Ibrahimović: „Nem kihívás a Juventusszal nyerni”

ibrahimovic_zlatan_la_galaxy_elegedetlenkedik.jpgA Juventus egykori csatára, Zlatan Ibrahimović nemrégiben interjút adott a DAZN munkatársának, és beszélt a Bajnokok Ligája esélyeseiről, illetve természetesen szóba került az Öreg Hölgy legmarkánsabb nyári igazolása, Cristiano Ronaldo is.

„Ebben az évben a Bajnokok Ligája rendkívül nyitott, egyik csapat sem magasodik ki a többiek közül a végső győzelemre való esélyesség tekintetében.

Az egykori csapataimnak szurkolok, így a PSG-nek, a Manchesternek, a Juventusnak és a Barcelonának. Sajnos az Inter már kiesett, a Milan nem képviselteti magát, szóval négy csapat van, remélem, hogy ezek közül nyer valamelyik.

Cristiano Ronaldo kapcsán nem a kiválóságát kritizáltam, csupán annyit mondtam, hogy a Juventust választani nem jelent kihívást. Nem látom a kihívást abban, hogy a világ egyik legnagyobb csapatához szerződik egy játékos.

Számomra az jelenti a kihívást, ha egy csapatot magasabb szintre emel egy futballista. Ez kihívás lenne. Azonban természetesen nem vitatom azt, hogy ez kiváló igazolás az olasz futball számára, mivel a portugál klasszis jelenlétének köszönhetően fejlődhet a Serie A, amit második otthonomnak tekintek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2014626200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztovicska 2019.02.14. 10:05:05

Ennél nagyobb patkány nem sok van a földön. Egy igazi büdösgyökér agressziv senkiházi aki riválistól riválishoz igazolt. Az ilyen mit osztja az észt? Mintha ő lenne a siker definiciója. Az ilyen agressziv büdös férgeket kellene távol tartani a pályától. Amúgy meg egy közép csapathoz azzal a kihivással hogy a 15.-ről a 12.-re lépjen elő csak egy igazi fogyatékos igazol. Mintha azt mondaná hogy nyerni akarok egy másik bajnokságban szereplő csapattal egy kupát. Akkor megyek a torpedo moszkvàhoz. Gratulálok zlatan. Ismét kikönyökölt a fejedből az intelligencia.

Juvegaspy 2019.02.14. 10:30:52

A tudasat elismerem de most tenyleg jobb ha csendben maradt volna

kremturo 2019.02.14. 11:56:37

En csipem ezt a faszit, de ezek szerint a Galaxyt leszamitva sose vonzotta a kihivas.

Mitya10 2019.02.14. 12:08:13

Túl messzire nem nyúlhat az emlékezetfaktora ugyanis az Ajax is ott van még mint volt csapata akik jobbak voltak tegnap a rohadékoknál. Kedves tőle :))

steven.h 2019.02.14. 12:10:29

Akkor te miért nem mondtál le a fizudról egy részéről és maradtál a Serie B-ben is drága Zlatan? Így könnyű Ronaldot kritizálni, hogy ez részéről nem volt kihívás...

venember83 2019.02.14. 12:16:53

@steven.h: valószínűleg a Juventusnak is jól fogott az a pénz, amit érte kapott, a klub nem lett volna képes fenntartani azt a csapatot, még ha mindenki bele is egyezik a fizetéscsökkentésbe.

steven.h 2019.02.14. 12:28:56

@venember83: Igen ez nem vitás, én csak az elvet nem értem a jelenlegi "pofázása" mögött, mivel ő is mindig a tutiba ült bele csak, mégse nyert egy BL-t se pl és aranylabdás se lett, szóval nem hinném hogy ő kérdőjelezhetné meg, hogy kinek mi a kihívás.

venember83 2019.02.14. 12:32:42

@steven.h: ezzel már nem vitatkozok természetesen.

Leram7 2019.02.14. 12:42:25

Mondja ő, aki elment egy akkoriban világverő Barcaba.

Nagy játékos volt Zlatan, de kicsit ő is olyan, mint Henry, hogy sajnos nem nálunk futott be.

Manapság már inkább showman és beszólogatóként kerül a köztudatba, mint sem pályán mutatott teljesítményével.

2019.02.14. 13:14:18

Szerintem nem mondott semmi felháborító dolgot.

"Számomra az jelenti a kihívást, ha egy csapatot magasabb szintre emel egy futballista."
Ezzel egyet is értek, és igazából Ronaldo pont ezért van itt. Nélküle nem sikerült BL-t nyerni, vele viszont el KELL hódítani azt, mert máskülönben a leigazolása bukás lesz. Nyilván Olaszoszágban már nem tudná magasabb szintre elemelni a Juventust CR, de Európában igen is ez a feladata és ez egy szép kihívás a számára is.

MdewC 2019.02.14. 13:14:42

Zlatan akkor is nagy király, szuper focista, még akkor is, ha néha tahó.

De szerethető figura.

Drotkoszoru 2019.02.14. 15:08:50

@venember83: Az az érdekes, hogy utólag kiderült: a Calciopoli előtt pár hónappal az Inter 70 millió €-t adott volna Zlatanért. Elvileg már közel is volt a megegyezés a két klub között, csak aztán kizártak minket, így "kénytelenek" voltunk nyomott áron (24,8 millió €) is értékesíteni Ibrát.

venember83 2019.02.14. 15:37:24

@Drotkoszoru: egész jó tárgyalási pozícióba hozták magukat a milánóiak. :D

Rocky80 2019.02.14. 16:07:19

@Leram7:

nyilván már nem a teljesítményével ennyi idősen. ;-)

@Il Pjanista:

még egyszer elolvasva szerintem sincs itt semmi felháborító.

Csak azt felejtette el hogy az is kihívás, hogy ha egy csapat huszoniksz éve nem nyer BL-t és őket kell BL-hez segíteni.

Igazából ez még egy dicséret is nekünk, hogy a legnagyobbak között vagyunk, hol itt a kihívás?

Az meg teljesen egyértelmű, hogy egy Ronaldo szintű focista nem az NBII-ben fog magának kihívást keresni.

GGábr81 2019.02.14. 22:29:06

Annyira szerettem, hogy bármennyire próbáltam nagyon nem tudtam utálni. Na jó sinteres időszakában nagyon rühelltem. A legjobb nálunk volt. Elképesztő, hogy nálunk a legtöbb fenegyerek megszelidül.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása