Ronaldo népszerűsége az egekben

ronaldo_cristiano_7es_mezzel.jpgCristiano Ronaldo ma ünnepli 34. születésnapját. Ez alkalomból a Juventus hivatalos honlapja köszöntötte CR-t, és egy érdekességre is felhívta a figyelmet a portugál szupersztár népszerűsége kapcsán.

Tavaly október óta Ronaldo a legtöbb követővel rendelkező személy az Instagramon. A vezetést sokak kedvencétől, a popénekestől, Selena Gomeztől vette át.

CR-nek napjainkban 153 millió követője van, amelynél csak magának az Instagramnak van nagyobb (279 milliós) tábora.

Ez nem semmi eredmény, főként annak tükrében, hogy az élmezőnyben ő az egyedüli sportoló, és az egyetlen, aki nem amerikai.

A legtöbbek által követett személyek között rajta kívül valóságshow-s televíziós személyiségek, zenészek és színészek találhatók.

Az ír RTÉ Sport mai cikke emellett arra mutatott rá, hogy CR7 Olaszországba igazolása a kínai rajongók klubpreferenciájában is változást hozott. A Real Madridnak ugyanis az eladással csökkent, míg a Juventusnak a vétellel drasztikusan nőtt a népszerűsége a távol-keleti ország rajongóinak körében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr314609630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2019.02.05. 17:37:42

Köszönjük az írást Uram!Mi is nagyon szeretünk Roncika!Pusszantás neked és kívánom,h alakíts nekünk egy veterán csapatot ami indulhat a serie b-ben!

Tomy81 2019.02.05. 19:14:02

@dobor norbert: Ne hagyd hogy megzavarjanak a számok!Azt nézd hogy milyen teljesítményt nyújt a pályán.

alexGicamo 2019.02.05. 19:15:18

Isten éltesse sokáig !
Legyen kiváló szezonja nálunk !

pott70 2019.02.05. 19:43:56

@pedronegroo: Csak ez az egy ilyen van?
Napestig nézegetném kis kedvencünket!:)

pedronegroo 2019.02.05. 19:53:44

@pott70: Nem, van egy video a kihagyott szabadrugásairól is de az hosszabb mint a barátok közt!

Tomy81 2019.02.05. 20:58:53

Amúgy ez a szabadrúgás téma tényleg érdekes. Statisztikák szerint Dybala és Pjanic Alexnél és Pirlo-nál is hatékonyabban végzi a szabadokat.Tulajdonképpen a legjobb szabadrúgáslövők a bolygón és mégis Ronci lövi sokszor.Most a Parma ellen Pjanic lőtt egyet de falba ment.

Il Principino 2019.02.05. 21:08:37

@Tomy81: Igen,a kupa meccsen meg CR és Dybala is a falba vágta..tök mindegy ki rúgja ezek után már.. :D

dobor norbert 2019.02.05. 23:10:58

@Tomy81: Alapjában véve megkedveltem Őt mióta itt van. A többi csak irónia volt.

Spider81 2019.02.06. 05:28:56

Egy korszakos zseni es orulhetunk,hogy itt van es nem csak sportszakmai szempontbol.
Mar csak jatszopajtik kellenenek melle, mert Matuidi,Khedira nem igazan a varatlan rovidpasszos megoldasokrol hiresek...Pjanic meg olyan hatul van,hogy mire jatszhatna Ronaldoval addigra mar befejezodott a tamadasunk.
Roncitol azt varom hogy a BL-ben domboritson es elso korben usse ki az Atletico-t!

del pipi 2019.02.06. 08:04:13

Én az utóbbi két évben kedveltem meg, de most hogy látom hogy egy ideje kapuzárási pánikkal küszködik így egy picit csalódott vagyok. @Spider81: Nem is kellenek neki a játszópajtik mert intézi ő egyedül. BOLDOG SZÜLINAPOT RONIBONI az anyámkenyerit!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása