A Juve lecsapna Zaniolóra

zaniolo_nicolo_rovidujju_as_roma_mezben.jpgA Juventus a pletykák szerint komolyan érdeklődik Nicolò Zaniolo iránt, és szeretne a játékosra lecsapni, még mielőtt a középpályás hosszú távú szerződést írna alá az AS Roma együttesével.

A tizenkilenc éves futballista az elmúlt nyáron érkezett a fővárosba a Radja Nainggolan biznisz keretében, azonban nem túlzás kijelenteni, hogy az idei szezon kettőjük közül inkább a toszkán gyökerekkel rendelkező futballistáról szól, mintsem a fővárosiak keretéből száműzött belga klasszisról.

A fiatal támadó az év során kivívta helyét a Roma kezdőcsapatában, tizennégy bajnokin és öt BL-meccsen léphetett pályára, teljesítményével pedig számos európai klub figyelmét magára vonta.

Az érdeklődő klubok között megtalálható a Juventus is, amely klub a Tuttosport értesülései szerint jövő nyáron lecsapna a játékosra, még mielőtt a futballista újabb, hosszú távú szerződéssel elkötelezné magát a giallorosso csapat mellett.

Az AS Roma már megkezdte a szerződéshosszabbítás előkészítését, azonban a pletykák szerint a tárgyalások abbamaradtak, miután a klub képviselői a játékos szüleivel egyeztettek, a Juventus vezetői pedig készek további homokot szórni a fogaskerekek közé a fiatal középpályás megszerzésének a reményében 

A bianconero csapat szeretne még azelőtt egyeztetésekbe bocsátkozni a játékossal, hogy Nicolò Zaniolo újabb szerződést írna alá az AS Roma együttesével.

Ugyan a kapcsolatfelvétel sportszerűsége vonatkozásában felmerülnek bizonyos etikai problémák, a klubvezetésnek feladata kipuhatolni a játékosnál és/vagy képviselőinél, hogy mennyire tekinthető reális opciónak a klubváltás számukra, még mielőtt a játékos újabb szezonba vágna a Stadio Olimpico gyepén.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8114616254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamal Jamal 2019.02.09. 15:11:38

Tegnap a Chievo ellen iszonyatosan jól játszott szerintem a Roma legjpobbja volt. Ki is szúrtam a srácot hogy a Juventus-ba jól mutatna ez a lendület.

juve28adam 2019.02.09. 15:25:05

Na neki nagyon örülnék!

Il Principino 2019.02.09. 15:33:48

Chievo ellen mi is mutatós focit játszottunk.
Aranyáron jöhetne kb. és hol lenne a helye a csapatban?
Sok mindenen múlik az ő leigazolása..Allegri,Dybala megy marad stb. Stb.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása