Bonucci: "A visszavágón egy másik Juventusra lesz szükség"

bonucci_leonardo_hatulrolo.jpgMint ismert, a Juventus tegnap este kétgólos vereséget szenvedett az Atlético Madrid otthonában, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán.

A csalódást keltő eredmény miatt bár távolabb került a továbbjutás, a visszavágón még (legalább) 90 perce lesz az együttesnek arra, hogy kiköszörülje a csorbát.

Az elszántságra remélhetőleg nem lesz majd panasz - erre utal az is, amit Leonardo Bonucci osztott meg a közösségi médiában.

"A visszavágón egy egészen más Juventusszal fogunk szolgálni. Az egy olyan 90 perc lesz, amely alatt a maximumnál is többet kell nyújtanunk a pályán és azon kívül egyaránt." - idézi szavait a Calciomercato.com.

A védő közösségi oldalas bejegyzése nagy motivációról árulkodik, amire szükség is lesz a párharc második felvonásán. Ahhoz, hogy a Juve túljusson az Atléticón, és tovább dédelgethesse az idei BL megnyeréséről szóló álmait, a csapatnak a tegnapinál sokkal jobb és eredményesebb játékkal kell előrukkolnia a torinói mérkőzésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6514641726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar Közöny 2019.02.21. 19:12:11

Ott kezdjük, hogy a semmitől nem kéne a földön fetrengened, és ezért mentéskor nem a hátadba rúgják a labdát.

alexGicamo 2019.02.21. 19:22:57

Noha tudom, hogy szólásszabadság van , szerintem, jobb lenne , ha ő most már az idény végéig csendben maradna !

babo0410 2019.02.21. 19:28:08

HA az lesz, mint tavaly a Madrid ellen, akkor simán tovább megyünk. Én bizok a csapatban.

Rivendell 2019.02.21. 20:04:36

@babo0410: álomvilágban élsz

Se Costa,se Cuadrado...többiek kukák,taszitják a lasztit. Ők ketten mernek váratlanokat húzni és megfelelő sebességgel,egyedül még Cancelo az aki a posztjához mérten kilóg a csapatból kreativitásban,de ezzel kb a felsorolásnak vége is. Dybala alkalmatlan ilyenekre,Mandzu szintén és a kp meg pláne. Ez a keret ebben a formában egy középcsapat BL szinten,semmi egyéb. Teljes keret esetén lehetne olyan top 4-8 közötti,de akár BL győztes is,annak a 2-3 játékosnak köszönhetően,akik képesek a totyogáson kivül másra is.

Bianconero 2019.02.21. 20:17:14

@Magyar Közöny: egyetértek, rajta ment el a meccs. Régen azért nem volt ennyire nyámnyila színész.

Grinta 2019.02.21. 20:34:37

Ez a pofázás része a dolognak,ahogy említettem.Nem érdekel.A pályán lássam.
Mellesleg egyszerűen nem tudom megszokni hogy itt vagy,és nem is kellett volna megpróbálnom se,ha nem vagy itt.

patrik22 2019.02.21. 21:05:04

A meccsen nyújtott produkciója után még volt pofája nyilatkozgatni? Szégyen ez az ember,inkább csendben maradt volna.

NagyonJuve 2019.02.21. 21:14:08

Mint ahogy átaljából másik júvénak kellene lenni denem az!@Rivendell: babo kolléga csak optimistább az átlagnál. Nem csak a cselezésen múlik minden meg a váratlan húzáson. Mandzsutól ne is várj trükköket nem arra van de arra tökéletesen alkalmas hogy nyomást gyakoroljon a védőkre. A lelkét kiteszi meg még váratlant is tud döntőn milyen gólt lőtt! Azt ne mond hogy az nem volt váratlan. :)

FeriGjuve 2019.02.21. 22:10:19

@NagyonJuve: Tőle magától is az volt szerintem :)
Egyébként tényleg mesteri volt,kár hogy nem ért semmit és hogy keveset látunk tőle ilyet.

FeriGjuve 2019.02.21. 22:15:09

De hogy a főcímre is reagáljak:
És olyan belső védőkre is,akik nem fetrengenek,hanem védekeznek kőkemènyen.
Bármennyire is imádom Chiellot (és imádtam ezt a papagájt is,amíg ki nem mutatta a foga fehérjét)azért amilyen sok fontos meccset lehoztak nekünk,annyira sokszor kapituláltak is nagyon fontos meccseken-ilyen vagy olyan módon-de emlékezzünk pl. Chiellini-t hànyszor állították ki,akár CR-ről is anno,de volt több alkalom is és Bonucci is sokszor szerencsétlenkedett nemzetközi kupameccseken.Talán egyedül Barzapapa nem okozott komolyabb csalódást mèg.Kicsit az az érzésem velük kapcsolatban,hogy csak olasz szinten nagyon erősek.

FeriGjuve 2019.02.21. 22:16:54

Ahogy jön egy komolyabb tempóban futballozó csapat,már nem is annyira magabiztosak ezek a sziklakemény védők.Bonucci úgy pattant le Diego Costáról,mint a takony,még jó hogy földet kapált a szakállmatyi.

Fabio83 2019.02.21. 22:21:23

2 belső védős felállásban egyik sem olyan erős, mint amikor fénykorukban együtt játszották a 3 belső védős rendszerben. + mögöttük volt Gigi

babo0410 2019.02.22. 01:21:48

@Rivendell: Azért ekkora hülyeségeket egy elrontott meccs miatt nem kéne leírni. De ezen a blogon már megszokhattam volna, hogy mindenki állandóan pesszimista. Tipikus magyar hozzáállás ez az úgy se. Pont emiatt tart ott az ország ahol. Azért nincs változás, mert az emberek nem mernek változtatni, mert úgyse.
Én meg hiszem, hogy meg tudjuk csinálni.
Cuadrado meg aztán nem is fog hiányozni nekem. Gyors, tud cselezni, de ennyi. Gólhelyzetben majdnem mindig a rossz megoldást választja. Ha passzolni kéne, rálövi, ha lőni, lepasszolja.
Costa jól jönne, de idén nincs is túl jó formában.
Szerintem Allegri meg tudja oldani. Ez a csapat, ha igazán odateszik magukat, akkor bárki ellen jók tudnak lenni.
De Allegri azért nem játszik totális támadó focit, mert az nagyon veszélyes. Kontrából simán gólokat kaphatunk. Allegri okosan a védekezésre nagyon figyel. Viszont tegnap nem sikerült megbontani az ATMA-t, szerintem a visszavágón meg nagyon gyorsan akarjuk majd a gólt, ezért keményen nekik fogunk menni, persze a védekezésre is figyelve. Én egyáltalán nem aggódom addig, amíg nem kezdődik a meccs, és nem látom mit sikerült kitalálni.

2019.02.22. 01:44:22

Nagy szavak. Meglátjuk.

2019.02.22. 01:49:40

@babo0410: Már megbocsáss, de érdekes, hogy pont Te írod, hogy "miért tart ott az ország, ahol", aki itthagyta, meg "mit hogyan kellene jobban csinálni". A legtöbben - rajtad kívül - még mindig próbálkozunk, hogy hozzátegyük a magunkét. Nem szégyen, ha valaki lelép, az már inkább az, ha az észt osztja utána.
Politika OFF.
Ferdíteni sem kellene, utalgatni rá, hogy szinte "véletlenül", önhibánkon kívül rontottuk el a meccset. Nem. A hozzáállásból és a játékstílusból világosan ez következett. Ettől függetlenül előre kel nézni, de az más kérdés.

Spider81 2019.02.22. 06:01:45

A bohoc jelzo melle Bonucci megkaphatja a szinesz jelzot is nyugodtan.
Nem csak rajta men tel a madrifi meccs hanem az egesz csapaton Allegrivel az elen.
Ismet rogzitett helyzetekbol kaptuk az elkerulheto golokat,ahogy azt mar evek ota. Nem hiszem el,hogy erre nem lehet jobban keszulni?
A visszavagora valami varatlan,meglepo kell,amit sajnos nem erzek sem Allegriben sem pedig a csapatban.
Jovore verfrissites kell...ide nekunk Zidane-t es legyen tamado foci vagy legalabb legyen koncepcio a jatekunkban!
A kozeppalyan "butan" jatszik, nincs vedekezes es 3 gyors passzal az Atleti mar a mi buntetoto teruletunk kozelebe volt...nincs 1 jatekosunk aki lenduletbol levesz 1 vagy 2 emberet es elore jatszik es veszelyeztet tavoli lovesekkel!Ramsey remelem ilyen lesz, de Pjanic-ot is valahogy kozelebb kene vinni a tamado szekciohoz. Can/Matuidi meg karad veroembereknek.
Osszessegebe a beszari futball mintakepe voltunk. Ez tukrozi DS jateka Cancelo helyett es nalam Benat kelyett Can kezdett volna...persze utolag konnyu okoskodni..
Ez most nagyon fajt es mely sebet ejtett!
Lehet javitani,de kreativ offensziva kell hozza!Ha ki kell esnunk essunk ki 3-1-el,de nem 1-0-al vagy 0-0-al.
Utoiratkent meg annyit,hogy miert minden szabadot Roni rug?Mikor rugtunk szabadrugasgolt utoljara???Tavaly Pjanic e Dybala is jol rugta a szabikat...iden miert kell minden Ronira kielezni?

2019.02.22. 07:40:26

@Dr. Grant: Szívemből beszélsz,én se szeretem,mikor a messzi távolból mindenki tudja mi baja az országnak,sőt,nem támogatom a külföldre kivándorlók szavazati jogát sem,politikai hovatartozástól függetlenül,mi itt maradtunk,szembenézünk az ország nehézségeivel,a magunk módján megpróbálunk az ország és a saját helyzetünkön is javítani. Nincs azzal baj,ha valaki elmegy,nekem soha meg se fordult a fejemben mondjuk,nem az ország szeretete miatt,szimplán ideköt minden és bevallom őszintén,szerencsés ember vagyok,mert az átlagnál lényegesen jobbak az anyagi lehetőségeim annak ellenére,hogy tulajdonképpen gyári munkás vagyok. Mindegy,szóval nincs baj azzal,ha valaki a távozás mellett dönt,csak utána ne okoskodjon és ne ítélkezzen!
Politika off!
Babo kollégánál rendre azt érzem,amit perpill az egész csapaton,indokolatlanul magabiztosak,pedig nagyon csúnyán kipicsáztak minket,és ha az hinnénk,hogy majd otthon könnyebb lesz,hát kurvára nem,van egy olyan érzésem,hogy a java még csak most jön! Kedvükre kontrázhatnak Griezmannék és szerintem a védekezésben is tudnak még ennél is keményebbek lenni,nem tudom,végtelenül rossz eredmény született,szerintem eljátszottuk az esélyünket ugyanúgy,mint tavaly,hiába álltunk fel a padlóról,utána mégiscsak felhúztak minket faszra...

Thuglife! 2019.02.22. 08:21:07

néhány ember itt úgy forog mint a kebab!emlékszem mikor kiscsapatok ellen dicsérték a júdást h micsoda keresztlabdák meg egyértelműen erősödtünk vele.hát itt volt az ő saját kis meccse a juve mellett,az első igazi szintfelmérője...meg is bukott szépen.a belső középpályán ahol a legkeményebb játékosnak kell játszania,magzatpózban védekezik.
jövőre egy új edző kell sok új játékossal,versenyhelyzetet kell teremteni minden egyes poszton.betenni egy ilyen meccsre olyan védőket akik 2-3 hete nem játszottak?csakis a múltjuk miatt?adott forma nem számít?akik a helyükön játszottak addig, nem bevethető szintűek persze.de akkor minek vannak?a mester személyes ellentét miatt nem játszatja Benatiát,szabályosan elüldözi!!!érdekes Dybala megalázhatja őt akárhányszor, vele meg tudja beszélni...
Gyáva Allegri!Gyáva futball!azt nyilatkozta a meccs előtt Bernát fogja játszatni mégsem merte meglépni,mert ne adj isten ő megmozgatná az állóvizet!
Lemondtam Allegriről.A fiúkról még nem mondtam le.nem is tudnék soha.5 elvesztett döntőt láttam.és nem a karácsonyi összefoglalókból hanem megéltem.és még mindig itt vagyok.Ez a vereség még csak benne sincs a top 10-ben.persze ez is fájó.Bonucci hozza helyre a hibáját,lássuk azt a nyomorult gólörömöt.és találjon be Chiello vagy Cancelo.nekünk is vannak gólképes védőink.ha már elől tele a gatya.vagy csak adjanak ki mindent magukból és becsülettel búcsúzzunk mint tavaly!

Watakuki 2019.02.22. 08:47:54

@babo0410: uhh.

Pár negatív kritikából kihozod, hogy “ezért tart itt az ország...” Nem akarok politizálni, de hidd el sokkal károsabbak az olyan emberek egy országnak, akik becsukják a szemüket, és elhitetik magukkal, hogy minden rendben, jó az ami történik. Igen, Rád céloztam. Egy dolog ha valaki optimista, de te már egy teljesen más szint vagy. Bárki akár egy kis kritikát mondd, te rögtön anyatigrisként ugrasz neki, elővéve a “csak a szokásos blog” kártyákat, meg a hasonló baromságokat.

Azt már nem is említem, hogy 3-1 el nem is jutnánk tovább.

venember83 2019.02.22. 08:49:00

@Thuglife!: az igazsághoz hozzátartozik, hogy Giorgióval együtt buktak meg a Madrid ellen a négyszemélyes védősor közepén.

del pipi 2019.02.22. 08:53:19

@Dr. Grant: @fire06: Én speciel ha tehetném haza mennék, mert nekem nagyon hiányzik az országom, de úgy voltam vele hogy talán itt a fiamnak tudok jövőt adni otthon pedig nem. Ettől független megvan a véleményem a magyar mentalitásról, de aki otthon küzd a mindennapokban az is dicséretes, viszont nekem is meg van a jogom hogy véleményt alkossak az otthoni történésekről, még Magyar állampolgár vagyok még ha írni és olvasni sem tudok. politika off! Remélem a nehézfiúk össze szedik magukat a visszavágóra mert rossz volt nézni ezt a súlytalan védelmet.

pedronegroo 2019.02.22. 09:49:30

Nagycsapatok ellen vagy mondjuk nagy nyomás alatt nem először lett "megszórva" a (B)BC és hát öregszenek, mondjuk a fetrengés nekem kicsit új Bonu-tól de ez már biztos a CR-hatás meg hát a részvényeink is szárnyalnak és biztos ami biztos CR hergeli az Atleticot mutogatásával nehogy kialudjon bennük a tűz.... köszönjük Céerhét Te akkora példakép vagy meg olyan szerény és jófej meg mindenkit leedzel, Te új ikon a Capitano meg Buffon a nyomodba se érhet!

venember83 2019.02.22. 09:50:57

@pedronegroo: a részvények 11 százalékot estek, ezzel a tőkeinjcióból 150 millió elúszott. Jól hangzik, mi?

Apuleius 2019.02.22. 10:06:28

@babo0410: "Azért ekkora hülyeségeket egy elrontott meccs miatt nem kéne leírni. "

Mindenféle ironizálás nélkül írom, hogy nagyon sokszor irigylem az optimizmusodat és a mindig pozitív hozzáállásodat, de (mivel ezt a jelenséget eléggé általánosnak látom Nálad) kérlek engedj meg egy észrevételt. Szerintem nagyon nem szerencsés, hogy az utóbbi időben rendre úgy kezded a vitákat (függetlenül attól, hogy az adott kérdésben melyik félnek van igaza), hogy "hülyeségnek" minősíted a másik véleményét. Ez nem túl jó indítás.

Visszatérve a BL-helyzetünkre, ez az eredmény nem megfordíthatatlan, s én képesnek is érzem a csapatot arra, hogy megtermelje a megfelelő számú gólt, viszont erősen tartok tőle, hogy kapott gól nélkül nem tudjuk hozni a visszavágót (márpedig onnantól gyakorlatilag vége a dalnak). Én pszichológiailag is egy kicsit másnak látom a mostani, s a Real Madrid elleni tavalyi szituációt. Ott egy agyonnyert, az előző két kiírást megnyerő, az első meccset ellenünk idegenben 3:0-ra nyerő ellenfelet tudtunk meglepni azzal, hogy a visszavágón mindent egy lapra tettünk fel (s szerencsénk is volt a korai góllal), itt viszont egy iszonyatosan motivált, idegenbe látogató csapat lesz az ellenfél. Az Atlético a hazai döntő és a két elbukott finálé miatt nagyon akarja ezt a serleget, én nem számítok arra, hogy elkényelmesedve, a továbbjutást már félig zsebben tudva lépnek pályára Torinóban. Kőkemény meccs lesz, ha viszonylag hamar tudnánk szerezni egy gólt, visszahozhatjuk, de közben ész nélkül sem rohamozhatunk az esetleges idegenbeli gól miatt. Nagyon remélem, hogy a te optimista forgatókönyved valósul majd meg.

venember83 2019.02.22. 10:19:05

Sokakat meglepne egy 3-5-2 amúgy? Vannak hozzá szélsők végre, csak épp a támadók elhelyezése lenne nehezebb, de a csapatérdek mindent felül kellene, hogy írjon. Talán a védekezés is stabilabb lenne.

del pipi 2019.02.22. 11:47:28

@Apuleius: Én is mondtam a Babonak hogy ő egy hiper szuper optimista! Igen ez csak egy elrontott meccs, szerintem senkinek nem tetszett, de ki lehet még javítani. De a másik véglet sem jó hogy már kiestünk! Akkor minek kell a JUVE-nak szurkolni!!!!???

Apuleius 2019.02.22. 13:10:39

@del pipi: Egyetértek, de azt is meg kell érteni, aki nagyon borúlátó közvetlenül egy ilyen meccs után. Ki ilyen, ki olyan lelkületű, az pedig nem lehet kérdés, hogy mindenki a Juvénak szurkol.

del pipi 2019.02.22. 13:22:52

@Apuleius: Ok nem is kell mindenkinek pozitívnak lenni de azt is tudni kell erről a játékról hogy nem mindig fekete fehér, néha összetettebb mint egyesek gondolják.

Apuleius 2019.02.22. 13:47:49

@del pipi: Teljes mértékben igazad van, de a szurkolók már csak ilyenek (legalábbis egy részük), s mindig szélsőségesen gondolkodnak. A negatív és megnyilvánulásokat sokszor nem kell szó szerint venni, néha csak az indulatok levezetéséről van szó :-)
Persze tudom, hogy vannak örök elégedetlenek, de az egy speciális életforma :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása