Allegri: „Túl lágyan védekeztünk”

allegri_massimiliano_mutogat_tottenham.jpgMassimiliano Allegri dühösen nyilatkozott a Parma elleni gólgazdag meccset követően, amelyen játékosai számos hibával segítették az ellenfél pontszerzését.

Az Öreg Hölgy magabiztosan vezetett 3-1-re, azonban a szezon talán legnagyobb meglepetéscsapatának sikerült felállnia, és egy pontot hazavinnie a zebrák stadionjából.

„Túl lágyan védekeztünk, illetve több hibát is elkövettünk.” - mondta a mester a DAZN munkatársának a meccs után.

„Egyes mozgásaink felületesek voltak, és nem volt meg a szükséges koncentráció a játékosoknál. Jobban kell összpontosítanunk, nem vehetünk biztosra több dolgot.

3-1 után már nem figyeltünk eléggé, aztán ugyanez történt a vendégek harmadik gólját megelőző utolsó passz előtt. Nem lehet ezzel a hozzáállással futballozni a 93. percben, amikor a labda a saját kapunk melletti szögletzászlónál található. Egyszerűen az elképzelés rossz volt a labda ilyen megjátszását illetően. Egyszerűen ki kell rúgni a nézőtérre a labdát ilyenkor.”

A mester az Atalanta kupabeli győzelmét követően arról beszélt, hogy a vereség lógott a levegőben, de úgy tűnik, hogy nem volt elég nagy markáns figyelmeztetés a bergamói 3-0.

„A Lazio elleni győzelem során szerencsések voltunk, a Parma viszont megbüntetett minket. Sokat kell dolgoznunk a koncentrációs szintünk fenntartásának tekintetében.

Az első gólnál volt egy keresztlabda, amit követnünk kellett volna, de Joao Cancelo lemaradt az elfutó emberről. A második gólnál óriási területet hagytunk szabadon. Nem lehetséges, hogy otthon három gólt szerezzünk, és emellett hármat kapjunk, ez azt jelenti, hogy a védekezés figyelembe vétele nélkül csak támadunk.”

A Juventus nyilvánvalóan komoly gondokkal küszködik a védősor tekintetében, mivel Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci és Andrea Barzagli is sérült, ráadásul a téli átigazolási időszakban Medhi Benatia is inkább elhagyta a csapatot.

Leonardo Spinazzola először volt kezdő az olasz bajnokságban a Juventus mezében, Martín Cáceres pedig az átigazolását követően azonnal a védelem tengelyébe került a hátvédínség miatt.

„Ez volt az első alkalom, hogy a négyes védősor együtt játszott, a csapat azonban nem segítette ki őket, mindig egyedül hagyta őket az emberükkel. Jó lenne, ha a játékosok rájönnének, hogy nincs semmi szégyen abban, ha kibikázzák a labdát a nézőtérre, ha úgy hozza a sors.

Legalább gólokkal és szórakozással szolgáltunk azoknak, akik panaszkodtak a játék miatt. A szép futball nem kifizetődő, végül is védekezéskor a cél a labda eltávolítása a kapu elől.”

A Napoli a Sampdoria ellen 3-0-ra nyert, így a Juventus előnye kilenc pontra csökkent.

„Ez még mindig egészséges előny, ez a csalódás pedig végső soron jót fog tenni a csapatnak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr114605062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2019.02.03. 09:27:14

Végre Allegri is észrevette, hogy Mandzukic sajnos többet árt, mint használ. Ez eddig is így volt, csak nem ekkora hibával mutatta ki. Remélem elgondolkodik ezen, mert lenne más lehetőség és azt hiszem eljött az ideje tartósan is kipróbálni.

Ha valaki azzal jönne, hogy adott egy gólpasszt, akkor javaslom Khedirat kiemelni, mert ha csak a számokat nézzük nagyon sokat tett a támadások alkalmával, pedig Őt szinte senki nem nézi semmibe.

Matteo89 2019.02.03. 09:38:36

"Az első gólnál volt egy keresztlabda, amit követnünk kellett volna, de Joao Cancelo lemaradt az elfutó emberről." - Na meg Khedira is persze. Hihetetlen, hogy a németet sosem veszi elő a Mester.

Matteo89 2019.02.03. 09:41:37

"Legalább gólokkal és szórakozással szolgáltunk azoknak, akik panaszkodtak a játék miatt." - tessék, itt a válasz a károgóknak. Remélem mindenki örül. :D

majerjohny 2019.02.03. 10:14:14

Azért kíváncsi lennék, hogy vajon az öltözőben a játékosoknak is ezeket a nulla dumákat mondja, mert ezzel sokra nem jut velük ahogy a teljesítmény mutatja. Akkor tényleg a mestert kellene egy kicsit megrángatni...ÉBRESZTŐ!!!!
Két szó jutott eszembe tegnap, a védekező játékról (de akár 3-1-nél is) bénaság, szerencsétlenkedés.
Azt hiszem igazán csalódott lehet mindenki....

Barolo4 2019.02.03. 10:14:18

@Knob: Szerintem Mandzukic az egyik leghasznosabb játékosunk, ember feletti mezőnymunkával. A 3. gól előtt nyilván hibázott, ezért kirakni sztem egyáltalán nem lenne jó ötlet. Sok problémánk van, de Mandzukic visszatérte az Atletico meccs előtt kimondottan örömteli számomra. Forza Juventus!

DelPiero2 2019.02.03. 10:34:50

@Knob: Nem vagyok Khedira gyűlölő, de hozzáadott érték tekintetében igencsak van kifogásolnivaló benne.
Khedira hány helyzetet is hagyott ki? Tényleg az a feladata hogy elöl kolbászoljon? Azzal, hogy nem lát el bizonyos feladatot, a csapaptra extra terhet rak rá. A számára legkisebb kockázatú passzokat hajtja végre, ugyanakkor nem törődik azzal, hogy akinek adja, annak hátán egy ellenfél van, sokszor csak az a cél, hogy szabaduljon a labdától.

alexGicamo 2019.02.03. 10:39:59

Ezt az összeállítást a védelemben a kényszer szülte, Maxinak nem volt merítési lehetősége a sok sérülés miatt , azért ezt fontos kiemelni . Valamint azt is, hogy Indián barátunk nem középső védő eredetilg ... Nagyon kellemetlen , hogy hazai pályán majdnem kicsinált egy Parma és megszórtak minket 3 góllal, de reményeim szerint ez lesz a fordulópont és innen már csak felfelé ívelünk majd ! Fő az optimizmus ! :-)

Matteo89 2019.02.03. 10:50:49

@Barolo4: Mandzukic valóban hibázott a harmadik gólnál, ez azért is bosszantó, mert tőle nem ezt szoktuk meg szerintem. Ettől eltekintve szerintem összességében sokat tett hozzá tegnap a csapat játékához tegnap este, nagy szükségünk lesz rá a szezon második felében.

delpi0823 2019.02.03. 10:51:56

Igy legyen otosom a lotton,valahogy ereztem hogy ezt fogja nyilatkozni Allegri,azert kaptunk ennyi golt mert megprobaltunk footballozni(nevetseges).Vegre jatszott a csapat,tetszetos tamadasokat vezettunk,sajnos sokszor khedirara jott ki a vege:),de reg nem elveztem Juve meccset ennyire mint tegnap.A 3 bekapott golunk sztem inkabb annak koszonheto hogy sajnos Rugani es Caceres sem Juve szintu jatekos meg csak csere szinten sem.Ha Chiellini es Bonucci visszater es ezt a footballt jatszuk akkor nagyon rendben lesz a csapat sztem,bar Allegrit ismerve meg a nyilatkozatbol ki indulva majd visszaterunk a betonbiztos vedekezeshez.......

hurbiny3k 2019.02.03. 11:00:40

@delpi0823: Ebben van valami.. Látjátok, ez van, ha picit is szórakozni akartok, ti kértétek..

TYUKI 2019.02.03. 11:28:23

@Knob: Khedira igenis hasznos játékos!!!!

10Delpiero10 2019.02.03. 11:29:55

@delpi0823: Ezt akkor is nyerni kellett volna erőből, bárki bármit mondd.. Látványos vagy csúnya játék ide vagy oda. Ha más nem, akkor egy szokásos bírói baki a javunkra , de akkor is nyerni kellett volna. Bosszantó nagyon, és nem azért mert bármi tétje van.. a serie a-ban felesleges. Egyszerűen rossz ómen ez a BL-re nézve

2019.02.03. 11:33:46

A szép futball nem kifizetődő...igen,ezért maradt le Khedira fullra az emberről és ezért nem rúgta ki Mandzukic a lelátóra a labdát...nevetséges ez az ember!

Sztovicska 2019.02.03. 11:57:40

@Knob: mandzukic hibázott de borzasztó sok munkát tesz le az asztalra. Mentálisan is és minden téren. Nagyon hasznos a pályán. Khedirának jó meccse volt de nem ez a jellemző sajnos.

delpi0823 2019.02.03. 12:29:11

@hurbiny3k: Allegri azert nem mer igazan tamadofocit jatszatni mert nem tudja megtalalni a kello egyensulyt a tamadas es a vedekezes kozott,es ezert epit mindig a biztos vedekezesre,es ezert jon ezzel a hulye dumaval hogy a tamadofoci nem kifizetodo.......Nem azt mondom hogy jatszunk ugy mint guardiola csapatai(az a football nekem mar tul sok 8568passzal egy meccsen),de mondjuk egy Klopp fele Liverpooli foca nagyon is jo lenne.Sokaig tartott neki is meg megtalalta az egyensulyt a tamadas es a vedekezes kozott, de most mar nagyon ugy tunik hogy megtalalta es eredmenyes is lesz.Es o megtudta ezt egy premierleagube csinalni ami valljuk be oszinten nem egycsapatos bajnoksag mint az olasz.......

dobor norbert 2019.02.03. 12:34:49

Javaslom a kedves szakértő szurker Társaknak a juventushungary oldalon Metomanx blogbejegyzését elolvasni! Tanulságos...

Cannavaro 2019.02.03. 12:36:41

Ez van, amikor Allegri nem számíthat, a klasszis védelemre! Isteni szerencse, hogy épp az atalanta meccs után voltunk, és legalább a támadósor már szégyenből is, kicsit megrázta magát, egyébként ha a mesteren múlik 0-3...
Khedira, az évenkénti 3 jobb meccsét játszotta, de persze kihagyta amit lehetett.
Persze csak az összefoglaló alapján, mert amíg nem látok egy jó összefoglalót, és egy jobb kritikát a többségtől itt a blogon, addig full bajnoki meccset nem nézek! Valamit valamiért!

10Delpiero10 2019.02.03. 12:42:09

@Cannavaro: és kire fog számítani a jövőben ? Chielloek se lesznek fiatalabbak, allegri meg látványosan megrekedt. Így meg lesz a kötelező scudetto , de a BL nem. Klopp kell és kész. Szeretnék végre triplázó csapatot, ne csak a hullarablóknak legyen már ilyen labjegyzete az olasz fociban. Viszont a kupából is úgy kizugtunk már ott éreztem hogy ebből idén sem lesz BL. Az atleti után ha kapunk egy poolt, cityt, vagy barcat , nekünk annyi. Nem lesz elég Ronaldo..

10Delpiero10 2019.02.03. 12:43:45

@Knob: érdekes hogy idény elején még mandzu mekkora becsben volt tartva. Megkellett volna tartani higuaint ? Vagy nem tudom ki elérhető csatár a piacon?

Cannavaro 2019.02.03. 12:54:19

@10Delpiero10: Na ez a kérdés! Ha nem sikerül felépíteni azt, amiért Allegri sikeres, a védelmet, amivel a védekező fociját nyomatja, akkor üt be végleg a krakk! Rugani nak folyamatos játék kell, csak akkor játszott igazán jól, mikor zsinórban 10+ meccset játszott pár éve legutóbb! Személyes véleményem, hogy, ha nem lesz szemléletváltás, az Athlei elleni meccsig, akkor ki fogunk esni! Chiello még mindig a liga legjobb védője, úgy, hogy már Ő sem a régi, de ez csak rosszabb lesz, mert az idő visszafelé nem igen lépdel! Ezt a szezont Allegrivel fejezzük be ez nem kérdés, ehhez már hozzá kell szoknunk a szezon végéig, de ha nyáron nem lesz váltás b.szhatjuk a következő szezont is, jöhet ide Messi, Pogba, meg MBappe is, ha nincs aki motiválja, és felépítse a támadójátékot, és főleg hagyja.... Mert, lenne arra szándék, csak első a védekezés, meg fegyelmezett taktika! Capello 2.0

10Delpiero10 2019.02.03. 13:01:04

@Cannavaro: ezért írtad jól , hogy olyan Klopp megtalálta az egyensúlyt a védekezés - támadás közt. Erre Allegorikus tartósan abszolút nem képes. Bár én azért transzfereket is sürgetnék mert Ruganit nem látom annyira stabilnak, Chiellot meg bármennyire szeretem azért az túlzás hogy a legjobb védő lenne. Körülötte van a legjobb csapat az igaz , de egy Koulibaly / Skriniar köröket ver rá már .

10Delpiero10 2019.02.03. 13:02:49

@10Delpiero10: allegorikus.. rohadt autokorrekt. Szóval nyilván allegrire gondoltam

Thuglife! 2019.02.03. 13:07:35

"A szép futball nem kifizetődő,...”
A következő mondat:
"A Napoli a Sampdoria ellen 3-0-ra nyert," :DD
szép volt Allegri!!

Thuglife! 2019.02.03. 13:15:12

Hiányoltátok hol vannak azok akik a szép focit várták..
Hát itt vagyok, és kérdezem nektek ez a szép foci? mi volt ebben a szép?
csak úgy játszottunk ahogy hazai pályán a MINIMUM elvárás lenne.vagy hazai pályán be kell állni és kontrázni egy Parma ellen?mi is képesek lennénk 5-0-ra nyerni mint a Chelsea.a keret alkalmas rá.csak nekünk folyton tartalékolni kell.na majd a BL-ben...semmi,na majd tavasszal...semmi...na majd jövőre.

10Delpiero10 2019.02.03. 13:22:37

@Thuglife!: Lassan mi leszünk a mindig jövőre csapat :D szerintem ha allegri marad akkor a scudetto is veszélyben lesz, örökre úgysem lehet nyerni persze.

spaolo1981 2019.02.03. 13:47:30

Igaza van Allegrinek. Tegnap játszottunk egy jó meccset, de súlyos és felelőtlen egyéni hibákból kaptunk három gólt. Benne van a pakliban! Ettől függetlenül az utóbbi 7-8 év egyértelműen arany korszak a Juventus történelmében és remélem még sokáig így marad! A trófeákat nem ingyen adják, az idei BL-ben ugyanúgy nehéz lesz eljutni a döntőbe(vagy a közelébe), mint akárcsak pár éve. A Scudettókat sem a zöld asztalnál nyerjük zsinórban( inter...), hanem kemény munkával. Jó lenne ha ezt a tényt mindenki elfogadná! Ezért nem értem az állandóan mindent és mindenkit kritizáló "szurkolókat", mert az Andrea Agnelli korszak eseményei, eredményei, sikerei nem őket igazolják! Egyszóval, ahogy feljebb már említette valaki, MetomanX bejegyzése valóban tanulságos és remekül rávilágít a dolgokra. Forza Juve!

10Delpiero10 2019.02.03. 13:55:48

@spaolo1981: zöld asztal ide vagy oda , ott és akkor hibáztunk csak nem ismertük el, mutogattunk ujjal hogy más is hunyó volt a calciopoli idejen, csak kisebb mertekben.Megbűnhődtünk érte , és megérdemeljük azt is ahol most vagyunk. De megkell ertened , hogy a mai fociban kell a BL győzelem ahhoz hogy elmondhasd magadról hogy " igen megcsináltuk " . Sajnos az uefanal meg mindig a Barca és a Real bír piaci értékkel , így őket fogják tolni. Ellenszélben nehéz. Ilyenkor jól jönne ha a ndragheta keze tovább elérne. Mindenesetre én bízom benne hogy össze fog jönni, de csak akkor ha gyökeresen váltottottunk. Edzőt is és pár játékost is. Olyanok kellenek akik élnek halnak a Juventusert, de ezekből egyre kevesebb profi szinten.

spaolo1981 2019.02.03. 14:19:03

@10Delpiero10: Én nem emlékszem, hogy mutogattunk volna másokra is, csak egyenlő elbírálást követeltünk. Ez óriási különbség! Mint ahogy jó pár évvel később fény derült sok minden másra is a bundabotránnyal kapcsolatban, de addigra már "elévültek a korábbi események". A BL győzelem valóban a klub futball csúcsa, de ahhoz, hogy "igen megcsináltuk" elég a "mindössze" 7 Scudetto zsinórban és a 4 év duplázás zsinórban.Szerintem.

10Delpiero10 2019.02.03. 14:33:42

@spaolo1981: akkor lehet én vagyok az egyetlen Juventus drukker az országban aki elfogadta , hogy simlisek voltunk, a többiek meg kevésbé. Tudom, hogy mindenki olvasta már a Bence írásait is a témában miszerint nem érdemeltünk volna ilyet, valamint a sinter küldte a bírókat is stb. Ez kb egy hollywoodi forgatokonyv amit azért talaltak ki az elévüléses dumaval együtt , hogy a klub renomeja és megítélése ne legyen a béka segge alatt. Nem véletlen az a rengeteg maffia kapcsolat hidd el. Persze tudom , hogy más csapatoknál is jelen van ilyen olyan mértékben , de a lényeg , hogy nálunk egybeforrt a klubbal. A másik nagy lényeg pedig hogy ez a 7 év maga volt a csoda. Igaz örültem volna ha nem csak 1 évben van kihívónk, de épp emiatt érzem üresnek és tartalmatlannak már ezeket a hazai bajnoki ermeket. Nekünk mindig fejlődni kell egyre jobbnak lenni. Persze az első bajnoki címhez képest is óriásit fejlődtünk , de nincs még egy olyan csapat aki ennyi döntőt bukott el. Viszont alanyi jogon nem jár győzelem így muszáj lesz újítani.

Il Principino 2019.02.03. 14:34:28

@Knob: Valóban hibázott az utolsó gólnál,de előtte 2 gólpasszt is adott..
Viszont Khedira...előre és hátra is kártékony volt!

Il Principino 2019.02.03. 14:51:42

@10Delpiero10: nem tudom nézted e a kupameccseket hét közben?!Piatek akkor lőtt a Coulibalyról amikor akart...Skriniart meg a egy "noname" Marusic szivatta..Képességekben egyik sem jobb Giorgionál,ami mellettük szól csak az hogy fiatalabbak jóval..

Cannavaro 2019.02.03. 14:55:45

@spaolo1981: Lehet neked idegesítő, a kritizálás, de nekem meg az a folyamatos hajtogatás az utóbbi 8 évről.... Senki sem mondta hogy nem volt szép teljesítmény, és mindenki örül neki, de a jelen az, hogy egyre rosszabb a játék, és továbbra sem sikerül a támadás építés, és a jövő, már nem olyan rózsás mint a múlt amiről beszélsz! Egyértelmű jelei vannak, hogy eljött, sőt már tavaly eljött az ideje a váltásnak, a padon! Meg kéne köszönni Allegri eredményeit, munkásságát, és ezt a keretet megpróbálni valaki olyannal, aki jobban képes belőle kihozni a maximumot! Támadásban ugyanúgy, mint ahogy most a védekezést képes tökéletesíteni Allegri!

10Delpiero10 2019.02.03. 14:56:24

@Il Principino: 1-1 meccset én is tudok említeni amikor Chiello bakizott, hidd el, nézem a többi meccset. Nem tudom te mit nézel , de Skriniar vagy Koulibaly lenne az ő helyen , kb fele ennyi gólt sem kaptunk volna. Az a két ember egy vadallat. Ismerd el ha vannak jobb játékosok a sajatjaidnal , szeretni nem kell őket

10Delpiero10 2019.02.03. 14:57:15

@10Delpiero10: ja és a legkevesebb gond kb chielloval van igyis

10Delpiero10 2019.02.03. 15:01:54

@spaolo1981: másik hogy óriási mazlival 6 éve torinoban élek munka miatt, más kérdés hogy idén először nem vagyok bérletes. Calciopolival kapcsba meglepodnel mi a véleménye az olasz juve szurkereknek. Mindenesetre reálisabban látják mint az itthon elterjedt propaganda szerint. Csak azért mondom mert az ottani haveroknak jobban elhiszem jobban benne vannak a vérkeringésben, ráadásul ott is megjelentek az általad emlitett kritikák nagy része . Erre azt mondják lei estata scopata , vagyis "ellett baszva "

Vergilius1897 2019.02.03. 15:06:55

@delpi0823: csak ki kell dobni 70-80 milliókat az ablakon Fabinho-ra, Keitara, Alissonra, Van Dijkra és működik is a történet :D

niccolo 2019.02.03. 15:39:49

@10Delpiero10: Torinóban nem is igazán szeretik a Juvét, inkább a Toro-t.Lehet azok szóltál le a csapatunkat.

10Delpiero10 2019.02.03. 15:54:06

@niccolo: én azokról beszélek akikkel meccsekre jártam :D

Bodnar Daniel 2019.02.03. 16:02:42

Sokszor azon gondolkodom, hogy hány szurkoló támogatta 1000 forintnál többel azt a Juventust ami az utóbbi idők legsikeresebb football projektje a világon ( Amauritól CR7-ig önerőből ). Hány fotelszakértő "vár el" edzőváltást meg igazolásokat, akinek fingja sincs az ilyen szinten történő csapatmenedzselésről. Gondolom vannak itt akik igenis hozzájárultak ehhez a sztorihoz, de arányaiban mi lehet a helyzet?

Unom már ezt a sírás-rívást. Egyszerűen oktalan, nem logikus és hiteltelen.

Persze én vagyok a hülye, hogy még olvasom a kommenteket. Ez az az egy amit biztosan tudok. :D

Il Principino 2019.02.03. 16:11:40

@10Delpiero10: Sztem egy jó formában lévő Chiellininél nincs jobb védő,elég ha megnézzük az utolsó 2 meccsünket mit jelentett valójában a jelenléte..Említett 2 úriember szintén jók,de sztem a szlovák még nincs ezen a szinten,nincs elég rutinja,afrikai párja meg ennyi idősen már sehol sem lesz!

Thuglife! 2019.02.03. 16:39:09

@Bodnar Daniel: mi fotelszurkolók megvesszük a juve mezt ami több mint 1000 ft. még ha nem is biztos hogy közvetlenül a juvét támogatom vele.és abban ülünk a fotelban.mást nem nagyon lehet tenni családosként+egy másik országból szurkolva...arra meg hog ki mihez ért vagy ki kit mer kritizálni:nem kell ahhoz szakácsnak lenni hogy megmondjam hogy egy kajának szar e az íze.

dobor norbert 2019.02.03. 16:55:54

@Thuglife!: Szia!
Ha jól rémlik Te is szép focit szeretnél és szóvá is teszed itt?
Miután ide leírod a kívánságaidat a csapat kapcsán mit vársz mi fog történni? Ez nem csak Neked szól a többi hasonló gondolkodásunak is. Kérlek írd meg nekem,h Neked ettől jobb lesz a napod'?

Bodnar Daniel 2019.02.03. 17:08:38

@Thuglife!: A "mi" az arányaiban annyi százalék elégedetlen támogató itt a blogon, akinek joga van pálcát törni a Juventus bármely részegysége felett Torinóban? És emelett minimim edzett már egy Pescara-t hogy meg tudja ítélni mi történik a pályán és azon kívül? Átlátja az összes szerződést, a büdzsét, a morális tényezőket, az igazi célkitűzéseket pontosan?

Egyáltalán mekkora ráhatása van annak a valamennyi "mi"-n kívül eső tábornak bármire is valójában?

A gondolatmenetem szárazabban és kimondva, emígyen hangzottak volna?

A véleményem is megvab, de azt még nem írtam le.

Thuglife! 2019.02.03. 17:29:41

@dobor norbert: igazad van!
KÉREM BLOG SZERKESZTŐIT!szüntessék be az oldalt.mert a kedves barátunk azt mondta soha semmi nem fog történni hogy ide leírjuk a véleményünket.

dobor norbert 2019.02.03. 17:42:38

@Thuglife!: Szóval,ha ide leírod a kívánságaidat akkor azt a szerkesztők teljesíteni fogják.Szólnak a Juve központjába és másnap már úgy is lesz. Köszönöm a választ,jó ezt tudni!

Thuglife! 2019.02.03. 17:45:45

@Bodnar Daniel: bocs de amit válaszoltál arra egy az egyben megint bemásolhatnám a szakácsos részt...
kérdésekre kérdéssel válaszolnék hiszen én nem, de te jogosultnak érzed magad a véleményformálásra hiszen te biztos belelátsz ezen dolgokba,esetleg még egy pescaranál nagyobb klubot is írányítottál.mi volt az a mondat hogy " az utóbbi idők legsikeresebb football projektje a világon ( Amauritól CR7-ig önerőből )."különöseen a CR=-ig önerőből érdekelne...tehát pusztán a KLUB bevételeikből,eladásaiból jutott ide a klub...ez jelenti nálam az önerőt...ezt elmondtad a nyáron sztrájkoló fiat dolgozóknak is?

Thuglife! 2019.02.03. 17:47:33

@dobor norbert: idézd már légyszives a "kívánságaimat".köszi

Thuglife! 2019.02.03. 17:55:08

@dobor norbert: na sikerült taláni valamit amit én kívántam?várom...

dobor norbert 2019.02.03. 17:58:39

@Thuglife!:Nem értetted a kérdésem vagy csak felületesen olvastad el? Az eredeti kérdésemre válaszoljál ha már párbeszédbe boonyolódtál velem,kérlek!

spaolo1981 2019.02.03. 18:07:25

@Cannavaro: Nem idegesít a kritizálás, csak nem értem :-) Rá kell nézni a táblázatra. Én eredménycentrikus vagyok, engem nem érdekel ha szar a meccs, ha egy-két góllal nyerünk. És a Juve is ilyen. Lényeg a győzelem, bármi áron. Allegri mindig is a védekezést részesítette előnyben, ne várj tőle csodákat támadásban, mert felesleges. Viszont az jót tenne a bajnokságnak és a csapatnak is, és már ezt is leírtam párszor, ha több esélyes lenne a Serie A. Ez persze nem von le semmit a 7 Scudetto értékéből.

Thuglife! 2019.02.03. 18:29:21

@dobor norbert: arra hogy ettől jobb lesz e a napom?igen de ez elég személyes információ,lelki állapotomat illetően,nem érinti az itteni fórum témáját én pedig nem ismerkedni jövök ide.úgy látszik te igen,de akkor nem én vagyok az embered arra vannak más fórumok.
de ha már személyeskedünk,anélkül hogy érinteném érzelmi állapotod,és megpróbálsz itt engem beállítani mint akinek az értelmező képességeivel problémák lennének,elmondanám te vagy az aki a VÉLEMÉNYFORMÁZÁSt kiforgatta KÍVÁNSÁGokra...
ezt a középiskolás kötelező olvasmányok elolvasásának és elemzésének hiányára vezetném vissza.ott kellet volna megtanulni az értelmezést.de semmi baj,mert ezen 16-18 évesen megszerzett képességek hiányával is lehet teljes életet élni...sőt van aki sikeresebb is az életben akinél ez kimaradt.csak kérlek akkor jelezd nekem előre hogy csillagozzam be és lássam el magyarázattal neked a 4 betűnél hosszabb szavakat.

Thuglife! 2019.02.03. 18:31:32

@spaolo1981: "Allegri mindig is a védekezést részesítette előnyben, ne várj tőle csodákat támadásban, mert felesleges"
szerintem ezen már sokan túl vagyunk.tőle már nem várunk semmi ilyesmit.majd valaki más.

dobor norbert 2019.02.03. 18:45:21

Egy egyszerűen értelmezhető kérdést tettem fel. Mert érdekelt. Nem tudtad megválaszolni. Semmi személyes. A lelkivilágod ezek után nem érdekel,mert amiket írtál minősítetted is vele magad. Sajnálom,ha egy szimpla kérdés így kifordított magadból,megérzésem szerint neked van szükséged szakember társaságára,tanácsaira. Ne haragudj,h megszólítottalak,hiba volt! Csak véleményt cserélni akartam,amire ez a blog való!!!!

spaolo1981 2019.02.03. 20:29:57

@Thuglife!: Természetesen Allegri előbb-utóbb távozni fog, ő sem halhatatlan :-)
Azon pedig, hogy sokan túltették már magukat azon, hogy nem támadó szellemű a csapat...hát nem tudom. Én elfogadom, hogy sokan szép és látványos játékot várnak a csapattól, de jelenleg nem ez van. Ezért sírni felesleges. Szerinted amúgy mely edzők jöhetnének szóba?

GGábr81 2019.02.03. 20:54:42

@dobor norbert: tehát aki véleményt oszt meg az mind hülye, mert attól úgy sem fog változni semmi?
Néha egy érzést, vagy egy gondolatot jó megosztani valakivel. Ha ez az érzés/gondolat a Juvéval kapcsolatos, akkor azt nyilván nem egy izé blogon tesszük. Sőt egy ilyen gondolat megosztása után vagy mások is megerősítenek vagy meggyőznek érvekkel, hogy nincs igazad. Szóval ez az értelme annak, hogy kritikát, vagy dicséretet fogalmazzunk meg.
De amúgy te is írsz ide, így magadtól is kérdezhetek, hogy mit vársz tőle? Jobb lesz a napod?
Amúgy igen nekem jobb lesz tőle a napom.
Mondjuk nem tudom, hogy nekem is szolt-e a kérdés mert nálam nem élvez a szépség prioritást.

dobor norbert 2019.02.03. 21:03:38

@GGábr81: Szia! Nem tudom,h követted-e a beszélgetésünk,vagyis én beszélgetni akartam és egy kérdést tettem fel,amit nem tudtak meválaszolni. Kérlek olvasd el és látni fogod,h semmi hülyézést nem tartalmazott amit írtam!
Aztán szívesen folytatom,hiszen itt a vélemény-cserék miatt írogatunk.

GGábr81 2019.02.03. 21:22:42

@dobor norbert: "Miután ide leírod a kívánságaidat a csapat kapcsán mit vársz mi fog történni? Ez nem csak Neked szól a többi hasonló gondolkodásunak is. Kérlek írd meg nekem,h Neked ettől jobb lesz a napod'?"
Erre reagáltam.
Szerinted van olyan aki azt gondolja, hogy amit ide ír az eljut a Juventushoz akárhová? Nem senki nem gondolja.
Ettől fölösleges lenne bármit is pl "kívánságot" írni? Nem gondolom.
Ugyan kérdéseket írtál, de amolyan kioktató jellegű, "szállj magadba", "gondolkozz el" féle kérdések voltak. Mint tanár a rossz gyerekkel. Fel is háborodott rajta a címzett, még is értem.

dobor norbert 2019.02.03. 21:34:59

@GGábr81: Nem kell olyat belegondolni amit nem írtam le. Amúgy ha azt akartam volna akkor azt írom le.
Kérdeztem valamit amit Ő támadásnak értelmezett,pedig csak a véleménye érdekelt volna. Nem akarlak megyőzni semmiről.
Szerintem,nem igazán értelmes így reagálni egy kérdésre ahogy Ő tette,ahelyett,h érvelt volna.
Amúgy nekem is az eredmény a fontos nem az,h hogyan.

Cannavaro 2019.02.04. 15:19:46

@spaolo1981: Jó neked! :D Én elvárom, hogy nézhető legyen a foci, és nem elég a győzelem, mert tudom, hogy a szezon legfontosabb meccseit, nem fogjuk e miatt megnyerni, mert nincsenek játékhoz szokva a játékosaink! Gondolok itt, a BL utolsó szakaszára!

del pipi 2019.02.05. 07:43:32

@Cannavaro: Még várd ki a végét! Azok más meccsek!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása