Rush: "A Juventus fantasztikus választás Ramsey számára"

ramsey_aaron_arsenal_golorom.jpgA hivatalos bejelentés ugyan várat magára, de nyílt titok, hogy az Arsenal walesi válogatott középpályása, Aaron Ramsey nyártól a Juventus kötelékében folytatja pályafutását. 

"Más idők járnak. Mikor én voltam ott, mindent magamnak kellett csinálnom. Mostanra mindenre ügyelnek helyette, számára az a legfontosabb, hogy a labdarúgásra, a támadójátékára összpontosítson, s ennyi." - mondta az egykori klublegenda és honfitárs, Ian Rush az ESPN-nek nyilatkozva.

"Mikor készen áll, meg fogja tanulni a nyelvet, minden erről szól. Hat hónapja van a tanulásra, nekem 12 hónapom volt. Olaszországban az a legfontosabb, hogy az ember önbizalommal tegye azt, amit tesz. Ha most igazolnék Olaszországba, azt mondanám nekik: »Ian Rush vagyok, a világ legjobb játékosa«.

Ha a Liverpoolnál így tettem volna, a többi csapat azt mondta volna, hogy rendben, majd meglátjuk, milyen jó vagy. Teljesen más, mint Angliában, az angolok segítik egymást. 

Az első benyomások fontosak Olaszországban, s azt javasolnám Aaronnak, hogy menjen oda, legyen magabiztos, s mondja el nekik, hogy milyen jó játékos, mondjon nekik egy mondatot olaszul, s jó lesz a róla kialakult első benyomás. 

Úgy gondolom, hogy a Juventus fantasztikus választás számára. Amikor én oda igazoltam, egy ipari város volt, de azóta ezerszer jobb hely lett. A Juventus egy lenyűgöző csapat. Még mindig összefűzik a szálak az Agnelli családdal. Most Andrea Agnelli az elnök, mikor én ott játszottam, Gianni Agnelli volt a tulajdonos, vagyis rendkívül szenvedélyesek. 

Szerintem jó teljesítményt nyújt majd, együtt játszhat Ronaldóval és a többiekkel, ez pedig különleges dolog. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy Aaron különleges lesz a Juventus számára, s biztos vagyok abban, hogy élvezni fogja."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2614612966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10Delpiero10 2019.02.07. 14:19:17

csak én nem látom őt olyan jó játékosnak? a fizetése fejében nagyot kell alakítania , hogy meggyőzzön.

Rivendell 2019.02.07. 14:55:55

En max egy utolsó 2-3 eves Marcit varok tole

alexGicamo 2019.02.07. 19:10:07

Hát, agyon fényezik ... Majd meglátjuk, mit virít !

asvééd 2019.02.07. 20:53:26

@Rivendell: Hát akkor sokat lesz a "gyenguszon" :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása