember el tud képzelni, és mind ártatlan ember volt... Apám háborúzott ellenük 92'-ben és nagyon megutálta őket, már azért haragudott rám, hogy nekik szurkoltam a VB-n, a szerbek mellett. Zagrebban volt katona még a háború előtt, akkor még teljesen normálisan viselkedtek, de a háború alatt teljesen megváltoztak. A VB idején nagy szó volt, hogy Đoković nagyon szurkolt a Vatreninak, de a szerbek nagy része is a kockások győzelmét szerette volna. Mára már kicsit javult a helyzet a két nép között, nincs már akkora utálat, de Mandžukić mezben (ha lenne) mondjuk Szabadkán nem mernék kimenni estefelé, mert nem-e megvernének, mint a lovat:D De egyébként követek szerb Juventino oldalakat, és ugyanúgy imádják Mariót, mint mink.

JuventusFanatikus 2019.03.02. 20:55:32

Akkor jön a második rész:
Akkor jöjjenek a szerbek, akik nem sokkal különbek, mint a horvátok, de azért egy lightos verzió, mégis nagyon sokan utálják őket. Rendkívül vallásosak, szinte mindannyiuk, és Ők pravoszlávok, míg a horvátok római katolikusak, ami szintén egy vitaforrás. Nem mellesleg cirill betűket is használnak, míg a horvátok latint. A nyelv pár szón kívül ugyanaz, a két nép tökéletesen megérti egymást, szinte úgy mint, én meg Ti, magyarországiak. Nagyon fontos számukra becsület, ha meghívnak egy kávéra, akkor köteles vagy elmenni, mert különben megsérted, és könnyen ugrik a barátság. Én eddig elég barátságosakkal találkoztam, de Ők magyar közegben nőttek fel. A középiskola utáni banketon volt egy szerb osztály, akkora partyt csináltak MAGYAR lakodalmas zenére, hogy hihetetlen. Vajdasági magyar, és szerb együtt mulatott, nagyon jó volt átélni. Mi meg általában szeretjük a szerb zenét, lehet azt egyáltalán nem szeretni?:D Nagyon tartják a népi hagyományokat, aki nem sportoló, az néptáncos. De az utcán meglehet ismerni a szerbet, a sporttrénerkáról, még abban is házasodnak:D Ha az egyik bajban van, és nem egy másik szerbbel került összetűzésbe, hanem mondjuk egy magyarral, akkor az utca másik végéből meg segíteni neki a másik szerb, még ha nem is ismeri. Elképesztő, hogy mekkora az összetartás köztük. Különösen nem kedvelik még az albánokat (siptárok, úgy hívjuk őket), akik kitúrták a saját hazájukból, Koszovóból. Az első szerbek oda érkeztek meg, majd a migráns siptárok annyira elszaporodtak ott, akik Albániából érkeztek, hogy megoldották, hogy önálló állam legyen Koszovó ( a szerbek sose fogják elismerni, most is azon megy a hercehurca, hogy a szerb részek visszakerüljenek Szerbiába, mert a siptárok terrorizálják őket) Amerika ezt is megoldotta 99'-be, mert a szerbek az oroszok kistestvérei. Csak nehogy egész Európa így járjon a migránsokkal... De itt egy zene, magyar felirattal, ez elmond mindent a történetről, nem több, mint 5 perc, érdemes meghallgatni, elolvasni a feliratot:
www.youtube.com/watch?v=uFH8lwX7eT4

JuventusFanatikus 2019.03.02. 21:04:13

Hú, srácok rengeteget írtam, kivesézve az egész balkánt, de elveszett, mert már az első rész alig fért bele 5000 karakterbe, csak fele ment el sajnos. Nagyon sajnálom, mert sok időt fektetettem bele, de valamiért a szerbeket, és a horvátokat mentette el, pedig a többiben rengeteg érdekes sztori volt még, szerintem négy kommentben, ha elment volna... Remélem ezt is volt, aki vette a fáradságot és elolvasta, esetleg van valami hozzászólása, vagy jobban tudja a dolgokat. Én eddig ezekre jutottam, lehet másnak más a tapasztalata. A hibákért elnézést, és remélem volt olyan, akinek felkeltettem az érdeklődését, új információval szolgáltam. Ha akad bármi kérdés, szívesen válaszolok, nagyon kedvelem ezt a témát.:)

Génmanipuláltházikecske 2019.03.03. 10:20:54

@JuventusFanatikus: Én érdeklődve olvastam irományodat erről a Topicról, nekem speciel Erdélyi felmenőim vannak(Édesanyám M.o-ba emigrált még Csau idején) és gyakran látogatjuk őket a mai napig.Mindig érdekelt a határon túliak helyzete(v.viszonya az ott élőkkel) érdekes story és, úgymond jó hallani az ott lévő helyzetről. Én örömmel fogadnám egy "kis" cikkben. :)

JuventusFanatikus 2019.03.03. 12:16:42

@Génmanipuláltházikecske: Én meg nagyon szívesen megírnám cikkben, bár ez elég hosszú iromány lenne, és sajnos nem kapcsolódik a Juventushoz:( Örülök, hogy érdekel ez a téma, legalább nem hiába gépeltem ennyit:) Nekem volt szerencsém eljutni Erdélybe, ahol nagyon kedves emberekkel találkoztam, teljesen más ott a kultúra, mint Magyarországon. A vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarok teljesen más emberek, mint a magyarországiak, én személy szerint jobban megértetem velük magam, szimpatikusabbak, még a korombéliek is teljesen mások, pozitív értelemben.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.03. 12:40:52

@JuventusFanatikus: Persze. Anyaországiakra már jobban jellemző az hogy elszakadtak a régebbi gyökerektől ami a Magyarságot illeti, és ennek a társadalmi kihatása meg is látszik, ez is nagyon hosszú topic lenne, ha leírnám mire értem, de azt szerintem te is kapisgálod. :) Jellemző a különböző kultúra tájegységekre nézve, ezért is fogadnak ott örömmel akárkit. Én sajnos nem tudok beszámolni a Vajdaságról mert még életembe nem jártam ott. :( Remélem majd egyszer. :)
Az a helyzet hogy azaz iromány már picit kapcsolódna a politikához, ami átlagba káosz szokott lenni ha vélemény formáló blogról van szó. De ha a Juventusra levetítjük talán bele tudod vinni a Balkáni kultúrkört, igaz szeretett klubunknál annyira nem voltak jellemzőek... :(

JuventusFanatikus 2019.03.03. 15:06:01

@Génmanipuláltházikecske: Majd próbálok valamit belecsempészni a cikkekbe, ha úgy hozza a sors:)
A magyarországiak szinte teljesen elszakadtak a hagyományoktól, a hittől, inkább követik az angol, meg európai menő divatot. Hajlamosak a magyarok elfelejteni, hogy nem egy nyugati nép, hanem ugyanúgy egy keleti, balkáni nép. Olyan jókat szoktam nevetni, mikor azt írják, hogy "balkáni paraszt", "mocskos szerb", meg társai. Meg kell nyugtatnom mindenkit, hogy a magyar sem jobb, okosabb, vagy kulturáltabb, mint egy crna gorac a hegyről, vagy egy román, vagy makedón. Mindegyik népnek megvan az előnyös tulajdonsága, és a hátrányos is, ami az általánosságot illeti. Az egy dolog, hogy képes az ember azt hinni, vagy lenézni a másikat, de az nem több, mint tudatlanság. Egyik volt osztálytársam Kecskeméten dolgozik, azt mondja vannak olyan munkatársai, akik azt se tudják Szerbia merre van. De Kragujevacon sem hiszem, hogy tudja mindenki azt, hogy itt északon magyarok élnek, ahogy én sem tudtam, hogy Vajdaságban sok szlovák él.
Néha elképedek, hogy mennyire más a magyar, és a vajdasági. Mintha csak a nyelv egyezne, a látásmód egyáltalán nem.
Remélem egyszer elnézel erre, jó kis hely, de azért Erdély ezerszer szebb. Nem csak a közelben, Európa szinten az egyik legszebb vidék.

Egy kérdés érdekelt mindig is. Miért utálják annyira a magyarok a szlovákokat és a románokat. Van valami alapja, vagy csak azért, hogy legyen kire haragudni. Bár, a magyar a magyarra is nagyon haragszik...

Fabio83 2019.03.03. 16:01:40

@JuventusFanatikus: Trianon az oka röviden. És ebbe a szerbek is beletartoznak.

JuventusFanatikus 2019.03.03. 16:20:14

@Fabio83: Hú, most próbálok nem elmenni a politikába, de mégis megvitatni ezt. Na, akkor azok a nemzetek a hibásak, akikhez hozzácsatolták ezeket a területeket? Azért, ne má'... Ezt a döntést meghozták a győztes országok, a háborút kirobbantó országot pedig megbüntették, a csatlósokkal együtt. Így járnak a vesztesek, mit várjanak. A Török Birodalomtól nagyobb területeket vettek el, pedig nem is bonyolódtak bele annyira, mint az OMM és Németország. Azt még megérteném, ha azok utálnák, mit tudom én, a románokat, mert együtt élnek velük, és terrorizálják őket. De egy átlagos magyar még lehet románt se látott életébe. Szerencsére nálunk nem jellemző, hogy szerb azért verne meg egy vajdasági magyart, mert más nemzetiségű. Persze, vannak ilyenek is, de kis számban. Régebben kicsit másabb volt a helyzet.
A Trianonhoz kapcsolodó sírások pedig általában teljesen feleslegesek. Akkor kellett volna valamit tenni, mostmár teljesen felesleges, 100 éves dologról beszélünk. Mondjuk Vajdaság volt a második világháború alatt egy rövid ideig magyar kézen, de ismét visszakerült Jugoszláviához.

Fabio83 2019.03.03. 16:55:50

@JuventusFanatikus: eddig Te vagy az első határon kívül maradt magyar, akivel valaha találkoztam és nem volt ez neki probléma. Na mindegy, ezért én nem haragudhatok rád... csak elszomorít. Én pécsi vagyok. Az első vh után, (ahová egyébkent nem a magyarok akartak belépni), már a fegyverszünet után ezek a derék szerbek elfoglalták Pécset is, majd a kedves kommunisták segítségével 1920-ban kikiáltották a Baranyai-bajai szerb-magyar köztársaságot. Nem sokon múlt, hogy mi is Jugoszláviához tartozzunk, ahogy Szegednek sem és Debrecennek sem, hogy Romániához. Egyébként elég szép etnikai tisztogatásokat is tartottak a vajdaságban a szerbek. Dédnagyszüleim onnan menekültek át az első vh után.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.03. 17:08:06

@JuventusFanatikus: Rengeteg embert nyomtak el akkor amikor elszakították ezeket a területeket, vették el földjeiket és taszították őket kisebbségi szolgasorba, a túlmisztifikálás, és a régi sebek benem gyógyulása az egyik oka ennek az egésznek, a fajta fantom államok részre hozása volt a cél a régi Történelmi állam területén pont mint koszovó, Szerbia Területén. :) Az egyik aszt mondja hogy ő volt itt előbb utána meg a másik.
A háborús részre meg annyi hogy még is egy Szerb nacionalista csoport ölte meg a trónörökösünket ami miatt kirobbant a háború.
Észak-Erdély is volt már Magyar kézen és vissza került a Románokhoz, szint úgy ahogy Felvidék egyik része is, és Kárpátalja is. Ide vehetjük az atrocitásokat amik történtek Dunaszerdahelyen pd, lehet régebre is vissza menni de ez már a múlt..... Lényeg annyihogy a jogtalan területi követelések az okai ami miatt divat utálni nálunk ezeket a népeket, amit szerintem te is elismerhetsz, hogy mennyire igaz az egész ami az ő részüket illeti.
Megvárom még válaszod azt ha gondolod privátban valamin(face,messenger akármi dumálhatunk erről többet, ha gondolod.

JuventusFanatikus 2019.03.03. 17:47:41

@Fabio83: Természetesen nincs jól ez az egész, dolog nagyon szörnyű dolog, hogy létrejött ez az egész Trianon dolog, mert sose jó, mikor emberek ezreit választanak el hazájuktól. Nem azt mondom, hogy nem probléma, de miért sírjunk folyton, ezen nem már nem változtathatunk, ahogy sem Tito bácsi nem fog újjászületni, és a calciopolin sem változtathatunk. Tudtommal az erdélyi székelyek azok például, ha tehetnék inkább önálló Székelyföldet hoznának létre, minthogy visszamennének Magyarországhoz, én legalábbis ezt hallottam azoktól, akit ismerek. Ahány ember, annyi féleképp látja a dolgot, olvastam már nem megy magyartól ezt a verziót, amit én írok. Remélem, hogy ezért nem haragszol meg:)
Az első vh-ba nem a magyarok szerettek volna, ez igaz, mert az osztrákok voltak inkább a dominánsabbak, és a németeknek is érdekük volt már ez a háború.
Voltak tisztogatások, de ez minden nemzetre elmondható sajnos. Úgy kezdődött az egész, hogy fegyverszünetet kötött a két ország, a magyarok pedig vissza akarták foglalni Vajdaságot. Ezért a szerbek feldühödtek és rengeteg magyart legyilkoltak. Majd jöttek a magyarok, akik az utcán ugyanúgy lelövöldözték a szerbeket. Sajnos ez így működött akkoriban, de később már békességben élt a két nép együtt, míg nem jött Milošević és Šešelj, akik kiírtotották volna az összes népet a szerben kívül. Visszaolvasva a hsz.-ed az etnikai tisztogatás alatt az I.vh utánira gondolsz (amiről igazából olyan sokat nem tudok, nem volt nagy dobra verve), én a második utánira írtam a fentebbit.
@Génmanipuláltházikecske: A Nagy államok ezt csinálják folyamatosan, Amerikával az élen. Koszovó története nagyon hasonlít Trianonra, csak könnyen más lehet a vége. Mert a szerbek nem ülnek ölbe tett kézzel, azon dolgoznak, hogy onnan kimentsék a többi szerbet, visszaszerezve pár területet. A ki volt előbb ott kérdés elég egyszerűnek mondhatjuk. A szerbek Vajdaságba már nagyon régen bevándoroltak, a magyarok pedig szívesen látták őket, privilégiumokat kaptak, jól éltek. Ez még a török időkben volt, míg a siptárok betolakodtak, és kitúrták a másik népet.
Gavrilo Princip volt a gyilkos, aki boszniai szerb volt ( az eltűnő hsz.-emben volt róla szó, hogy ez mit is takar), ez volt a háború ürügye. Az OMM és Németország nem nézte jó szemmel a balkáni országok erősödését, meg akarták akadályozni minél hamarabb el akarták foglalni ezt a területet. A gyilkosság volt az ürügy, hogy legyen mire fogni a háborút.
"jogtalan területi követelések az okai ami miatt divat utálni nálunk ezeket a népeket, amit szerintem te is elismerhetsz, hogy mennyire igaz az egész ami az ő részüket illeti."
Ez a területi követelések rész annyira nincs meg nekem, vagy csak nem teljesen értem, hogy mire is gondolsz.

Nagyon szívesen dumálok veled, küldesz Blogon keresztül egy e-mailt, leírod az elérhetőséged, és beszélhetünk erről nyugodtan.:)

JuventusFanatikus 2019.03.03. 18:02:56

@Génmanipuláltházikecske: Megtalálva;) Már írtam is rád Messengerben.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása