Marotta: "Amit Paratici mondott, nem volt helyénvaló"

marotta_giuseppe_merda_inter.jpgA Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici ma kommentálta azokat a pletykákat, amelyek szerint a Mauro Icardi és az Inter között kialakult feszült viszony mögött a torinói klub érdeklődése állhat.

A szakember tagadta, hogy a Juventus kapcsolatba lépett volna az argentin gólfelelőssel, de nem titkolta, hogy a játékos júniustól ott lehet a célpontok között.

Most megszólalt a Paraticivel hosszú éveken keresztül együtt dolgozó Giuseppe Marotta is, aki ősszel távozott Torinóból, majd azon nyomban az Inter szolgálatába szegődött,

"Nem adjuk el Icardit." - foglalta össze a lényeget Marotta a Rai Sport munkatárásnak nyilatkozva. "Úgy gondoljuk, hogy ő egy kiváló játékos, aki jó teljesítményt nyújtott az Internél, s aki jó teljesítményt nyújt majd a jövőben is.

Ami Paratici szavait illeti, úgy gondolom, hogy ugyanez a megállapítás igaz Dybalára is, meglátjuk, mi lesz vele júniusban. Amit Paratici mondott, nem volt helyénvaló."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6314634792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.02.18. 20:56:03

Steven Zhang azt mondta Icardi biztosan nem lesz Juve játékos.

babo0410 2019.02.18. 21:15:46

Icardit megtarthatjátok, de csak a csapategységet fogja rombolni, és a padon fog elrohadni, másrészt Dybalát nem kapjátok meg a büdös életben. Ha távozik, tuti nem hozzátok fog, és nem most nyáron. ENNYI!

babo0410 2019.02.18. 21:16:54

@JuventusFanatikus: Eladják külföldre. De ha azt hiszik, hogy ők majd jól nem adnak el nekünk senkit, ők meg szépen lerabolnak minket, akkor de nagy pofára esés lesz még ott!

Juvegaspy 2019.02.18. 21:20:34

Beppe...legkozelebb hivd fel s szidd le.
A Dybala fele beszolassal meg ugyanolyan amator modra valtottal mint a tanitvanyod.
Felre ertes ne essek csipem en Paraticit..eselyes h sikeresebb lesz a mentoranal - remelem - de meg bele kell razodnia ebbe a pozicioba legalabbis ami a sajtót illeti :)

Juvegaspy 2019.02.18. 21:22:30

Ami Icardit illeti sztem se lesz Juve jatekos ill Dybala sem interes

Juvetto 2019.02.18. 21:27:46

Azt a retek hátteret!

2019.02.18. 22:57:19

Nem értem mi a gond azzal,amit Paratici mondott...azt mondta maximum júniusban beszélhetünk róla,majd kiderül,ennyi...hogy Dybalával így visszavág,ez most zavar valakit?! Gyakorlatilag a világ bármelyik játékosáról mondhatta volna bárki ugyanezt,ugyanúgy semmi jelentősége nem lenne júniusig.

Shyr Kahn 2019.02.18. 23:17:36

Kicsit ugy erzem, hogy Marotta papanak savanyu a szolo xD Legalabb is abban az esetben, ha tenyleg azt akarta tanitani az ifju ex-Padawan-janak, hogy ilyeneket ne nyilatkozzon :) Nem igazan erzem, hogy rossz lett volna Paratici nyilatkozata. Ellenkezoleg! Csupan felhivas a keringore a sajton keresztul (ha Icardinak es felesegenek van esze ezt a keringot ki is hasznaljak). Lehet csak en nem ertek hozza, de nekem ez nem csak oszintebb nyilatkozat Paratici-tol, de meg ertelmesebb is, mint amit megszoktunk az oreg Mormota papatol anno. Vegyuk eszre, hogy a Juve vonzobb celpont. Itt akinek tepernie kell a jatekosert az Mormota! Persze ha nagyon megmakacsoljak magukat nekunk nem adjak el, de ettol meg csokkentettuk Icardi maradasanak az eselyet es bizony a rivalist gyengiteni mindig jo erzes. Bravo Paratici!

Barolo4 2019.02.18. 23:19:35

Vihar a biliben.... nevetséges ezen rágódni.
Foglalkozzunk a szerdával. Forza Juventus!

venember83 2019.02.19. 03:04:51

A kolléga (vagy tán Beppe?) kifelejtett egy mondatot a nyilatkozatból: „Azonban mindannyian tudjuk, hogy a játékos akarata a legfontosabb tényező, ezért reménykedve és izgatottan várjuk a nyári átigazolási szezont.”

pedronegroo 2019.02.19. 09:10:56

Amikor itt volt miért nem volt ilyen kemény az öreg??? :) Amúgy szurkolok neki, sokszor agyfaszt kaptam tőle de egy végletekig korrekt faszi és én az ilyet mindennél előrébb szoktam tartani.

Jamal Jamal 2019.02.19. 09:11:39

@venember83: lehet hogy a Kínában nem ismerik ezt a fogalmat. Na Beppe! Hogy mondják kínaiul hogy "a játékosz ákárátá a légfontoszabb"?

JuventusFanatikus 2019.02.19. 09:18:02

@Jamal Jamal: 好玩的意志是最重要的
Hǎowán de yì​​zhì shì zuì zhòngyào de

Lehet, hogy Beppe még ránéz a blogra, kicsit kultúrálódjon.:D

Apuleius 2019.02.19. 10:19:52

@JuventusFanatikus: Nem akarok kekeckedni, nyelvészkedni, de a 好玩 (hǎo wán) jelen esetben téves fordítás, mert ugyan valóban jelent olyasmit, hogy "játékos", azonban ez egy melléknév, vagyis nagyjából azzal a jelentéssel bír, hogy "szórakoztató". A fenti mondatban inkább a 球员 (qiú yuán) kifejezés alkalmazandó, amely a labdás sportágak sportolóit jelenti (a 球 jelentése ugyanis labda). Ha kifejezetten a "labdarúgó" kifejezést szeretnénk használni, úgy a 足球运动员 (zú qiú yùn dòng yuán), vagy egyszerűbben 足球员 (zú qiú yuán) a helyes kifejezés.

del pipi 2019.02.19. 10:41:26

@Apuleius: Nem akarok kekeckedni de a fordításod nem túl pontos! ez pontosan így hangzik kicicsípőkacarizpludobószákányhaaaaajjjjaaaaaavotóóóóóóóóóóó!

Jamal Jamal 2019.02.19. 10:42:27

@Apuleius: Jáj! Mán itt tartunk? :)))

Apuleius 2019.02.19. 10:53:38

@del pipi: :-)
@Jamal Jamal: Te engedted ki a szellemet a palackból :-)

JuventusFanatikus 2019.02.19. 10:54:12

@del pipi: :D:D:D
@Apuleius: Nem is tudtam, hogy kínaiul is tudsz:D A jó nyelvész minden nyelvebe jártas, nemde?:)
Szégyenszemre csak a Google Fordítóba beírtam, és amit kidobott, azt bemásoltam, nem gondoltam, hogy lesz valaki, aki utána is néz:D Még félretanítom a népet, aztán a kínai piacon meg ferde szemmel néznek majd az emberre:D

del pipi 2019.02.19. 10:57:35

@JuventusFanatikus: Most lebuktál! Amúgy én is több évet tettem bele ebbe a gigantikus kínai tudásomba!

Apuleius 2019.02.19. 11:01:30

@JuventusFanatikus: Természetesen csak viccnek szántam az egészet, remélem nem értetted félre :-)
Hát igen, őszintén szólva nyelvészetileg kifejezetten ez a területem, s éltem is odakint, de ez nem éppen idevágó téma, tényleg csak viccelődtem az egésszel :-)

del pipi 2019.02.19. 11:06:29

@Apuleius: @JuventusFanatikus: @Jamal Jamal: Még azon gondolkodtam hogy Tibetben is kínaiul beszélnek? Mert ha igen akkor talán a Babo-t is megkérdezhetnénk, ő biztos tudja. Mert nekem már régóta az a gyanúm hogy Babo valahol Tibetben blogol egy kolostorban, mert ez a srác olyan pozitív hogy az már-már törvénybe ütköző! Szeretünk Babo! Világ békét mindenkinek!!!!

JuventusFanatikus 2019.02.19. 11:08:58

@Apuleius: Értettem a viccet, ne félj, ezzel nem szokott lenni probléma:) Már máskor is írtad be kínaiul egy játékos nevét, nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan kötődik hozzád a kínai nyelv. Az pedig, hogy éltél már ott, az nem semmi:D

Jamal Jamal 2019.02.19. 15:25:38

@del pipi: Én bírom Babo-t. Szerintem minden meccs előtt kihozza az empátiájából a maximumot.
De Tibet tényleg kínai nyelvterület.
Akkor Babo mindig két ima közt blogol? :))

babo0410 2019.02.19. 15:37:05

@del pipi: És tényleg! Tudod milyen jó lenne egyszer elvonulni a világ elől egy tibeti kolostorba? Imádom a távol keleti kultúrákat. Nem beszélek kínaiul, de szeretem a nyelvüket és a harcművészetüket.
@Jamal Jamal: Nem vagyok vallásos. ;)

alexGicamo 2019.02.19. 16:50:45

OFF :én csak a csípős szecsuánit szeretem .

ON : ha sikerülne összehozni végre a csapategységet, mindenki a legjobbját nyújtaná és mindvégig koncentrálnánk ,akkor győznénk Madridban . Plusz a csillagok szerencsés együttállása és Fortuna istennő legyen velünk, minden másra ott a MasterCard !

FINO ALLA FINE !

del pipi 2019.02.20. 07:30:19

@babo0410: Így legyen 6+1-esem a német lotto-n ! Néha elvonulnál? De ott nincs digi sport meg m4sport! Forza juve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása