Marcelo: „Tudtam Ronaldo távozási szándékáról”

marcelo.jpgA Real Madrid brazil balhátvédje, Marcelo nemrégiben szinte szerelmet vallott a Juventusnak, és felidézett egy, a csapattal kapcsolatos emléket is.

A játékos neve mostanában gyakran felmerül, hiszen nagyon jó kapcsolatot ápol Cristiano Ronaldóval, és nem lenne túl nagy meglepetés, ha Alex Sandro nyári értékesítését követően a torinói klubvezetés megpróbálná leigazolni a jelenleg harmincéves futballistát.

„A Juventus kapcsán egy kiemelkedő csapatról beszélhetünk.” - idézi a játékos szavait az Esporte Interativo.

„Emlékszem, hogy sokszor figyelemmel követtem a csapatot Pavel Nedvěd aktív éveiben. Sikerült mezt is cserélnem vele.

Mindazonáltal továbbra is a Real Madrid játékosa vagyok, és érvényes szerződéssel rendelkezek.

Nem tudom, hogy honnan származnak a felmerülő pletykák. Természetesen elmondanám, ha létezne már egy megállapodás vagy ha egyezkedések folynának.”

A brazil balhátvéd és az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo közeli kapcsolatát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a portugál klasszis rendkívül korán megosztotta csapattársával a távozási szándékát.

„Az utolsó Bajnokok Ligája-döntőnkre készültünk, a Liverpool ellen, és azt mondta nekem, hogy távozik. Tehát igen, bevallotta, hogy mit tervez még a meccs előtt, és hazudnom kellett a sajtónak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7214620764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10Delpiero10 2019.02.11. 17:54:47

sandro helyett ha jön, az mindenképpen visszalépés lesz. mind a költségvetésben , mind a játékosállományban. szörnyű döntés lenne. tartsuk meg sandrot :(

Il Principino 2019.02.11. 18:08:04

Maradjon csak Madridban,ő már nem a jövő embere!

nortu30 2019.02.11. 19:40:49

Jövő embere vagy sem, BL győzelemhez még igenis hozzásegíthetne minket, mert az ideihez nem úgy tűnik, hogy elég jók vagyunk, bár ne legyen igazam. Önmagában a bajnoki cím már súlytalan, lehet akármennyi. A BL a nagy csapatok mércéje, ezt pedig több mint 20 éve kergetjük. Igen, játszottunk öt döntőt, viszont mindet elbuktuk, a vesztesek pedig senkit nem érdekelnek. A vezetőség és a szurkolók (köztük én) is BL trófeát akarnak néhány éven belül, ami egyben azt is jelenti, hogy kész, tapasztalt játékosokra van szükség. Na ilyen pl. Marcelo. Én így látom.

Alex8610 2019.02.11. 21:23:59

@nortu30:Itt inkább azzal van baj hogy elhoznank kb 60millioert 10 milliós fizetéssel és 2-3ev után /többet nem nagyon látok benne/ szinte semmiért vagy ingyen adjuk majd tovább.Plusz szarrá nyerte magát nem tudom mennyire lenne motivált.Sandro mellé tökéletes lenne de ahhoz meg drága.Maradjon Madridban aztan mehet levezetni.

JuventusFanatikus 2019.02.11. 23:05:41

Ahogy láttam, és hallom már kezd kiégni. A Barca ellen Malcom bolondot csinált belőle, túlsúlyos, és már motivátlannak tűnik. Az Atleti ellen Reguilón játszott.

nortu30 2019.02.11. 23:41:43

@Alex8610: Ronaldo is sz@rrá nyerte már magát, mégis ugyanolyan őrült maradt. Igaz ő egy külön kategória. Szerintem most minden a BL-nek van/lesz alárendelve. Lehet nem volna anyagilag jó üzlet, viszont ha mondjuk vele végre sikerülne összerakni egy BL győzelmet, akkor máris minden más színűvé válna. Szerintem a kiégése azért még odébb van, egy váltás jót tehetne neki. Meglátjuk az okosok hogyan gondolkodnak.

alexGicamo 2019.02.12. 19:16:35

Nekem mindegy , hogy kivel, csak nyerjük már meg végre azt a nagyfülűt ! Bár , lehet több esélyem van egy telitalálatos lottóra ... :P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása